Olvasandó: II:Péter 2:1
De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.
De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.
Igehirdető: Nagy Lajos
Nagyböjt hatodik reggelére virradtunk. Ma egy hete a Második Péteri Levél első fejezetéből idéztünk egy szakaszt. Ennek a folytatásaként hangzott el az imént a második fejezet első verse. Emlékeztetőül idézzük fel, hogy a múlt hétfői idézet ezzel zárult: „…Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (II.Péter 1:21) Azaz: Péter apostol nagyon fontosnak tartja leszögezni, hogy a Szentírás nem egyszerűen „sajtótermék”. Egyáltalán nem egy ilyen-olyan írásmű. Hanem mondanivalóját s hitelességét tekintve örökérvényű.
Nehéz ma ezzel a meghatározással, hogy örökérvényű, minősíteni bármit is. De talán éppen hogy pont ez itt a baj, hogy nincsenek konstans értékeink. Valaki feldob, bedob valamit az interneten s aztán az történik, hogy ha nem is mindenki, de sereg netező kimondva-kimondatlanul is, valamilyen szinten helyt ad, bizonytalankodva bár, de valamelyest mégis minden esetre hitelt ad annak, amit olvas, lát, hall, szóval észlel. És ez a furcsa virtuális észlelés pedig egyszerre csak észrevétlenül átcsusszan a tények világába és aztán ott is felejtődik.
Régen – mi idősebbek még tudjuk – az volt, hogy némely hírre spontán adódott a kérdés: hát ezt meg ki mondta? Ez egy nagyon fontos minősítést jelenthetett ugyanis az adott hír hitelességét illetően.
Merthogy kialakult az egyetemes állásfoglalás, mint szabály: Ne csak azt nézd, amit írt, hanem azt is, hogy ki írta. Aztán telt-múlt az idő és az ilyen-olyan hír ma már egyszerre csak beivódik a tudatba, anélkül, hogy a „szerző”-je ismert lenne. Benyomultak a névtelen írások a köztudatba. Lassan már alig, hogy tényező a felvetés: ki mondta? Kérdés: a névtelen világhálós információ áradat nem fertőztette-e meg felettébb a gondolatiságot? Nem nyert-e siker-harcot az anonim fantom, a naív érvelésével: hát pedig megjelent!
Ebből indulunk ki ma. És aztán vizsgáljuk: kit, mit is tartunk mi hitelesnek? Azt, aki bőven híreket produkál, reposztol, lejkol és így tovább? Vagy Azt, Aki örök?
Tudjuk, nehéz ma ennek a kategóriának a puszta megemésztése is, hogy örök. Ki az örök? Mi az örök? – merül fel a kérdés aktuálisan… Erre válasz az apostoli szó, hogy eligazítson, hogy megtanítson szelektáli, hogy aztán tudjunk különbséget tenni érték és talmi érték között. Merthogy miután az Apostol a Szentírás isteni ihletettsége tekintetében tiszta képet teremt a fejekben, megállapítja: „De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.”
Némelyek esetleg legyintenek, mondván: ó, milyen avítt dolog hamis prófétákra, hamis tanítókra hivatkozni… Vigyázat! Csak ne legyintgessünk! Igen is jelen van mostani világunkban reális valóságként ez a sátáni jelenség, amely mögött mindig konkrét, valóságos hús-vér emberek vannak.
Tévtanítók, hamis próféták, hamis tanítók. Minden hamiskás, megtévesztő reklám, minden csábító ajánlat, aminek vélhetően nincsen hiteles valóság-fedezete, minden olyan indulat, ami önzően csak magára gondolni engedi az embert, minden antiszociális, antihumánus attitűd és magatartásforma, minden lekicsinylő ajakbiggyesztés valakire utalóan, minden udvariatlanság, minden felfortyanás ok nélkül vagy akár még okkal is, minden - akárcsak ha nem is verbális, hanem éppenhogy metakommunikatív - negatív töltésű jelzés és így tovább – szóval minden, minden, ami arról üzen, hogy a megfogantatója mintha nem is ezen a világon lenne, sátáni megnyilatkozás és hamis tanítók tanításának gyilkos mellékterméke. Pont úgy van ez, mint a fizikai világban, hogy vannak az életnek melléktermékei. Csak az a nagy baj, hogy míg a fizikai értelemben vett melléktermékek jó része simán újrahasznosítható – ez ma egy nagyon fontos világprogrammá lett – a lelki-, a mentális melléktermék, vagyis az élet hamis próféták által terjesztett sátáni hordaléka viszont egyáltalán nem újrahasznosítható. Merthogy még arra is érdemtelen. Selejt, éspedig végérvényesen, irreverzibilisen selejt. De hogyan lehet védekezni e hamis próféciák terjedése ellen?
