Olvasandó: Titusz 3:8-11
Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanuskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek. De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetség-táblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók. A szakadást okozó ember elől egy vagy két figyelmeztetés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét.
Igehirdető: Nagy Lajos
Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanuskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek. De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetség-táblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók. A szakadást okozó ember elől egy vagy két figyelmeztetés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét.
Igehirdető: Nagy Lajos
Immár hetedik alkalommal keressük az üzenetet a Tituszi levél alapján. Ez a mai perikópa már a levél summázatának előhangja; a következő szakasz ugyanis már a záró intelmeket és az elköszönést tartalmazza.
Minden eddig elhangzottra egyöntetűen vonatkoztatva írja Pál: „Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanuskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek…” A nagyívű gondolatsort tartalmazó, többszörösen összetett mondat mintegy hitelesíti a korábbi kitételeket és intelmeket. „Igaz ez a beszéd…” – azaz nem csacskaság, nem mellébeszélés, nem súlytalan csevegés, hanem megszívlelendő üzenet.
Az idei Nagyböjt hatodik reggelén jó, ha mi is elkezdjük ezt a summázást a magunk számára, az új esztendő második hétfőjén megkezdett tartalmas gondolat folyamot képező intelmek összefüggésében.
Alapozzuk ezt a summázást arra az apostoli gondolatra, miszerint az előzőekben elhangzottak következményeként megszívleljük az apostoli szót: „…De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetség-táblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók. A szakadást okozó ember elől egy vagy két figyelmeztetés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét.”
Elég nagy falat ez a második fele is a szakasznak. Elsősorban is azért, mert etikai síkon érint bennünket. Abban az értelemben: mit és hogyan is kellene emberi magatartásunk során véghez vinnünk annak érdekében, hogy a jellemünk, a habitusunk azt tükrözze, hogy itt nem egyszerűen egy szimpla etalonról van szó, amit divat szerűen jó – esetlegesen kifizetődő - követni, hanem egy valóságos lelki-szellemi átlényegülésről. Egy valóságos „metamorfózis”-ról, ami nem moralizál, nem nagy szavakat használ és aztán semmi nem következik belőlük, hanem szubsztanciális változásokat ígér.
Nem kellene elhallgatni: holnap Mátyás napja lesz. Ez a tél végét sejtető nap nem ünnep, csak úgy meg szokta mozgatni a fantáziánkat: tényleg, ez a Mátyás talál jeget vagy éppen töri azt? Vagyis: lesz tavasz hamar vagy nem lesz tavasz? Tavaly ilyenkor – akkor épp hétfőre esett Mátyás napja – részletesen is megemlékeztünk a bibliai Mátyás apostolról, az apostollá választása során megejtett érdekes sorsvetésről.
Most inkább azt a kapcsolódó pontot keressük a „véletlen” egybeesés apropójából, hogy Mátyás neve a naptárban változást ígér, legalábbis a folklór szintjén változást sugalmaz és kétséget kizáróan változást sürget alapigénk is, de nem másutt ám, hanem a lelkek habitusának tekintetében.
Ennek a gyökeres változásnak – ha úgy tetszik, fogalmazzunk így: megtérésnek, megújulásnak – nem a felesleges öncélú apostoli elme-tornásztatás az alapja. Hogy mindenáron moralizálja az olvasóit. Hanem az, hogy – ami egyébként Nagyböjtben különösen is aktuális – kerüljük a különféle ostoba magatartásbéli absztrakciókat; a vitatkozásokat, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat. Azonban botorság lenne elhallgatni ebben a sorban egy érdekes tartalmú további figyelmeztetést: „…Kerüld…a nemzetség-táblázatokkal kapcsolatos kérdéseket…” Vajon miért is kell ezeket kerülni? Azért mert az, hogy ki kinek a kicsodája, ez nem vezet sehova! Hogy ki hova tartozik a nemzetség táblázat szerint, az egyszerűen nem érdemszerző tényező. Pál apostol értelmezése szerint ha valaki Ábrahám nemzetségéhez tartozik, az önmagában még nem idvezítő. Ellenben, ha valaki éppen megküzdött azzal, hogy a nem túl jó tapasztalatok közepette, mit sem törődve az uralkodó magatartás világ-trenddel, viszonylag tisztán tud megállni Isten és emberek előtt, az mindenképp nyertes.
Van erre egy imánk, a Prynne György Rundle XIX. századi anglikán énekköltő dicséret-énekének szövege:
Vezess engem útadon:
Magad légy az út,
Melyen lelkem a halálból életre jut.
(Református Énekeskönyv, 469. dicséret 4.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
