Igehirdető: Faust Gyula
Énekek: 42: 1; 229: 1-3, 392: 1-5;
395: 1- 3.
Alapige:
„Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg,
akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy
Lélekkel itattattunk meg.” 1Kor 12, 13.
Közel
30 évvel az egyházüldöző szocialista rendszer után azt tapasztaljuk, hogy a
világban az egyik leg rokonszenvtelenebb, sőt egyenes gyűlölt szó éppen az
egyház. Ma, amikor az általános emberi közösségek, család, rokonság, nép és nemzet
a bűn bennük munkálkodó mindent szétrobbantó ereje miatt már abban az
állapotban van, hogy teljesen tönkremegy és eltűnik, akkor magának az egyház
szónak nincs jó hangzása mert a Messiás Jézustól számított két évezredes
története során minden hozzátapadt, ami soha nem volt egyház és ma sem az.
Az
egyház ugyanis nem az a világban pozícióját elvesztett szervezet, amely például
a középkorban királyokat emelt trónra, vagy lökött le onnan. Az egyház nem az a
bizonyos ideje múlt anakronisztikus intézmény, amely az emberek egyre csökkenő
vallási szükségleteinek kielégítésére hoztak létre. Az egyház nem valami
karitatív célokat kiszolgáló organizáció, alapítvány. Nem az erkölcs
nemesítésért létrehozott iskola, vagy kiképzőtábor, és nem a vallási szórakoztató
ipar Hollywoodnak megfelelő alternatív mása, a tudatipar nagy világra szóló
vállalkozása. Az egyház nem a papi hierarchia belterjes cinkos baráti
társasága, a gyarló emberek nagyon kirívó hibájával.
Az
egyházlét valójában a Krisztusban elrejtett létállapot, ezért fogalmazunk így,
hogy hiszem az egyházat. Az anyaszentegyházat, annak legapróbb és
legjelentéktelenebb részéig mindenestől Szentlélekisten munkálja, tehát nem
emberi tevékenység eredménye, hanem Isten személyes műve, ami velünk és bennünk
most is történik.
Az
egyházlét a teremtés legnagyobb csodája, aminek lényege az, hogy az Isten
családjához tartozunk. Az egyházlét közösség Istennel és egymással!
S
mivel az egyház nem a derék emberek egybegyűlt tömege, hanem olyan bűnösöké,
akik Jézushoz fordulnak segítségért, szabadulásért, erőért, kegyelemért és
életért, ezért az Istennel való eme közösségünk alapja a Jézus Krisztusra való
rászorulásunkban van. Mindnyájan kegyelemre szorultak vagyunk és számunkra a
kegyelem az Atya jobbján uralkodó Jézus Krisztus.
A
gyülekezet, görögül ekklézsia, azaz a kihívottak, akik nemcsak az Isten által e
világból való kihívottak[1] közössége, hanem ugyanakkor
a kegyelemre szorult befogadottaké is. Fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus
is befogadott benneteket Isten dicsőségére (Róma 15, 7)!
Hova
fogadott be a mi Urunk, és hova kell egymást befogadnunk? Az Atyai ház
közösségébe!
1. Urunk
a mennyei Atyjával való közösségbe fogadott be, hogy akarata szerint egy
szívvel, egy szájjal dicsőítsük a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját,
aki e befogadás, azaz a váltság által saját mennyei Atyánkká lett. (Róma 15: 6)
2.
Az önmagával való örök közösségre hívott
el és fogadott be, ahogy erről a korinthusi levélben szól:
- „Hű
az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való
közösségre (1Kor 1, 9).
3.
Ugyanakkor a szentek, vagyis az egymással
való közösségébe is befogadtattunk, amiről a Zsidókhoz írt levél ezt mondja:
- „Hanem
járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei
Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek seregéhez és
egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez,
és a tökéletes igazak lelkeihez, és az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és
a meghintésnek véréhez (…).” Zsid 12:22-24.
Ahol
atya, sőt mennyei Atya van, ott otthon és család van, s benne atya-fiúi és
testvéri[2] közösség is van!
Milyen
az Isten-atyánkkal való közösség? Krisztus Urunk ezt mondja:
- „Azon
a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az
Atyát értetek, 27 mert maga az Atya szeret titeket (…).” Jn 16: 26-27a.
"Azon
a napon az én nevemben kértek", azaz az én természetem szerint. Nem
"varázsige lesz a nevem nektek", hanem "olyan bizalmas lesz a
kapcsolatunk, hogy egészen eggyé váltok velem". "Az a nap" - nem
egy valamikor bekövetkező napot jelent, hanem azt a napot, ami itt van és most
van! "Maga az Atya szeret titeket" - az egyesülés (tehát) teljes és
tökéletes. Jézus
feltámadásának és mennybemenetelének ereje és az elküldött Szentlélek az
Atyával olyan kapcsolatba emelhet, hogy Isten tökéletes, szuverén akaratával
egyet akarunk - szabad választásunkból -, mint ahogyan Jézus is egy volt vele. Mint
ahogyan Ő ismerte az Atya szívét és gondolatát, úgy emel fel minket is a Szentlélek
keresztsége által azokra a mennyei helyekre ahol kijelentheti nekünk Isten
tanácsait. Ebben a csodálatos helyzetben - amelybe Jézus Krisztus helyezett -
imádkozhatunk Istenhez az Ő nevében, az Ő természete szerint, amit a Szentlélek
ajándékozott nekünk, és Jézus Krisztus ezt mondja: "Amit csak kértek az
Atyától az én nevemben, megadja nektek". "Amit csak kérni fogtok az
Atyától az én nevemben..." (Jn 17: 23. v.). "Azon a napon"
zavartalan lesz a kapcsolat Isten és a szent között. Éppúgy, mint ahogy Jézus
tisztán állt az Atya jelenlétében, úgy minket is bele emelhet ebbe a
kapcsolatba a Szentlélek keresztségének hatalmas erejével, "hogy egyek
legyenek, mint mi (Jn 17,11).”[3]
Egyedül
csak ebben a közösségben és családban szűnhet meg minden nyugtalanságunk és
idegenségünk, mert bizony mi Ádámból eredendően idegenek[4] vagyunk nemcsak a földön,
hanem a mennyben is. Ádám nem talált befogadottságot és magához illő társat a
földi állatok és élőlények világában, és ezt a távolságot közte és az édeni élő
világ között a világba bejövő bűn csak még tetézte. Hasonlóképpen az angyalok
és a mennyei élőlények közt sem volt helyünk, és ha kezdetben át is járt Isten
az Éden kertjébe az emberhez, az ember nem léphetet át a földi lét állapotából
a mennyeibe, a bűn pedig végképp önmagunkba zárt, s következtében menny nélküli
elveszettek lettünk, de most e világ nyilvánvaló haldoklásával már nemsokára
Föld nélküli otthontalanok is. Krisztus Urunk azonban minden idegenségünket
magára vette és felvitte a testében a fára, s bennünket eme áldozatával a saját
testvéreivé és Atyjának a gyermekeivé tett (Ef 2:11-18). Honnan tudjuk ezt?
Onnan, hogy az átok fáján így kiáltott fel:
- „Elói,
Elói! Lamma Sabaktáni (Mk 15: 34)? ami megmagyarázva annyi, mint: „Én Istenem,
én Istenem, miért hagytál el engemet (Zsolt 22:2)?”
Kezdetben
nem a világ rontott meg bennünket, hanem a bűn által birtokba vett ember
formálta a világot a maga képére és hasonlatosságára, így lett a világ is
olyan, amilyen maga a bűnbe zárt ember, vagyis a halál, a gyötrelmek és a
szenvedések helyévé.
Hogy
milyen a bűnbe zárt ember? Az Ó, - és Új szövetségi Szentírás erre ezt mondja:
- „Tekinte
azért Isten a földre, és íme meg vala romolva, mert minden test megrontotta
vala az ő útját a földön (1Móz 6:12).” „És látta az Úr, hogy megsokasult az
ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen
csak gonosz (1Móz 6:5).”
„Amint meg van írva, hogy
nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent.
Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót
cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk; nyelvükkel
álnokságot szólnak; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szájuk telve
átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és
nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő
szemük előtt (Róm 3:10-18).”
„Azt pedig tudd meg, hogy
az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat
szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt
engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók,
kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem
kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint
Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak
erejét (2Tim 3:1-5).”
Pál,
aki ez utóbbi sorokat nekünk leírta saját tapasztalatából tudta, hogy milyen a
látszatkegyesség, mert ő volt egy másik ház tagja is, a gonoszok társaságának
tagja, ahol a nagytanácstól meghatalmazást kapott a Krisztus népe
lemészárlására. Veszett őrültként már lihegett az öldökléstől, de megbízóitól
csak vállveregetést, a főpapoktól csak elismerést kapott, de amire mindennél
jobban szüksége volt, az otthon befogadó melegére, az nem a (globális)
rablógyilkosok bandájában adatott meg neki, hanem Jézus damaszkuszi
gyülekezetében, ott az Egyenes utcában, a Júdás házában, ahol Anániás, a kezét
áldóan és gyógyítóan reá téve befogadta őt (ApCsel 9: 10-19).
