Igehirdető: Faust Gyula
Bibliaolvasás: 1Sám 17: 22 – 47, vagy Jel 2: 12-17.
Köszöntés: Áldlak
téged, hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem,
mert jóságos vagy, a te híveidhez. Zsolt 52: 11.
Alapige: „És íme egy kananeus asszony
jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj
rajtam! Azén leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Ő pedig egy szót sem
felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd
el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az
Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte,
mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem Jó a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek
vetni. Az pedig monda: Úgy van, Uram;
de hiszen az ebek is esznek a
morzsalékokból, amik az ő uruknak asztaláról aláhullnak. Ekkor felelvén
Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod
szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.” (Mt 15, 22—28)
A történet háttere és kerete egyszerű. Jézus Urunk az Ő szolgálatának kezdetén
egy farizeusokkal történő heves vita után eltávozott Galieából és Tirusz és
Szidón vidékére vonult vissza. Milyen beszélő ez a visszavonulás? (…) Isten egy
átvonuló, elvonuló és visszavonuló Isten. Amikor Mózest, az Ő szeretett
szolgáját meg akarta vigasztalni, bátorságot és életet akart belé önteni az
emberfeletti úthoz és feladathoz, meghívta magához a kőszikla hasadékába. Ott
így szolt hozzá: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el,
és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek,
akinek kegyelmezek. Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem
ember, élvén. És monda az Úr: Íme van hely én nálam; állj a kősziklára. És
mikor átmegy (átvonul, elvonul) előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába
állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet
elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod.”[1]Nem
csak ez a kánaáni édesanya, hanem Mózes is elvonuló, átvonuló Istenként ismeri
meg az Urat, nem csak Egyiptomban,[2]hanem
a pusztai vándorlásban is.
Isten visszavonulásának egyik indítéka, amikor megszomorítjuk,[3]megcsaljuk[4]a
Szentlelket. Erről Ézsaiás prófétán keresztül így szól: „S nem volt, aki segítségül hívta volna nevedet, aki fölserkenne és
beléd fogóznék, mert orcádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket
megolvasztál.”[5] Amikor a bűneink, az
álnokságaink, a keményszívűségünk, pökendi farizeusi vitáink miatt visszavonul
az Isten és elrejti előlünk az arcának dicsőségét, akkor elfogynak azok, akik
segítségül hívják szent nevét, - még ha ezren mormolnak is imákat - és mint
valami tüzes kemencében olvadni kezdünk. Rettenetes ítélet ez testvéreim, de új
kezdet nagy lehetősége is. Az autótemetőkből és roncstelepekről összegyűjtött
vasat is újraolvasztják, ötvözik, nemesítik, hogy új értelmet adjanak létének.
Bárcsak megtörténne itt velünk is ez tűz és Ige általi az újjáteremtés.
E tömör történet üzeneteképpen tehát arra a kérdésre keressük Krisztus
Urunk válaszát, hogy hol van a kegyelem, az igaz
mennyei kenyér,[6]avagy
az elrejtett manna,[7]amikor visszavonul az
Isten, és mi olvadunk az Ő szent jelenlétének tüzében, miközben elrejti
orcáját.
Nos. Jézus éppen visszavonulóban volt,
akkor kiáltott utána egy kánaáni asszony. Micsoda kiáltás? Az utolsó és
egyetlen esély kiáltása, mielőtt Isten végleg elrejtené arcának dicsőségét,
Jézus Krisztust. Könyörögve esedezett a szent név által Krisztushoz az ő
kislányáért, mintha meg akarta volna állítani Jézust az ő visszavonulásában. Ezt
mondta: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtam! Az én leányomat gonoszul gyötri az
ördög.”
Tanuljunk könyörögni ettől a nem zsidó, de a lelke mélyén valahol mégis
igaz izraelita[8]édesanyától. Tanuljuk meg
tőle fölserkenni, hogyan kell a Szent Nevét segítségül híva visszakiáltanunk a
visszavonuló Krisztust! Nem azt mondja, hogy a lányomon könyörülj, hanem azt,
hogy rajtam! Igen, a szabadításnak ez a Krisztusi útja! A lányom is én vagyok.
A fiam is én vagyok. A testvérem is én vagyok. A szolgám, az alkalmazottam, sőt
az ellenségem is én vagyok. Aki nem
tudja összetéveszteni magát azzal az emberrel, akiért közbenjár Istennél, nem
Krisztus szerint könyörög, nem Isten tüzében esedezik, nem Szentlélek által
imádkozik. Csak Szentlélek tesz képessé arra, hogy bárkivel kapcsolatosan az
ördög gyötrése elviselhetetlen legyen a számomra. E perzselően elviselhetetlen
teher[9]alól
nyögünk, pihegünk, sóvárgunk,[10]sóhajtozunk,[11]kiáltunk
és imádkozunk szüntelenül.
Ez a szókimondó asszony nem szépíti a
helyzetet. Nevén nevezi az ördögöt. Mondjuk ki mi is, hogy gyötör nem elsősorban
a társadalom, a kultúra, vagy a világ, hanem az ördög, a bűn, a kárhozat.[12]
Merjük kimondani, hogy ős ellenségünk, a Sátán gyötör! Mondjuk ki, hogy nem
test és vér ellen, nem magunk vagy egymás ellen van nekünk mindennapi
tusakodásunk, hanem a magasságban lakozó fejedelemségek, hatalmasságok, a
sötétség világának urai és a gonoszságnak szellemei ellen.[13]
Sátán nem krampusz. Nem kitalált meseszerű alak, amolyan kosszarvakkal
ellátott elegy-belegy lény, akinek lólába van[14]és
szamár farka, hanem ő hajdan az elbukása előtt az arányosság angyala volt, egy oltalmazó
kerub,[15]akinek
szellemi hatalma sokszorosan felülmúlja ennek a világnak minden
intelligenciáját. A Sátán egy másik megjelenési formája a tűzvörös sárkány, amely a
farkával lesöpörte a mennyből és a földre szórta az ég csillagainak harmad
részét,[16]hogy
megtapodná (Máté 5: 13) azokat.[17] Az ég
csillagai[18]pedig
Isten azon szolgái, akik noha bíznak Jézusban, mégis megtéveszti őket az
antikrisztusi erő és lélek. Erről Márk evangélista ezt mondja: „Mert hamis
Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy
elhitessék, ha lehet, [még] a választottakat is.”[19]
„De tudjuk azt, amit ez az asszony is tud: meg lehet mondani ezt az ördögöt
Jézusnak, aki legyőzte őt.”[20]
Az ördög nem öli meg az asszony lányát, hanem kínozza.[21]
„Az udvaron egy gally-rakás alatt tanyázik a rókamama és a kis róka (az
apróka). A háziasszony minden nap megeteti a tyúkokat a Finom eledellel. S
egyszer megszólal a farakás alatt a rókafióka: — Ó, mamuci, de jó a tyúkoknak,
csirkéknek, hogy minden nap megeteti őket a gazdasszony; mi pedig itt fázunk,
nyomorgunk, és korog a hasunk! De nehéz a rókasors! Erre azt feleli a mama: —
Csillapodj, fiacskám, hadd etesse, nekünk eteti őket!
Adjon az Úr nekünk szemet, hogy felismerjük azt, aki nem öl meg, csak
kínoz, amíg megöl.”[22]
Ilyen borzalomra személyesen az ördög
képes és az olyan ember, akit teljesen megszállt. „Könnyű halál az, ha valakit
agyonlőnek — gyorsan túlesik rajta. De amikor évtizedeken keresztül egy
börtönben, egy lágerben kínozzák, ezer kivégzésnél rosszabb. Az ördög tehát
kínoz. Van egy darázsfajta, ami a petéit a lepkebábba rakja — nem öli meg a
bábot, annál több esze van: a kikelő darázsfiókák remekül táplálkoznak az
elkábított, de meg nem ölt bábból. Vajon nem ez történik velünk? Kínoz az
ördög, mert belőlünk táplálkozik.”[23]Jézus
azt mondta, hogy megy ugyan hozzá a világ fejedelme, de semmit nem talál benne,
ami az övé volna,[24]azaz nem tud belőle enni
semmit!
Legtöbbször a hiedelmeinken és a
félelmeinken keresztül kínoz. Az által a hiedelmünk által, hogy nem vagyunk a
Krisztuséi. Luther a következőképpen üzent hadat eme félelmünknek: „Nem hiába értekezem a megigazulásról szóló
tételről oly szorgalmasan. Aggódom ugyanis amiatt, hogy nem fognak megmaradni e
tantétel mellett. Már vannak közöttünk többen, akik megvetik, és nem törődnek
vele. Jönni fognak olyan prédikátorok, akik e hittételt álmosan, bágyadtan,
lustán prédikálják és kérik számon, így aggodalmam hamar mar beigazolódik, és
az egyik tévelygés a másikat fogja vetni. Én e tantételt halálomig tanulni és
tanítani szeretném, prédikációimban buzgón szorgalmazom. Mert látom, mit művel
ott, ahol jelen van, és mily kár keletkezik ott, ahol hiányzik. Hiszen ez a
tantétel alap és szikla, amelyre egész keresztyénség és Isten gyülekezete
felépült, nekünk pedig kőfal és védelem minden horda és eretnekség ellen. Mivel
e tantételt tisztán és hamisítatlanul megtartjuk, nem tud minket hamis tanító
elcsábítani és foglyul ejteni, e világon pedig nincs tan, sem vallás, amely az
ördögnek és országának inkább ellenére lenne, és ezeknek többet ártott volna. A
sátán az egész földön egyetlen prédikációval szemben sem ellenségesebb és
dühösebb, mint e prédikációval szemben, ezért kezdi ki a kísértés és szomorúság
eszközével. Mindkettővel, mindnyájunkat egyenként üldöz. Azután e tan ellen
mindenféle rajongó tanokat, eretnekségeket, meghasonlást és botránkozást
támaszt, hogy ezt a tanítást gyűlöletessé és botrányossá tegye a világ számára,
hogy az megvesse és elfojtsa.”[25]Krisztusban
megigazított, sőt Isten üdvözített gyermeke vagy!
Azt mondta Jézus annak az asszonynak, hogy
„nem állok szóba egy kutyával”. Ma már nem tűnik annyira súlyos sértésnek, ha
valakit kutyának neveznek, hiszen ugyan abban a műhelyben terveztek és hívtak
létre. A bűneset miatt inkább a kutya sértődhet meg azon, ha emberhez mérik; de
abban az időben ez azt jelentette: „tisztátalan, pogány, utolsó senki.[26]
Ám az asszony belekapaszkodott Krisztus eme kinyilatkoztatásába és erőre kapva tovább
küzdött. Olyan volt neki a „kutya” megnevezés, mint egy kis sarok az Éden
kertjében, amit azonnal hittel ragadott meg és a sajátjaként lépett vele Isten
elő és kérte annak beteljesítését. Áldott jó dolog arra hivatkozni, amit az Úr
mond. „Te mondtad Uram! A te Igéd támasztja alá a könyörgésemet a Te trónod
előtt. Isten trónját körülveszi az Ő dicsőségének ragyogása, a hatszárnyú és
kívül belül szemekkel ellátott lelkes állatok, a huszonnégy vén és a hatalommal
bíró angyalok.[27] Sok tanúja van az Isten
beszédének. Kimondott Igéje élet és kegyelem. Egyszerűen menjünk Hozzá és
kérjük, hogy cselekedjék, amint megmondta.[28]
Ott „a
halál völgyében”[29]volt
egy másik kánaáni is, aki meglátva Dávid botját, ezt kérdezte: „Eb vagyok-e én, hogy te bottal jössz reám?”[30]Milyen
nagy különbség van a két kánaáni között? Az egyik azt mondta, úgy van Uram, „ÁMEN URAM”, azaz eb vagyok, a másik már
csak annak sejtéstől is, hogy kutyául bánnak vele, felbőszülten gyalázkodni[31]kezd.
Aki azt mondta, „Ámen Uram”, eb
vagyok, Krisztus Jézust mondott, mert Ő Isten Ámene,[32]
így bement az arany város gyöngykapuján az élet fájához,[33]annak
ellenére, hogy meg van írva, hogy kívül maradnak azon „a kutyák.”[34]A
másik kánaáni, aki Istent káromolva tiltakozott eb volta ellen, méregkeverő és bálványimádó paráznaként,
minden hazugságot szerető és cselekvő gyilkos kutyaként[35]zárta ki magát a
mennyei városból, és attól, hogy egyen az élet fájának gyümölcséből. A kettőjük
közti nagy különbség az Ige és a Szentlélek által kimunkált alázat! Csodálatos
az Igéből tanulható alázat! „Megrendülten szemlélhetjük életek példáin, hogy az
alázatnak megépítő-megfordító hatalma van.”[36]Ebből
a történetből is látjuk, hogy miként lesz az eb kutyából örök üdvösséget öröklő
Isten gyermeke. De azt is láttuk, hogy mi történik és mivé változik ott az
ember, ahol hiányzik ez az Igére figyelő alázat és helyét Góliáti önteltség
bitorolja.
S milyen különös, hogy ez az alázat
„nemcsak önmagához fordítja társát, társa figyelmét, hanem ahhoz is, Aki őt magát is visszafordította a halál
útjáról az örökkévaló életbe”[37]az
Ő önmagát megüresítő[38]alázatával.
Bárcsak megtörtént volna velünk is ez a megfordulás
ennek az édesanyának a példáján keresztül!
A „bot vagy pálca” héber megfelelője a
„SéBeT”, amelyet a bibliafordítás több helyen is „fejedelmi bot”-nak nevez. A
4Mózes 17-ből kiderül, hogy a tizenkét törzs mindegyikének volt egy ilyen
botja, amelyre rá volt faragva az illető törzs neve, esetleg csakis arra a
törzsre utaló szimbólum, például az oroszlán.[39]
Dávid botja tehát az ő törzsének identitását és hatalmát is jelentette. Hogy
még jobban megértsük ezt a „hatalmat” az 1 Mózes 49, 10 versére kel utalnunk,
ahol ez áll: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei
közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek.” Az üzenet világos. Júda törzse
nem múlik el mindaddig, amíg el nem jön Siló, vagyis a Messiás. A „Siló
kifejezés az ÓSz-ben a Messiás számos nevének egyike. Amikor a Talmudban
Johannán rabbi (1. sz.) a Messiás nevét kérdi, azt a választ kapja, hogy annak
neve „SiLó”.[40]Dávid botja tehát a
messiási ígéret látható jele volt ott. Sőt Dávid maga volt ott a megtestesült
ígéret![41]
Az a bot azt üzente, hogy ott nem csak az a pásztorfiú, fog küzdeni, hanem benne
és általa maga a Messiás. Az az öntelt óriás, noha megértette Dávid botjának[42]üzenetét,
nem azonosult vele, hanem szidalmazta a Dávid Istenét.[43]
Az a kánaáni ember mindenek előtt megszégyenítve a fejét veszítve halt meg a
saját kardjától.
>>A keresztyén életnek sem a
szeretet, sem a szigor, sem az igazság, a dogma, sem az önkínzás, sem a
szívélyesség (kedélyesség), sem a takarékosság, sem az önfeláldozás, sem az
önvédelem nem lehet a legfőbb szabálya. Nagy Szent Antal fogalmazta meg ezt: „Minden dologban tartsd meg az igaz mértéket,”[44]<<és a mi
egyetlen egy igaz mértékünk nem más, mint Jézus Krisztus! Nincs szükségesebb
teendőnk, mint leülni lábaihoz, hogy Őt figyelve, szemlélve hallgassuk. A
bibliaolvasás vagy igehallgatás közben „a Szentlélektől megvilágosított ismeret
mutatja meg nekünk mindig a helyes utat.”[45]Ezt
a Jézus prédikációjára jól figyelő édesanyát nem lehetett eltávolítani az
egyetlen mértéktől, Jézus Krisztustól, és a közbenjáró könyörgéstől sem! Pedig
Jézus egy durva és kemény példázattal akarta megtéveszteni azt a kétségbeesett
nőt, de ez az édesanya még ebből az igazságot és a mennyei Atya igaz szándékát
elrejteni látszó és az elsődleges érzéseink számára megvetést sugalló
példázatból is meghallotta, sőt meglátta a láthatatlant. Olyan csodálatos, hogy a Szentlélek ezt a
példázatot egyfelől a Szabadító Jézussal és a szabadításáért esdeklő kánaáni
édesanyával mondatta el nekünk. Miért látta meg ő a Láthatatlant, méghozzá
abban a mélyégben, ahol volt? Mert jól figyelt és azonnal igaznak tartotta azt
az igét, amit Jézus mondott és vita nélkül azonnal elfogadta, hogy ő egy kutya!
Nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy sértődöttségének helyet, időt és
teret adjon! Ennél jóval nagyobb volt a bánata és a kínja és azon vágya, hogy
mind ő mind pedig a lánya üdvözüljön. Ebből megérthetjük, hogyha túl könnyen
megsértődünk, ez csak azt jelenti, hogy mit sem törődünk azzal a mérhetetlen
nyomorúsággal, ahova a bűneink miatt jutottunk és azzal az üdvösséggel sem,
amelyet Krisztus személyesen kínál föl nekünk, akik a bűneset miatt még a kutya
sorsot sem érdemelnénk meg. A könnyen sértődő ember e két szükséges dologgal
nem törődik, minden számításán kívül hagyja. „”[46]Ha
turkálunk az Úr nekünk mondott igéjében, még sem éhesek, sem halálian szomjasak
nem vagyunk. El vagyunk lakva, teli a „hasunk” önmagunk igazságával, jóságával,
becsületével és mindennemű nagyságával. Olyan hamar megsértődik a szívem, mert
nem akarja belátni, tudomásul venni, hogy a kegyelem nélkül nem vagyok sem
több, sem pedig különb, mint akármelyik éhes és ösztönszükségleteinek
kiszolgáltatott eb.
Az asszony zokszó nélkül, rejtett örömmel fogadta el, a kutya sorsot, amit
Jézus mondott, mert még az is jobb annál az állapotnál, amiben őt és lányát az
ördög minden nap kínozta! Tanuljunk ettől az asszonytól! Mindegy hogy mit mond
Jézus, ajkát mindig örök életnek beszéde[47]hagyja el!
Bátorodj hát fel, és csak fogadd el, mert ebben van a gyógyulás, a szabadítás
és az örök élet. Mit könnyebb elfogadni? Azt, hogy ti vagytok a föld sója, vagy
azt, hogy eb vagyok? Ennél keményebben is fogalmaz az Úr. Egy helyen azt
mondja, hogy Ő a mészárszékre hurcolt Bárány, és találoskérdésként, a
kínszenvedései közt egy nyitott kérdésként kiáltja bele a világba, hogy akkor
ki a mészáros, ha az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét?[48]
Ki a mészáros, ha Ő a Bárány? Az is én vagyok. Más helyen pedig azt mondja,
hogy aki hallja az Ő igéjét de nem hisz benne, oszladozó halott a koporsóban,
és mivel nem hisz, a halálban is marad.[49]
Mit könnyebb elfogadni? Azt, hogy ti vagytok a világ világossága egy
meggyújtott gyertya képében, vagy azt, hogy koporsóban lévő halott vagyok és ha
nem hiszek végleg a halálban is maradok?
Az asszony szaván fogta az Urat és belőle
életet merítve, hivatkozik az Ő szájából
elhangzó igére,[50]mely
számára életnek és szabadításnak beszéde lett. Azt válaszolta Jézusnak, hogy Ámen Uram, úgy van Uram! De „az asztal
alatt, ahová lehullnak a morzsák, megtűrik a kutyát!” A Szentlélek gyújtotta
szeretettel gondolta tovább, mondta tovább, imádkozta tovább az Úr igéjét! Semmit
nem hagyott a földre esni[51]abból.
Ment Jézus után és éber kutyaként elkapta az Ő szájából aláhulló ige morzsákat.
Tette mindezt úgy, hogy semmi ki nem zökkenthette őt a könyörgésből; szenvedése
mindent imádsággá változtatott!
