Vörösberény, Felnőtt keresztség 2015.április 4. Nagyszombat.
Alapige:
ApCsel 8: 26 – 39.
Igehirdető: Faust Gyula
Emlékezetes
nap ez az életetekben. Izrael hagyománya szerint ma az Úr nyugalomnapja van,
kétszeresen is. Először, mert megparancsolta Isten Mózesnek, hogy népe
szentelje meg az Úr szombatját, másodszor pedig azért, mert ez az idő egybeesik
Krisztus Urunk sírban való nyugvásával. Mindez mit sem ér, ha mi magunk nem
lehetünk a részesei az Úr nyugalmának. A szombat csupán üres hagyomány, erőtlen
emlékezet, ha az Úr maga nem visz be bennünket a nyugalmába.
Tegnap,
nagypénteken azt kérdeztük, hogy mi mennyire közelíthetjük meg önerőnkből
Krisztus szenvedésének a titkát? Milyen közel jutunk a megfeszített
Krisztushoz. Mennyivel leszünk közelebb, ha elzarándokolunk a Golgotára? Ha
negyven napon át böjtölünk és imádkozva járulunk elébe? Minden vallásos
próbálkozásunkat ahhoz a „Napra szállási” lehetetlen kísérlethez tudom
hasonlítani, amikor a legkülönbek is az égitesthez mérten szinte végtelen
messzeségben minden nagyra törő hiúságukkal együtt elégve és elhamvadva megsemmisülnek.
Valahol a Filippi szigeteken, nagypénteken egy turisztikai látványossággá és show
műsorrá süllyedt látványosság keretében némelyek orvosi felügyelet alatt keresztre
feszíttették magukat. Vajon beléphettek-e ők és a nézőik ez által Krisztus
halálának titkába? Határozottan nem! Urunk halála teljesen más dimenzió,
melynek csupán az árnyéka vetült a mi emberi történelmünkbe és személyes
történetünkbe, de annak mindenekre kiterjedő lényegéből egyedül és kizárólag személyesen
Krisztus részesít bennünket, mégpedig azon az úton, amelyet ő jelölt ki, abban
az órában, amit a mennyei Atya rendelt el, az öncsonkító keresztre feszítés
pedig nincs közötte, ahogy az öngyilkos robbantás sem és semmilyen önjelölt
mártíromság.
Amiképpen
önerőnkből nem léphetünk be Krisztus halálába, úgy nem mehetünk be a nyugalmába
se, amely már az örök élet tornáca. A régi paraszti kúriák házainak hűvös
tornácuk volt. A hőségben volt hideg víz egy korsóban, az esőben és hóban, volt
egy meleg takaró a vándor számára, akkor is, ha senki nem volt a házban, akkor
is, ha éjszaka keresett valaki menedéket. Jó volt révbe jutni egy ilyen
oltalomba, de ez még nem a megérkezés, ahogy nagyszombat sem a feltámadás
nyugalma, még nem az új teremtés, amit Krisztus Urunk visszajövetelével várunk,
hanem csak mindezeknek a tornáca, a biztos beteljesülés kezdete, míglen örök
Gazdánk ajtót nyit.