Péter apostol már előző levele végén is megemlíti e kérdéskört. Azt mondja: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan…” (I.Péter 5:8,9) Vagyis: a hamis próféták és a hamis tanítók hatástalanítása, kiiktatása életbevágóan fontos feladat. Nem spórolható meg. Ez a kérdés ma frekventáltan előtérbe került. Hiszen a sátántalanítás ügye nem egyszerűen valamiféle hitbéli ügy, nem vallási kérdés. Hanem hovatovább a legégetőbb társadalmi üggyé terebélyesedik. Merthogy a globalista-individualista mentális környezet immár nem csak szépen krisztustalanította a tömegek világnézetét, mintegy intenzív agymosással hitetlenségre buzdítva az embereket. Hanem ezzel párhuzamosan alattomosan és észrevétlenül idegessé, intoleránssá, antihumánussá, önzővé is vált a többségi közhangulat. Ez utóbbi attitűd már nem világnézeti ügy. Hanem kinőtte annak kereteit. Természetesen tisztelet a kivételnek, de számottevő tapasztalat azt mutatja, hogy tömeges introvertáltság, azaz befeléfordulás áll a negatív társadalmi folyamatok mögött. Mindez pedig a hamis próféták és hamis próféciák romboló munkájának eredménye.
Mikre gondolhatunk ebben az összefüggésben konkrétabban? Nos, nem nehéz közelebbivé tenni a témát. Elég, ha nyitott szemmel körülnézünk, egyre másra azt látjuk, hogy a hamis próféták és a hamis próféciák tarka összevisszaságában tündökölnek és néhol talán tetszelegnek jókedvünk és életünk megrontói. A politikai palettán, a különféle híradásokban, a karakteres negatív alakokban, a követhetetlen, összefüggéstelen spekulációkban és rosszindulatú feltételezésekben, a társadalmi közérzetet rontó különféle megnyilvánulásokban, a rendre jelentkező munkahelyi feszültségekben, a méltatlannak gondolt bírói ítéletekben és így tovább.
Jézus a Máté evangéliuma 24. fejezetének 10-12. versében, „A nagy megpróbáltatás ideje” cím alatti szakaszban egyebek között azt mondja ezekről az időkről: „Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet.” Ez hát a hamis próféták térhódítása eredményeinek rövid foglalata. Talán azt sem indokolatlan hozzáfűzni, amit a Jelenések könyvében már így találunk: „Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond…” (Jelenések 2:7)
Abszolút természetes most már, hogy feltevődjék a kérdés: ha hemzseg ma a világunk a hamis prófétáktól, akkor hogyan lehet a támadásukat kivédni? Csak azoknak a bizonyos bartóki Cantata profanás tiszta forrásból származó kristálytiszta tanoknak, a jól kipróbált és bejáratott, igenis konzervatív keresztyén értékeknek a felmutatásával. A monoteista Isten-hit proklamálásával.
Szent Ambrus: „Isten, te mindent alkotó” című versével zárjuk e mai gondolatmenetünket:
Isten, te mindentalkotó, egek vezére, aki dús
fénnyel ruházod a napot, álom-malaszttal a vak éjt,
hogy oldott tagjainkat új munkára eddze a szünet
s fáradt velőnket és borús aggályainkat oldja föl:
hálát a végzett nap miatt s imát az éj elé, miként
fogadtuk, hogy majd megsegíts, mond néked híven himnuszunk.
Te légy, kit szívünk mélye áld és hangunk harsonája zeng,
kit szomjaz minden tiszta vágy s imád a józan értelem,
hogy, ha az éjszakák köde homályba csukja a napot,
a hit ne tudjon ily homályt, hit világítsa ki az éjt.
Aludni lelkünket ne hagyd; csupán a bűn aludjon el;
s a hit hűsítse a szüzek álmának forró gőzeit.
Levetve síkos gondokat rólad álmodjon mély szivünk;
s föl ne riasszon az irígy szellem csele: a rémület.
Kérjük a Fiút és Atyát s a kettejükből áradó
Lelket: hatalmas Háromegy, vedd szárnyad alá, aki kér.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
