Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod. (...) Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. (...) Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok…

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.12.01-én.

Olvasandó: I.Mózes 3:14 – Zsoltárok 130:5,6 – Jakab 4:8a   Igehirdető: Nagy Lajos

Ádvent második reggelére virradtunk. Tegnap volt Ádvent első vasárnapja, a keresztyén világ időszámítása szerint az esztendő négy hetes minősített időszakának nyitánya. A Karácsony első napját megelőző negyedik vasárnapon, más megközelítésben a Szent András napját követő vasárnapon (illetve esetleg ahogy az idei esztendőben is, éppen Szent András napján) kezdődik és bizonyos összefüggésben voltaképpen nem is csak Karácsonyig, hanem egészen január 6-ig, Vízkereszt Napjáig tart.

Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált, és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült és visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről. Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről. De a galamb nem tudott leszállni, ezért visszatért hozzá a bárkába. Víz borította ugyanis az egész földet. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy leapadt a víz a földről. Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá. A hatszázegyedik esztendőben az első hónap első napjára fölszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka fedelét, és látta, hogy már fölszáradt a föld. A második hónap huszonhetedik napjára felszikkadt a föld. …Őrizd meg a rád bízott kincset…

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.09.29-én.

Olvasandó: I.Mózes 8:6-14 – I.Timóteus 6:20a  Igehirdető: Nagy Lajos

 Immár negyedik alkalommal emlékezünk meg ebben a közösségben az évenként, a szeptember végi és október elejei napokban megtartásra kerülő Teremtés Hete rendezvény sorozatáról. Ez a tulajdonképpen már hovatovább világméretű kezdeményezés azt a szándékot szeretné mindinkább elhinteni a világban, hogy minél szélesebb körben nyilvánvalóvá váljék az emberiség számára: rendkívül nagy a felelősségünk az Isten által teremtett világ, benne kiemelten is a lakott föld lehetőség szerint minél lelkiismeretesebb megóvása érdekében.    

Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!... Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.09.22-én.

Olvasandó: I.Mózes 1:27,28 – Apostolok cselekedetei 17:26-29  Igehirdető: Nagy Lajos

Az elmúlt nyáron volt egy hét héten át tartó teremtés- sorozatunk. Egy aspektusát azonban korántsem merítettük ki teljesen. Nevezetesen: Mivégre, milyen céllal teremtette Isten az embert? Vagy szekularizált frazeológiával fogalmazva: Miért is alakulhattak úgy a dolgok a fejlődéstörténet során, hogy sor került a homo sapiens előállására?

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. (...) Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.08.11-én.

Olvasandó: I.Mózes 1:1,2 – János 1:1-3   Igehirdető: Nagy Lajos

Ez már a hatodik darabja a teremtéssel kapcsolatos meditációs sorozatunknak. Sajátosan utoljára hagytuk a Biblia legelső mondatait. A teremtés történet eme prológusában, a Mózes első könyve, a Genezis vagy másként Teremtés könyve által taglalt teremtési fázisokat ezzel vezeti be a szentíró: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” 

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.07.28-án.

Olvasandó: I.Mózes 1:26-31  Igehirdető: Nagy Lajos

 Negyedik alkalommal taglaljuk a teremtés történetét, a hit, a keresztyén hit dogmatikai megközelítésében. 

      Először a zsoltáros Dávid király szavai nyomán: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsoltárok 19:2) Ennek kapcsán az égitestekről volt szó. 

      Másodjára elkezdtük a klasszikus bibliai teremtés történet elemzését és a téma feldolgozását: „…Ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket!” (I.Mózes 1:6) Kiemelten foglalkoztunk a vízzel. 

      Harmadszor pedig, részben még mindig a víz-kérdésnél maradva, a teremtés harmadik napjának üzenetét dolgoztuk fel: „…Ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt. (I.Mózes 1:11) Hangsúlyossá vált: mindez csak úgy történhetett meg, hogy előzőleg a Teremtő az őstengerek vizét összegyűjtötte és e generális rendezés során keletkeztek a szárazföldek, amelyek már alkalmasak voltak a növényzet eltartására.

Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld! És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt. Hajtott tehát a föld növényeket: különféle füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcstermő fákat, amelyeknek magvuk van. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.07.21-én.