Mennyei
Atyánk mindnyájunkat ebből a földi pokolból hívott ki, sőt Krisztusban
megragadva egyenesen kimentett, mint egykor Lótot az angyalok a tűznek adott
Sodomából.
- „Annak
okáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket
körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett [s] a testen kézzel
megcsinált körülmetélkedés, hogy ti, [mondom], abban az időben Krisztus nélkül
valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől
távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;
Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká
lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a
két [nemzetséget], és lerontotta a közbevetett választófalat, Az
ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét
eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet
szerezvén; És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a
keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. És eljövén, békességet
hirdetett nektek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Ő általa van
menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához (Ef 2:11-18).”
Boruljunk
le e csodálatos titok előtt, amit Isten Krisztus Urunkban véghez vitt, hogy
tudni illik Isten az Ő egyszülött Fiában kihívott a halálból, átalvitt a
kárhozatból az örök életbe és újjáteremtett bennünket. Hogyan? Az Ő testében!
Itt
Pál az Éden kerti asszony-ember teremtésének kinyilatkoztatásához megy vissza,
amikor Isten a férfi kivett oldalbordájából formál asszonyembert és teremti a
kettőt egy emberré, egyetlenegy élőlénnyé. Amikor tehát az Apostoli Hitvallást
imádkozva azt mondjuk, hogy „hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek
közösségét”, akkor valójában ezt a felettébb nagy titkot hisszük és valljuk
meg, hogy mi Isten Krisztussal egy test népe vagyunk, hogy mi egyetlenegy test
vagyunk az örökkévaló Krisztussal. „Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő
testéből és az Ő csontjaiból valók (Ef 5:30). Felette nagy titok ez: de én a
Krisztusról és az egyházról szólok (Ef 5:32).”
Csak
a befogadottak tudnak maguk is befogadni! Ennek legszebb példája, amikor egy
ifjú és egy hajadon a szerelemben befogadják egymást és e közös befogadásuknak
a gyümölcsei a csodálatos gyermekek lesznek, akiket az életük árán is
oltalmaznak.
A
keresztyén házasságról szóló tanításunk középpontjában mindig Jézus Krisztus
bennünket való befogadása áll. Mindig azt hangsúlyozzuk, hogy úgy a fiú, ahogy
a lány szívének és lelkének mindenekelőtt az Isten Fia, Messiás Jézusban kell
gyökereznie, mert csak a Krisztus által befogadott fiú, és csak a Krisztus
által befogadott lány tudják maguk is befogadni egymást; meg kell tehát
történnie ennek a kölcsönös egymásba fogadásnak! E kölcsönös befogadást nekünk
mindig tanulnunk kell! Erre szólít fel a Róma 15: 7.
„Ezért
fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten
dicsőségére!”
A
Krisztus gyülekezetének felállított mérce felettébb magas, amit ember a saját
erejéből soha el nem érhet, mert vagy működik bennünk Isten befogadó szeretete
és ez Isten családjába vonzza az Isten népét, vagy nem ismerjük Istent és az ő
Fiában kinyilatkoztatott szerelmét és eltaszítjuk magunktól a mennyei Atya
gyermekeit.
Sok
példa van a Bibliában a nem gyülekezetként működő egyházról. Ennek egyik
iskolapéldája a vakon született ember meggyógyításának története (Jn 9), aki
miután Jézus által meggyógyult világtalanságából és látott, megvallotta a
Messiás Jézusba vetett hitét, de akkor kőszívű vallatói kiátkozták és kidobták
a zsinagógából, az akkor látható egyház közösségéből.
Az
Isten családjához való tartozás nem egyoldalú befogadáson alapul, például csak
az Isten általi befogadáson. Ez nem elég; nekünk magunknak is akarnunk kell,
hogy az Isten akarata szerint az Ő családjához tartoznunk! Legyen meg a Te
akaratod, (…)[5]
- imádkozzuk! Ezt az akaratot ábrázoljuk ki a megkereszteltetésünkkel, ami a
Jézus halálával való meghalásunk és az Ő feltámadásval való feltámadásunk
jelképes kiábrázolása és egyben elköteleződésünk csodálatos hitvallása.
