Igehirdetés Reformáció
501. alkalmából, Vörösberény
Énekek: 1: 1; 392: 1-4;
393: 1-2;390: 1-2; 436; 440; 447.
Köszöntés: „Ember,
megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy
élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.[1] [5Móz 10,12; Hós 6, 6; Ám
5,2 4] Az Úr hangosan kiált a városnak – és üdvös dolog félni az ő nevét –:
Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte!” Mikeás 6: 8 – 9.
Alapige: „Dávid így felelt
a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a
Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te
kicsúfoltál.[2]
[Zsolt 20,8] Még ma kezembe ad az Úr, leváglak, és a fejedet veszem, a
filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei
vadaknak adom, hadd tudja meg mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben. És
megtudja ez az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával
szabadít meg az Úr. Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe
benneteket.” Sám 17: 45-47.
Isten
népének, az anyaszentegyháznak a földi bujdosása során át kell jutnia olyan
időszakokon, amikor még a legbátrabbak is megtántorodnak, mert az a tudat
béklyózza és uralja a lelkeket a Föld kerekségén, hogy Isten mindenkori
Izraelének, az anyaszentegyháznak nincs élő Istene.[3] A bibliai ige olvasása
során a Dávid és Góliát jól ismert történetéből hallottunk egy részletet. Izrael csatarendben állt filiszteus ellenségével szemben,
amikor előált Góliát, a Gátból való óriás és gyalázattal illette az Úr népét.
Túlerejének magabiztos tudatában kiállt a hadirendek elé és felkínálta
méltatlan és gyalázatos alkuját, mely szerint, ha megküzd vele egy izraelita és
legyőzi őt nem lesz háború, Filisztea pedig behódol Izraelnek. Ellenkező
esetben, ha a vashatalmat megtestesítő óriás győz, Izrael lesz a filiszteusok
halálra szánt rabszolgája.
Ez a háromezer éves történet semmit nem mond
ma nekünk addig, ameddig közülünk ki-ki maga is nem áll az Isten előtt
ugyanazon a csatatéren, ahol a létéért küzdő Izrael állt egykor a rettentően
hatalmas és öntelt túlerővel szemtől szembe. A lelkünkben és a sejtjeikben kell
éreznünk, amint a közel négy méter Góliátként ismert húshegy alatt megremeg a
föld. A hangjától beleborzad a legbátrabb katona is. A csípőjéig alig felérő
átlagember minden emberi számítást összevetve, esélytelen ellene abban a
közelharcban, amit Góliát maga kínál fel egyetlen lehetőségként. Ő napokon, sőt
hónapokon keresztül a beszéd általi verbális agresszió ördögi fegyvereivel
vívott szellemi hadviselésben mindent megtett annak érdekében, hogy a félelem
láncaival megkötözze a rá hallgató lelkeket és a maga világszemléletének és
birodalmának szűk ketrecébe hurcolja azokat. Bizony, Góliát akarta felállítani
az élet új játékszabályait, amellyel határok közé szorította és korlátozta
Izrael seregének leleményességét és győzelmének lehetőségét (Jean-Francois
Lyotard 1993, 42). Propaganda szónoklatában közölt megszorításai csakis a maga
számára biztosítottak előnyöket. Programbeszédében (intézményi diszkurzus) nem
önmagát képviselte, hanem a rendszer (intézmény) egyészét, mindent, amit
filiszteus néven lehet nevezni, azzal a szellemiséggel együtt, amelyik nyíltan
gyalázza az élő, mindenható szent Istent (Jean-Francois Lyotard 1993, 43). Képzeld csak el magadat a vérpadon ezzel a Góliáttal!
Érezned kell azt, hogy milyen mértékben vagy önmagadra utalva, s míg ezt minden
zsigeredben átérzed tisztán tudod, ez az önmagad a kevésnél is kevesebb vagy az
óriás gyilkossal szemben. Épp ez lenne a góliáti manipulatív beszéd és egyoldalú üzenettovábbítás[4]
általi győzelem célja, hogy befogadója ne csak elhiggye, de érezze is, hogy
„mindenki önmagára van utalva. S mindenki tudja, hogy ez az önmaga kevés.”[5] A
gyengeség és elégtelen voltunknak ez a rettentően rossz érzése teljesen kitörli
az elménkből és a szívünkből azt, hogy nekünk élő és cselekvő Istenünk van, aki
szeret bennünket és harcol értünk, sőt velünk együtt küzd minden Góliáttal
szemben.