Ma (…)
szeretett testvéreink megkereszteltetésekor nem csak emlékezetes, hanem
különleges időt élünk meg. A keresztségben, az IGE fürdőjében mennyei Atyánk
Krisztust és az általa szerzett üdvösséget tárja fel. Szentlélekisten pedig bennünket
hívott meg, ahogy egykor Fülöpöt, hogy csatlakozzunk ahhoz a Krisztus által
kezdeményezett beszélgetéshez, ami ez ifjú pár és Mindenható Urunk közt
történik. Az Örökkévaló ezen felül még tanúnak hívta a vizet és az Igét is. A
víz és az Ige arról tesznek tanúságot, hogy autonóm modern életvitelünkkel, sem
vallásos technikáinkkal nem mi irányítunk. Törekvéseinkkel nem mi merülünk alá
Krisztus halálába és feltámadásába, hanem azt személyesen az Úr teszi meg
velünk, sőt, már meg is tette. Mélységes
titok és egyben felszabadulás is azt felismernünk, hogy bizony Krisztussal
együtt az ő halálába alámerülten vele együtt meghaltunk, hogy feltámadásában részesülve
vele együtt éljünk. Ebből az alámeríttetésből fölemelkedő életünk többé már nem
a régi, Istentől elfordult lét, hanem a Krisztus arcában megfürdetett új,
békés, boldog örök élet. Valahányszor igét hallgatunk és a sákramentumokkal, a
keresztséggel és az úri szent vacsorával hittel élünk, a Krisztus arcában
fürdet meg bennünket mennyei Atyánk, ahogy a csecsemőt fürdetik. Nincs
meghittebb családi foglalatosság, mint amikor anya, apa és a nagytesó együtt
fürdetik meg a kistestvért. Ez történik most itt is! Együtt leszünk itt részesei
a Krisztus titkának, annak tudni illik, hogy Ő vele együtt meghaltunk, hogy
feltámadása által Ő általa éljünk. Ő emelt be halálába és feltámadásába is,
hogy ez által teremtsen újjá. Mindezt hittel ragadjuk meg. Hittel tudjuk, hogy
aki Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden!
Az igében azt hallottátok, hogy Fülöp apostol Ézsaiás próféciája
alapján kezdte el prédikálni Etiópia kincstárnokának a megfeszített Krisztust,
aki feltámadt a halottak közül és megdicsőülten ül az Atya Isten jobbján. A
Komornyik a Fülöp tolmácsolta evangélium által megismerte Krisztust. Krisztust
megismerni azt a (hit általi) felismerést jelenti, hogy ő érettünk halt meg, és
az én bűnömet vette magára. Ezért úgy gondolkodom, hogy minden dolgom eltörpül,
minden, mi az enyém, veszni hagyok, és egyedül arra gondolok, hogy Krisztus
nekem ajándékoztatott, az ő szenvedése, az ő béketűrése és minden erénye az
enyém. De ha ezt felismerem, akkor szeretnem kell őt, mert egy ilyen férfiúhoz
ragaszkodnom kell.
Aztán a Fiún keresztül tovább emelkedem az Atya felé, és látom, hogy
Krisztus Isten, és hogy az én halálomban, bűnömbe, nyomorúságomba öltözve nekem
adja az ő kegyes jóindulatát is. Akkor felismerem az ő nyájas akaratát, és az
Atya legnagyobb szeretetét, amelyet az én szívem tapasztalhat és érezhet. Így
hát megragadom Istent, és azt mondom magamban: - Ez az Isten! Ez Isten akarata
és a számomra tetsző dolog, amit Krisztus érettem tett. Ebben a látomásban
érzem meg Isten kimondhatatlanul nagy irgalmasságát és szeretetét, mely abban
nyilvánult meg, hogy az ő kedves gyermekét érettem fájdalomra, gyalázatra és
halálra adta.[1]
A történet
szerint mielőtt Fülöp rátalált volna arra az etióp zarándokra, Krisztus már
szólt hozzá igéjén keresztül, úgy is mondhatnám, hogy már régen párbeszédben
voltak, az apostol csak tapintatosan hozzájuk csatlakozott, mert a Krisztus
Lelke meghívta.
Etiópia
királynéjának ez a fő embere elzarándokolt Jeruzsálembe imádni az egy igaz
Istent. Ott megvásárolta az akkor éppen
bestseller Ézsaiás tekercset és elkezdte olvasni. Nem tudott túl jutni a
mészárszéken kiszenvedett bárányon. Megkérdezte Istentől, hogy kiről prófétált
Ézsaiás, önmagáról, vagy valaki másról? A zsidó rabbik azt tanították, hogy a
szenvedő nem más, mint Izrael, de a szerecsen lelke nem talált nyugalmat a
papok eme értelmezésében, csak szomjasabb lett az igazságot illetően. Ekkor
sietett Krisztus a segítségére Fülöp által. Mikor tehát azt a kérdést hallotta,
hogy érted-e amit olvasol, akkor őszintén az Isten Szentlelkétől irányítva
válaszolt: „Hogyan érhetném, ha valaki meg nem magyarázza nekem.” Pál azt
tanítja, hogy Isten rendelt az ő egyházának, s benne minden ilyen éhezőnek és
szomjazónak olyan küldötteket és magyarázókat, mint Fülöp is, hogy senki ne
maradjon világosság és igazság nélkül.