Hasonlóképpen
nem elég, ha csak ember akarja befogadni Istent, mert ebből az akaratból csak
tömeggyilkosságokig is elmenő fanatikus vallásosság lesz és álnok képmutatás. Az
Isten csak és kizárólag emberi választásáról szól Ananiás és Safira története,
akik amikor látták Krisztus népe szeretetét, arra gondoltak, hogy de jó lesz
nekik is ebbe a szeretet wellnessbe eljárniuk. Éppen ezért a társaikat
leutánozva ők is eladnak egy drága ingatlant és befizetnek, vagyis bérletet
váltottak az Isten vasárnapi népéhez való tartozás ünnepnaponkénti wellness
fürdőjébe. Ügyeltek arra, hogy belépéskor elhítessék mindenkivel, hogy mind
testestől, mind lelkestől, minden ingó és ingatlanukkal együtt ők is a Jézus
Krisztus személyes tulajdonát képezik. Igen ám, de esetükben távolról sem ez
volt az igazság, mert ők valójában igen tág kaput hagytak nyitva maguknak a
világba való visszamenekülésük vészkijáratképpen. A megvezetés, átverés
színjátékaképpen látványosan sok pénzt tettek tehát le az apostolok lábához, de
amikor a kívülálló ember a pénz láttán elcsábulva hanyatesett volna e tüntető nagylelkűség
láttán, akkor megszólalt Péterben az Isten Lelke és ezt kérdezte:
- „Anániás,
miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a
mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva neked maradt volna meg, és eladva a
te hatalmadban volt? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek
hazudtál, hanem Istennek (Apcs 5:3-4)!”
Az
Istennek való hazugság nem maradt következmények nélkül, ahogy ma sem! A
történet szerint hallva Anániás e szavakat, lerogyott és azonnal meghalt, a
szemtanúkban pedig nagy félelem támadt. Az éppen szolgálatra beosztott ifjak
felkelvén, begöngyölték a holtat, és kivivén eltemették. Történt aztán mintegy
három óra múlva, hogy az ő felesége, nem tudva, mi történt, bement érdeklődni.
Péter akkor tőle is megkérdezte:
Mondd
meg nekem, valóban ennyiért adtátok-e el a földet? Ő pedig ezt válaszolta:
- Igen,
ennyiért! Péter erre ezt monda neki:
- Miért
egyeztetek meg abban, hogy az Úrnak Lelkét próbára téve megkísértsétek? Íme a
küszöbön vannak azoknak lábaik, akik eltemették férjedet, és (most) téged is
kivisznek.
Alighogy
kimondta Péter e szavakat, Safira is azonnal összerogyott a lábainál, és meghalt;
a férjét éppen hogy eltemető ifjak, amikor visszatértek őt is halva találták, így
hát kivivén eltemették őt is a férje mellé. Amikor ennek a történetnek a híre
elterjed, nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet, és mindenkit, aki
csak tudomást szerzett róla. (ApCsel 5: 1-11)
Ha
tehát most azt kérdezem tőletek, hogy szeretnétek-e egy ilyen vörösberényi
gyülekezetet, ahol az Igazság Lelke úgy legyen jelen, ahogy kezdetben ott
Jeruzsálemben volt, akkor erre az általános válasz az lenne, hogy NEM! És most
rossz hírem van, mert Istennek nincs más gyülekezete, csak az, ahol a
Vigasztaló lélek csak így tud és alkar is jelen lenni. Ha tehát nem kell nekünk
az Istennek ez a gyülekezete, akkor Szentlélek teljesen magunkra fog hagyni, és
hagyja, hogy teljesen beletorzuljunk az álnokságainkba és a hamisságainkba, míg
sokkal inkább a hazugság atyjára, az embergyilkos ördögre fogunk jobban hasonlítani,
sem mint Istenre, mennyei Atyánkra. Az Úr ószövetségi népét egy angyal vezette,
mert a Lelkével Isten nem lakozhatott a népe között, mert a nép kemény nyakú
volt és istentelenül ellene szegült. Az aranyborjúval való vétkezése után ezt
mondta az Úr Mózesnek:
- „Angyalt
küldök előtted, és kiűzőm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a
perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. [ 2Móz
23,20 ] Bemégy a tejjel és mézzel folyó földre, de én nem megyek
veled, mert keménynyakú nép vagy, és (ha köztetek lakoznék, akkor) elpusztítanálak
az úton. [ 2Móz
32,9 ]”[6]
Vagy-vagy,
nincs középső út! Vagy az Úr jár veled az úton, vagy nélküle bolyongsz pusztává
váló életedben. Senki nem szolgálhat két úrnak, „mert vagy az egyiket gyűlöli
és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem
szolgálhattok Istennek és a Mammonnak (Mt 6, 24).” „Parázna férfiak és
asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel?
Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz (Jak 4:4).”
Az
Ananiás és Safira féle keresztyénségre nincs szüksége se Istennek, se a
világnak és magának a mindenkori embernek sem. Krisztust vagy teljesen
befogadod, vagy egyáltalán nem. Hasonlóképpen az Isten igazságát is, mert a
felemás keresztyénség nem létezik, ahogy fából vaskarika sem. Ahogy Krisztus
fogadott be téged, neked is úgy kel Őt befogadnod, ha ő életét adta érted,
akkor neked is életedet kell adnod. „Arról ismertük
meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta értünk: mi is kötelesek vagyunk
odaadni életünket a mi atyánkfiaiért (1Ján 3:16).” Mi tehát Krisztust csak a
szükségben szenvedő testvérünkön keresztül tudjuk befogadni; a Krisztusszükség
pedig minnyájunkat kötelez. Senki se élhet keresztyén életet magányosan,
elszakadva a többi hívővel való közösségtől, a testvér imádságától, egymás
erősítésétől. Partizán keresztyénség nem létezik, ahol egymagad harcolsz, saját
Don Quijote féle gerillaharcaidban. A Jézus tanítványi gyülekezetéhez tartozol,
ahol meg van a helyed, feladatod, ahol rajtad keresztül is mennyei ajándékok
áradnak mások életébe.
Nem
lehetsz tehát csak műkedvelő szemlélője, vagy élvezője ennek a gyülekezetnek
nevezett csodának, hanem közösségednek aktív munkálójává kell lenned neked is!
Hozd hát ide magaddal saját imádságodat, szeretetedet, szolgálatodat, hitedet,
hogy megosztva azt megtapasztald az Úr gyülekezetbe adott áldásait, magát a
mennyei életet.
Isten
országának törvénye az, hogy míg másokér munkálkodsz magadat erősítheted, ha
másokat vigasztalt, akkor üdülsz fel magad is. A te lelki eledeled a te
testvérednél van, az övé pedig nálad, így másokat táplálva jut el hozzád Isten
számodra készített mennyei eledele.
Fogadd
hát be testvéredet, s benne az Úr ajándékát és töltsd be szolgálatodat a
láthatatlan Krisztustestben, hogy Szentélek által mi magunk is Isten igaz népe
legyünk, az Ő családja! Ámen.
Áldás:
Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok
szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki
által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel
együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei
Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy
vele együtt is dicsőüljünk meg.” Róm 8:14-17
[1] ἐκκλησία (ekklészia) 1) gyűlés, népgyűlés 2)
egyház, gyülekezet (szó szerint: kihívottak közössége); ἐκ ἐξ (ek ex) 1) -ból/ből, -tól/től, -ról/ről, felől 2) közül és
καλέω (kaleó) 1) hív, meghív, elhív, magához
hív 2) hív, nevez, szólít; nevet ad.
[2] Mert akiket eleve ismert,
eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek,
hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi (= testvér) között. Róm 8:29.
[3] Vö. Oswald Chambers: Krisztus
mindenekfelett. Evangéliumi Kiadó Budapest 1992. oldal 152.
[4] Hogy ti, [mondom], abban az időben
Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, és az ígéret
szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók
voltatok e világon; Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok,
közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Ef
2:12-13.
[5] Mt 6:
10.
[6] 2Móz 33: 2-3; „Tudd meg azért e
mai napon, hogy az Úr, a te Istened az, aki átmegy előtted mint emésztő tűz, ő
törli el azokat, és ő alázza meg azokat te előtted; és kiűzöd, és hamar
elveszted őket, amiképpen az Úr megmondotta neked.” 5Móz 9:3. Mer az Úr
dicsőségének jelensége (…) olyan volt az Izrael fiainak szeme előtt, mint
emésztő tűz, a hegy tetején. 2Móz 24:17. Mert az Úr, a te Istened
emésztő tűz, féltőn szerető Isten Ő. 5Móz 4:24. „ (…) Uram, kicsoda
tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden? Aki
tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében. Nem
rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot
rokonainak.” Zsolt 15: 1-3.