Olvasandó: I.Mózes 1:9-13  Igehirdető: Nagy Lajos

Ma egy hete a teremtéstörténetből kiragadott néhány bibliai vers alapján, majd több kontextus mentén haladva s végül további tartalmi idézetet átvéve Marilyn Adamson Isten létének tudományos bizonyítékait tartalmazó művéből, a vizet, mint ősprincípiumot vizsgáltuk meg többféle megközelítésben is. Így jutottunk el a végkonklúzióhoz. Eszerint a víz fogalmának, jelentőségének, valódi „kincs”-jellegének s metaforikus és valóságos értelemben életet adó s életet jelentő karakterének teremtésbeni szerepe akkor értékelődik fel a legteljesebben, amikor az élet vízében már magát a Teremtőt is meglátjuk. A Transcendenst, Aki adta a Földnek s az emberiségnek a vizet s így szól a Biblia utolsó könyvének legvégén: „…Aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jelenések 22:17)

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.07.14-én.

Olvasandó: I.Mózes 1:6-8  Igehirdető: Nagy Lajos

Múlt hétfőn elkezdtünk egy sajátos logika mentén tovább elmélkedni a hit-kérdésről. A 19. zsoltárból azt hallottuk: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsoltárok 19:2) Majd Marilyn Adamson Isten-bizonyítéknak szánt írásából idéztünk. A tudós ugyanis a Föld, a Nap és a Hold teremtettségi mivoltának minőségét, vagyis magát a Teremtőt dicséri. Az égitestek járásának precíz összehangoltsága, egyáltalán az egész végtelen világegyetem lehetetlen volna elképzelni, hogy nélkülözné a Teremtőt.

A hit nyugalmat kereső aggodalma, avagy ne aggodalmaskodj a holnap felől!

Bibliaolvasás: Máté 6: 25 - 34; 7: 7 – 11.

Alapige 1Mózes 15

Igehirdető: Faust Gyula

Szeretett testvéreim! Történetünkben Ábrahám a távoli jövőbe mutató holnap miatt aggodalmaskodott. Ábrahám szemszögéből tehát a holnap nem az ő testi egzisztenciáját jelentette, hanem az Isten neki adott ígéretének a megvalósulását. Amikor Móréh tölgyesénél sátorozott megjelent az Úr Ábrahámnak és ezt mondta: „A te magodnak adom ezt a földet!”[1]Amikor elvált Lót Ábrahámtól az Úr ismét szólt hozzá és ezt mondta: „Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, ahol vagy északra, délre, keletre és nyugatra. Mind az egész földet, amelyet, neked adom és a te magodnak örökre. Olyanná teszem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámolhatja a földnek porát, akkor a te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében, - azaz vedd birtokba – mert neked adom azt.”[2]

Isten adventje a Mária és ősanyja Rebeka engedelmességének példájában.

Köszöntés: De mindazoknak, akik befogadták őt, és hisznek őbenne, megadta azt, hogy Isten gyermekeivé legyenek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. Ján 1: 12 – 13.

Alapige:„Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak, aki kijön vizet meríteni: Adj innom egy kis vizet a korsóból, és az ezt feleli nekem: Igyál, sőt még a tevéidnek is merítek: az legyen az a leány, akit az Úr az én uram fiának rendelt.” (1Mózes 24, 43—44)

Bibliaolvasás: Lukács 1: 26-38.

Énekek: 81;312;305;457;458;460;461;462.

Igehirdető: Faust Gyula

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami azt jelenti: „az Úr eljövetele”. Az Úr első adventjével új világkorszak és időszámítás kezdődött. Ezt hivatott valahol visszatükrözni az, hogy a naptári időszámítás szerint adventtel az új egyházi év kezdődik el.

Az Úr „eljövetelét” mi várakozásként tapasztaljuk, éljük. Nagy kiváltság várakozónak lenni! Ezt az állapotot csak nekünk adta Isten ajándékba. Az angyalok, mindig látják Isten arcát,[1] ezért ők nem várakoznak. A teljes igazság azonban az, hogy nem csak mi emberek várakozunk, hanem mindenekelőtt Isten. Ő a legnagyobb várakozó. Hosszan tűr és vár. Ő az, aki várni tanít bennünket! Isten arra vár, hogy mi ismét hozzá térjünk és közben szüntelenül keresi, hogy ki lenne az, akiben megdicsőítheti Önmagát. A próféta erről így szól: