Olvasandó: Ézsaiás 35:9,10
Nem lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta. Így fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.
Nem lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta. Így fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.
Igehirdető: Nagy Lajos
Ezt a mai meditációt még az ézsaiási prófécia részlet utolsó két versének szenteljük. Két héttel ezelőtt kezdtük kibontani a június végi REND – Református Egyházi Napok Dunántúl – igei mottoját és tematikus vezérfonalát képező ézsaiási 35. fejezet kiemelt verseit.
Fontos, hogy a mai két fejezetlezáró vers értelmezésekor kapcsoljuk össze az üzenetet a már eddig elhangzottakkal. Ezért tehát röviden az előzményekről.
Két héttel ezelőtt az egész 35. fejezetet felolvastuk, de csak épp áttekintettük annak fő vonalvezetését. Nevezetesen: a Krisztus előtti 8. században keletkezett üdvprófécia egy örvendetes üzenet arról, hogy Isten népében meg kell legyen az üdvösségre irányuló reménység és egyúttal a szilárd és rendíthetetlen üdvbizonyosság is. Ezért hangzik: „…Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön…” (Ézsaiás 35:4-7)
(Ez a gyönyörűséges természeti kép: „…Tóvá lesz a délibáb…” >Ézsaiás 35:7 < 2013. augusztus 12-én már szerepelt a repertoárunkban s a IV. meditációs kötet 147-150. lapjain olvasható.)
A négy szó: „…Tóvá lesz a délibáb…” (Ézsaiás 35:7) voltaképpen egy briliáns költői kép. Azt jelenti, hogy valósággá lesz az üdv, elérhetővé válik a kegyelem. Ez a keresztyén megváltás-teológia scopusa, természetesen a csúcsán, a végkifejletében a Megváltó Jézus Krisztussal.
Majd arról volt szó a következőkben, hogy a megváltás útja egy különleges út. A megváltottaknak „Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá.” (Ézsaiás 35:8) A megváltottak útjának ezt a minősítését és minőségét részletesen kifejtettük ma egy hete.
Ezek elhangzása után olvastuk a mai alapigét, amely még részben a megváltottak útjának elemzését folytatja ekként: „Nem lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta…” Ez a vers ismételten, nyomatékkal megerősíti, hogy az a különleges útvonal, amelyen az idvezültek haladhatnak – amelyen már az Ószövetség népe is haladhatott a fogságból, a rabságból történt kiváltottként, megváltottként – egyedi és kivételes tulajdonságokkal, ismertető jegyekkel rendelkezik. Erről az útról ki van zárva minden és mindenki, aki vagy ami nem illik bele a Szeretet Istenének megváltó, idvezítő projektjébe. Az ordas eszmék, az Isten-ellenes és emberellenes magatartásformák, valamint a szeretet-attitűd hiányában lévők egyszerűen ki vannak zárva erről az útról. Már az út elején tisztázódik, hogy nekik már az útra való rálépésük is szigorúan tilos. Mert azon az úton kizárólag „…a megváltottak fognak járni…”
Majd az út végén a megérkezés gyönyörűségét és nagyszerűségét mutatja fel a Szentíró. Mert „…Így fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.”
A kiváltás, a megváltás egyedül Isten által történik, történhet. Amelyet aztán ujjongás követ. Mert a megváltottak elérkeznek Sionba. A Sion nem csupán egy földrajzi név a Bibliában. Az is, de nem csak egy lokális helymeghatározást jelöl. Ráadásul nem csak azt a hegyet nevezik így, amelyre a jeruzsálemi templom épült. Hanem Názáret közelében is volt egy ilyen nevű város (Józsué 19:19). Illetve még a Hermón hegyét is szokták Sionnak is nevezni (V.Mózes 4:48). Azonban nem is a földrajzi meghatározás szerinti Sionról van itt szó, hanem az úgynevezett „lelki Sion”-ról. Amely eszmei értelemben, szimbólikusan a választottak gyülekezetére, sőt még egyenesen magára a mennyországra is értendő.
Néhány „adalék”, illetve kontextus mindehhez a tágabb Sion-értelmezéshez. A Zsoltárok könyve 126. részének 1. versében az áll: „….Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók.” Ez tehát a kiválasztottságra utaló idillikus eszmei kép.
Az Újszövetségben pedig egészen konkrétan a mennyország-képről a Zsidókhoz írt levél 12. részének 22-25. versében ezt olvassuk: „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez., az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére.”
A Jelenések könyve 14. részének 1. verse a János apostol által audícióval is párosuló vízió során tapasztalt élményét adja vissza. János azt mondja: „És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva.” Ez a vers arra utal vissza, amikor ugyanennek a Jelenések könyvének az elején maga a feltámadott és megdicsőült Jézus Krisztus mondja: „Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és ott marad örökké, felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Jelenések 3:12)
Íme, ez tehát a Biblia csodálatos szintézise a megváltásról, amiről - csodák-csodája - már Ézsaiás is tud, mégpedig már hét évszázaddal Krisztus születése előtt!
Minderre pedig az teszi fel a koronát, hogy a próféta így zárja a megváltásról s a megváltottakról szóló jövendölését: „…Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.”
Az „öröm-komponens” mai világunk kurrens hiánycikkéről üzen. Illetve arról, hogy milyen módon küszöbölhető ki ez a hiánycikk-szindróma. A hit által, Krisztusban, Krisztus által. Az Isten nélküli világ, a krisztustalan világ - örömtelen világ. Ellenben a hit megédesíti, megvidámítja, örömtelivé teszi az életet.
A záró mondat az előző szavaknak a fokozásaként még arról is üzen, hogy okafogyottá válik és egyszerűen kiküszöbölődik a hívő ember életéből a gyötrelmes sóhajtozás.
Félreértés ne essék, mindezek nem a távoli jövőről, a „majdani” üdvösségről, a „soká lesz az még” negativisztikus kényszerességéről szólnak. Ellenkezőleg! Arról szólnak, hogy mindez már itt, közöttünk valósággá válik, ha mi is akarjuk.
Isten országa és az áhított üdvösség eljövetele nem lokális kérdés. Hanem egy magasabbrendű, transcendens szellemi valóság az. Jézus nem akármiért mondja: „…Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember azt előre kiszámíthatná. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!” (Lukács 17:20,21) És ebben a konszenzusban lehet értelmezni az elébb említett öröm-koncepciót is, mint az Isten kézzelfogható jelenlétének fontos tartozékát. Mégpedig Szent Pál apostol gondolatmenetét követve: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4:4)
Ma elköszönünk a három hétfőn át tartó Ézsaiás-sorozatunktól. Ami remélten tanulság lehet az elhangzottak nyomán, az az, hogy talán érdemes lenne élettel megtölteni fellazult és kiüresedett keresztyén hitünket. Éppenhogy a mai nem könnyű világkorszakunk élhetőségét megkönnyítsük a magunk számára, a hit-komponens erősítésével. Nem titok: sokan kapizsgálják már ezt a számos égető társadalmi- és individuális kérdést megoldani képes életlehetőséget, mint megfontolandó alternatívát.
A világkeresztyénség válságos időket él meg manapság. Viszont vannak szívderítő, reményt keltő fejlemények. Igaz, a bennünket – magyarokat – folyamatosan, erőteljesen sakkban tartani akaró EU makacskodni látszik a keresztyén nemzeti eltökéltséggel szemben. De vannak jelek, amik arra utalnak: ennek is vége lesz egyszer – Isten segítségével.
Tudomásunk van arról, hogy hazánkban imacsoportok működnek a keresztyénség feltámadásáért.
Dr.Csókai András agysebész elmélkedéséből idézzünk:
„…Az EU még nem tért meg a tobzódás bűvöletéből…A súlyos szenvedélybeteg nyugat, a fogyasztási mániájában kénytelen minket is, és akit lehet, kizsákmányolni, hogy legyen még fogyasztani valója… Az elmúlt három évben óriási dolog történt: ezzel az árral szembe fordult a népünk, országunk. Ha csak ennyi történt volna, az már az elmúlt évszázadok legnagyobb sikere 56-on kívül, folytatnunk kell, hogy rajtunk keresztül térjen meg Európa a gyökereihez, a kereszténységhez… Ne adjuk fel, ne fáradjunk és a jó úton haladó hazánk tovább fog emelkedni…”
A múlt hétfői meditációnkban röviden említést tettünk arról, hogy a katolikus időszámítás szerint Szent Benedek napja volt július 11-e. (Egyébként Szent Benedekről, Európa védőszentjéről pontosan 5 évvel ezelőtt, a világökumené elkötelezettsége jegyében részletesen is megemlékeztünk. Ez a meditáció a II. meditációs kötet 115-119. lapján olvasható.) Most csak – a főtémánk miatt – a szerzetesi jelmondatát idézzük: Ora et labora! Ennek református változata – bocsánat -: Orando et laborando! Hát igen! Vivat Magyarország! Vivat keresztyénség! Ora et labora! Orando et laborando!
Zárásul pedig – még egyszer visszatérve a „lelki”-Sion koncepcióra – halljuk meg, mit mond Pauli Joachim tizenhetedikszázadi énekköltő dicséret éneke:
Térj magadhoz, drága Sion,
Van még néked Istened,
Ki atyádként felkaroljon,
S szívét ossza meg veled!
Azt bünteti, kit szeret,
Másképp ő nem is tehet:
Sion, ezt hát jól gondold meg,
S szabj határt bús gyötrelmednek.
Ez volt az ének első strófája. A további 7 versszak mindegyikének a végén pedig még egyszer visszatér a „lelki”-Sion felemlítésére. Ezeket a vers töredékeket hallgassuk még:
…Sion, soha ne feledd el:
Ő megvívhat tengerekkel!
…Sion, addig meg nem dőlhetsz,
Míg oltalmad Istentől lesz!
…Sion, ne félj a gonosztól,
Baj nem ér, míg Benne bízol!
…Sion, nincs több Isten egynél,
Benne hát ne kételkedjél!
…Sion, a menny lesz te részed,
Föld gyötrelmét hát ne nézzed!
…Sion, minden másképp lesz ott,
El fog tűnni nagy sírásod.
…Sion, onnan számkivetni
Nem fog téged soha senki!
(Református Énekeskönyv, 394. dicséret 1-8.)
Amikor e mai meditáció szövegén az utolsó simítások elvégzése is megtörtént, akkor jöttek a hírek, két nap különbséggel… Csütörtökön késő este Nizzában a kamionos ámokfutó terrorista merénylete 84 halálos áldozatot követelt. A szombati isztambuli katonai puccs pedig 260-at…
Az elborzasztó hírek ma egyelőre csak annyit kérdeznek tőlünk: ugye, mennyire életidegenek ezek a Siontól, a Lelki Siontól? „……Sion, a menny lesz te részed, / Föld gyötrelmét hát ne nézzed!...” De – bátran tegyük hozzá az idézett verstöredékhez, hogy - imádkozz a Föld gyötrelmét jelentő istentelenség elmúlásáért!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
