Olvasandó:
I.Korintus 15:31a - Zsoltárok 118:17 – Lukács 20:34-38
Naponként halál révén állok…
Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!
…E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.
I.Korintus 15:31a - Zsoltárok 118:17 – Lukács 20:34-38
Naponként halál révén állok…
Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!
…E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.
Igehirdető: Nagy Lajos
Ez már a hetedik esztendő, hogy a Feltámadás Ünnepet követő kedden, Húsvét Harmadnapjának reggelén együtt vagyunk a meditációs csendességben. Miről is üzen nekünk a Húsvét?
Van egy kacér, gigászi gondolat-köteg, amely ölelő karjával átöleli a lakott földet és az egész emberiséget, a kezdet-kezdetektől fogva napjainkig. Korszakokat és kultúrákat átívelőn, feltartóztathatatlanul, soha meg nem fakuló időszerűséggel dörömböl és kiált ez a gondolat- és kérdéscsomag:
Mi a helyzet az élet legnagyobb kérdésének, az élet-halál-feltámadás-örökélet monumentális kérdéskörének megoldása, megválaszolása tekintetében? Van itt egyáltalán épeszű megoldás, jószándékúan, legalábbis – ha lehet - kivétel nélkül mindenkinek ajánlható recept? Van. Ennyi a lakonikus válasz az ominózus kérdésre. Filozófiai rendszerek, bölcseleti megfontolások, így vagy úgy, pozitív kicsengéssel vagy épp negativisztikusan, bizonyosságba torkolló reménységgel vagy kétkedőn, de végeredményszerűen mégis csak mindenképpen valahol reményt sejtetve ölelték s ölelik ma is körül ezt a gigantikus témakört. Erről próbál üzenni a gyarló emberi szavak dadogó színvonala szintjén a mai Ige-trilógiánk. Természetesen – fontos hangsúlyozni: - egyáltalán nem az Ige a gyarló és a dadogó, hanem a róla való elmélkedés, a fogyatékos emberi gondolat-vezetés.
A téma felvetésének apropója a Húsvét, a Feltámadás Ünnepe. Krisztus feltámadott! Bizonnyal feltámadott! - visszhangzott napokon át a templomok falai között, a különböző istentiszteleteken, szentmiséken vagy épp körmeneteken, sőt az éter hullámain és a világhálón is.
Ezúttal nem a Krisztus feltámadása eseményének tényéről s az üres sírról szóló jól ismert evangéliumi tudósításokat idéztük fel. Hanem három egymástól teljesen független, ám - mint látni fogjuk - tartalmilag mégis összetartozó idézetet hallottunk. Ezúttal sajátos a sorrendiség is: elébb egy újszövetségi, másodikként egy ószövetségi, majd harmadikként ismét egy újszövetségi Igét idéztünk.
Az Ige-trilógiából elsőként Pál apostol szavait hallottuk: „Naponként halál révén állok…” Ez a kiragadott négy szó az Apostol reális életfilozófiájának fontos eleme. A költői megfogalmazás csak erősíti a tényt, hogy a halál igenis az élet szerves része. Csakhogy mi tudjuk, hogy Ő mást is mond. Azt, hogy „Ha csak ebben az életben reménykedünk…minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (I.Korintus 15:19) Pál tehát reálisan szemléli és szemlélteti az életperspektívákat. Valós tényként számol a halandósággal, a múlandósággal, de azzal a tudattal, hogy az itteni életen túli reménység nélkül nyomorultak – más fordítás szerint szánalomraméltók – lennénk. Mégpedig minden embernél nyomorultabbak, szánalomraméltóbbak. Vagyis: Pál apostol didaktikus módszerrel pontosan azért villantja fel az evidenciát, a halált, amelynek a révén állunk, hogy ezzel Jézus Krisztus halálból való feltámadásának előremutató tényére hivatkozva, mintegy beharangozza későbbi megfogalmazását: „Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: >Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?<” (I.Korintus 15:53-55)
A második Ige érdekessége abban van, hogy egyértelműen rámutat: már az Ószövetség embere is nemcsak egyszerűen reménységet táplál a feltámadás kérdésének megnyugtató tisztázása tekintetében. Hanem egyenesen meglepően meggyőző bizonyossággal kijelenti: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit!” Pedig nekik akkor még nem volt Jézus Krisztusuk, Aki harmadnapon feltámadott a halottak közül. És mégis van feltámadás-bizonyosságuk. De hogyan lehet ez? Úgy, hogy annyira bíznak az egy örök igaz Istenben, hogy az egyébként még csak diffúz feltámadás-hitük is az eredményszerűségét tekintve befejezett tényként fogja fel és aztán interpretálja a személyes-egzisztenciális életük legfontosabb kérdésének megoldását. Nevezetesen, hogy van-e élet a halál után. Lám, ők már akkor igennel válaszolnak.
A harmadik Ige egy evangéliumi történet lezárása. Ennek során Jézust – mint oly sokszor – provokálják némelyek, mégpedig azzal az egyértelmű szándékkal, hogy valamiképpen tőrbe csalják. Hátha sikerül elgáncsolni valamely számukra elfogadhatatlan gondolatmenete mentén.
Szinte látjuk magunk előtt ahogy a szadduceusok – akik nem mellesleg tagadták a feltámadást – kezüket dörzsölve tudakozódnak felőle egy szerintük kényes kérdésben. Ha egy asszony többször is megözvegyül – egészen pontosan hétszer is újra férjhez megy – majd ő is meghal, vajon „…melyikük felesége lesz a feltámadáskor, - kérdezik - hiszen mind a hétnek felesége volt?” (Lukács 20:33) A bizarr – esetleg majdhogynem életszerűtlennek is nevezhető – felvetésre a Mester így válaszol: „…E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.”
Jézusnak ez a frappáns válasza igyekszik kitisztázni a hallgatóságában, hogy itt valami tévedés van a fejekben. Akik ugyanis – nyilván nem akármiért – méltónak ítéltetnek a feltámadásra, azoknak természetes, hogy abban a bizonyos más létformában nem lesz az evilági értelemben vett házasság, abban a létdimenzióban már nem lesz ismeretes a házasság intézménye. Nem tudjuk, mi lesz helyette, de ebben az itteni formában nem lesz!
Akik ezt az isteni törvényt a feltámadás utáni létállapotra vonatkozóan elfogadják, azok – mintegy – „automatikusan” olyanokká lesznek, mint az angyalok, azaz Isten gyermekeinek mondatnak. Mint ilyenek, nem lesznek többé a múlandóság rabjai. Ezzel összefüggésben mondja a Jelenések könyvében a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus, hogy „…Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jelenések 2:11) Vagyishogy: nem lesz második halál!
Mózes szerepére is utal Jézus, akinek – talán emlékezünk a múlt nyáron elhangzott sorozatunkból – Isten az égő csipkebokornál „…Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének…” jelenti ki magát. Ez Isten történelemben nyomon követhető jelenvalóságának a folytonosságára utal és egyszersmind arra is, hogy a feltámadás-koncepció Isten tervében olyan örök, mint Önmaga.
Mindezeknél még fontosabb azonban az a záró kitétel, miszerint „…Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.” Ez a csúcs-kijelentés már egybeöleli Isten szerető karjába mind az evilágban élőket, mind az odaátiakat. Igaz, a két dimenzió között csak egyirányú átjárhatóság van, de az van! Hatalmas örömhír az örök ember számára, hogy Isten egy kalap alá veszi azokat, akik még ideát botladoznak az életösvényeken és azokat, akik már a színről színre látás birodalmában vannak. Szerető szemében az ideátiak is mind potenciálisan a feltámadás és az örök élet várományosai. Pontosan azért, mert Szent Fia, Jézus Krisztus egyik legpregnánsabb feltámadás-kijelentésében így fogalmaz: „…Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-é ezt?” (János 11:25,26) – kérdezi ma tőlünk is. Aki pedig magáévá teszi a keresztyén világnézetet a maga egészében, az bátran válaszolhatja: Én ezt hiszem és vallom!
Az Ünnep mondanivalójának iménti kifejtésén túl nem mehetünk el szótlanul egy egyetemesen – nem csak a keresztyén közgondolkodás számára – fontos dátum mellett. Az idén korán volt Húsvét. Így a nagyhétre esett a Víz Világnapja. Az 1992. évi Rio de Janerio-i környezetvédelmi világkonferencia kezdeményezésére az ENSZ nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává. Annak demonstrálására, hogy az egyes államok és kormányok világszerte fordítsanak a lehető legnagyobb figyelmet az életünk egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb élet-principiumának, a víznek a védelmére. A földünk édesvízkészlete különböző negatív környezeti hatások miatt napról-napra vészesen csökken.
Felelős egyéni hangok, kormányok célirányos intézkedései, világszervezetek, testületek és különféle társadalmi célcsoportok együtt és külön-külön kongatják okkal a vészharangot: megindult a visszaszámlálás, a huszonnegyedik órában vagyunk az egész Globuszra kiterjedő víz-krízis, víz-válság tekintetében.
„A kis herceg” írója, Saint-Exupéry meghatóan így vall: ”Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”
Jézus egykor a Sikár városa mellett, Jákób kútjánál a samáriai asszonynak mondja: „…Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (János 4:13,14)
A feltámadás és az örök élet „életvize” tehát a Krisztusba vetett hitben van.
A fizikai világ életfontosságú vize iránti felelősségünk és a Jézus által felkínált életvíz iránti elköteleződésünk így kapcsolódik egybe s a kettő így válik szerves egésszé.
Végül pedig, visszatérve a Feltámadás-ünnep „primér” üzenetéhez, hadd álljon itt egy modern húsvéti vers, melynek szerzője a Nagypéntek szemszögéből vall a Húsvétról. Kárász Izabella: „Holnapután ünnep lesz”:
Ma nagypéntek van, de holnapután
ünnepi harang kong a réteken.
Ó, e hangot én valahonnan már
régről, jól ismerem.
Holnapután ünneplő sokaság
ünnepet ül fönt, a Sion-hegyen,
holnapután ó, ünnepet ülünk,
ünnep lesz, Istenem!
Csak én maradok lenn, mert hiába,
gyümölcstelenül állok. Senkinek
nem lett köröttem szent feltámadása,
üresek a szívek!
Támadj fel bennem úgy, hogy közeledbe
hozzam a holtak seregét. Igen,
győzelmesen, hogy boldogan érezzem:
ünnep lett Istenem…
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
