Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2013.04.08-án.
Olvasandó: II.Timóteus 1:10 Igehirdető: Nagy Lajos
A Húsvét utáni napokat, sőt heteket a világkeresztyénséget alkotók soraiban gyakran említik Emmaus-nak vagy másként Emmausz-nak. E kedvesen, dallamosan csengő, jellegzetes idő meghatározás eredetét érdemes egy bibliai pillanatképpel feleleveníteni.
A Lukács írása szerinti evangélium legvégén van egy hosszabb történeti leírás két Jézus-tanítványról, akik Húsvét napjának alkonyatán gyalogoltak Jeruzsálemből hazafelé az emmausi országúton. Csak egyiküknek a nevét jegyzi fel az evangélium, ő Kleofás. Magyarul ilyesmit jelent: az atya dicsősége vagy hírneve, híres. Ők a tágabb tanítványi körhöz tartoztak és csak áttételes információik vannak a feltámadás tényéről. Ennek megfelelően a bennük lévő bizonytalanság miatt meglehetősen szomorúak. Ebben a lelkiállapotban egyszerűen nem ismerik fel a homályban hozzájuk szegődő Feltámadottat. Pedig beszédbe is elegyednek Vele. Emmausba megérkezve behívják Utitársukat s Ő „…asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük és felismerték…” (Lukács 24:30)
Ezért mondjuk tehát Emmausnak a Húsvét utáni időszakot. Jelezve ezzel azt, hogy a feltámadás világra szóló eseménye és hatása nem valamiféle statikus valóság, hanem dinamikusan él és folyamatosan hat a világtörténelemre s az emberiségre a világ végezetéig.
A feltámadás ténye az embert egzisztenciálisan érinti. Abban az értelemben, hogy egyfajta sajátos, trancendentális választ ad az emberi pszüché leges-legfrekventáltabb kérdésére, amely az élet és a halál sajátosan kontrasztos lényegi valóságainak kötegét öleli fel. Ha a feltámadás tényének nem lenne ekkora súlya, akkor bizonyára nem jött volna létre és mára már egyáltalán nem lenne létjogosultsága a keresztyén filozófiának. Akkor sehol nem lennének ma templomok, nem lennének a feltámadott Jézus Krisztust az élet és a halál Urának valló közösségek. Mi sem beszélnénk Róla és mások sem. De mert éppenhogy átütő ereje van a feltámadásról szóló hírnek, azért az nagyon is elevenen érint mindannyiunkat, éspedig pozitív érzelmeket, dinamikus reménységet indukálva. Az ókori görög filozófia hatásainak is kitett, alapvetően hellén műveltségű Szent Pál apostol pedig világosan és radikálisan fogalmaz: „Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (I.Korintus 15:12-14) Persze természetesen van másfajta viszonyulás is az élet-halál kérdéshez...
Jevgenyij Jevtusenko költői sorai így hangzanak:
Mindenkiben él egy titkos világ
Őrzi a legszebb évek mámorát
A legriasztóbb perc is itt lapul
Elrejtve mélyen, láthatatlanul
Ha a halál rád szól, hogy menni kell
Veled hal meg az első hópehely
Az első csók, az első ütközet…
Ady Endre viszont már valamit megsejt a feltámadásról s az örök életről, amikor Istenről azt írja „A vidám Isten” című versében:
Összetévesztitek a Halállal,
Holott Ő a Halálnak is ura
S akkor vagytok a közelében,
Ha kötekedtek a Halállal.
Ha így szóltok: éljen az Élet,
Derít rátok a Halál ura,
Derít rátok s örül az Isten,
Ha így szóltok: éljen az Élet.
Ez az utóbbi sem egy kristálytisztán kikristályosodott Isten-hit még, de egy gyötrődő, vajúdó emelkedett költői lélek arculatának lenyomata. Egyfajta sajátosan diffúz hit, amely szinte kiált egy életmegoldásért, amelyből kétséget kizárón már csak egy lépés a felismerés: „…Jézus megjelenése által… megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” Figyelemre méltó, hogy e bibliai hely elmúlhatatlan élet szókapcsolatát mind a legújabbnak számító katolikus fordítás, mind a legrégebbi Károli fordítás a halhatatlanság kifejezéssel fordítja. Vagyis: a szerző, Szent Pál apostol nagyon prudensen, nagyon tisztességesen mintegy szintetizálni akarja a feltámadás hitet az ókori görög filozófiában a lélek halhatatlanságáról általa tanultakkal. Semmi baj nincs ebből, mert a lényeg és a cél ugyanaz: valaminéműképpen beintegrálni és aztán úgy explorálni a tudatba a feltámadás-hitet. Merthogy - így Emmausban - ez a legfontosabb üzenet!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
