Olvasandó: Apostolok Cselekedetei 23:1-11
Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: Testvéreim, férfiak, én teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig. Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál ekkor így szólt hozzá: Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek? Erre az ott állók ezt mondták: Isten főpapját gyalázod? Pál így válaszolt: Nem tudtam, testvéreim, hogy főpap. Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: Testvéreim, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak feltámadásába vetett reménységem miatt vádolnak engem. Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. Nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valóban Lélek szólt hozzá vagy angyal? Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba. Aznap éjjel pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!
Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: Testvéreim, férfiak, én teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig. Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. Pál ekkor így szólt hozzá: Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek? Erre az ott állók ezt mondták: Isten főpapját gyalázod? Pál így válaszolt: Nem tudtam, testvéreim, hogy főpap. Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: Testvéreim, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak feltámadásába vetett reménységem miatt vádolnak engem. Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. Nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valóban Lélek szólt hozzá vagy angyal? Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba. Aznap éjjel pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!
Igehirdető: Nagy Lajos
Húsvét után alig egy héttel mi másról is szólhatna az üzenet, még mindig, mint azokról a koncentrikus körökről, amelyek révén terjedt el a feltámadás híre a föld végső határáig. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv imént felolvasott megrázó szakasza Pál apostol üldöztetései történetének egy kiragadott részletét beszéli el. Az Apostol a nagytanács – szabad fordításban ma így mondanánk, a bíróság - előtt áll. Világos, hogy miért került ebbe a helyzetbe. Azért, mert a hatóságoknak nem tetszett, amit hirdet, Jézus Krisztusról és az Ő feltámadásáról.
Az akkori törvények bőven megengedték, hogy rövid úton bebörtönözzék, vallassák, zaklassák, kihallgassák, sőt akár – mint ebben a szakaszban is hallottuk – esetleg ütlegeljék is. A nagytanács összetétele nem meglepő. Vigyáztak a közhangulat megnyerésére, hogy mind a szadduceus, mind a farizeus „vonal” képviselve legyen a nagytanácsban.
Azért is lényeges ez a személyi összetétel, mert - mint ismeretes – a szadduceusok tagadták a halottak feltámadását, a lélek halhatatlanságát, valamint a magasabbrendű szellemi világ létezését. Afféle Jézus-korabeli zsidó gyökerű szekta voltak, akik egészen radikálisan kizárólag a törvényt, vagyis az Ószövetséget fogadták el és teljesen elvetették a szájhagyomány útján terjedő s akkor már bőven nyíladozó jézusi evangéliumot.
Míg a nagytanács másik fele a farizeusok közül került ki. Ők egy egészen más fajta kegyességet gyakoroltak. Ők is hittek az Írásban, de a szájhagyomány útján fennmaradt törvényben is. Hitték a test feltámadását, a magasabbrendű szellemi világ létezését, a lélek halhatatlanságát, az eleve elrendelést, a cselekedetek alapján történő idvezülést, illetve a megfelelő pozitív cselekedetek hiányában a kárhozatos elvettetést.
A tárgyalás lehangoló epizóddal indul. Pál rátekint a nagytanács tagjaira és védekezését jogos öntudattal kinyilvánított bejelentéssel kezdi: „…Testvéreim, férfiak, én teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig…” Anániás, az ítélkezők asztalánál ülő főpap erre úgy reagál, hogy kiadja a parancsot: „…üssék szájon.” Pál kemény hangot üt meg viszontválaszában: „…Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?...”
Anániás – aki a Krisztus utáni 48-59-es években töltötte be főpapi tisztét - Pál öntudatos szavait egyenesen hazugságnak tartja. Ezért a testi fenyítésére irányuló utasítása. Az a tény, hogy még mielőtt a tárgyaláson érdemi előre haladás történne s a vádpontokat valaki taglalná és valamilyen, ilyen-olyan ítélet születnék, már sor kerül a főpap korainak tűnő utasítására, Pálban elkeseredett indulatot indukál. A kemény szó, hogy „…te meszelt fal!...” a korabeli szimbólikus értelmezés szerint több mindent is jelent. Körülbelül ilyesmiket: képmutató, álságos, álszent percember és különben is nemsokára el fogja veszíteni a hatalmát. Ebben a sommás ítéletben valójában Jézus korábban mondott szavai csendülnek vissza az apostol ajkán. Jézus ugyanis az evangélium tudósítása szerint amikor súlyosan elmarasztalja a farízeusokat és az írástudókat, egyebek között ilyet is mond: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Máté 23:27) Pál tehát innen meríti az ötletet Anániás megleckéztetésére nézve. A meszelt sír, meszelt fal szimbólikája a lehető leglesújtóbb portrét fest arról, akire vonatkozóan ilyesmit állít valaki.