Az apostol
tehát Ézsaiás próféciája által mondta el, hogy mit tett Isten az Ő egyszülött
Fia által, aki a megfeszített Krisztus. Elbeszélte, szinte, mint egy mozifilmet
eléje vetítette a megfeszített Krisztust. A komornyik Jeruzsálemben szemtanúja
volt az áldozati bárány megáldozásának. A templomban látta, most pedig Fülöp
hangján keresztül hallván látja, hogy amint a juhot megragadják és elviszik a
mészárszékre levágni, éppen így tettek Jeruzsálemben az Isten Fiával. A
kincstárnok a jeruzsálemi templomban saját szemével látta, hogyan vágják le a
papok azt a bárányt és folyatják vérét az oltárra. Szentlélek és Fülöp által
pedig látja Isten ama Bárányát, aki engedelmesen magára vette a világ bűnét.
Látta, hogy nem nyitotta meg a száját, amikor megvetve őt kínozták, vallatták,
átkozták, gúnyolták és gyalázva, megalázva kinyírták. Látta, amint rajta volt a
kereszt s benne a világ bűne, sőt a sajátja is, ami Jézusba, az Isten Fiába
fojtott minden életet adó szót, igét, tanítást, parancsolatot, kérlelést és
hívást. Isten bűn ellen való haragját a kínhaláláig elhordozta. Látta, hogy
bűneink büntetése rajta van. Látta, hogy a sebei által gyógyulunk meg! Látta,
hogy elvette Isten róla az ítéletet és feltámasztotta őt a halottak közül.
Látta, hogy fölemeltetett az Atya Isten jobbjára a dicsőségbe, hogy
mindenekfelett uralkodjék. Végül látta eljönni Őt dicsőségben, hogy átadja az
uralmat az Atyának, hogy Isten legyen minden, mindenekben. Szentlélek és Fülöp
által mindezt úgy hallgatta, hogy mindvégig gerjedezett benne a szíve, míglen
kitört belőle az üdvbizonyosság.
Mindezek után
ennyit mondott ez az etióp ember: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia!”
Ebben minden benne volt. Mindhalálig tudta, hogy Krisztus elvette az ő bűneit.
Tudta, hogy érte szenvedett, áldoztatott meg és támadt fel a halottak közül.
Tudta, hogy Krisztus alámerítette őt a saját halálába, hogy a feltámadásának is
részese legyen.
Ezért vágyott
arra, hogy igaz hitét külső jel is megpecsételje. Vágyott az Isten új
szövetségére! Krisztusra szomjazva izgatottan kereste a tekintete a vizet, és
amikor meglátta, azonnal megparancsolta, hogy álljon meg a fogat. Nem Fülöp
állította meg azt a kocsit, hanem a hívő kincstárnok, a benne munkálkodó Lélek.
Együtt szálltak le vízbe a hintóról, ahol a hitét megvalló komornyik Fülöp
által megkereszteltetett.
Ő nem az
apostollal találkozott ott, hanem magával Krisztussal. Nem a vízbe merült el,
hanem Krisztusban és üdvösséget szerző váltságában. A víz, mint tanú, csupán
azt ismétli meg, ami Krisztus által időtlenül régen, az idők teljességében
pedig a Golgotán, majd a komornyik, és végre a közelmúltban, a ti személyes
életetekben is már megtörtént.
Az IGE
fürdőjében állva ti velünk együtt tesztek ma erről tanúbizonyságot. Isten áldja
meg hitvallás és fogadalomtételeteket, valamint Krisztust követő keresztyén
életeteket. Ámen.
[1]
Koinónia Áhítatok az év minden napjára: Luther Márton mélysége és magassága,
Koinónia Kolozsvár 2010. o. 112.