Áldott dolog az, hogy minél több a morzsa, minél több a kegyelem, annál
több az „asztal alatti” kutya! Minél
több a morzsa annál nagyobb a misszió! Hogy van az mégis, hogy itt egyre csak
fogy, pusztul Isten hívő népe? Afrika és Ázsia, ahova nagy és látványos
segélyszállítmányok címén a civilizált Nyugat morzsái hullnak, igen sok az
általunk sokszor még kutyának sem nézett testvérünk. Ők fölszedik a mi jóléti
asztalunkról az ő nyomorúságuk mélységébe alá hulló morzsáinkat, és boldog
örvendezéssel üdvözülnek. De mi történik velünk, akik magunkat asztalfőnél ülő
fiaknak képzeljük? Valóban azok vagyunk? Akkor nem halljuk jól az igét! Értsük
meg jól Krisztus Urunk példázatát és „üdvösséges
rettegéstől áthatva”[52]végre döbbenjünk
meg!
A morzsa a kegyelem. Mit mond Jézus, hol
van a kegyelem morzsányi, dara nagyságú mannája?[53]Rejtve
az asztal alatt van! Izrael soha nem ette a mannát az asztalról.[54]
A pusztában ették a mannát és a földről szedték fel.[55]
Nem valami magasságban, nem a nagy szellemi-lelki élményekben. Nem a mi
keresztyén alapokon álló nyugati civilizációnk, gazdagságunk és tudásunk
milliárdok számára elérhetetlen magasságában. Az Isten szabadítva üdvözítő
irgalma a Krisztusra figyelve hallgató alázatban, bűnbánat válik nyilvánvalóvá
nekünk és bennünk. Ez a kegyelem velünk való találkozása. És hol van ez a
találkozás? Az „asztal alatt” van![56]
Igen. Az asztal alatti porban. Az asztal alatti por az én legjobb testvérem, és
társam az üdvösség felé vezető keskeny úton. Csak akkor érem el a morzsámat, ha
átverekszem rajta magam, ha azon keresztül kúszom át magam az aláhullt falatig!
Amikor átveszem Gazdámtól a megtört kenyeret, valóságosan magamon viselem a
hozzá vezető utam minden porát. A mélységben van a kegyelem, mert a mélységbe
szállt alá Krisztus, hogy találkozzon velem. Abban a gyötrelemben van a
kegyelem, hogy kínoz az ördög és a bűnöm! Kínoz a Krisztusra támadó véreb
voltom! Kínoz a gyermekem szenvedése is. Már különbség nélkül kínoz minden
üdvözítésre váró és vágyó testvérem szenvedése.
Krisztus Lelke> a 22. zsoltárban
Jézusról prófétálva, aki egyedül nem volt kutya így sír, panaszkodik: „Ebek
vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott.” Mindenki eb, ha a
szentséggel mérettetik össze. De nem mindegy, hogy csaholó, a szentet gyalázó,
nyelvünket öltögető, fogunkat vicsorgató, acsarkodó kutyák vagyunk, vagy
olyanok, akik az asztal alá bújnak a morzsák után. Keleten nincsenek olyan
magas asztalok, mint nálunk. A mi asztalaink alá könnyű bebújni; de ott keleten
csak arasznyi lába van az asztaloknak — na oda férjünk be!<[57]
Jézus keskeny útról, szoros kapuról és
igen alacsony asztalról tanít bennünket. Ezt mondja: „Menjetek be a szoros kapun. (Bújjatok be az alacsony asztal alá a
morzsák után!) Mert tágas az a kapu és
széles az az út, (továbbá magas az az asztal) amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert
szoros az a kapu (alacsony az az asztal)
és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják
azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek
hozzátok, de belől ragadozó farkasok,”[58]azaz
vérebek. Mindenki, aki másképp tanít erről, hamis próféta!
Összefoglalásképpen tehát ez az édesanya meghátrálás nélkül harcolt, bement
a szoros kapun, és győzött, végül pedig az Úr személyesen adott neki ennie, de
nem morzsát, hanem mennyei kenyeret; Ő bizony evett az elrejtett mannából!
„Ha nagy kutya vagyok, nem férek be, de ha
kicsi kutya vagyok, akkor átférek a szoros kapun, akkor a porban kúszva beférek
az asztal alá, ahova számomra is el van rejtve a manna, az igazi mennyei kenyér.
Valójában ez a „fiak kenyere”! Mert
ha nem férek be az asztal alá, akkor nem férek be a mennyországba sem. A
kegyelembe se férek be. Alázzuk meg magunkat, hogy részesei lehessünk Isten
végtelen irgalmának.”[59]Ámen.
