A küzdő hit[1]által
válunk élővé!
Alapige:
Máté 13: 4 és 19. „eljöttek a madarak és elkapkodták (…).”
Bibliaolvasás:
Mt 13: 3 – 9; 18 – 23.
Igehirdető Faust Gyula
A
föld magok nélkül és égi áldások nélkül kietlen és puszta.[2]
Ezek vagyunk mi, a magok Magjára váró sivár föld, a madarak pedig a gonosz
lelkek, láthatatlan gonosz erők, hatalmaságok, fejedelemségek, akik gondolatok,
érzések, ösztönzések, indulatok, késztetések és gonosz történések által
telepednek belénk, hogy kiszedegessék belőlünk az Isten vetését, ültetését.
Az
Ószövetségben olvasunk Isten ítéletéről, amikor megparancsolja, hogy
lakomázzanak a megítélt és fegyver, éhínség, betegségek és döghalál által
elpusztult nép tetemeiből.[3]
Ábrahámról
azt olvassuk, hogy őrködött és elkergette a ragadozó madarakat;[4]nem
engedte, hogy egyenek az Úr számára elkészített áldozatból. Ő addig vigyázott,
ameddig fáklya és füstölgő kemence képében el nem jött az Úr. Emlékezzetek
viszont Józsefre, aki megfejtette a fő sütőmester álmát,[5]aki
álmában azt látta, hogy a fején lévő harmadik kosárból a madarak bátran ették a
süteményeket. A király emberét harmadnapra kivégezték. Honnan tudta ezt József?
A fő sütőmester álmából és a madarak viselkedéséből, mert élő emberhez a
madarak nem közelítenek.
A madarak tehát az élő embertől félnek, a halottaktól
viszont nem, sőt csipegetnek belőlük. Szellemi életünk tekintetében sincs ez
másként. A megszállott emberekről az Úr azt tanította, hogy azok, akiket gonosz
lelkek gyötörnek olyanok, mint a ház, amelyben a gonoszok tanyáznak. Ha Isten
megtisztítja ezt a házat, de nem költözik oda Krisztus, akkor a gonosz lélek
noha elűzetett belőle, visszatér és ha üresen találja a házat elmegy és maga
mellé vesz még hét nálánál is gonoszabbat és visszaköltöznek. Annak az embernek
utóbbi állapota rosszabb lesz az elsőnél. (Vö. Mt 12: 43 – 45; Lk 11: 24 - 26).
Ennek
az úgynevezett „magszedegetésnek” tehát a már említetteken kívül, több formája is
van. Emlékezzetek Jób történetére. Noha Jób igaz ember volt és bűn gyűlölő, a
Sátán mégis hatalmat kapott arra, hogy lakomát csapjon mindabból, akit mi
Jóbnak nevezünk. Itt tevődik fel a kérdés, hogy hol kezdődik az ember és meddig
tart, tehát mi tartózik az emberhez? Már az Ószövetség is azt tanítja, hogy az ember
nem a bőrével kezdődik, vagy az egészséges életével és a porrá válásáig tart, az
ember ennél sokkal több, hanem az ember szerves része a tulajdona, a
közvetlenül hozzá tartózó felesége, családja, baráti köre, tekintélye, hírneve,
és bármi, ami valahogyan hozzá kapcsolható. Így hát a történet szerint eljött a
Sátán és elvette tőle a nyájait, a föld termését, s általuk anyagi
egzisztenciájától, megbecsülésétől, jó hírnevétől és tekintélyétől fosztotta
meg Jóbot. Majd a gyermekeitől fosztotta meg, utána az egészségétől, a
feleségétől és legközelibb barátaitól is. Legvégül önmaga szemében is
utálatossá tette, úgyhogy undorral és utálattal nézett magára. Mindenét elvette,
elorozta, amit Isten Jóbnak adott, amitől Jób az volt, aki; egyedül csak az
életéhez nem nyúlhatott.
Júdás levelében olvassuk, hogy az ördög, mint
hatalmasság, Mihály arkangyallal vitatkozott, amikor Mózes teste felett
vetélkedett,[6]ami azt jelenti, hogy
Mózest még halálában is zaklatta.
Megpróbálta
ezt a csipegetést a Sátán Jézussal is, amikor éhes, szomjas és fáradt volt. Sokszor
támadott rá, de Jézusnál semmit nem talált,[7]amit
sajátjaként vehetett volna el tőle. Akkor sem adta fel. A kétségbeesésig ható
és a halálig bomlasztó kétkedést akarta elültetni benne, amikor azt kérdezte
tőle, hogy „csakugyan Isten Fia vagy?” Jézus Isten Igéjével egyé válva
válaszolt és az ördög elfutott tőle. Stratégiát váltott és ha nem vehetett el
semmit Jézustól, akkor mindent elkövetett, hogy az emberektől vegye el Jézust
és mindent, ami egy kicsit is Jézusra utal. „Eljöttek a madarak, és akik nem
értették az Ige vetését, elkapkodták (…)”az örök élet magját.
A tragédia nem az, hogy első hallára valaki nem
érti az üdvözítés beszédét, a tanítványok sem értették, de ők nyugtalanokká
lettek nem törődtek bele abba, hogy nem értik. Elmentek tehát Jézushoz és kérdezték,
faggatták, újból és újból, az Úr pedig nem bocsátotta el egyiküket sem üres
kézzel, vagy szívvel!
Az ördög mindenkivel próbálkozik, ha Jézustól nem
riadt vissza, aki az Istené,[8]akkor
még kevésbé attól, akiről azt állítja, hogy mindennel együtt az övé,
mert neki adatott.[9]Tőled
is el akarja venni Jézust, az Isten Fiát, az örök élet Magját! Úgy akar
kiragadni a Jó Pásztor Jézus kezei közül,[10]hogy
kicsalja a szívedből az Isten vetését. Az Igével kapcsolatosan nem az a nagy
baj, hogy első hallásra nem érti meg az ember, a tanítványok sem értették. A
tragédia az, hogy ez a nem tudás, nem értés nem tesz nyugtalanná, sőt valamitől
teljesen közömbös lesz az ember, és semmit nem tesz az Ige befogadása
érdekében. Neked is felteszi tehát az ördög bomlasztó és közömbösítő kérdéseit:
„Hol van most a te mennyei Atyád, akinek gondja van reád? Szépen magadra
hagyott. Egyél hát a hitedből! Lássam, hogy akarsz jóllakni belőle. Milyen fia
vagy te Istennek, hogy még egy kenyérhéjat sem küld, hanem hagyja, hogy
szegénységben nélkülözz? Még mindig azt hiszed, hogy a gyermeke vagy, és hogy ő
az Atyád?”[11]Az ördög ugyanis itt van
közöttünk a világban[12]torkát
kitárva szüntelen utánunk kapdos, hogy türelmetlenségében, kétségbeesésbe és
Isten elleni zúgolódásba taszítson (…). Ezért támad ellenünk a világ, ezért nem
akar előlünk kitérni, hogy minket a mennybe engedjen.”[13]
A példázatban tehát Jézus azt mondja, hogy
„eljöttek a madarak és elkapkodták (…)”az Isten vetését. Vajon tapasztaltad-e
már, hogy eljönnek a gonoszság erői, hogy csipegessenek belőled? Elszedegetik
például az idődet. Talán percenként, vagy óránként, vagy napok és évek
egységeiben. Egy kicsit erre, egy kicsit arra, még egy kevés alvás, egy kis
szunnyadás[14]és egyszer csak nincs több
idő, neked pedig számot kell adnod a tetteidről. A nagy időrabló ámításaival
köti be a szemedet, hogy nézvén ne láss! Csalásaival dugja be a füledet, hogy
hallván ne érts. Hazugságaival keményíti meg a szívedet, hogy érezvén ne
érzékelj, de mindezzel együtt a lelked mégis tudja, hogy akaratod ellenére
valaki lakmározik belőled.
