Olvasandó: Lukács 19:1-10
Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.
Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.
Igehirdető: Nagy Lajos
A lassan búcsúzáshoz készülődő nyár utolsó augusztusi hétfőjén folytatjuk a Lukács-sorozatunkat. Az elmúlt öt hétfő reggelen, ha teljességgel nem is merítettük ki a Lukács evangéliuma 18. fejezetét, de minden esetre lépésről lépésre haladva végigelemeztük a fejezet egyes perikópa részleteit és igyekeztünk aktualizálni is azokat.
Ma, rátérve a 19. fejezetre, első olvasatra is szembeötlő, hogy itt is beszélhetünk némi kontinuitásról, ami a megelőző fejezet egyes rész-elemeit és a mai perikópát összekapcsolja. Igaz, az új fejezet egy egészen új képpel áll elő, benne egy különleges szereplővel, Zákeussal.
Ez a történet 2011. május 9-én, hétfőn reggel már szerepelt a repertoárunkban. A róla szóló meditáció szövege a második meditációs kötet 81-83. lapjain olvasható. Akkor kiemelten a szakasz utolsó versére fókuszáltunk, ma azonban mind a tíz versre kiterjedően próbálunk meg átfogó képet kapni e tunulságos történetről. Szó volt már róla korábban is, hogy Lukács evangéliuma tartalmaz olyan elemeket is, amelyekhez részben vagy nagy mértékben hasonlók előfordulnak a másik két szinoptikus evangéliumban, Máténál és Márknál is. A ma reggeli Ige viszont Lukács saját anyaga.
Ma egy hete a megelőző fejezet vége arról tudósított, hogy Jézus és az Őt követő sokaság Jerikó felé haladtában valami felemelő epizód történik. Jézus megkönyörül egy vak kolduson és ezzel bocsátja útjára: „…Láss! A hited megtartott. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.” (Lukács 18:42,43) Ez az utolsó elem, hogy nem csak a meggyógyult vak dicsőíti Istent, hanem a szemtanuk is, „…az egész nép, dicsőítette Istent” (Lukács 18:43) – voltaképpen a legfontosabb üzenet volt, amely – mint látni fogjuk - átvezet a következő fejezethez, azaz mai alapigénkhez is.
Azzal kezdődik a mai perikópa, hogy röviden tudósít: Jézus és kísérete megérkeztek Jerikóba, majd át is haladnak rajta. „…Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt…” Mindenek előtt lássuk: mit jelent ez a furcsa férfinév: Zákeus? A Zakkai görög szóból származik, amely magyarra lefordítva azt jelenti: ártatlan, tiszta. Hát ez aztán elég viccesen hangzik. Hiszen ezt a történetbeni Zákeust a környezetében épp az inkriminált fővámszedői foglalkozása miatt nem valószínű, hogy sokan illethették ezekkel a pozitív erényeket megtestesítő tulajdonságokkal. A vámszedőről, pláne a fővámszedőről valami egészen más jutott eszükbe.
A vámszedői munkakör eléggé megvetett volt az emberek szemében. Hiszen közszájon forgott, hogy az ilyenek a mások megsarcolásából, kizsákmányolásából élnek. Mindegy, viszont itt éppenséggel pont arról van szó, hogy gyorsan félre a sommás előítéletekkel! Az élet forgatókönyvét nem emberek írják, hanem maga Isten. Mert Zákeus akármilyen megvetett ember, „…szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie...” Apróság: a régebbi fordítás vadfügefa helyett itt eperfügefát említ. Teljesen mindegy. A Biblia üdvösség-teológiai koncepciója egyáltalán nem botanikai kérdés.
Ellenben, ez az érdekes jelenet a különleges kisugárzásával és atmoszférájával már most előre sejtet valamit abból, hogy a történetnek valami csodálatosan pozitív végkicsengése lesz. Közbevetőleg játszadozzunk el a gondolattal: vajon volt-e még Zákeuson kívül valaha is valaki, aki a fáramászás kockázatát is felvállalta, csak hogy láthassa Jézust? Az is lehet, hogy ez az alacsony termetű és a közvélemény által szinte gyűlölt ember azzal, ahogyan törekszik Jézus látására, szánalmas és nevetséges figurává válik? Talán még nyíltan ki is nevetik? Zákeus találékonyságát azonban nem várt siker koronázza: „…Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom…” Csodák csodája! Jézus egész egyszerűen belelát Zákeus lelkébe. Ez a belelátás azonban egyúttal beleérzés, empátia is részéről, a fővámszedő ellentmondásos lelkének rezdülései iránt. A Mester felismeri Zákeus magatartásában a csillapíthatatlan vágyat, amely ilyen, talán szégyellnivaló „fáramászós” praktikákat is produkáltat inkább Vele, csakhogy valahogy, valamilyen módon közeledhessen a Megváltóhoz.
Ezért szól Hozzá ilyen szeretettel Jézus. A határozott hang, miszerint Neki épp Zákeus házában „…kell…” megszállnia, egyáltalán nem azt jelenti, hogy Jézus nem tudott volna máshol megszállni. Ez az isteni „kell” azt jelenti, hogy Zákeus fontos! Most Ő a legfontosabb! Ezért kell Nála szállnia a Megváltónak.
A kisember pedig Jézus szavait hallva sietve lekászálódott alkalmi magasleséről ”…és örömmel befogadta…” Jézus máskor is elfogadta nem igazán pozitív személyek invitálását és vendéglátását. Meg is kiabálják Őt és Tanítványait ezért. „A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” (Lukács 5:30) Itt, Zákeus esetében azonban egyenesen arról van szó, hogy Jézus nem elfogadja, hanem egyszerűen maga módolja ki Zákeus vendégszeretetét. A tömeg ezt irigységből és szeretetlenségből egyszerűen nem tudja tolerálni. „…Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg…” Hát persze, ez a szemforgató látszat-kegyesség itt a legfontosabb némelyeknek. Hogy tudjanak kegyeskedően szerepelni és ítélkezni. De hadd mondják! Nem ez itt a lényeg.
Hanem az, hogy Jézus amint beteszi a lábát Zákeus hajlékába, annak atmoszférája megváltozik. „…Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak…” Óriási ez a kijelentés! A Fővámszedő tehát megtért!
Az eredmény pedig: „…Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Ez a záró jézusi nyilatkozat a történet csúcspontja.
A Megváltó mindenki – hangsúlyos, hogy mindenki – megváltására kész. Azok megváltására is, akik elbitangoltak Isten közelségétől. A Zákeusnak mondott kitétel, hogy „…ő is Ábrahám fia…” egyáltalán nem kirekesztő. Hanem igenis előremutatóan pont arról üzen, hogy a megváltás a megváltozott történelmi helyzetekben automatikusan és zökkenőmentesen érvényesíthető mindazokra is, akik Ábrahámnak, a hívők atyjának az Örökkévalóba vetett hitét magukévá teszik és az újszövetségi Krisztus-hittel kiegészítik.
Szent Pál apostol azt mondja: „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse…” (I.Timóteus 1:15) Meg azt is üzeni, hogy „…megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Titusz 2:11) Jézus nem csak Zákeusra, hanem tágabb ölelésében mindenki másra is kiterjesztett üdvösséghirdetését a Biblia emblematikus személyiségének, Zákeusnak a személyén s megtérésén keresztül demonstrálja.
Mi most már a hozadéka – mai vetületben – a Zákeus-történetnek? Az, hogy a mai bonyolult történelmi helyzetben megnövekedett a Krisztus-hívők felelőssége. Mit és mennyit mondunk el azoknak, akik egyelőre keveset tudnak arról a megmentő keresztyén életmegoldásról, amelyért pedig csak ki kell vagy ki kellene nyitnia az embernek a szívét és az életének ajtaját.
Ebben a mai történetben Jézusnak a Zákeus házában való vendégeskedése voltaképpen egy jelképes figyelemfelhívó döntése. Arról üzen a minden korok emberiségének, hogy be kellene a Megváltót engednie mindenkinek. Ennek a „beengedés”-nek különféle modern változatai vannak, illetve lennének, de ezek ugyanúgy nem hanyagolhatók el, miként Zákeus se hagyhatta ki ezt a hatalmas lehetőséget, amely kinálkozott Neki, Jézus Jerikón történt átutazása kapcsán.
Amikor ma világszerte súlyos értékvesztésben leledzenek a társadalmak, ennek az értékvesztési folyamatnak a legelsőbbike a keresztyén alapok tömeges semmibevétele. Jakab apostol levelének üzenete erre is áll: „…Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!” (Jakab 3:10) Nemrégiben a Magyar Hírlap interjút készített dr.Márfi Gyula veszprémi érsekkel, hitről, vallásról és a migráció kérdéséről.
Az Érsek Úr egyebek között elmondta: „…Mindenek előtt rá kell mutatni arra, hogy rossz úton járunk, és mihamarabb vissza kell térni a gyökerekhez. Európában ugyanis még most is szinte minden a kereszténységről beszél. Elég csak az időszámításra gondolni: Jézus 2016 éve született. Vagy arra, hogy míg a muszlimoknál a péntek, a zsidóknak a szombat, Európában mégis csak a vasárnap az ünnep. Mert Jézus ezen a napon támadt fel. De körülnézhetünk az építészetben, a képzőművészetekben, az irodalomban vagy a zenében, és mindenütt azt látjuk, a legmeghatározóbb értékek a keresztény hitből születtek. Ha mindezt sutba vágjuk, nem marad semmi, elveszíti értelmét a kultúránk…”
Szóval: be kellene engedni Jézust a szívek ajtaján. Napjainkra is áll a Jelenések könyvében hangzó jézusi szó: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3:20) Ez a jellegzetes jelképes és valóságos szakrális kommunio mentheti meg az egyént és a közösséget.
Ha lehet, válaszoljunk azért most már minderre a tizenkilencedikszázadi How W. Vilmos anglikán püspök idevágó dicséret-énekének soraival:
Ó Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.
Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:
Ó szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.
Ó Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz;
Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz.
Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár!
Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!
Ó Jézus, szólsz s a szívhez a szó szelíden ér:
„Így bánsz velem? – teérted hullt testemből a vér!”
Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már.
Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.
(Református Énekeskönyv, 457. dicséret 1-3.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
