Olvasandó: II.Mózes 12:21-33
Mózes ekkor összehívta Izráel összes véneit, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát. Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is. Tartsátok meg ezt az utasítást. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak. Amikor bementek arra a földre, amelyet az Úr ad nektek, ahogyan megígérte, akkor is tartsátok meg ezt a szertartást. És ha majd megkérdezik tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás, akkor így feleljetek: Páskaáldozat ez az Úrnak, mert kihagyta Izráel fiainak a házait Egyiptomban, amikor megverte Egyiptomot, de a mi házainkat megkímélte. Ekkor mélyen meghajolt a nép, és leborult. Azután elmentek Izráel fiai, és eszerint jártak el. Úgy cselekedtek, ahogyan Mózesnek és Áronnak megparancsolta az Úr. Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén: a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttjét. Azon az éjszakán fölkelt a fáraó és összes udvari embere meg valamennyi egyiptomi, és nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban, hiszen nem volt ház, ahol ne lett volna halott. A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek, és szolgáljátok áldozattal az Urat, ahogy kívántátok. Vigyétek juhaitokat és marháitokat is, ahogyan kívántátok, csak menjetek! Kérjetek áldást rám is! Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk!
Mózes ekkor összehívta Izráel összes véneit, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát. Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is. Tartsátok meg ezt az utasítást. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak. Amikor bementek arra a földre, amelyet az Úr ad nektek, ahogyan megígérte, akkor is tartsátok meg ezt a szertartást. És ha majd megkérdezik tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás, akkor így feleljetek: Páskaáldozat ez az Úrnak, mert kihagyta Izráel fiainak a házait Egyiptomban, amikor megverte Egyiptomot, de a mi házainkat megkímélte. Ekkor mélyen meghajolt a nép, és leborult. Azután elmentek Izráel fiai, és eszerint jártak el. Úgy cselekedtek, ahogyan Mózesnek és Áronnak megparancsolta az Úr. Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén: a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttjét. Azon az éjszakán fölkelt a fáraó és összes udvari embere meg valamennyi egyiptomi, és nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban, hiszen nem volt ház, ahol ne lett volna halott. A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek, és szolgáljátok áldozattal az Urat, ahogy kívántátok. Vigyétek juhaitokat és marháitokat is, ahogyan kívántátok, csak menjetek! Kérjetek áldást rám is! Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk!
Igehirdető: Nagy Lajos
Ez már a huszonharmadik hétkezdő meditációnk a Mózes második könyve, az Exodus fejezetei alapján. Lectio continua módszerrel, szigorúan versről versre haladva követtük az eseményeket, Izráel népe Egyiptomból való szabadulásának előkészületei összefüggésében. Keserves fejezetek vannak mögöttünk. Ez a mai perikópa pedig már a tizedik csapás rémületet keltő képeit eleveníti meg előttünk. Jogos az érzés, hogy innentől fogva aztán már nem létezik fokozás. Ezt maga a Teremtő is így gondolta.
Ezért is van „csak” tíz csapás és nem több. Ez az isteni projekt, a kerek tízes számmal. Tíz csapás – majd későbben pedig lesz a Tízparancsolat. Ebbe az itt, ebben az összefüggésben a teljességet szimbolizáló tízes számba bele van csomagolva az is, hogy e véres éjszakát követően már megnyílik a kivonúlásra való lehetőség. No nem önként és dalolva dönt így a fáraó, hogy elengedi Izráel népét. Hanem éppenséggel talán bizony lehet, hogy majdnem sírva. A horrorisztikus képsorok a legdurvább lelkületű emberi szívet is megdobogtatják. Ha egy pillanatra félretesszük a tényt, hogy – úgymond – a fáraó csakis magának köszönheti ezt a szörnyű véres megtorlást, akkor az elsőszülöttek tömeges halálának izolált értelmezése, illetve érthetetlen, értelmezhetetlen és értelmetlen drámájának explorálása velőtrázó emóciókat ébreszt. A véres tragédia beharangozásáról már a megelőző fejezetben is hallottunk.
Magáról a páskavacsora mindezenközbeni előkészítéséről és jelentőségéről pedig, mint amely fontos eleme az egyiptomi és csak az egyiptomi elsőszülöttek megölésére irányuló isteni tervnek, ma egy hete tájékozódtunk.
Ezúttal azonban már az isteni terv megvalósulásról és annak rendkívül vészterhes, ugyanakkor meghatározó erejű következményeiről hallunk. A fáraó engedetlensége és istentelensége miatt meg kell halnia Egyiptomban minden elsőszülöttnek. „…Történt… éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén: a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttjét…”
A „…pusztító…” – ezt a kifejezést használja az Írás - nem más, mint az Úr büntető angyala. Éjjel körbejár s a páskabárány vérével megfestett ajtajú házakat egyszerűen és következetesen kihagyja az ítéletvégrehajtás során. Az izráelita elsőszülöttek mind egy szálig megmenekülnek.
Mint ahogy eddig is szinte minden egyes perikópa hozott valami újat az előzőkben elhangzottakhoz képest, ezúttal is tartogat e mai történet meglepetést. Amikor nyilvánvalóvá válik, hogy – csúnya a szó, de akárhogy is van: - „árukapcsolás” esete forog fenn, a fáraó azonnal készen áll a kompromisszumra. Nem bánja már, csak menjenek, már küldi őket, hogy induljanak. Csakhogy abbamaradjon végre a szörnyűség, az elsőszülött egyiptomiak halálra ítélése.
Az árukapcsolási kommunikáció során olyasmi hangzik el a fáraó részéről, ami eddig még soha sem hagyta el az ajkát. Megmondja nekik, vigyenek mindent, amit csak akarnak, de induljanak minél elébb. Aztán végül előrukkol a nagy ötletével: „… Kérjetek áldást rám is!...” Óriási! Ide jutottunk hát, hogy a fáraó az izráeliták Istenének áldásáért esedezik… Micsoda fordulat! Micsoda pozitív fejlemény!
Szerencsétlen fáraó. Ennyire meg kell alázkodnia. Ilyen kicsivé törpül az emberi erejében s korlátlannak hitt hatalmában sokáig oly vakon bízó egyiptomi király. Ne legyenek azonban illúzióink. Nem amolyan megtérésféle fordulat ez nála. És nekünk mégis reménykedni kell. Arra nézve ugyanis, hogy a legelvetemültebb lélek is felemelkedhet egyszer Isten trónusa elé, könyörögve és alázatosan.
Az ószövetségi Igéknek ama sokat emlegetett újszövetségi magaslatra történő emelése összefüggésében, a fáraó esete és látszólagos megenyhűlése kapcsán gondoljunk Szent Pál apostolra. Aki – ugye emlékszünk, akkor még Saulnak hívták – „…az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve…” (Apostolok Cselekedetei 9:1) megy a damaszkuszi úton, a Krisztus-hívőket begyűjteni s átadni a hatóságoknak. Igen ám, de egyszer csak mennyei fény ragyog fel előtte s közben hallja a hangot: „…Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Apostolok Cselekedetei 9:4) A történet folytatását ismerjük. Lényege, hogy megtörténik a nagy pálfordulás és nem sokkal későbben a keresztyénüldöző egykori Saulusból Paulus, azaz Pál apostol lesz.
Mint látni fogjuk a következőkben, a fáraóval nem történik meg e pálfordulás. Ő hű marad önmagához és akár pillanatnyi elmezavarra is utalható felvetését, hogy : „… Kérjetek áldást rám is!...” – hamar el fogja felejteni.
Isten segítségével még mához egy hétre egy meditációt szentelünk a kivonúlás-történet előkészületei felidézésének. A tényleges elindulás történetének felidézésével aztán lezárjuk vagy legalábbis felfüggesztjük ezt a fél éven át tartó ószövetségi sorozatot. Részint azért, hogy az egyoldalúság hibájába ne essünk. Részint pedig azért, mert - Deo volente - rövidesen – vagyis mához két hétre - egy ilyenkor ősszel immár hagyományos zsoltár-sorozatot kezdünk.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