Ötszázegy évvel ezelőtt ez a Góliát a Róma
székhelyű keresztyén egyházban vetette meg a lábát, és sokféle hazugságával
sötétségben, félelemben és rettegésben tartotta a lelkeket. Ő szabta meg
mindenki számára léte és élete mozgásterét, sőt testeket és lelkeket vásárolt
és adott el, emberek üdvössége és elkárhozása felett is rendelkezett. Oly
hatáskört és dicsőséget vett, ragadott a maga birtokába, ami egyedül az Isten
Egyszülöttjét illeti meg, a mi Urunk Jézus Krisztust. A reformátorok a Dávid
lelkével ez ellen a Góliát ellen álltak ki, a maguk szerény pásztori
szerszámaival, az élő hit pásztorbotjával, az Isten mindennél hathatósabb
parittyájával, az imádság és a reménység vállra kapható tarisznyájával.
Isten minden kor Góliátját lefejezteti a
maga kis Dávidjaival Ez a győzelem azért lehetséges, mert Urunk, Jézus Krisztus
megváltó kereszthalálával és feltámadásával legyőzte e világ gonosz fejedelmét,
minden Góliát parancsolóját, dicsőséges győzelmét pedig nekünk ajándékozta.
Urunk tehát, - ahogy az ősi prófécia minden időben és korban hirdette, - a
kígyó fejére taposott. Ez a kígyó fejetlenül vergődik és farkával halálos
csapásokat mér az emberiségre. Ennek a hatalmas vergődő erőnek viszont ma is
vannak hívei, követői és rendkívül ravasz szószolói, akik napjaink Góliátjaiból
szólalnak meg, káromolva Istent és az ő népét, az anyaszentegyházat. Bárhova
nézzen is az ember szinte mindenhonnan csak ennek a Góliátnak istenkáromlásait
hallja és látja. Amikor pedig ezek a gyalázkodó sötét felhők vesznek körül,
magunk is úgy érezzük, mintha nem volna élő és cselekvő Istenünk, mintha Isten
teljesen magunkra hagyott volna, teljesen egyedül és magunkra utalva vagyunk,
egy olyan túlerővel szemben, ami nyomorúságos halálunkat munkálja.
Sokszor egészen közelről hallom ezt az
Istent gyalázó Góliátot. Korunk embere hatalmas Góliátnak látja a tudományt.
Előáll tehát és a tudomány álcája mögül azt tanítja már egyik másik egyetemen
is, hogy a fiatalok, ha összeházasodnak is ne vállaljanak gyermekeket, mert
igent mondva az új életre csak az ökonómiai lábnyomot fogják növelni és az
végzetes, inkább házikedvencet tartsanak, legyen a diplomás értelmiségi ifjú a
házikedvencének anyucija vagy apucija. Angliában ezzel a Góliáttal megkötött
pokoli alku eredményeként serdülőkorú gyermekek szülei feláldozták saját
gyermekeiket annak a tudományosnak hangzó tanításnak az oltárán, hogy az ember
maga dönt a saját neme felől. Így történhet meg Angliában az, hogy serdülő
gyermekek önként vetik magukat alá hormonkezeléseknek és drága műtéteknek, hogy
az, aki történetesen az Isten teremtményeként fiúnak született lánnyá váljon és
fordítva.
Aki gyermekeiért aggódó szülő és abban a
reménységben él, hogy egy nap megláthatja az unokáit, ezt a tudomány álarca
mögül gyalázkodó Góliátot a saját testén belül érzi, mint aki a testén belül
akarja megölni a gyermekeit.
Egy kedves háromgyermekes édesanya a
bibliaórán megkérdezte, hogy miként tudna ő is ehhez a Dávidhoz hasonlóan
kiállni és igazságot cselekedni? Oswald Chambers erre a kérdésre a következőt
válaszolja:
„Alapvetően fontos, lehetőséget adni
embereknek arra, hogy Isten igazsága szerint cselekedjenek. A felelősség mindig
az egyes emberé marad; te nem helyettesítheted, neki magának önként kell
határoznia: de az evangélium üzenetének mindig cselekvésre kellene ösztönöznie
az embereket. Ha a cselekedni nem akarás megbénít valakit, élete megreked, de
amikor végre cselekszik, más emberré lesz. Ez az a balgaság, ami százaknak
útját állja, akiket már meggyőzött Isten Szelleme. Amint belevetem magam a
cselekvésbe, azonnal megelevenedem. Minden egyéb csak létezés. Azokban a
percekben élek igazán, amikor akaratom teljességével cselekszem.
Ha Istennek valamelyik igazságát
felismerted, soha ne engedd elmenni magad mellett: cselekedd meg! Jegyezd fel
magadnak tintával vagy vérrel. A leggyengébb szent is, aki Jézus Krisztus
ügyében jár el, abban a másodpercben felszabadul, megerősödik, amint
cselekszik. Isten mindenható hatalma segíti tovább, előre. Isten igazságáig
eljutunk, meg is valljuk, hogy gonoszok vagyunk, de megint visszafordulunk.
Aztán ismét eljutunk oda és megint visszamegyünk; mindaddig, amíg megtanuljuk,
hogy nem kell hátrafelé mennünk. Menjünk egyenesen megváltó Urunk szavaira
támaszkodva és aztán vele vigyük véghez a tetteket. Az Ő "jöjj" szava
is ezt jelenti: "cselekedj!" "Jöjjetek énhozzám!" Ezt
tesszük utoljára, de bárki, aki hozzá jön, tudja, hogy abban a másodpercben
belé árad Isten természetfeletti életereje. Itt megtörik a világ, a test és az
ördög uralma - nem a te cselekvésed következtében, hanem azért, mert cselekedeted
összekapcsolt Istennel és az Ő megváltó erejével.”[6]
Ugyanaz a kérdés a bibliaórán a feleségemnek
eszébe juttatta Sabina Wurmbrand cselekedetét, amit
az egyházak kongresszusán a bukaresti Parlament épületében vitt véghez. „A
klérusnak mintegy négyezer képviselője töltötte meg a széksorokat. Püspökök,
papok, lelkészek, rabbik és mullahok tapsoltak a bejelentésnek, miszerint
Sztálin elvtárs a kongresszus védnöke (a falat óriás Sztálin-kép díszítette).
Azt senki sem említette, hogy abban az időben Sztálin volt az Ateisták
Világszövetségének elnöke. (…) Egymásnak adták a mikrofont a református és
lutheránus papok és az ország főrabbija. Minden hozzászóló kifejezte óhaját,
hogy a kommunistákkal együttműködhessen. Feleségem (Sabina Wurmbrand) mellettem
ült, - írja Richard Wurmbrand, és egy idő után nem tudta tovább türtőztetni
magát.
-
Menj, mosd le Krisztus arcáról ezt a szégyent! –
szólt rám.
-
Megyek, de akkor neked nem lesz többet férjed –
feleltem.
-
Gyáva emberre nincs szükségem. Menj és tedd meg!
– mondta Sabina.
Szót kértem, aminek a szervezők nagyon
örültek, és a szónoki emelvényhez hívtak. Nagyon szerették volna másnap világgá
kürtölni Wurmbrand lelkésznek, a Sakandináv Egyházi Misszió vezetőjének és az
Egyházak Világtanácsa munkatársának üdvözlő beszédét.
Beszédem elején röviden szóltam a
kommunizmusról. majd elmondtam, hogy Isten szolgáinak a feladata az Úr Isten és
Jézus Krisztus dicsőítése, nem földi mulandó hatalmak felmagasztalása. Nekünk a
szeretet örökkévaló királyságát kell szolgálnunk a jelen hiábavalóságaival
szemben. Szavam hallatára a már órák óta hamis hízelgéseket hallgató papok
mintha álomból ébredtek volna. Valaki elkezdett tapsolni. A feszültség
éjjenezésbe vezetődött le, a küldöttek felállva éljeneztek”[7]- írja Richard Wurbrand a Mélységekben járatta őket című
könyvében.
