Olvasandó: II.Péter 1:14-21
…Tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről. Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanui voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.
…Tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről. Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanui voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.
Igehirdető: Nagy Lajos
Péter apostol Igéi ezek a mondatok. Azé a Péteré, aki felé hangzik egykor Jézus fennkölt szózata: „…Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is.” (Máté 16:18,19) Mai meditációnk alapigéje nyomán azt vizsgáljuk: milyen üzenetet hagy hátra ez a nagyszerű férfiú.
Üzenetet, éspedig azokra az időkre nézve, amelyek már majd enyhén szólva is nem bővelkednek a hasonló karakteres, karizmatikus személyiségekben. Nem véletlen, hogy Őt csak így emlegeti a keresztyén világ: Szent Péter. A minap egy betegről érdeklődtem. Akire nézve orvosa így nyilatkozott: Kétszer is találkozott már Péterrel – azaz Szent Péterrel. Magyarán: az illető a lehető legközelebb állt már a halálhoz.
Az egész Második péteri levél, melynek kiragadott részletét hallottuk, voltaképpen egy testamentum. A szerző mintegy tanuságot tesz arra nézve, hogy mindaz, amit az ószövetségi próféták megjövendöltek, az apostolok szeme láttára valósággá lett.
Ezért aztán Péter így nyilatkozik: „…Tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem. Igyekszem azonban, hogy elköltözésem után is mindig megemlékezhessetek ezekről.” Ez a porsátor letevésre vonatkozó megfogalmazás egy gyönyörűséges metafora arról, hogy még az úgynevezett nagy egyéniségek földi élete is véges. Már az ószövetségben előjön ez a kép. Ézsaiás prófétánál olvassuk, hogy az istenfélő Ezékiás király így festi meg helyzetét: „Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem.” (Ézsaiás 38:12) Péter azon igyekezik, hogy amikor Ő már nem lesz itt a földi testében, akkor is emlékezzen az emberiség Jézus Krisztus megváltói tetteire.
„…Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanui voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: >Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm<, mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen…” Ezek a szavak a keresztyén hitvallás garanciái. A hiteles tanuságtétel olyan fundamentum, amire lehet építeni.
Majd így folytatja Péter apostol: „…Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” Ennek a többszörösen összetett mondatnak kettős üzenete van.
Egyfelől óvás, figyelmeztetés van benne: „…jól teszitek, ha figyeltek…” Ebből pedig az következik, hogy balgák vagytok, ha nem figyeltek azokra a tényekre, amelyek a hitet erősítik, illetve erősíteni tudnák, ha engednétek!
Másfelől ezt a figyelést – nagyon plasztikusan – „…mint sötét helyen világító lámpásra…” és hatására hasonlító körülményre vonatkoztatja; „…amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” Gyönyörűséges ez a kép! Ráadásul abszolút rárímel arra, amit az esztendő eddigi öt hétkezdő meditációjából háromban szinte főtémaként pendítettünk meg. Mégpedig a világosság, a megvilágosodás gondolata pszichológiai- és filozófiai megközelítésében. Lám, itt, e mai Igében is azt halljuk: mennyire fontos, hogy felvirradjon bennünk az a bizonyos sötétséget oszlató áldott napsugár és felkeljen szívünkben a reményt adó hajnalcsillag, a maga egyént és közösséget megmentő kozmikus hatásával. A Jelenések könyve legvégén is felbukkan e gondolat. A feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus mondja: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek… Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.” (Jelenések 22:16)
Az Apostol záró gondolatsora pedig így hangzott: „…Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.”
Erre nézve ismét hivatkoznunk kell – ezúttal - a két héttel ezelőtt elhangzottakra. Két hete azt hallottuk, hogy Jézus mondja: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt - értsük jól: az Ószövetséget - vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik." (Máté 5:17,18) Magyarán: az egész keresztyén hit-koncepció örök. Időtállóságának tényéhez nem fér kétség. Merthogy Jézus Krisztus úgy fogalmaz, ahogy az imént hallottuk.
Azért van ma nagy szükségünk ezeknek a dolgoknak a határozott képviselésére, mert egyre-másra azt látjuk: nemigen van körülöttünk ami állandóságot, maradandóságot mutatna. Rohamosan változó világunk egyáltalán nem szolgál azzal a biztonságérzettel, hogy bármibe is bele lehetne fogódzni, ami átsegíthetne bennünket a kátyús, útvesztős életútunkon.
Kiss György Ádám szociológus-logopédus, szervezet-fejlesztő tréner, a Playbeck Színház alapítója idézte nemrégiben a Kossuth Rádióban elhangzott kora hajnali meditációjában Pál apostol szavait a legmodernebb katolikus fordítás szerint: „…Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (I.Korintus 13:12) Az az akkor természetesen ama másik létdimenzióban folytatandó életet jelenti. Minden esetre,
amikor egy közismert tudós idáig eljut, hogy magára tudja venni mindezeket és a maga töredékes tudásáról beszél, akkor érdemes elgondolkodni azon, vajon mivégre is van az, hogy ebben a körben mi is foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel?
Amikor pedig Péter apostol a mai idézetünkben a szív belsejében felgyúló „…hajnalcsillag…”-ról szól, akkor egyértelműen a hit irányába való nyitásra, a megvilágosodásra gondol, mint optimális és ideális életlátásra.
Nem mellesleg – amint erre már utaltunk ma - a „…hajnalcsillag…” megszemélyesítője maga a Megváltó Jézus Krisztus. Őróla énekel a XVI. században élt Nicolai Fülöp unnai-, majd hamburgi lelkész himnusza, amelynek első strófáját idézzük. Elébb azonban a Szerzőről még annyit: az 1596-os pestisjárvány során, amikor kétezernél is több halottat kellett eltemetniük, Fülöp lelkész nemcsak lelkipásztorként, hanem orvosi minőségében is gondozta, segítette, tángálta híveit. Ezt a barokkos pompába öltöztetett dicséret-éneket a pestisjárvány évében írta… Ez az ének egyfelől a tizenegydikszázadi Clairvauxi Bernát „Krisztusszerelem” című miszticizmusának hatását is visszhangozza. Másfelől előre vetíti ugyanennek a spirituális Krisztus-rajongásnak a tizenhetedikszázadi pietizmusban keletkezett újjáéledését. Íme, így hangzik:
Szép tündöklő hajnalcsillag,
Ki kegyelemmel felragyog,
Jessének szép vesszeje.
Dávid királynak magzatja,
Sok királyoknak királya,
Lelkemnek vőlegénye:
Kedves, kegyes, kellemetes,
Ékes és gyönyörűséges,
Gazdagsággal dicsőséges.
(Református Énekeskönyv, 296. dicséret 1.)
Ez az optimista hangvételű, lendületes, dinamikus és alapvetően vidám kicsengésű Krisztus-himnusz valójában az egész keresztyén világképünk lenyomata. Merthogy a keresztyén világnézet egyáltalán nem valamiféle szkeptikus attitűdök sokadalma, hanem az ellenkezője. Örvendező vidámság afelett, hogy van „Szép tündöklő hajnalcsillag…”-unk, Jézus Krisztus.
Holnap a Húshagyókeddel végetér a farsangi vidámság. Másnap pedig Hamvazószerdával kezdetét veszi a Lélektől lelkes időszak, a negyven napos Nagyböjt. A böjt arra való, hogy az alapvető vidámságot ugyan nem feledve, de némileg megcsendesedve, imádságos lélekkel készüljünk fel a passiora.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
