Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.10.06-án.
Olvasandó: Zsidó 11:13,32-40 Igehirdető: Nagy Lajos
1849. október hatodikára emlékezünk. Ez az épp ma 165 éves évforduló a magyar nemzet vérrel és könnyekkel írt történelmének egyik legfájóbb lapját világítja meg előttünk s teszi mindinkább értelmezhetetlenné a történelmi múltat.
Mert a Tizenhárom Aradi Vértanu áldozatát nem lehet feledni. Aki esetleg megpróbálná, az szívében s érzelmeiben valószínűsíthetően nem magyar, vagy legalábbis nem nevezhető annak. Az elmúlt 165 esztendő alatt számosan szívszorítóan énekelték meg versben, dalban és prózában, illetve ábrázolták különféle képzőművészeti alkotásokban a siralomházban végzetes órájukhoz közeledő szabadságharcos honvédtábornokok már itt lenn mennyei glóriában fürdő arcát.
Az 1848-as magyar szabadságharc bukását követően Torinóban önkéntes száműzetésben élő Kossuth Lajost hívei invitálják: vegyen részt az 1890. október 6-án Aradon tartandó emlékműavató ünnepségen. A kiegyezést teljes egészében elutasító, önmagát osztrák magyarnak soha el nem ismerő Kossuth azonban tudta: személyes jelenléte a „kibékülés ünnepé”-n erkölcsileg elképzelhetetlen. Azt viszont megengedi, hogy üzenetét s imáját fonográfra rögzítsék s elvigyék Aradra. (A későbbi hangrögzítő technikák által átmentett kincs ma már CD-n is meghallgatható.) Ebből idézünk. „…Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártir halált haltanak, én hozzám elhozták a multak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának, Hungariának hallgatag ajkairól zeng: >Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!<…”
A Kormányzó monumentális üzenete imába torkollik: „…Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanuk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ’s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ’s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!” (Kossuth Lajos, Torino, l890. szeptember 20.)
Lássuk, hogyan kerül az október hatodikai meditációs megemlékezésünk fölé mottóul a felolvasott bibliai idézet? Az apostoli levélnek ez a fejezete, amelyből idéztünk, ezt a címet viseli: „A hit és példaképei a világ teremtése óta”. A fejezet voltaképpen egy dicsőséges névlajstrom, felemelő összekötő szövegekkel. Ezúttal nem az egész fejezetet olvastuk fel, csak szemelvényeket belőle. E bibliai szakasz felidézi – sok más történelmi személy mellett - Nóé, Ábrahám, Mózes, Gedeon, Sámson, Dávid, Sámuel kimagasló alakját. De ugyanilyen súllyal említi azokat a „névtelen hősök”-et is, hosszú drámai felsorolásban, egyenként felidézve érdemeiket, akik sorsukkal és viselt dolgukkal ugyanazt a magasztos isteni feladatot végezték el sikerrel, amit megnevezett társaik. Nyilvánvaló, hogy ez a névlajstrom soha sem – lesz – teljes addig, amíg e világ világ. De nem is ez itt a lényeg. Hanem az: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön…” „És – a történelem, valamint az egyes ember szempontjából pedig a leglényegesebb, hogy - mindezeken, noha hit által Istentől jó tanubizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra – tehát mindannyiunk számára - valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.”
„Ne nélkülünk - tehát, hanem hitünk szerint velünk együtt - jussanak el a teljességre.” Ennek kulcsa pedig a Golgotán végbement véráldozat.
Így válik tárgyszerűvé és életszerűvé a hithősökről szólni az Aradi Tizenhármak véráldozatának emléknapján. Mert a történelem során esett minden áldozat kimeríti a hithősök iménti kettős definíciójában foglalt fogalmakat. Azzal a kiegészítő distanciával, hogy minden áldozatnak az egyetlen idvezítő áldozattal, a Krisztus áldozatával együtt van értelme.
James Montgomery angol költő és énekíró 1834-ben írt dicséret-énekének megfogalmazása tehát időszerű ma is:
…Ha e világ bája engem hívogat,
Nagy csalárdul kínál hitványságokat:
Szemem elé állítsd szenvedésidet,
Vérrel koronázott, szent keresztedet.
Tisztogass bár bajjal olykor engemet:
Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
Bár e test erőtlen: te oltárodon
Keserű pohárral, hittel áldozom…
(Református Énekeskönyv, 338. dicséret 2,3.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
