Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.08.05-én.

Olvasandó: I. Péter 4:12,13  Igehirdető: Nagy Lajos

 Kicsit úgy hangoznak ezek a szavak, mintha valami komoly tragédiát akarnának beharangozni. Preventív módon explorálva s azonnal applikálva is valamilyen szörnyűséget.  Az apostoli intelem a mi huszonegyedikszázadi gondolat-menetünkbe könnyű szerrel nemigen integrálható. Archaikusnak tűnnek e szavak s nem igazán lehet velük csak úgy minden további nélkül mit kezdeni. Nehéz az isteni Igével azonosulni! De hátha mégis… Ezért is van e meditáció! Elöljáróban  lássuk ezt a bibliai idézetet a veretes Károli fordításban: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.” Vagy – hogy még inkább tisztán lássunk a szövegfordítás variánsok tekintetében – halljuk, hogy fordítja ezt a legmodernebb katolikus bibliafordítás: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek.” 

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.07.29-én.

Olvasandó: Zsoltárok 139:23,24 Igehirdető: Nagy Lajos

 Egy különleges átvilágítás ígényével áll elő Dávid király ennek a zsoltárnak a legvégén, amely zsoltárban – az elmúlt két hétkezdő meditációnkban – már annyi mindenről hallottunk.       Azok után, hogy a zsoltáríró bőven betekintést nyújtott olvasóinak példamutató önvizsgálatáról és önismeretéről, most, a zsoltár lezárásakor ennek teljességgel hitelessé tétele érdekében, mintegy abszolút kompetens „átvilágítás”-t kell kérjen Urától, Istenétől. Mi ez, ha nem a végtelen tisztesség s a teljes Istenre hagyatkozás szándéka?!

Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.07.22-én.

Olvasandó: Zsoltárok 139:15-18 Igehirdető: Nagy Lajos

 Ma folytatjuk a múlt hétfőn megkezdett zsoltárt, úgy azonban, hogy átugrottuk azokat a verseket, amelyek tavaly már egyszer elhangzottak és kifejtésre kerültek. Az idézet hálója megint mélyen merít a zsoltáros gondolatfolyamból. Mielőtt az üzenetét – mintegy a ma egy hete elhangzottak folytatásaként – kibontanánk, elébb halljuk az archaikus Károli fordítást és érzékeljük a néhol árnyalatnyi, máshol meg lényeges fordítási különbségeket. Íme a Károli szöveg:

      „Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam, és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük. És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.”

Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden útamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.07.15-én.

Olvasandó: Zsoltárok 139:2-6 Igehirdető: Nagy Lajos

Ma egy hete a végére értünk a 25. zsoltárt versről versre feldolgozó, hat hetes meditációs sorozatunknak. Ma ismét egy zsoltár részletet hallottunk. Ezúttal a százharminckilencedik-ből. Egészen pontosan éppen azokból a verseiből idéztünk néhányat, amelyek nem szerepeltek még eddig. A 2012. február 20-i meditáció alkalmával elhangzott e zsoltár 1. verse: „…Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem” (Zsoltárok 139:1), valamint a 7-től 14-ig terjedő versek. Ez a  harmadik meditációs kötet 44-47. oldalán olvasható. Nem hangoztak viszont el akkor a közvetlenül az 1. vers után következő versek. Ezeket hallottuk az imént.

Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel. Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem! Feddhetetlen becsület őrízzen engem, mert benned reménykedem. Szabadítsd ki, ó Isten, Izráelt minden nyomorúságából!

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.07.08-án.

Olvasandó: Zsoltárok 25:19-22 Igehirdető: Nagy Lajos

Ma elköszönünk ettől a zsoltártól, amelynek versei hat héten át voltak útjelzőink. Annál inkább igaz ez – hogy útjelzőink voltak - hiszen a hat részből álló sorozat azzal indult, hogy „Útaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” (Zsoltárok 25:4,5) És ez az alapgondolat aztán végig ott húzódott a sorok között, minden egyes előző meditációban. Időnként fel-felelevenítve e fő témát, amely  tulajdonképpen végig meghatározta az egyes zsoltár részletek mondanivalóját. 

Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki! Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet!

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.07.02-án.

Olvasandó: Zsoltárok 25:15-18 Igehirdető: Nagy Lajos

 Ez már az ötödik meditációnk a 25. zsoltár alapján. Ez a mai idézet az ötödik egység gondolatkötegét igyekszik felölelni. Lássuk ezeket a gondolatokat sorjában. 

      Az eddig elhangzottak alapján – az elmúlt öt hétfői meditációnk üzeneteinek summájaként – optimális esetben lassan, így a zsoltár vége felé most már kikristályosodni látszik a végeredmény. Ami pedig Dávid király ars poetikája és egyúttal etikája is. Ugyanakkor dédelgetett reménység is ez a részéről, abban az értelemben, hogy mind többeket megnyert vagy megnyer az Isten útján való járásra. Az, hogy Ő teljes nyíltsággal egyedüli járható útként, egyetlen ajánlott útvonalként Isten útját ajánlja, részéről egyáltalán nem öncél. Ellenkezőleg. Kimondva-kimondatlanul az individuális kegyesség szintjéről észrevétlenül továbblép a közösségi evangélizálás szintjére, azzal, hogy Ő bizony teljes biztonsággal és utolérhetetlen bizonyossággal vallja, amit szeretné, ha mások is vallanának:  „Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából.” 

      Milyen csapdából? Hát van itt csapda? Igen, van. Csapda az élet maga. Individuális értelemben csapda az esetleges túlzott önérzet, csapda az eltúlzott, vagyis téves önértékelés, csapda a túlzó nárcizmus, vagyis a túlzott önszeretet.

Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik útat válassza. Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet. Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.06.24-én.

Olvasandó: Zsoltárok 25:12-14 Igehirdető: Nagy Lajos

Negyedik alkalommal hajolunk a különlegesen gazdag tartalmú 25. zsoltár Igéi fölé. Elöljáróban röviden tekintsük át az eddig elhangzottakat vázlatosan, hogy hozzájuk tudjuk kapcsolni a mai üzenetet és a gondolati kontinuum megvalósuljon.

      Első alkalommal a helyes módon történő útkeresés volt a fő téma, amúgy imádságos dávidi módon: „Útaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” (Zsoltárok 25:4) Rá egy hétre már keményebb eledelnek bizonyult a központi téma, a bűn kérdés: „Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám…” (Zsoltárok 25:7) Ráadásul ez a kényes téma, a bűn kérdés átnyúlt a harmadik hétfőre is, megfűszerezve a szerző, Dávid király regényes, ám teljes mértékben hitvalló élete epizódjainak felvillantásával. Annak fényében, amit Ő így fogalmazott meg a zsoltárban: „A te nevedért, ó Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!” (Zsoltárok 25:11) Ezek elhangzása után érkeztünk meg mai idézetünkhöz: 

      „Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik útat válassza. Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet. Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket.”  Először tehát megint felvillan a gondolat, hogy az istenfélő embernek meg fogja mutatni az Úr a helyes útat.