Olvasandó: Máté 28:1-15
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek. Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból. Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
Igehirdető: Nagy Lajos
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek. Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból. Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
Igehirdető: Nagy Lajos
A Feltámadás Ünnepe utáni reggelen mi más alapigét is választhattunk volna, mint a legelső evangélium bőséges információt tartalmazó leírását. Amint már a Virágvasárnapot követő hétfő reggelen elmondtuk, nem is olyan könnyű elkerülni az ismétléseket így nagyünnepek tájékán. Minden esetre eddig még sikerült. A Máté szerint tudósítás az elmúlt öt Húsvétot követő meditációiban eddig még nem képezte elmélkedésünk alapján. Éppen ideje volt tehát ide hoznunk.
Az elbeszélni szándékolt rendkívüli esemény leírásában annak pontos idejét szokatlan módon írja körül az evangélista. Nem azt írtja, hogy Vasárnap hajnalban…Hanem azt, hogy „szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.” Az uticél és a szereplők teljesen rendben is vannak, de mi ez a körmönfont fogalmazás a vasárnapot illetően? Az természetes, hogy ha már sajnálatosan így alakultak a dolgok és Jézus meghalt, akkor a korabeli rítusnak megfelelően az asszonyok a sírbatételt követő hajnalon felkeresik a holttestet és ellátják azt illatos kenetekkel. De miért e pátoszteli körülírás, hogy a „szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán…”? Nos, ennek igenis nagyon fontos üzenete van. Emlékezzünk csak! Jézus még élete teljében nagy biztonsággal kijelenti: „…Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” (Lukács 9:22) Egy másik evangélium szerint pedig a jeruzsálemi templom megtisztítási jelenete kapcsán parabolikus értelemben azt mondja: „…Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem…Ő… – ugyanis ebben a jelképes összefüggésben –
…testének templomáról beszélt.” (János 2:19,21)
Márpedig a Nagypéntek utáni harmadik nap, a vasárnap akkor a hét első napjának számított. Pontosan azért, mert kettejük közé ékelődött a szombat, a sabbat, a legnagyobb zsidó ünnep, az egyiptomi szabadulás emlékvacsorájának napja – amint erről az elmúlt hétfőn már részletesen is szóltunk. A szombat hivatalosan naplemente után már véget ért. A szombat utáni reggel minősített reggel. Még rávetül a nagy ünnep fénye. Csakhogy az első Húsvét szereplői ekkor még mit sem sejtenek arról, hogy ez a nap, vasárnap attól a ténytől lesz igazán a hét első napja, hogy Krisztus feltámad. Ezért ünneplik a keresztyének nem a zsidó szombatot, hanem a hét első napját, vasárnapot. Ilyen keretbe illeszkedik tehát a feltámadás csoda-eseménye.
Az asszonyok – miközben egy helyi jellegű kisebb földrengés zajlik - egy angyalt találnak a sírnál. Ő az, aki könnyű szerrel elhengeríti a követ a sírról, hogy az asszonyok bepillanthassanak. Közben az eseméyek egy másik szálon is futnak. A sír őrzésére kirendelt katonák konspiratív megegyezésre jutnak megbízóikkal: komoly korrupciós fizetség fejében híreszteljék el, hogy Jézus holttestét tanítványai az őröket kijátszva az éj leple alatt ellopták. Arra persze senki se gondol közülük, hogy az asszonyok nem nyitott sírt találnak, hanem a szemük láttára nyitja azt meg az angyali jelenés. Vagyis: a kitervelt hazugság megdől. Itt egészen másról van szó!
Fontos még a történetben, hogy míg az őrök reszketnek a félelemtől, „…az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak…” Ők tehát a feltámadás első hírnökei. Így indulnak azok a koncentrikus körök, amelyeknek mentén aztán az egész civilizált világ értesül Krisztus feltámadásáról.
A feltámadás ténye a keresztyén teológia alapja. Feltámadás nélkül nem volna, nem léteznék keresztyénség! Egyáltalán nem elhanyagolhatóan abban az összefüggésben ugyanis, hogy a feltámadás nem egy egyedi csoda-esemény, csupán valahol a történelem egy pillanatában. Hanem a hitünk szerint valahol, a többdimenziós világkép valamely pontján számtalanszor újra, meg újra ismétlődő rutin esemény. Jézus mondja: „…Én élek, és ti is élni fogtok.” (János 14:19) Ez azt jelenti, hogy az örök ember számára megoldott a legnagyobb kérdés: az élet-halál-feltámadás-örök élet kérdése. Mert Jézus előremutató feltámadása a mi feltámadásunk előképe.
Tizennyolc éve bizonytalan lépésekkel indultam el az egyházi feletteseim felkérésére a szentgáli lelkipásztori munkában. Az egyik első temetési szolgálatom után felkeresett a fogadó órámon egy tekintélyes, idős, rendszeres Biblia-olvasó presbiter, Varga Bálint bácsi. Hamar a lényegre tért. Azért jöttem, hogy ha nem veszi jó néven a Nagytiszteletű Úr, akkor is elmondjam: számomra nem temetés az, ahol nem hangzik el valahol a liturgiában Pál apostol szava: „Ha csak ebben az életben reménykedünk…minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak.” (I.Korintus 15:19.20) Megértettem a szót. Most, hogy már majdnem teljesen letettem a szentgáli szolgálatot, elmondhatom: e beszélgetés után nem múlt el úgy temetés, hogy valahol a liturgiában ne hangzott volna el ez a nagyon világos apostoli Ige. Merthogy ez a tiszta beszéd: miért is akarnánk mi nyomorultak lenni, mint akiknek nincsen reménysége? Hát ne legyünk azok, hanem legyünk tudatos feltámadás-hittel élő Isten-gyermekek!
Huszonkét esztendeje ezekben a napokban ment el odaátra Édesapám. 1993. februárjában itt, az 511-esben kezdődött a végjátéka. Utolsó héten diktált egy rövid körlevelet a barátainak, amiben vázolta: haza készül. Sorait a Zsoltárok könyve 118. részének 17. versével zárta: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az úrnak cselekedeteit!” Aztán azon a bizonyos hajnalon, Virágvasárnap szombatjának hajnalán hosszabb hallgatás után felült és tisztán, érthetően egy mondatot mondott el kétszer: Látom a Szent Jeruzsálemet! Látom a Szent Jeruzsálemet! Órákkal későben még egy kérése volt: legidősebb Unokája olvassa fel Neki a Bibliából a 69. és a 71. zsoltárt. A fiatalember – aki ma mellesleg kulturális államtitkár – hosszan olvasta a zsoltárokat, Ő pedig időnként szemével elégedetten jelezte az ismerős mondatok ízlelését. Aztán egyenként megáldott bennünket és hamarosan át is szenderült az Örökkévalóságba.
A Feltámadás Ünnepe utáni reggelen zárjuk e meditációt, az apostoli Igével: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.” (Zsidó 12:1,2)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
