Olvasandó: II.Mózes 4:1-17
Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! De az Úr erre megkérdezte tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Majd pedig ezt mondta neki az Úr: dugd be a kezedet a ruhád lá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr? Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket!
Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! De az Úr erre megkérdezte tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Majd pedig ezt mondta neki az Úr: dugd be a kezedet a ruhád lá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr? Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket!
Igehirdető: Nagy Lajos
Mózes sorozatunk hatodik darabjához érkeztünk. Ma egy hete arról volt szó, hogy Mózest egy különleges párbeszéd során arról biztosítja Isten: Izráel népe hallgatni fog szavára, a fáraó pedig majd hosszas meggyőzés és némi isteni „besegítés” hatására engedni fog az Egyiptomból való távozás kérdésében. E fő téma kapcsán érintőlegesen szót ejtettünk az aktuálisan égető európai gonddá dagadt bevándorlás- és menekültügy kérdéséről is, amely téma hullámai azóta még csak tovább dagadtak a bel- és a külpolitikában.
Mai perikópánkban az Úr és Mózes közötti párbeszéd folytatását hallottuk. Ez azzal indul, hogy Mózes még csak tovább kétségeskedik: „…Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?!...” Ez az a pillanat, amikor Isten elérkezettnek látja az időt arra, hogy csodajelek által erősítse meg Mózes hitét. Eljött az ideje az Isten ereje demonstratív, kézzelfogható megjelenítésének. Nem öncélúan, hanem a grandiózus isteni terv, az Egyiptomból való szabadítás jó véghez jutása érdekében.
Elébb Mózes botja változik hirtelen, egy szempillantás alatt Isten szavára kígyóvá, majd változik vissza ismét a korábbi matériává.
Aztán másodjára ugyanígy Isten szava teszi Mózes kezét bélpoklossá vagy másként leprássá, amikor pedig Mózes konstatálja a súlyos egészségkárosodását, akkor hirtelen visszaváltozik a keze éppé, egészségessé.
Ezekre az isteni csodajelekre, a korábbiakra és a jelenbeniekre – ma egy-egy csodálatos gyógyúlásra, orvosilag megmagyarázhatatlan felépülésre vagy csak éppen egészen hétköznapi csodajelekre – mondja későbben a halleluja-ének szerzője: „Az Úr csodásan működik, / De útja rejtve van…”
Isten azonban még ennél is tovább megy Mózes hitének megerősítésében. Azt mondja Neki: „…Ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon.” Ez már – ha szabad így fogalmazni – a csodajelek fokozása lesz. Amitől már majd nemcsak Mózes látja be Isten nagyságát és hatalmát, hanem nyilvánvaló elképedés mellett azok is, akik előtt addig ismeretlen volt az Istennek ilyen mélységes és egyúttal magasságos hatalma.
Mózes azonban tovább kötekedik az Úrral. Azt mondja, Ő nem a szavak embere, nehezen kommunikál. Ekkor Isten eszméltető érvelése hangzik: „…Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr? Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!...”
De Mózes még erre is hajthatatlan: „…Kérlek, Uram! Küldj mást…Ekkor az Úr haragra gerjedt…és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni...Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben…Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket!”
Ez az a pont az isteni érvelésben, amelynél Mózesnek már le kell tennie a fegyvert. Nem hadakozik többé az Őt elküldő isteni hatalommal szemben. Valószínűleg az is segít Neki a jobb belátásra térésében, hogy Isten türelme hallhatóan elfogyott s utóbbi szavai már korona érvként hatottak Mózesre. Tényleg - gondolja – majd Áron lesz a szószólóm.
Ahogyan a próféták valósággal Isten szájaként hirdetik az Úr üzenetét, úgy kell Áronnak közölni a néppel azt, amit Mózes kap feladatként Istentől. Jerémiás prófétának későbben ezt mondja az Úr: „…Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz…” (Jeremiás 15:19)
Jézus pedig így nyilatkozik: „…Én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.” (János 12:49) „…Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit.” (János 14:10)
Végezetül a mai Ige-szakasz záró mondata ez: „…Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket!” Komoly előrevetítése ez annak a gondolatnak, hogy Mózes a pusztai vándorlás során nem csak ezeket a most „tanult” jeleket fogja tenni, hanem nagy csodákat is véghez fog vinni.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
