Olvasandó: Titusz 3:1-7
Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértőek, teljes szelídséget tanusítva minden ember iránt. Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.
Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértőek, teljes szelídséget tanusítva minden ember iránt. Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.
Igehirdető: Nagy Lajos
Holnap Húshagyókedd lesz, aztán másnap pedig már Hamvazószerda. Azaz: véget ér a farsang és kezdetét veszi a hat héten át tartó Nagyböjt. Kérdés: milyen lelkülettel készülünk erre a különleges időszakra, a Böjt napjaira? Legyünk tárgyilagosak: többen vannak, akiket nem különösebben érdekel ez a böjt-kérdés, ügyet sem vetnek rá. Pedig nem lenne haszontalan senki emberfia számára, ha a szokásostól kicsit többet elmélkedik ezekben a napokban, gondol a lelkére is és nem csak a materiális dolgokra, amelyek olyan erőszakosan nyomulnak bele a mindennapjainkba.
Mi tegyük ezt az „elmélkedés”-t a Tituszi levél mai, immár hatodik szeletével. A harmadik fejezet természetesen szoros logikai kapcsolatban van az előzőkben hallottakkal.
Ám az is tény, hogy eleddig nem érintett új húrokat is penget. Így bukkan fel az elöljárókkal, a felsőbbséggel való normális viszony ápolásának kérdése. Kényes kérdés ez, de hát megkerülhetetlen. Pál apostol másutt is foglalkozik ezzel a kérdéssel. A Római levélben egyenesen azt mondja: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.” (Róma 13:1,2) Jó ezt tudni, mert a kérdésnek erről az aspektusáról nemigen szoktunk beszélni. Az is tudvalévő, hogy kemény beszéd ez. De hát az Írás semmiképp se terelget tévvágányra bennünket.
Azonban menjünk még tovább e kényesnek nevezett gondolatok összefüggésében! Ugyancsak Pál fogalmaz így Timóteushoz írt első levelében: „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (I.Timóteus 2:1-4)
Mindezek bekoronázásaként jön a mai bevezető: „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértőek, teljes szelídséget tanusítva minden ember iránt.” Nem lehet most itt ennek a szeretetteljes tanácsnak minden egyes szavát külön értelmezni. Viszont tanácsos nagy volumenében áttekinteni.
Benne van ebben a kontextusokkal is kibővült gondolat csokorban az, hogy valahol a lelkek békéje s a társadalmak konszolidációja a hitből fakadó alázatra s a mindenkori felsőbbség iránti lojalitásra épül – vagy éppen nem épül. Mert ismerős a magyar virtus – amely azonban ma már nem is csak „hungarikum” – hogy mindig az a „rezsim” a rossz, ami éppen van. Tömegesen absolut tolerancia hiány jellemzi a lelkeket az óvatos helyett harsány kritikák megfogalmazásában. Nem az az uralkodó trend, hogy elfogadjuk a népi bölcsességet: az tör tányért, aki mosogat, vagyis hogy az hibázik, aki dogozik. Hanem sokan még meg se várják egy-egy felső körökből származó döntés eredményeit vagy eredménytelenségeit, máris ádáz szitkozódásba kezdenek a felsőbbség kritizálását illetően.
A másik fontos kérdés, amely felvetődik a mai Igében az az, hogy jó dolog, sőt szükséges önvizsgálatot tartanunk: „…Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” A „megfelhőzött” múlt tehát elmúlt, mert ott van az a kitétel, hogy „…de amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete…” Isten kegyelmének Jézusban való megjelenése, testet öltése egészen egyszerűen új világkorszak kezdetét jelöli az emberiség történelmében. Ami addig volt, az elmúlt és végképp múlttá lett.
Nem hanyagolható el egy nyelvi érdekesség. A magyar Bibliában a „megjelent” szóval fordított kifejezés helyén az eredeti görög szövegben az epefáné (epifainomai) görög szó áll. Ezt az epefáinea cselekvési igét az ókorban, az ógörög nyelvben kizárólag olyan meghatározó súlyú uralkodó feltűnése, illetve megjelenése összefüggésében használták, aki kétséget kizárón lényeges mértékben befolyásolta a történelmet. Kis uralkodócskákra, percemberkékre vagy begőzölt fejű diktátorokra nem használták ezt a kifejezést. Így értendő, hogy Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról azt mondja Pál apostol, hogy benne és általa „…megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete…”
Ez a jóság és ez az emberszeretet kell, hogy áthassa azoknak a lelkületét is, akik képesek magukévá tenni, képesek magukba integrálni a Biblia üzenetét, az etikai- és minden tekintetben érvényes keresztyén világrend alapját jelentő Szentírást.
De visszatérve még kicsit a nyelvezetre. Az egyáltalán nem öncélú és nem önkényes belemagyarázás, hanem a jótékony horizontális és modern Irás-látás, illetve a komplex Írás-értelmezés, a belőle adódó koncentrikus körökön való haladás eredményeként azt is meg kell állapítsa: ugyanez a Pál apostol a Római levélben meg azt írja: „…A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róma 8:19) Itt, az Isten-fiak - s bátran tegyük csak hozzá: az Isten-leányok – áhított megjelenésére nem ugyanezt az epefáné görög kifejezést használja Pál. Hanem egy lényegesen hangsúlytalanabb, „hétköznapi” igét, ami magyarul annyit jelent: feltűnni, (viszonylagosan, valamenyire) ismertté válni.
Már mostan mi következik mindebből a mi alkalmi nyelvőrködésünkből? Az, hogy ennek a Tituszi levélbeli „megjelenés” koncepciónak világmegváltó jelentősége van.
Meg az is következik belőle, hogy a megjelent isteni jóság és emberszeretet mindannyinkat kötelez. Ki-ki tudja – illetve tudnia kellene – e ponton a felelősségét. Mert semmi mástól nem megy előbbre a világ, csak attól, ha az ember önmagán kezdi el a jóságot és az emberszeretetet.
Amikor pedig ez megtörténik, akkor azonnal aktuálissá válik Tóth István: „Jégbuborékok” című versének huszonkilencedik strófája:
Több béke szorult belém,
mint az egész világba:
tűz és víz nyalja egymás
bundáját megjuházva;
összedorombol bennem
a farkas és a bárány,
mintha Nóé-bárkaként
az új vízözönt várnám.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
