2016. július 25., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2016.07.25-én

Olvasandó: Lukács 18:1-8

Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?

Igehirdető: Nagy Lajos


 Az elmúlt összesen hét hétkezdő meditációnk ószövetségi Igék – zsoltár-, illetve prófétai Ige – alapján hangzott. Ezért is, ezúttal most az Újszövetségből választottuk az alapigét. Remélve, hogy ugyanolyan hőfokú üzenetet készített el ebben a mai Igében a Szentlélek, mint amilyen változatosak voltak a az ószövetségi Igékhez kapcsolódó üzenetek. Ez a mai újszövetségi történet egy – úgynevezetten -  „nehéz Ige”. Mindig igyekszünk korszerű ökumenikus kitekintéssel lenni arra, hogy hétfőnként mit üzennek a különböző keresztyén aktualitások. Ma a református bibliaolvasó kalauz tegnapelőtti evangéliumi idézetét vettük alapul, Lukács evangéliumából. 

      Már – talán többször is – elhangzott: Lukács evangélista különösen is körültekintő tanú az evangéliumi Igéket tekintve. Elhangzott már az is, hogy Lukács foglalkozására nézve orvos. 
Ez ebben a közösségben valószínűsíthetően talán jelent valamit a szavahihetőség tekintetében. Mit jelent, mit jelenthet ez az Evangélium hitelességére nézve? Nagyjából azt, amit Lukács evangéliuma elején így fogalmaz meg: „Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, amint ránk hagyták azok, akik kezdetektől fogva szemtanui és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.” (Lukács 1:1-4) A másik Lukács általa szerzett bibliai irat, az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv prológusának legelején pedig így ír: „Az első könyvemet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.” (Apostolok Cselekedetei 1:1,2)

      Ez a mai szakasz egy jézusi példázat. Nem is akármilyen. A hamis bíró és az özvegyasszony találkozásának története egy meglehetősen bizarr szituációt – úgy is mondhatnánk, egy szinte képtelen „jogügylet”-et – tár elénk. 

      A történetbeni bíró Jézus által történt bemutatása már előzetesen enyhén szólva is aggályossá teszi a bíró személyét. Akiről annyi volt tudható, minden más egyéb információt megelőzve, hogy „Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte…”, az nemigen számíthatott arra, hogy az emberek megbízhatónak, hitelesnek, igazságosnak és főleg elfogulatlannak tartsák a bírói tevékenységét illetően.

      Ám úgy tűnik, hogy egy szintén ugyanabban a városban lakó özvegyasszony nem tudta a bíróról ezeket az információkat. Vagy talán mégis tudta és pont ezért is járt folyton a nyakára és kérte: „…Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!...” A meglehetősen hátrányos helyzetben lévő, próbatétel alá vetett özvegyasszony – az Ószövetségből átöröklődött társadalmi helyzetértékelés szerint – maga a kiszolgáltatottság pregnáns szimbóluma.  A mózesi törvény így hangzik: „Ne nyomorgassátok az özvegyeket…” (II.Mózes 22:21) „Képviseljétek az özvegy peres ügyét…” – olvassuk Ézsaiás könyvében (Ézsaiás 1:17). Ez utóbbi idézet összefüggésében azonban naívitás lenne azt feltételezni, hogy a mai példázatban szereplő hamis bíró ennek a prófétai szónak engedelmeskedik, amikor pártolólag felvállalja az özvegyasszony peres ügyét. Itt sajnos egészen másról van szó. De ne vágjunk elébe az eseményeknek. Minden esetre, az özvegyi státusz, illetve annak velejárói nem teszik irigylésre méltóvá ennek az asszonynak a sorsát. Tehát: valahol meg lehet érteni a kétségbeesését.  

      Nem árulja el az evangélium, hogy milyen jogi eset húzódik meg a történet mögött, amelyet az özvegyasszony sérelmére követett el valaki, akit ő ellenfeleként említ. Aztán – némi morfondírozás után - jön a hevenyészett bírói döntés: „…Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül…” Bravó – mondhatnánk! A hiteles és valódi igazságszolgáltatás mindenek felett való szempontja helyett – amire egyébként a hamis bíró is nyilván felesküdött – győz a személyes szempont, az egyéni érdek. Jelesül, ebben az esetben a kényelemszeretet. Ne járjon – úgymond – a nyakára tovább ez a szerencsétlen asszony! Hanem inkább nyerje meg a pert s aztán menjen Isten hírével.

      Majd rögvest hangzik Jézusnak a példázat magyarázatára irányuló kommentárja: „…Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

      Ezt a már első hallásra furcsának tűnő példázatot nem azért mondja el a tanítványoknak Jézus, hogy a hallgatósága amúgy „behúnyt szemmel” és automatikusan azonosítsa Istent a hírhedetten korrupt bíróval. Egyáltalán nem ez a példázat intenciója. Hanem az, hogy annak értelmezésében haladjunk – úgymond – „a kisebbről a nagyobb” dologra s így vonjuk le a megfelelő következtetéseket. Ha ugyanis az egyáltalán nem az igazságot képviselő - hanem egyenesen valószínűleg egyéb döntéseiben is hányaveti és igazságtalan - hamis bíró saját önérdekét nézi csupán, akkor ott valami nincs rendben. 

      Ellenben ha a hamis bíró úgy dönt, ahogyan hallottuk, vagyis az asszony számára kedvező döntést hoz, hogyisne hozna Isten választottaira nézve sokszor, százszor, ezerszer, milliárdszor kegyelmi döntést? Nem kérdés, hogy megtette s megteszi ma is.

      Azonban ez az egész keret-történet nem annyira fontos itt, mint a példázat záró kitétele: „…De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Ez itt a kérdések kérdése. A megmentés, a megváltás, az idvezítés szándékával feltett jézusi költői kérdés. Amelyre egyéni, személyes választ vár tőlünk Isten. Ami valahogy úgy hangozhat alkalmasint, mint amit a gyermeke meggyógyításakor mondott egykor az örömében síró édesapa: „…Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!” (Márk 9:24)

      Mert nem a hamis bíró szerepe itt a lényeges. Hanem az Igaz Bíróé, a Világ Megváltójáé! Ezzel összefüggésben idézhetjük – okulásul - Szent Pál apostol végrendeletéből: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem  mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (II.Timóteus 4:7,8)

      Még csak egyetlen gondolat! A ma egy hete lezárult Ézsaiás-sorozatunk záró mondatrésze ez a tényközlés volt: „…a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.” (Ézsaiás 35:10) Éppen ezért üzeni a második ádvent örökkön küzdő népének  Jakab apostol: „…Ne sóhajtozzatok…hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll.” (Jakab 5:9)

      Ha pedig lehet - mert szavainknak megvan az aranyfedezete - akkor válaszoljuk most már a hamis bíróról szóló jézusi példázat mai üzenetére a zsoltár szavait:  
          
Légy ítélőm, Uram, /  Mert hűséggel jártam
És éltem nagy ártatlanul! / Azért hiszem az Istent,
Hogy ő engemet megment / Minden háborúságomtól. 

Próbálj és kísérts meg, / Ügyemet jól nézd meg:
Meglátod tisztaságomat! / Vizsgáld meg veséimet,
És próbáld meg szívemet, / Hogy értsed indulatomat.  

Látom szemem előtt / Kegyelmességedet,
És azon vagyok szüntelen, / Hogy minden dolgaimban
Járjak igazságodban, / Ne vétsek Felséged ellen.   

(Református Énekeskönyv, 26. zsoltár, 1-3)     

Úgylegyen! Soli Deo Gloria! 

Nagy Lajos kórházi lelkész