Olvasandó: Zsidó 2:5-10
…Nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.
…Nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.
Igehirdető: Nagy Lajos
Tegnap Virágvasárnap volt, a Nagyböjt hatodik vasárnapja s egyúttal a világkeresztyénség legszínpompásabb ünnepe. A lehető legrövidebben összefoglalva azt mondhatjuk: a Virágvasárnap Jézus Krisztus dicsőséges jeruzsálemi bevonúlásának ünnepe. Csillogását és alapvető vidámságát pedig az a külső keret adja, amelynek során a szamárháton bandukoló Jézust a tömeg királynak kijáró éljenzéssel fogadja. Az evangéliumi tudósítás szerint: „A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” (Máté 21:8,9)
Az elmúlt hat esztendő során, a Virágvasárnapot követő hétfőnként úgyszólván teljesen „kimerítettük” a klasszikus virágvasárnapi textusokat. Azokat az alapigéket, amelyek a szószerintiségükkel, „primér” üzenetként magát az alap történetet beszélik el. Elhangzott azonban már az is, hogy nagyon fontos tudnunk: a Virágvasárnap értelmezésének legalábbis két aspektusa van.
Az egyik az örömteli, virágillatos, pálmaágas, megejtő csillogású, vidám történet felidézése. Amelyre a mai válasz a lendületes, dinamikus virágvasárnapi dicséret: „A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! / Zeng e kiáltás előtte, utána…” (Református Énekeskönyv, 331. dicséret 1.) Ez tehát az idillikus, szívet lelket gyönyörködtető, vidám aspektus.
A másik viszont mindennek az ellenkezője. Komor színeket fest a korabeli szemtanuk horizontjára s gondfelhőket a mai, késői utódok hitének egére. Mi is ez pontosan? Az, hogy a szamárháton, vidám kiáltozásokkal kísért bevonúlása során Jézus „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost – Jeruzsálemet – megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető útat! De most már el van rejtve a szemed elől.” (Lukács 19:41,42) Jól tudjuk, hogy a nemsokkal későbbeni eseményekre céloz. Amikor majd keresztre fogják feszíteni.
Ma a Virágvasárnap egy nem túlzottan hangsúlyozott s nem is túl ismert összefüggésére fókuszálunk. Alapigénk a Zsidókhoz írt levélből való. Kik is ezek a címzettek és ki a szerző? Lássunk egy nagyon rövid kortörténeti áttekintést. A Zsidókhoz írt levél egy tanító jellegű irat. Sokáig úgy tudtuk: ez is Pál apostol levele, de ez az állítás időközben a Szentírás-tudomány előre haladásával megdőlt. Az apostoli autoritású és kvalitású ismeretlen Szerző sorait olyanoknak írja, akik még számos kérdésben bizonytalanságban vannak.
Magától értődőn a megváltás kérdéseiről van szó. A Szerző víziója – műve megírásakor – az a meglátás, hogy a zsidó-keresztyén gyülekezet kezd megfáradni a hitben. Esetleg még az is benne van a pakliban, hogy különféle hatásoknak megfelelve hátat fordítanak a Krisztusban ajándékul nyert megváltásnak. Ezért kell hát helyére tenni a dolgokat!
„…Nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: >Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.<…”
Ez egy tisztázódási, tanbeli tisztulási folyamatot indukáló apostoli kijelentés. A Zsidókhoz írt levél címzettei tévedésben voltak. Abban a vonatkozásban csalódtak, hogy Jézus nem vette ígénybe isteni hatalmát, hanem emberként élt és emberként halt meg. Ez a tény arra juttatta a zsidó-keresztyéneket, hogy érthetetlenül magasra értékelték az angyalok autoritását és hatalmát. Ebben a szakaszban van egy zsoltár idézet. Azt is le kell azonban szögeznünk, hogy az apostoli levél „egyéni” fordításban idézi a 8. zsoltár részletét. Az eltérések felmutatása érdekében halljuk elébb az általunk használatos fordítást: „Micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg…mindent a lába alá vetettél.” (Zsoltárok 8:5-7) Az apostoli levél szerzője pedig így „idézi” a zsoltárt: ”Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” A két szöveg-variáns majdnem teljesen egyezik. Mindössze két eltérés mutatkozik.
Az elébbi, az eredeti zsoltár megfogalmazás csupán annak ad hangot elmélkedésében, hogy az örök embert, az emberfiát a Teremtő mily nagyra becsüli, mint teremtményét. Alapigénkben pedig már mindennek mintegy a fel-transzformálásáról beszél a Szentíró. Merthogy Ő ezt az embernek fia szókapcsolatot már nem általában az emberre, hanem mintegy méltóságjelzőként egyenesen az Emberfiára, Jézus Krisztusra vonatkoztatja. Azt akarja bonyolult, ám élő hittel zökkenőmentesen átvihető dialektikus filozófiai transzponációban megvilágítani, hogy épp Jézus Krisztus emberré létele a legfőbb bizonyítéka megváltói hitelességének. Jele továbbá annak, hogy Jézusnak pontosan az emberi értékítélet szerint való lealacsonyodása a kritériuma annak az eladdig senki emberfia személyével összefüggésben nem tapasztalható messiási, krisztusi, megváltói méltóságnak, amely Őt körül vette s körül veszi mind a mai napig. Ebben az összefüggésben idézendő Szent Pál apostol szava, aki a Filippi levélben leírt Krisztus-himnuszában már mintegy óvást is megfogalmaz: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. ” (Filippi 2:5-11)
Ennyi talán már elég is lenne. Itt már áment is mondhatnánk a virágvasárnapi aktuális üzenetre. Azonban van itt a szövegben még valami, amit nem kellene elhanyagolni.
