Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.10.13-án.
Olvasandó: Máté 16:13-17 Igehirdető: Nagy Lajos
Definíció-ígényes világunkban rendkívül fontos, hogy lehetőség szerint mindent és mindenkit minél teljesebb mértékben körül tudjunk írni, be tudjunk azonosítani. A definíció-szegény érvelés nem kelendő ma, nincsen értéke. Meditációink műfaji sajátosságából adódóan sohasem „direkt” evangélizációs céllal, a legkevésbé sem rámenősen – ám a közvetett célt sem tévesztve szem elől – számos alkalommal definiáltuk filozófiai- és/vagy teológiai alapon magát a hitet. Szentírási idézetekre, nagy gondolkodók vélekedéseire alapozottan időről-időre terítékre szoktak ezek kerülni.
Ezúttal nem egyszerűen „valami”, hanem éppenhogy Valaki, mégpedig Jézus Krisztus „beazonosítását” tűzzük ki célul. Az elhangzott bibliai Igéből azt látjuk: maga a Megváltó igyekszik törekedni arra, hogy személyével kapcsolatosan eloszlasson minden tévhitet, minden tévelygést, minden félre-értelmezést, minden félremagyarázást. A cél természetesen a Mester hitelességének minél kifejezőbb és minél tárgyszerűbb megfogalmazása.
A Szentíró Cézárea Filippibe, Fülöp negyedes fejedelem városába kalauzol el bennünket, amely város Tibérius római császár tiszteletére kapta a nevét. A jézusi vallás elterjedésének különleges állomása ez a hely, pontosan az alapigénkben foglalt esemény miatt. Egyfajta egyenleg készül itt, az akkori hétköznapi embernek és természetesen elsősorban a tanítványoknak a Megváltó személyéhez való viszonyulására nézve. Jézus személyének, munkásságának s egyúttal kulcsfontosságának immanens szerepe és transcendens szerepe egyaránt ki kell, hogy domborodjék, elvárhatóan körültekintő kimenetelű megfogalmazásban.
Elhangzik a kérdés: „…Kinek mondják az emberek az Emberfiát?...” Az Emberfia méltóságjelző itt egyfelől a Messiás minden emberrel szolidaritást, sőt sorsközösséget vállaló, hús-vér emberré váló Isten-ember mivoltára utal. Másfelől azt fejezi ki, hogy az Emberfia mint ember a vádlottak padjára kerül rövidesen a tanuvá lett nemzedék előtt, mégis egyszersmind maga Isten bölcsessége lett emberré általa, amit cselekedetei igazolnak. „…Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának…” – mondják. Az így hangzó, akár csacskának is tűnhető válasz histórikusan semmiképpen nem, legfeljebb csak az analógia szintjén értelmezhető.
Nem jó tehát a válasz, ezért aztán a Mester tovább kérdez: „…Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.” Péternek, az apostolok „szóvivőjé”-nek ez a kimerítő válasza, ez a valóságos confeessio-meghirdetés már eloszlatja a korabeli Messiás-váradalom minden homályát. Ez a beazonosítás az ismeretek teljességére és egyértelműségére utal.
Jézus szavaiban a nem test és vér alapú felismerésre utaló megfogalmazás, az emberi gondolatokkal szemben az Isten általi kinyilatkoztatásra s ezáltal a teljes ismeretre vonatkozó méltatás - döntő jelentőségű.
Vidnyánszky Attila beregszászi születésű színész, rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese – sok más egyéb között a Tamási Áron: „Vitéz lélek” című darab és a Johanna a máglyán című oratórium rendezője – újságírói kérdésre válaszolva nyilatkozta: ”…A vallás és a hit olyan alapokat jelent az emberek számára, olyan dolgokban ad iránymutatást, amelyek a gazdasági racionalitásra alapuló világtrendek, az üzleti típusú gondolkodásmód, a nagypolitikai játszmák világában értelmezhetetlenek. Ilyen a szeretet, az erkölcs, a család, a szolidaritás, a béke, a megbocsátás, a kiengesztelődés… és még sorolhatnám…” („Mértékadó”, 2014.03.31.,3. oldal)
Bizonyos dolgok tehát értelmezhetetlenek sokak - ma úgy tűnik: az emberiség nagyobbik fele - számára. Ezeknek az értelmezhetetlen dolgoknak a legelsőbbike ma a hit és az általa felölelt egész kérdés komplexum, benne kimagaslóan maga a Megváltó személye. Márpedig másfelől az is kétségtelen, hogy hála Istennek azért mégis csak sokan vannak, akik értelmező szótár nélkül képesek értelmezni a világtrend számára értelmezhetetlent. Az ilyenek vehetik magukra bátran, minden pátosztól mentesen ma is a Jézus által Péter apostolnak mondottakat: „…Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.”
A Teremtő ma is képes sokak számára üzenni, nem test és vér módjára, hanem amúgy isteni módon kódolt üzeneteket dekódolva. Ebbe a péteri confessioba ráadásul látensen bele van már ágyazva a csak jóval későbben megfogalmazott keresztyén hittan alap-tétel, a Szentháromság-tan csírája is.
Akik ma nem tudnák definiálni a keresztyén hitet s nem ismerik magát Jézus Krisztust sem, azok számára adott a lehetőség, ennek az ismeretnek a pótlására. Pál apostol azt mondja: „…Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrízze arra a napra.” (II.Timóteus 1:12)
Bertók László Kossuth-díjas, huszonhét kötetes pécsi költő 1975-ben vetette papírlapra Krisztus-ismeretével való vajúdásában a „Könyörgés méltó keresztért” című versét, melynek alcíme és ajánlása ez: „Kondor Béla Pléh Krisztus című képére”. Így hangzik:
Atyám, nem férek a keresztre,
csak útban feléd, összeesve,
csak repüléshez rugaszkodván,
vállamhoz szegve törött orcám,
csak hajlott térddel, ájulóban,
ha már nem vagyok, aki voltam.
Atyám, ne vígy a kísértésbe,
miért hagytál el, mondd mi végre,
felkészültem kínra, halálra,
vagyok országod hű királya,
mért növesztettél ekkorára,
ács fiát ácsok csúfságára?
Tudom, könnyebb volt fölcipelnem,
de ne dolgoztass magad ellen,
én keringek már minden fában,
hadd nyújtsam ki bennük a lábam,
nőjön nagyra, ki vállal téged,
küldj rá erősebb ellenséget.
Engem a hiány égbe röptet,
ők a nagy szárnnyal söprögetnek,
méricskélik szégyenem hosszát,
gerincük hozzá igazítják,
Pilátushoz mérik az embert,
jaj, Atyám, adj méltó keresztet!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész