Olvasandó: Zsoltárok 59:1-6
A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg. Ments meg ellenségeimtől, Istenem, védj meg támadóimtól! Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől! Mert ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok, pedig se bűnöm, se vétkem, ó, Uram! Bár nincs semmi bűnöm, sietnek, hogy rám rontsanak. Serkenj föl, jöjj ide, láss meg! Hiszen te vagy, Uram, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak!...
A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg. Ments meg ellenségeimtől, Istenem, védj meg támadóimtól! Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől! Mert ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok, pedig se bűnöm, se vétkem, ó, Uram! Bár nincs semmi bűnöm, sietnek, hogy rám rontsanak. Serkenj föl, jöjj ide, láss meg! Hiszen te vagy, Uram, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak!...
Igehirdető: Nagy Lajos
Pénteken ünnepelte népünk az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulóját. Különféle megemlékezéseket hallottunk a határokon innen és túl megrendezett ünnepségekről szóló tudósításokban. Ezek resüméje – anélkül, hogy az egyes megszólalásokat, illetve ünnepi eseményeket egyfajta „sablonizálás”-sal akarnánk elintézni – egyértelmű és konstans üzenetként szólal meg magyar szívünkben. Mégpedig annak a hazaszerető gondolatnak a jegyében, hogy a magyar ötvenhat felbecsülhetetlen értékű hozadéka nemzetünk történelmében a jóakaratú progresszió, mint a tenni s jobbá tenni akarás szimbóluma. Akkor is dicsőséges ez a forradalom, ha – mint tudjuk – 12 nap után galádul eltiporta a szovjet tankok brutális túlereje. Történészek folyamatosan kutatják e grandiózus témát s az igazán hazaszerető kutatókat csodálattal tölti el ennek az ’56-os budapesti „őszi-tavasz”-nak az üzenete.
Ebben a közösségben mi a magunk módján emlékezünk a forradalomra. A hétkezdő meditáció alkalmanként néha komplex műfajába illeszkedőn, amely nem rejti véka alá, hogy igyekszik mindent a Szentírás mértékére és mérlegére helyezni. Négy évvel ezelőtt, 2011. október 24-én, az 56-os forradalom 55. évfordulója alkalmából stílszerűen az 55. zsoltár versei alapján hangzott az üzenet. Majd 2012-ben az 56., 2013-ban az 57. és 2014-ben pedig, az 58. évfordulón az 58. zsoltár alapján kerestük az aktuális üzenetet.
Ma már az 59. évforduló előtt tisztelgünk néma főhajtással és kegyelettel. Mégpedig úgy, hogy az 59-es évszámhoz igazodva az 59. zsoltár részletét idéztük.
A zsoltárban foglaltak alapján elindítandó elmélkedésünk többféle irányú lehet. Elsőként is az alap szituáció tisztázása szükséges.
A zsoltár ezt a címet viseli: „Könyörgés oltalomért”. E két szavas címben máris sok minden benne van. Jelzi, hogy e sorok által a zsoltáros Dávid király Isten segedelméért esedezik. Jellegzetesség a zsoltár prológusában, hogy – amint már máshelyütt is találkoztunk hasonlóval – egykori liturgiai instrukciókat fogalmaz meg a zsoltárnak az istentiszteletbe való beépítése tekintetében. „A karmesternek: A >Ne veszíts el< kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg….” Ennyi bevezetés pontosan elégséges a helyzet felvázolására. Merthogy Dávid király úgy tűnik, emberileg bajban van. A bibliaolvasók jól tudják, hogy Dávid éppen a hite következtében minden emberi csapdából megmenekül. Mintha csak Neki írná a Zsoltárokat megelőző Jób könyvének szerzője: „Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.” (Jób 5:19) Ennek megtapasztalásáig azonban még sok időnek kell eltelnie.
Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a zsoltár szerzője, Dávid király egészen bizonyos Isten megsegítő kegyelmében. Könyörgő szavait úgy önti zsoltár-imádságba, hogy abszolút mértékben biztos annak meghallgattatásában. De mert nagyon fontos a részletes „helyzetelemzés”, sőt egyes elemeinek drámai megvilágítása, pontosan ezért részletesen így adja ki fájdalmát: „…Ments meg ellenségeimtől, Istenem, védj meg támadóimtól! Ments meg a gonosztevőktől, szabadíts meg a vérszomjas emberektől! Mert ólálkodnak körülöttem, életemre törnek a hatalmasok, pedig se bűnöm, se vétkem, ó, Uram! Bár nincs semmi bűnöm, sietnek, hogy rám rontsanak. Serkenj föl, jöjj ide, láss meg! Hiszen te vagy, Uram, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak!...”