Áldás: „Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek,
és az Isten Izraelének! (Galata 6, 16) Ámen.
Jegyzetek:
[2] Mikor általmegy az
Úr, hogy megverje az Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a
két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító
bemenjen öldökölni a ti házaitokba. 2Móz 12: 23.
[6] A mi atyáink a
mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök. Monda azért nékik Jézus:
Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Ján 6:31-32.
[7] Akinek van füle
hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából (…).Jel 2: 17
[8] Amaz pedig monda:
Nem Jákobnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél
Istennel és emberekkel, és győztél. 1Móz 32: 28
[17] „És megnöve mind az
ég seregéig; és a földre vete [némelyeket] ama seregből és a csillagokból, és
azokat megtapodá, - ahogy az ízét vesztett sót (Máté 5: 13) tapodják
meg az emberek. Dániel 8: 10.
[18] Az értelmesek pedig fénylenek, mint az
égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok
örökkön örökké. Dán 12: 3.
[24] „Nem sokat beszélek
már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije (…).”Ján
14:30
[25] Koinónia: Luther
Márton mélysége és magassága - Áhítatok az év minden napjára. Koinónia
Kolozsvár 2010. o. 287-288.
[29] Zsolt 23: 4 és kapcsold össze az 1Sám 17:2 verssel, ahol
ez áll: „Saul és az Izráeliták pedig összegyűlének, és tábort ütének az Elah
völgyében.”
[35] Uo. „De künn
maradnak a kutyák és a méregkeverők, a paráznák és a gyilkosok, és a
bálványimádók, és mindazok, akik szeretik és cselekszik a hazugságot.”
[38] Annakokáért az az indulat legyen bennetek,
mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem
tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő, hanem önmagát
megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor
olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén
halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Fil 2:5-8
[39] A Biblia utolsó könyve a Júda törzsét
jelöli ezzel a szimbólummal: „És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: íme
győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a
könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.” Jel 5:5
[40] Roger Liebi: Beteljesedett Prófécia, Primo
Kiadó 1988. o. 13. Ez az igehely (1 Mózes 49: 10) messiási értelmezésben
található továbbá Aquila prozelitánál, Akiba rabbi tanítványánál (2 sz),
továbbá Onkelosz Targumban (4. sz.), ugyanígy Rási rabbinál. A „Berésith Rabba”
c. igen régi könyv szintén messianisztikusan értelmezi ezt az igehelyet.
[42] Még ha a halál árnyékának völgyében járok
is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok
vigasztalnak engem. Zsolt 23:4
[43] És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb
vagyok-é én, hogy te bottal jössz reám? És szidalmazá a Filiszteus Dávidot
Istenével [együtt]. 1Sám 17:43
[45] Uo.
[47] Felele néki Simon Péter: Uram, kihez
mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük,
hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Ján 6:68-69.
[49] „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az
én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és
nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. Bizony, bizony
mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az
Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek. Mert amiként az Atyának élete van
önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: És hatalmat
ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia. Ne csodálkozzatok ezen:
mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő
szavát, És kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a
gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” Ján 5: 24 – 29.
[50] Ő (Jézus) pedig felelvén, monda: Meg van
írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek
szájából származik. Máté 4:4. Lásd még: Luk 4:4 és 5Móz 8:3, ahol ez áll: „És megsanyargata téged, és megéheztete,
azután pedig enned adá a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem
ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem
mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.”
[51] Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő
vele, és semmit az ő igéiből a földre nem hagy vala esni. 1Sám 3: 19
[52] Kálvin János bűnvalló imája, In Református
Ágendás Könyv írta és összeállította Vásárhelyi János Püspök, A Református
Egyház Iratterjesztésének Kiadása Cluj – Kolozsvár 1950, Rövidített változat A
teológiai hallgatók belső használatára Kolozsvár, 1992. o. 26.
[53] Mikor pedig a
harmatszállás megszűnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók
mint a dara a földön. 2Móz 16: 14
[54] Józs 5:12
És másnaptól kezdve, hogy ettek vala a föld terméséből, megszűnék a
manna, és nem volt többé mannájok az Izráel fiainak; hanem Kanaán földének
gyümölcséből evének abban az esztendőben. Józs 5:12