Sabina Wurmbrand tehát igazságot
cselekedett, amikor jól tudva azt, hogy mi vár a férjére és ő reá magára is,
arra kérte a férjét, hogy mossa le Krisztus arcáról a kommunista hazugságok és
ámítások hazugsággyalázatát! A sok ezerből csak ezeket a példákat emeltem ki
annak szemléltetésre, hogy mennyire káros nekünk az, ha mi olyan istenkáromló
beszédekre hallgatunk, mint amilyen a Góliáté, vagy amilyen a kommunizmusnak
behódoló felső papi vezetők ömlengtek Sztálin képmása előtt. Dávid ezt nem
tette! Ő megemlékezett a harmadik parancsolatról mely szerint az, aki hiába
veszi ajkára az Úr nevét, nem marad büntetés nélkül.[8] Dávid tudta, hogy amint Góliát elkezdte
káromolni az Urat, Isten részéről elkezdődött a Góliát halálbüntetése is. Dávid
tudta, ha ő most törvényt és igazságot cselekszik, az Úr vele van! Ő tehát törvényt
és igazságot cselekedett, amikor az Isten kinyilatkoztatott szent Igéjére
hallgatva, néven nevezte és leleplezte az Istenkáromlást. Éva az Édenben
igazságot cselekedett akkor, amikor kijavította az ördögöt, mert az Úr igéjét
mondta a kígyónak, mely szerint a kert bármely fája gyümölcséből ehetnek, csak
a jó és gonoszt tudás fájáról nem, mert akkor meghalnak.[9] Dániel és három barátja, akikről a múlt
vasárnap hallottunk, hasonlóképpen cselekedtek igazságot, amikor a befűtött
krematórium láttán azt mondták Nebukadnecárnak, hogy bármi történjen is ők
egyedül az élő Isten előtt borulnak le, és az óriás aranybálványt nem imádják (Dán
3:13-28). Jézus a pusztában igazságot cselekedett, amikor Isten igéjével
válaszolt az ördögnek és soha semmit el nem fogadott tőle.[10] Igazságot cselekedtek a pünkösdi apostolok,
amikor azt válaszolták a zsarolásra és megfélemlítésre, hogy inkább Istennek
kell engedelmeskedniük, mint embereknek.[11] Igazságot cselekedett István diakónus,
amikor vértanú halála előtt szembesítette a népe vezetőit súlyos vétkükkel,
mely szerint ellene szegültek az Isten igéjének és a szentléleknek.[12] 1956 október-novemberében Magyar ország és
Budapest ifjúsága igazságot cselekedett, amikor azt nyilvánították ki, hogy
többé nem akarnak a kommunizmus hazugságainak birodalmában élni. Tegyük mi is
ezt! Nyilvánítsuk ki, hogy mi az Isten igazságában akarunk élni!
Igazságot cselekednünk csak együtt az Urral
lehet. Bizalommal, ha odaszánjuk tagjainkat az igazság cselekvésére az Úr
velünk van! Felöltözve tehát az Isten teljes fegyverzetét az Ige kétélű
kardjával szabad lelkiismerettel harcolva leplezzünk le minden Istent káromló
hamisságot, hazugságot, álnok tévelygést, a halál rabságába taszító gyalázatos
ördögi alkut.[13]
Mit gondolsz, büntetés nélkül maradhat az,
aki gyalázza az embert férfinak és nőnek teremtő Istent? Mert bizony az,
hogy a teremtmény dönti el az Isten ténybeli döntésének ellene szegülve, hogy
milyen nemi identitást válasszon magának, - de nem ám a két biológiai nem közül
csupán, hanem a harminchárom, vagy mások szerint ötvennyolc[14] „lelki/pszichológiai nem”
közül, - ez bizony a Teremtő Isten és a Krisztusban megváltó Atya Isten nyílt
káromlása.
Pál apostol
minderről ezt írta:
„Ezért nincs mentségük, [1Kor 1,21] mert bár
Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották mint Istent, hanem
hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan
szívükre. [Ef 4,17-18] Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, és a
halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak,
négylábúak és csúszómászók képmásával. [5Móz 4,16-18] Ezért kiszolgáltatta őket
Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel,
és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott
mindörökké. Ámen. Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek:
mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést
a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való
természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak
férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban.
És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten
kiszolgáltatta őket megbízhatatlan gondolkodásuknak, hogy azt tegyék, ami nem
illik. Tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal,
rosszasággal, tele irigységgel, gyilkos indulattal, viszálykodással, csalással,
rosszindulattal; besúgók, rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, fennhéjázók,
dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek,
szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok. Ezek ismerik
ugyan Isten igazságos rendjét, amely szerint halálra méltók, akik ilyeneket
tesznek; mégis nemcsak teszik ezeket a dolgokat, hanem azokkal is egyetértenek,
akik ilyeneket tesznek.” Róma 1: 20-32.
A reformáció 501 évében nekünk is ki kell
mondanunk élő hittel és meggyőződéssel az Isten igazságát. El kell döntenünk,
hogy kinek a beszédének hiszünk, e modern kor nagy Góliátjainak, vagy az Úr
igéjének?
A zsoltáros így szól:
„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök
tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik
éjjel-nappal. [Józs 1,8] Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely
idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit
tesz. [Jer 17,8] Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a pelyva, amelyet
szétszór a szél. [Jób 21, 18] Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet
idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az Úr az igazak útját,
a bűnösök útja pedig semmibe vész.” Zsoltárok 1: 1 – 6.
Ne sántikáljunk tehát kétfelé, hanem az Urat
válasszuk, aki előbb választott minket! Higgyünk az Úrnak és kövessük Őt,
szánjuk neki magunkat, hogy megmutathassa bennünk, hogy népének és
anyaszentegyházának Ő ma is mindenható és élő Istene. Ámen.
[1] Károly: „igazságot cselekedjél, szeressed az
irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel”
[2] Dávid pedig monda a
filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a
Seregek Urának, Izrael seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te
gyalázattal illetél. 1Sám 17:45.
[3]
1Sám 17:46
[4]
Jürgen Habermas - Jean-Francois Lyotard – Richard Rorty A posztmodern állapot.
Századvég Kiadó Budapest, 1993. oldal 40. (Fordította: Angyalosi Gergely,
Bujalajos istván, Nyizsnyánszky ferenc, orosz László)
[5] Ez a központi téma R.
Musil: Tulajdonságok nélküli emberének. Szabad fejtegetésében J. Bouveresse
kiemeli az én „gazdátlanságának” témája, illetve a tudomány 20. század eleji
„válsága” és Mach ismeretelmélete közötti rokonságot; tanúságként a következőt
idézi: „Adva van a tudomány sajátos állapota, melyben az embert mindig az
alkotja, amit mondanak róla, vagy amivel kapcsolatba hozzák…Olyan világ ez,
melyben a megéltesemények függetlenné válnak az embertől…A történés olyan
világa, melyben anélkül történik valami, hogy valakivel történne, anélkül hogy
valaki felelős lenne.” (La problématique du sujet dans L’Homme sans qualités,
in Noroît [Arras], 234-235.o.
1978. december-1979. január; a közölt szöveget a szerző nem nézte át.) A
hivatkozás Jürgen Habermas - Jean-FranCois Lyotard – Richard Rorty A
posztmodern állapot tanulmányai című kötetben olvasható. Századvég Kiadó
Budapest, 1993. oldal 37-38.
[6]
Oswald Chambers: Krisztus mindenekfelett. Evangéliumi Primó Kiadó Budapest
1992. oldal 311. Ásd: http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers?ho=11&nap=4
[7]
Richard Wurbrand: Mélységekben járatta őket (Ézs 63:13). Koinónia,
Kolozsvár 2003. oldal 34-35.
[8]
Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr
büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi. 2Móz 20:7
[9]
1Móz 3:2 – 3.
[10]
Máté 4: 1-11; Lukács 4: 1 – 13.
[11]
Apcs 5:29.
[12]
Apcs 7:51 – 60.
[13]
Ef 6:12 – 20; 2Kor 10:4 – 5.
