Olvasandó: II.Mózes 11:1-10
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen. Sőt nemcsak hogy elbocsát, hanem mindenestül elkerget benneteket innen. Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szómszédasszonyától ezüst és arany ékszereket! Az Úr pedig jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, és annak a férfinak, Mózesnek is nagy volt a tekintélye Egyiptom országában mind a fáraó udvari emberei, mind pedig a nép előtt. Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén – a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgálóleány elsőszülöttje meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttje is. Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban; ehhez fogható még nem volt, és nem is lesz többé. De Izráel fiaira még a kutya sem mer majd rámordulni, sem az emberekre, sem az állatokra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között. Ezek az udvari embereid pedig mind lejönnek hozzám, leborulnak előttem, és ezt mondják: Menj ki te és az egész nép, amely téged követ! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól. Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában. Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el országából Izráel fiait.
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen. Sőt nemcsak hogy elbocsát, hanem mindenestül elkerget benneteket innen. Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szómszédasszonyától ezüst és arany ékszereket! Az Úr pedig jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, és annak a férfinak, Mózesnek is nagy volt a tekintélye Egyiptom országában mind a fáraó udvari emberei, mind pedig a nép előtt. Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén – a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgálóleány elsőszülöttje meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttje is. Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban; ehhez fogható még nem volt, és nem is lesz többé. De Izráel fiaira még a kutya sem mer majd rámordulni, sem az emberekre, sem az állatokra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között. Ezek az udvari embereid pedig mind lejönnek hozzám, leborulnak előttem, és ezt mondják: Menj ki te és az egész nép, amely téged követ! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól. Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában. Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el országából Izráel fiait.
Igehirdető: Nagy Lajos
Ez a most hallott fejezet már ezt a címet viseli a Bibliában: Készülődés a kivonulásra. Ezek szerint elérkezett tehát a pillanat, hogy minden fájdalmas előzmény ellenére megtegyék az indulásra nézve a szükséges lépéseket. Természetesen továbbra is ellentmondásos a helyzet. Hiszen a fáraó voltaképpen minden eddigi megnyilvánulásával azt demonstrálta, hogy esze ágában sincs jószántából kiengedni Izráel népét Egyiptomból, a szolgaság házából. Igaz, az eddig megtörtént kilenc csapás idején több alkalommal is úgy tűnt: legalábbis hezitál. Azaz: ő maga is viaskodik a gondolattal, hogy engedjen, ne engedjen? Különféle hitegetések is elhangzottak részéről, de végül mégis mindig visszakozott.
Miért is? Emberileg szólva azt mondanánk: azért, mert nagy érvágás lett volna Egyiptom számára az ingyenmunkás izráeli kolónia minden további nélkül való eleresztése. Ki végezné el helyettük a nehéz munkát? Ám a kérdésre, hogy a fáraó miért nem engedte el a népet, nem ez az igazi válasz. Hanem az, ami így van megírva, az Úr világosan megmondja Mózesnek: „…Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában…”
Erről a magasabb szempontról van itt tehát szó. Ez a magasabb szempont mindennél s mindenkinél előbbrevaló. A fáraó – vagy akár Mózes – presztizsénél is, az izráeliták jogos vágyainál is, az úgynevezett történelmi igazságtétel ígényénél is – szóval mindennél. Mert a Mindenható akarata, de akaratának gyakori manifesztációja is azt hívatott demonstrálni, hogy végtére is valójában ki az úr a háznál.
Az ég és föld Urának örökkévaló programjába nem fér bele, egészen egyszerűen nem férhet bele, hogy perc-emberkék dáridójává legyen a történelem. Ez üzenet lehet nemcsak a választott izráeli nép sorsa, hanem akár más viszonylatok összefüggésében is.
Az is figyelemreméltó, sőt, több mint érdekes, hogy az egyiptomi nép egyértelműen szolidáris a kivonulni szándékozókkal szemben. Különbek mint uralkodójuk? Valószínű. Szinte hihetetlennek tűnő momentum, hogy Isten parancsa szerint még ajándékok is cserélnek gazdát; a kivonúlást előkészítő izráeli nép – horribilediktu – ékszereket kér és fogad el az egyiptomiaktól. Ez nem kizsarolás és nem is hadizsákmány. Még csak nem is az – úgymond – győztesnek járó ajándék. Ez Isten rendelése.
Már az Exodus-történet preludiumában, június 1-i meditációnkban olvastuk az Igéből, hogy Mózesnek Isten jóelőre megmondja, amikor készítgeti a nagy feladatra: „És jóindulatot ébresztek e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttük üres kézzel.” (II.Mózes 3:21) Vagyis – most négy hónappal későbben mondjuk -: igen, ez az isteni rendelés valósult meg! Igaz, még élcelődtünk is akkor, első hallásra, hogy hogyan is van ez? Otthagyják őket a temérdek elvégzendő munkával, aztán meg elbocsátásukkor még ajándékot is kapjanak őtőlük a távozók? Igen. Pont erről van szó, mert ez az Isten rendelése!
Másfelől van egy áttételes üzenet is ebben a fontos momentumban. Az ókorban az adós rabszolgát szolgálati ideje leteltével nem volt szabad üres kézzel elbocsátani. Nem valami ilyesmiről van itt is szó? De alighanem erről is szó van.
Aztán ejtsünk szót arról, amit előre vetít ez a mai perikópa. „…Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén – a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgálóleány elsőszülöttje meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttje is. Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban; ehhez fogható még nem volt, és nem is lesz többé. De Izráel fiaira még a kutya sem mer majd rámordulni, sem az emberekre, sem az állatokra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között…”
Egyiptom elsőszülötteire – tehát csak az egyiptomi elsőszülöttekre - az a rettenet vár, amit a fáraó korábban Izráel elsőszülötteinek szánt. Az elsőszülött „státus” egyébként örökölten kiemelt, minősített előjogokat biztosított.
Tehát ezek a kilátások az indulás előtti órákban. Drámai a helyzet! Talán azért alakultak így az események, hogy világossá váljék Mózes, Áron és mindenki számára: minden komolyabb történés és minden egyes részmomentum is Isten eleve elrendelő hatalma alá van rendelve. Ezt kell tudomásul venni akkor is – és ma is!
Mindez a gyakorlati síkon úgy demonstrálódik későbben már az Ószövetségben, hogy a próféta egyértelműen meghirdeti: „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” (Jeremiás Siralmai 3:22,23)
Ennek az újszövetségi megfelelője pedig az, amit Szent Pál apostol így fogalmaz meg: „…Isten kegyelméből vagyok…’ (I.Korintus 15:10) Az ószövetségi örökségen táplált, mai Krisztus-hívők bizonyságtétele, tanuságtétele ez – s ez ennek a mai ószövetségi perikópának az aktuális üzenete is:
Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,
Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom:
Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom,
Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
(Református Énekeskönyv, 226. dicséret 1.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