Mielőtt a Virágvasárnap mai üzeneteként, az iménti megállapításokra alapozottan, egyértelműen teljes természetességgel kikiáltanánk a Virágvasárnapi Királyt Messiásnak, figyeljünk még röviden néhány gondolat erejéig egy egészen sajátos apostoli megfogalmazásra.
Az elébbi fordítás, az általunk használt Biblia azt mondja: „…Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél…” Alapigénk, az apostoli levél viszont ugyanezt így fordítja le: „…Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál…” Mi lehet ennek az eltérésnek, szövegvariánsnak a magyarázata? Az, hogy az apostoli levél szerzője érdekes módon az ószövetségi zsoltárt nem az eredeti héber, hanem a később keletkezett görög fordítás szövegváltozata szerint idézi. Ez a Biblia-tudományok nyelvén Septuaginta fordításnak nevezett ószövetségi görög nyelvű szöveg bizonyos sajátos relációban Istent, majdnem azt mondhatnánk, az angyalokkal helyettesíti. Első blikkre az az érzésünk: ez azért nem olyan egyszerű... Ám ez csak a látszat. Ha jobban belegondolunk, akkor a megoldás igenis egyszerű. A bizonyos folklór- és egyéb behatások és teológiai megfontolások következtében az apostoli levélbe került kitétel, hogy „…rövid időre…” egyféleképpen értelmezhető. Ez a megfogalmazás – mint, ha úgy tetszik: „jövevény”-meghatározás - azt súgja, hogy Jézus Krisztusnak, mint az Emberfiának kisebbé létele – értsük jól: meghurcoltatása, megaláztatása, majd kivégzése - „…rövid időre…” szól. Azaz: csak átmeneti állapot!
Majd így folytatódik a textusunk: „…Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.”
Ennek a hatalmas ívű és kétségkívül grandiózus apostoli gondolatmenetnek ez a lezárása teljes mértékben kompatibilis a Virágvasárnap üzenetével. Már korábban említés történt arról, hogy a virágillatos, pálmaágas, hozsannázós jeruzsálemi bevonulás indillikus képe azonnal módosul akkor, ha a Virágvasárnap utáni velőtrázó eseményekre, a Via Dolorosára és a golgotai keresztre gondolunk.
A Virágvasárnap mai üzenete az, hogy a Királyoknak Királya, aki szamárcsikón vonult be Jeruzsálembe, a mennyei Atyától olyan méltóságban részesült, ami Őt egyszersmind a mindenekfelett-valóság piedesztáljára emelte mindörökre. Ebben a megváltói minőségében látja és láttatja Őt az, aki már ma birtokában van ennek a tudásnak és egykor látni és láttatni fogja az is, aki csak késve, de nem elkésve fordul a megváltás és a Megváltó felé. „Mert – ahogy Szent Pál apostol fogalmaz – most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” (I.Korintus 13:12)
A német protestánsok Pfarrerkalenderében ez olvasható Virágvasárnapnál: Palmarum. Azaz: a pálmák vasárnapja. Pákolitz István egyáltalán nem szokványos tartalmú alkalmi versének is ez a címe: „Palmarum”.
A város vezetői persze hogy nem fogadták.
Futóbolondnak nézték
a szamaras istenadtát.
Se tűzoltózenekar, se lányok.
De az utca kivonult,
Hozsannázott.
Senki se tudta, szomorú tekintete mért mereng a
Koponyák hegyén. Senki se látta, hogy árnyékot vetett rá
a furcsán összeácsolt gerenda.
Az elit-népség firhang mögül leste
a tüntetést és biggyesztett a pálmavirághintő
mezétlábas seregre,
a bohócos utcabálra.
Hát ez a híres – szólt az írástudó –
bélpoklosok, cselédek prófétája!
A lány megkérdezte: igaz, hogy még nőtlen?
A hírharang sógorasszony
valami vereshajúra célzott, elmenőben.
Nem normális – mondta az öreg Lévi.
Veszedelmes szakma – óvakodott a vámos.
A felesége sóhajtott: milyen szépszál férfi,
ez ugyan még a légynek se vét!
Kint nőttön-nőtt a lárma. Bent mélyült a csönd,
s nem ízlett az ebéd.
2016. Virágvasárnapja után, Nagyhét hétfőjének reggelén, amikor elindulunk a kereszt felé, ezeket a gondolatokat helyezte szívünkre a Szentlélek.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
