Olvasandó: II.Timóteus 2:7-13
Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Igehirdető: Nagy Lajos
Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Igehirdető: Nagy Lajos
A hallott idézet Pál apostolnak abból a leveléből való, amelyet – már másod ízben – szeretett tanítványához s egyben ifjú munkatársához, Timóteushoz intéz. A Bibliában egymás után olvasható két Timóteushoz írt levél egy és ugyanazon nagy célt szolgál: azt, hogy az öreg Pál olyan testamentumot hagyjon utódaira és az utókorra, amely méltóan képviseli a Krisztus ügyét a világban.
Pál nagyon komolyan veszi és nem egyszer ki is nyilvánítja a generáció váltással összefüggő keresztyén felelősséget. Teológiájának központi kérdése, hogy lehetőleg minél hatékonyabban adja át a tudását s ugyanilyen súllyal a hitét is övéinek. Nem amolyan presztizs kérdés ez nála, hanem annál sokkalta több. Nem úgy gondolkodik, amint némelyek akkor is, meg ma is, hogy én odateszem magamat, aztán utánam az özönvíz, hanem a jövő iránti szent felelősséggel.
Egyhelyütt így fogalmaz: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.” (Filippi 2:14-18)
Azonban egyáltalán nem Pál személye itt a hangsúlyos. Hanem a folytonosság letéteményeseként név szerint megnevezett Timóteusé, meg a többi névteleneké is, az ifjú Timóteusoké, akiket az iménti idézetben – a Filippi levélben - ezekkel a megtisztelő szavakkal illet: „…Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek…” (Filippi 2:15,16)
Ragyogó csillagok tehát a jövő reménységei, a fiatalok! Ez a beszédes kép megragadta a papköltő, Bódás János lelkét is. „Csillag-fiak” című versében öntudatos visszapillantással az ősi alma materben, a Pápai Református Kollégiumban eltöltött diákéveikre emlékezve így ír:
…Csillagoktól fogant diák
vagyok s vagyunk mindannyian,
itt fürödtünk csillag-apáink
tündöklő sugaraiban.
…
Csillag-fiak: mi, pápai diákok,
derítsük fel ez éjszínű világot,
ragyogjunk hát,
miként a csillagok!
Szóval – vissza az alapigéhez – ilyen csillag-fi az öreg Pál szemében az ifjú Timóteus. Neki írja: „Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.”
Gondolkozz azon – ez a bevezető intelem máris a közepébe vág Pál testamentumszerű üzenetének. Elgondolkozni valamin már majdnem annyi, minthogy megszívlelni. Ez aztán már reményteljesen azt is ígéri egyúttal, hogy az ember lassan meg is érti azt, amin elgondolkodik, amit megszívlel. Min kell az ifjú Timóteusnak elgondolkoznia, mit kell megszívlelnie? Azt, „…hogy Jézus Krisztus…feltámadt a halottak közül…”
A Feltámadás Ünnepe után két héttel még mindig nagyon időszerű e gondolat. Merthogy a feltámadás ténye teljességgel meghatározza életünk irányzékoltságát, testünk és lelkünk létfeltétel-rendszerét és perspektíváit. A feltámadásban hinni boldogság, mert olyan minőségivé teszi az ember lelkét és habitusát, amilyen Pál apostolé s amelynek természetes, hogy ki is mondja: a hit, a feltámadás-hit erő az erőtlenségben.
Ezzel szemben egy huszonegyedikszázadi nagy gondolkodó szerint a hitetlenség – viszont - nem bűn, hanem büntetés. Szabó Lőrinc: „A hitetlen büntetése” című versének summázása mintha csak rárímelne erre:
…Ilyen Isten menthetne csak meg
a halál félelmeitől:
ezt várom, őt…Mindegy, akárkit!...
Egy nyomorult kísértetet!
Még az ördögnek is örülnék,
ha volna…De jaj, nem hiszek,
s folyton sírnom kell büntetésül
a keserű litániát,
a kis időt is elrabolja,
amim van…pedig oly rövid
az út a portól a veszendő
húson át vissza a porig.
Ugye, mennyivel megnyugtatóbb végkicsengése van az apostoli szónak: „… Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.”
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