Pál
is észrevette önmagán ezt a rejtett és alattomos fosztogatást. Mikor? Nem
akkor, amikor a főpap kegyeit élvezte és öldökléstől lihegő keresztyénüldöző
volt. Nem akkor, hanem akkor, amikor már sok év Krisztuskövetés volt mögötte.
Pál tehát felfedezte, hogy van valaki más is a testében, aki nem ő, aki mindig
mást akar, aki mindig mást cselekszik, mint ami kedves volna az Istennek. Akkor
kiáltott így: Oh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg a halálnak eme
testéből?[15]
„Mert
tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan
bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet
akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem,
amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. Megtalálom
azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan
bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok
egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és
engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.”(Róm 7: 18 - 23)
Összefoglalva tehát a gonosz a bűn és a halál teste
által lakmározik az emberből, bennem és általam élősködve szerez magának létet,
időt és teret e világon. Ennek a térhódításnak, gonosz lakomának az Isten belém
vetett magja tud egyszer és mindenkor véget vetni! Ez a mag pedig Krisztus. Ő
néki kell bennem megfogannia, meggyökereznie, szárba szökkennie, növekednie,
hatalmas fává lennie! Néki kell belőlem mindent kiszívnia, ami által én
alászállok, Ő pedig életre kap és hatalmassá nő.
A kérdések kérdése tehát az, hogy ki növekszik
bennem, ki lesz hatalmas általam? Krisztus vagy az ó ember, Isten Fia, vagy a
testben élősködő bűn és halál? Ki cselekszik? Krisztus, vagy a testen keresztül
a magának időt és teret kicsikaró ördög?
Mi
nem férünk hozzá lényünk rejtett rétegeihez, de Isten igen, és ez a hit által
történik! Isten a hit által tesz élővé a maga számára! A hit bízik meg
Istenben, hogy Ő nem csak képes meghódítani engem mind testestől, mind
lelkestől, akár élek, akár halok, hanem irgalmas Atyámként ezt személyesen
velem is késedelem nélkül akarja megcselekedni. Hit által elevenedünk meg, hogy
kősziklára állva szegüljünk szembe a gonosszal, az pedig riadt madárként fusson
el előlünk.
A
hit hívja Istent és Krisztust, hogy ő legyen Ura és Gazdája a test házának! A
hit siratja el a bűnt, a vétket, a hitetlenséget, ellenszegülést, lázadást és
engedetlenséget. Hit és bűnbánat elválaszthatatlan szent egység! Sírja halott,
madárijesztő állapotod felett! Addig sírj, amíg személyesen Krisztus törli le
könnyeidet. Sírj, míg boldogként megvigasztaltatsz! A könny jelzi azt, hogy élsz
és hiszel. A bűnbánat könnyei az élő hit jelenlétéről tanúskodnak. Víz és vér a
Krisztusi élet két csalhatatlan tanúja. (Vö. 1Ján 5: 6 és 8). Szemünkből a víz
és testünkből a vér. Ne csald meg magad, se mást! Nem vallásos vakbuzgó tetteid
és erényeid tanúskodnak első sorban élő hitedről, hanem sírásod, alázatod,
szükséged, nyomorúságod, elérhetetlen mélységed, annak hasító fájdalma, hogy
még most is hajlandó vagy Isten magasságai fölé kerekedni, de ezt a nagyra törő
„Izraelt” (Vö. 1Mózes 32: 28) csakis és egyedül az ember Fia Jézus Krisztus
tudja meghódítani. A bűnbánat az igazi kapcsolatunk Istennel. A sírás a hiteles
kapcsolat jele, amikor felismered megsiratni való dolgaidat az elsőtől az
utolsóig.
Sokan önmagukra nézve helyesen állapítják meg, hogy
úgy mond ő nem a legnagyobb áldozatra kész Ábrahám. Nem vagyunk Mózes, aki
botja érintésével ketté választotta a tengert, sem Józsué, aki imádságával
feltartóztatta a Napot. Óriást levágó hős Dávid sem vagyunk, vagy hatalmas
Illés, aki be tudta zárni az eget és megnyitni is, vagy tüzet tudott aláhozni az
égből. Dániel sem vagyunk, aki előtt a kiéheztetett oroszlánok nem nyitották ki
szájukat, és mégis pontosan olyan kedves[16]emberek
vagyunk, mint Dániel, Illés, Dávid, Józsué, Mózes és Ábrahám. Bizony ugyan
olyan emberek vagyunk, mint ők, mert hasonló könnyekkel sírunk, hasonló
próbákból kiáltunk, hasonló félelmek közül esedezünk, hasonló bűnökkel vétkezünk.
A sírásban, bűnbánatban és a kiáltásban egyek vagyunk, ahogy a meghallgatott
imádságainkban is. Áldott az Isten, hogy nekik nagy tetteket adott nagy
alázattal, hogy megíratott[17]történetük
által reménységünk legyen, tanításuk[18]által
pedig bennünket is megtartson.
Tetteiket mérlegelve lehet, hogy ők a Krisztustestben
az erős nyak, izmos vállak és karok, a megtartó lábak, vagy éppenséggel az erős
ütéseket kivédő hát, mi pedig kis új, szempilla és szemöldök, más tagok, de
ugyan az a Fő: Krisztus! (Vö. 1Kor 12: 12 – 27.)
Sírjunk
hát Ábrahámmal, Mózessel, Józsuéval, Dáviddal, Illéssel, Dániellel és minden
ismert és nem ismert szenttel együtt, hogy tetteink is olyanok legyenek, mint
az Ő tetteik!
A
hit által élő és síró keresztyéntől a gonosz lelkek nem képesek elvenni az
Isten bennünk elvetett Igéjét. Amíg a bűn felett megszomorodva sírni tud az
egyház, nincs hatalma felette a pokol kapuinak sem! Másfelől viszont, akit ezek
a gonosz lelkek csupán egy szellő simogatta madárijesztőnek látnak, attól nem
félnek; megszállják és csipegetik.
Vizsgáld
hát meg önmagad! A képmutató keresztyén olyan, mint a madárijesztő, csak a nyelvén
van a Biblia igéje, mint a betanított madárnak az emberi beszéd, de cselekvő
szeretetté soha nem válik, meddő, mint a kiszáradt föld, minden látványos és
megtévesztő pótcselekvése dacára.
Áldott
az Isten, hogy pontosan ezt a víz nélküli, sötét, száraz[19]és
kietlen földet választotta az örök élet magja otthonául! Ez a száraz föld
vagyok én, aki nem tudok semmit Istenről, de még magamról sem. Az ismeretlenség
és semmit tudás a lételemem. A tudatlanság szakad rám minden terhével és
kipréseli belőlem az élet leheletét, majd alávonz a végtelen mélység fenekére.
Ebben az állapotban a magvető Isten egyetlen magot vet el, egyszülött Fiát,
Jézus Krisztust, hogy az örök élet kibontakozzon és mindent a maga képére és
hasonlatosságára újjá teremtsen.
Összefoglalás:
Áldott
az Úr, aki a kora hajnalnak és a késő éjszakának egyaránt hatalmas Istene. A
mennyei világosságok és a világtalan mélység sötétségeinek is Istene.
Hegycsúcsoknak és tengereknek Istene. Csakhogy az ember lelkének távlatai
messze meghaladják a legmagasabb csúcsokat és feneketlenebbek a tenger alji
hasadékok mélységeinél. Senki nem éri el saját mélységeit vagy magasságait.
Cselekvéseinknek vannak kinyomozhatatlan indítékai, tetteinknek érthetetlen
mozgatói. Álmok lepnek meg, melyekről nem tudjuk, honnan jönnek, vágyak törnek
ránk, melyekről nem tudjuk, hová sodornak. Mi módon lehetnénk saját magunk
urai, ha saját termetünk[20]vagy
egyetlen hajszálunk[21]felett
sem vagyunk képesek uralkodni. Nos. Nem félsz gazdátlanul hagyni ezt a „házat”,
ami felett képtelen vagy uralkodni? Ha már tudod, hogy mit jelent az ördög
kínzó csipkelődése, akkor sírsz és kiáltasz. „Oh és nyomorult ember, kicsoda
szabadít meg a halálnak eme testéből?” Ámen
Imádság:
Vizsgálj
meg engem Istenem és légy mélységeim és magasságaim szent Istene! Jézus vére
által szentelj meg és állj indulataim és érzéseim forrásához, tetteim
indítékaihoz. Változtasd sötétségemet világossággá, világosságomat pedig
dicsőségeddé! Bocsásd meg bűneimet és szentelj meg! Kész vagyok Jézus
haláloddal annyira eggyé lenni, hogy életem a te Istennek szentelt életed
legyen bennem, általam. Dicsőítsd meg bennem nevedet váltságod által! Nyugodjon
hát meg szentséged mélységeimben és magasságaimon, hogy Lelked táplálja életem
minden megnyilvánulását most és örökön örökké! Ámen.
[1] Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon
vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy
intőleg írjak nektek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott. Júd 1: 3.
[2] A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség
vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. 1Mózes 1:
2. Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem
hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esőt a földre; és ember
sem vala, ki a földet művelje; Azonban pára szállott vala fel a földről, és
megnedvesíté a föld egész színét. 1Móz 2: 5-6.
[3]
Odaadom őket az ő ellenségeik
kezébe, és az ő lelküket keresők kezébe, és az ő holttestük ez égi madaraknak
és a föld vadainak lesznek eledelévé. Jer 34: 20; „És te, embernek
fia, így szól az Isten, mondjad a madaraknak, minden szárnyas állatnak és
minden mezei vadnak: Gyűljetek egybe és jöjjetek el, seregeljetek egybe
mindenfelől az én áldozatomra, mert én nagy áldozatot szerzek nektek Izrael
hegyein, és egyetek húst és igyatok vért! Vitézek húsát egyétek, s a föld
fejedelmeinek vérét igyátok, (…).” Ez 39: 17-18; „Aszáf zsoltára.; Oh Isten,
pogányok jöttek be örökségedbe, megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet
kőhalommá tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül,
szentjeid húsát a föld vadjainak. Ontották vérüket, mint a vizet Jeruzsálem
körül, s nem volt, aki eltemette volna őket.” Zsolt 79: 1-4.
[6] Pedig
Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett,
nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az
Úr! Júdás 9.
[9] „És monda neki az ördög: Neked adom mindezt
a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nekem adatott, és annak adom, akinek
akarom; (…)” Lukács 4: 6.
[10]
És én örök életet adok nekik; és
soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket
az én kezemből. Ján 10:28.
[12] Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott
az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje
van. Jelenések 12: 12.
[14] Még egy kis álom, még egy kis
szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek; Így jő el, mint az
útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a pajzsos férfiú! Péld
6: 10-11.
[16]
Dániel 10: 11;19; 9: 23.
[17] Mert
amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés
által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen. Róm 15: 4.
[18]
A teljes írás Istentől
ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való
nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre
felkészített. 2Tim 3:16-17.
[19]
Felnőtt, mint egy vesszőszál
Őelőtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt neki alakja és ékessége, és néztünk reá,
de nem vala ábrázata kívánatos! Ézs 53:2.