Ezekben a zsoltáros imaszavakban megfestett krízis helyzetkép könnyű szerrel applikálható 20., illetve 21. századi kríziseinkre. Mert mi is következett ’56 október 23-a után, a magyar forradalom gyalázatos vérbefojtását követő megtorlásos években? Ellenségek ólálkodása, gonosztevők fondorkodása, vérszomjasak szadizmusa, hatalmasok diktatórikus erőfitoktatása, ebben az akkor s még jóval későbben is következmények nélküli országban.
„…Pedig se bűnöm, se vétkem, ó, Uram!…” – mondja Dávid s mondhatta mindaz a szerencsétlen kiszolgáltatott magyar ember, aki nem menekült el emigrációba.
És milyen érdekes, hogy ma, 59 évvel az 56-os magyar forradalom után, megint itt van előttünk az emigráció, vagyis gyorsan pontosítsunk: a migráció, a bevándorlás vagy egész egyszerűen népvándorlás rendkívül komplikált kérdése. Csakhogy egy egészen más megközelítésben, egy homlokegyenest más előjellel. Azt mondhatnánk bátran: e mostani népvándorlásban égvilágon semmi pozitívum nincsen.
Az már csak hab a tortán, hogy mi, e meditációs közösség tagjai május 4. óta egy hét híján fél évig foglalkoztunk hétfőnként egy másik nép, Izráel népe exodus-történetének előkészületi epizódjaival. Mi is volt ebben? Súlypontosan az a bizonyos egyiptomi tíz csapás, amelyekkel megtorolta Isten a gonosz fáraó embertelen magatartását. Nem taglaltuk, nem elemeztük az európai és legfőképpen magyarországi migráns-helyzetet, hanem szolidarítással szóltunk egy másik nép egészen más előjelű és más irányú migrációjáról. Volt és van ennek feltétlenül valamiféle üzenete – így utólag.
Most pedig, hogy épp az újkori magyar történelem kiemelkedő eseményének 59. évfordulóján az 59. zsoltár alapján keressük az aktuális üzenetet, szívhezszólóak és időszerűen hatnak a zsoltáros Dávid király imádságos mondatai. Legfőképpen miért is? Azért mert legfontosabb eleme ennek a mai zsoltár részletnek az Istenhez való könyörgés. Többféle formában, más-más mondatfűzéssel elhangzóan, de a könyörgés lényege az, hogy Dávid pontosan tudja és átérzi, amit később Rutilius Márton XVI-XVII. században élt weimari lelkész-költő dicséret-énekében így fogalmazott meg: „…Itten nincsen, / Ki segítsen, / Hát kihez folyamodjam?” (Református Énekeskönyv, 206. dicséret 1.) Merthogy ez a költői kérdés egyáltalán nem vár válaszra.
Az egykori Izráel mentsvára, menedéke Isten volt, csakúgy mint ahogy későbben Dávid királyé. Az ötvenhat utáni magyar embereknek pedig egyetlenegy reménysége volt, hogy Isten majd csak megsegíti ezt a szélvészektől hányatott népet és ad kimenekedést a bajokból. Mi pedig itt állunk, nézve egymásra és nézve a televíziós- vagy internetes híradásokat és az az érzésünk, hogy néha bizony némelyek által erőteljesen meg vagyunk tévesztve ebben a migráns ügyben, a jelenlegi legnagyobb nyomorúságunkban.
Ebben a kérdésben folyamodjunk talán egy olyan mértékadó személyiség, egy olyan huszonegyedikszázadi megkérdőjelezhetetlen magyar tekintély, egy olyan szilárd, tiszta jellem és egy olyan éleslátású, brilliáns elme megfogalmazásához, aki meggyőződésem, hogy mindnyájunk számára reális helyzetképet fest és tökéletes útbaigazítást ad a mai válság-helyzetben.
Böjte Csaba józanságra intő mondatait idézzük egy a világhálón megjelent írásából:
„…Nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság. Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott cimkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk… Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpát-medencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekekkel tölti meg. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpát-medencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra a függöny.”
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