Azonban lássuk a fegyelmi tárgyalás tartalmi, érdemi részét. Pál határozottan és elszántan tárja fel üldöztetésének okát: „…Testvéreim, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak feltámadásába vetett reménységem miatt vádolnak engem…” Farizeus mivoltára irányuló önleleplező kijelentése érthetően vitát kavar a nagytanácsban. Eléggé nyilvánvaló azonban, hogy, mindezeken túllépve, az Apostolnak a feltámadásról szóló bizonyságtétele itt a lényeg. Nem hagyhatja ki, hogy ez illusztris társaság előtt valósággal hitvallást tegyen arról, ami aztán a keresztyén vallás tanbeli alapjává lett. A feltámadás a keresztyén teológia scopusa. Nélküle absolut értelmetlen lenne minden Isten-kereső, kutató szándék. A keresztyének Istenének hatalma ugyanis egyebek között épp abban nyilvánul meg, hogy feltámasztja Jézus Krisztust a halálból. Ezáltal igaz az apostoli megfogalmazás és egyúttal a világmegváltó tény továbbfejlesztése: „…Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (I.Korintus 15:20) A zsenge ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy első, amit aztán majd követ a második, a harmadik, a századik, a milliomodik feltámadás. „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (I.Tesszalonika 4:14)
Ez a fajta meggyőző erejű tanuságtétel a feltámadás tényét illetően, úgy tűnik, volt és ma is van, akire nyugtalanítóan hat. Ki tudja miért? Nem tudni. Egy biztosnak látszik, akinek a feltámadás kérdésével valami gondja van, az általában nem tiszta lelkiismeretből fakad. Az okoskodások ilyen irányba mutathatnak: Mi lesz, ha tényleg van feltámadás és akkor számot is kell adni bizonyos viselt dolgainkról… Mindössze annyi a hozzátennivaló ehhez a fajta vélekedéshez, hogy tényleg van feltámadás!
Minden esetre Hölvényi György egyházi-, nemzetiségi- és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, EP képviselő Húsvét előtt kiadott hírlevelében elég súlyos dolgokról adott tájékoztatást. Idézzük Tőle:
„A világ közvéleményében és a katolikus egyházban is mély megdöbbenést váltott ki, hogy március elején Jemenben iszlamista fegyveresek brutálisan végeztek a Teréz anya által alapított Szeretet misszionáriusai kongregáció négy apácájával, és szeretetotthonuk tizenöt lakójával. Februárban Etiópiában szélsőségesek templomokat, egyházi kórházakat és gyermekvédelmi intézményeket raboltak ki. A helyi keresztény vezetők sokkos állapotban számoltak be arról, hogy azok tették mindezt, akiket egyházuk segélyekkel támogatott azelőtt. A beszámolók a tragikus események sorozatáról sajnos mindennapossá váltak…Napjaink mártírjainak emlékeztetniük kell az európaiakat arra, hogy felelősséggel tartoznak a világszerte életveszélyben lévő keresztényekért. Nemzetközi adatok szerint például Eritrea extrém besorolással a harmadik helyre került azon országok globális listáján, ahol a keresztények a legsúlyosabb attrocitásoknak vannak kitéve. A következmény: a keresztény népesség tömegesen menekül, az eritreaiak a negyedik legnépesebb csoportot képezik az Európába tartó migránsok között. Súlyos hiba az Unió részéről, ha komoly fejlesztési támogatásban részesít kormányzatokat anélkül, hogy az ilyen emberi jogi visszaéléseket számon kérné,.. – írja az Államtitkár.
Valószínűsíthető mindebből a friss információ kötegből, hogy úgy tűnik, nincs új a nap alatt. Pál apostol korában és ma is üldözik a keresztyénséget. Éspedig azért, mert a szeretet vallása nem militáns vallás, de ennél is súlyosabban latba esőn a feltámadás-hite miatt nem illik bele a világszerte eluralkodni látszó globalista, individualista, liberális világképbe.
Kérdés csak az: ki az, illetve kik azok, akik ma, az Úr 2016. esztendeje Feltámadás Ünnepét követő munkahét kezdéskor éreznek magukban annyi erőt, illetve késztetést, hogy szóval és élettel kiálljanak a keresztyén hittanrendszer mellett, amelynek sarkalatos eleme a feltámadás-hit. Az Apostol azt mondja azoknak, akikre lehet ebben számítani: „…Szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (I.Korintus 15:58)
Az már napnál világosabban kiderült az elmúlt esztendő európai történései nyomán, hogy ez nem egyfajta „vallási ügy”. Még csak nem is „egyházi ügy”. Hanem az egyre távolabbra gyűrűző probléma koncentrikus körei lassan, elébb-utóbb el fogják érni a lelkeket. Talán minden lelket? Nem tudjuk, de még az is meglehet. Minden esetre az európai keresztyénségnek a drámai terrorcselekményekkel kísért iszlamizálódás általi kilátásba helyezhető leigázása a szemünk előtt zajlik – egyebek között a magyar liberális sajtóban, médiákban is. Aki ezt még mindig nem látja, az majd későbben meglátja.
Zárásul, visszatérve a feltámadás grandiózus kérdéséhez, halljuk meg Baja Mihály: „Húsvéti ének” című költeményét:
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Oh égi hit, oh szent valóság!
Mely értünk hordta a keresztet,
Nem halt a sírba annyi jóság.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Mert szeretet volt szíve-lelke;
A szeretet: maga az Isten!
Megölni Istent hogy lehetne?
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Ez üdvösségünk büszke vára.
Rontsátok el tornyát, azontúl
Vitézségteknek nincsen ára.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Ezt hirdetem egész hitemmel,
S tudom, ha napvilágom elvész:
Reám tekint az Istenember.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Oh, ha mindez csak mese, álom,
Mind hasztalan, ha prédikáljuk
Nagy diadalmunk a halálon.
Feltámadott az Úr bizonnyal!
Erős hittel hiszem ez egyet:
S azoknak, kik keresztre vonták,
Örökségül hagyá a Mennyet.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész