Olvasandó: Lukács 20:9-19
Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! Ő azonban rájuk nézett és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! Ő azonban rájuk nézett és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
Igehirdető: Nagy Lajos
Letelt immár az esztendő háromnegyede. Rohamosan közeledik az év vége, az ünnepekkel és az esztendő váltással. Most még reménység szerint három hétfőn át folytatjuk a nyáron megkezdett Lukács evangéliuma sorozatunkat, amelynek ez a mai már a tizenegyedik darabja.
Ennek a mai példázatnak a leírása a két másik szinoptikus evangéliumban, Máténál és Márknál is megtalálható. Apró eltérések vannak a háromféle interpretációban. Jézus A gonosz szőlőmunkások címet viselő eme példázatban a szokásos egyértelműséggel beszél. Szavainak intenciója – az evangéliumi tudósítás mindhárom változatában – egy irányba mutat.
Csupán tájékoztatásul jegyezzük meg, hogy a példázat Márk evangélista szerinti változata – a Márk evangéliuma 12. fejezetének 1-12. verse – már 2015. március 9-én szerepelt a repertoárunkban. Ez a meditáció a hatodik meditációs kötet 53-57. lapjain található. Ezúttal az ott olvashatóktól némileg eltérő irányban, Lukács evangélista nyomán keressük az aktuális evangéliumi üzenetet.
Mindenek előtt nagyon röviden tekintsünk vissza az előzményekre. Ma egy hete, a mait megelőző perikópa alapján a Kérdés Jézus hatalmáról című szakaszt vizsgáltuk. A címben is már megfogalmazódott felvetés lényege, hogy a főpapok, az írástudók és a vének faggatják Jézust: „…Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” (Lukács 20:2) Mire Jézus, Tőle megszokott kifogástalan kommunikációval, egy találékony találós kérdéssel – ahogy szoktuk mondani – „lepattintja” a zaklatóit. Azok ugyanis nem tudnak – vagy nem mernek – válaszolni a jézusi találós kérdésre. A Mester pedig ezzel zárja le az érdekes párbeszédet: „…Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.” (Lukács 20:8)
Ezek után kerül sor A gonosz szőlőmunkásokról szóló példázat elővezetésére. A szőlőmunkások képe valójában egy allegória. Míg azonban a márki leírás szerint Izráel népe vezetőinek, addig a lukácsi szöveg változat szerint a népnek szánja Jézus a példabeszédét, hogy tanítsa mindnyájukat.
És – hogy a végén kezdjük – mi az eredmény? Az, hogy „…az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.” Mit jelent ez? Azt, hogy a Mester a minél eredményesebb kommunikáció érdekében „…rájuk nézett…”, azaz szemkontaktusra törekedett – nem a fejek felett akart „elbeszélni” - s ez is hatott a hallgatóságára. Döbbenten hallották Jézus szavait. Merthogy megérintette őket a példázat.
De mi ennek a példázatnak a szimbolikája? Így koraőszi időben nem áll távol tőlünk a szőlő szüretelés valójában meghitt munkafolyamata. A szüret, a maga vidám, „kalákás” hangulatával, illetve a végén a „mulatságos” atmoszférájával.
Sajnos azonban a történetünkben nyoma sincs ennek az oldott hangulatnak. Sokkal inkább nyomasztó ez az Igénkben felidézett eseménysor. Az még csak rendben is lenne, hogy a szőlő tulajdonos – úgymond – bérbe adja a szőlőbirtokot s aztán majd a szüretkor az előre megállapodott mérték szerint kapja meg a részét a termésből, vagy esetleg annak pénzbeni ellenértékét kapja. Ilyen ma is gyakorta előfordul.
Az azonban, hogy a gazdának az üzlet ezen fázisát lebonyolító megbízottjait, a szolgákat ismételten súlyosan bántalmazzák és gyakorlatilag kiakolborítják a birtokról, az már kimeríti a durva jogsértés esetének fogalmát. Az igazi dráma azonban még csak ez után jön. Amikor a gazda, nem eléggé átgondoltan, a szolgákéhoz hasonló megbízással szeretett fiát küldi el a haramia szőlőmunkásokhoz, valószínűleg nem számol reálisan azzal, hogy az események gyilkosságba, tragédiába fognak torkollni. Pedig ez történik. „…Mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! És kidobták a szőlőből, majd megölték…”
Nem egészen világos előttünk az az ókori jogrend, amely még csak esetlegesen is megengedőnek tartja ezt a gyilkosság árán való nagyon furcsa öröklési formát. Ha egyáltalán volt ilyen… Lehet, hogy nem is volt ennek realitása, csak a szóban forgó elvakult gyilkosok fejében volt a zavar e tekintetben? Nem tudjuk. Tény, hogy megtörténik a gyilkosság. Ez Máté és Márk leírásában is így olvasható. A másik két evangélium tudósítása csak abban különbözik Lukácsétól, hogy azokban előzetesen nem csak három, hanem több szolgát is elküld a gazda. De ez egyáltalán nem lényeges eltérés.
Sokkalta fontosabb ez a tragikus végkifejlet, a gazda fiának meggyilkolása. Ennek szimbolikáját Jézus így fejti ki a hallgatósága előtt: „…Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! Ő azonban rájuk nézett és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: >A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő<? Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt…”
Az, hogy a gonosz szőlőmunkások a fiút „…kidobták a szőlőből, majd megölték…”, azt előlegezi meg a távolabbi történésekre nézve, hogy Jézust – a korábbi prófétákhoz hasonlóan – kidobják, kivetik s úgy ölik meg. Úgyannyira, hogy a Zsidókhoz írt levél így fogalmaz: „…Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által.” (Zsidó 13:12)
Maga Jézus pedig már jóelőre kijelenti a később beteljesülő szomorú valóságot: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok.” (Lukács 13:34)
De hangzik az ítéletes prófécia a „kő”-, a „sarokkő” képe tekintetében is, amely, illetve aki által végeztetik el az ítélet. Ebben az összefüggésben írja később Péter apostol: „Ezért áll ez az Írásban: >Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.< Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és megbotránkozás sziklájává, azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek.” (I.Péter 2:6-8)
Amikor ma A gonosz szőlőmunkások példázatát vettük bonckés alá, kézenfekvő, hogy miként viszonyulunk a jelképes példabeszéd mában megszólító üzenetéhez. Ahhoz, hogy józanul mérlegelendő: hova tartozunk? A Világ Megváltóját kivető, elutasító s jelképesen ma is meggyilkolni kész körökhöz-e vagy a Megváltót elfogadó, befogadó lelkek közösségéhez-e? A kérdésre adandó válasz a legdöntőbb kérdésre adandó legdöntőbb válasz az életünkben.
A keresztyénség elleni, napjainkban történő nyílt és alattomos támadások ellenében, ismét idézzünk Dr. Márfi Gyula veszprémi érseknek a migráció-ügy – mint a keresztyénség elleni támadás – kapcsán s a keresztyénség védelmében a Magyar Hírlap számára adott interjújából:
Újságíró: Komolyan úgy gondolja, hogy a több száz kilométert akár a gyermekeikkel megtevők is el akarják foglalni a kontinenst?
Dr. Márfi Gyula: Biztosnak tartom, hogy van egy ilyen küldetésük is, persze nem csak ezért jönnek. Háborúk és környezeti katasztrófák mindig voltak, de hogy most ekkora nyomás van Európán, az nem lehet véletlen, szerepet játszhat benne ez a hódítási szándék. Ezért támogatják őket az arab bankok. Katarba vagy az Egyesül Emirségekbe nem engedik be őket, de adnak nekik pénzt, buzdítva őket, vándoroljanak hozzánk. A migrációnak ugyanis nem csupán okai, de céljai is vannak. Ilyen Európa, illetve az euró destabilizálása, amiben meg az Egyesül Államoktól számíthatnak támogatásra. A harmadik cél pedig a munkaerőhiány orvoslása egyes uniós tagállamokban, a nagyvállalkozóknak szükségük van olcsó munkaerőre, vagyis modern rabszolgákra…
Ehhez már csak adalékul szolgálnak a tegnap hazánkban történtek. Amikor e meditáció írásos szövege lezárásra került – még nem végleges adatok alapján, de - tulajdonképpen már nyilvánvalóvá vált: a magyarországi népszavazás – a migránsok Európai Unió általi kényszer-betelepítése ügyében – azzal zárult, hogy a választói jogosultsággal rendelkező magyar állampolgárok közül az ideiglenes összeszámlálás után 3.231.906-an - vagy még később kiderül, többen is -„nem”-mel válaszoltak arra a kérdésre, hogy akarják-e a kényszer-betelepítést. (Érdekes adat, hogy többen szavaztak tegnap „nem”-mel a népvándorlási ügyben, mint ahányan 2004-ben szavaztak „igen”-nel az EU-csatlakozás ügyében.) Ez az eredmény – függetlenül az úgynevezett „érvényességi küszöb” szajkózásától - minden esetre, legalábbis szignifikáns. Hála Istennek, ez a ma reggeli helyzet! Ellenben a következő stációk sem lesznek hasonlók a sétagalopp komótos lépéseihez. Mert még most jönnek a további magyar stációk!
Zárjuk azért most már e mai meditációt, mind A gonosz szőlőmunkások példázatának hozadékaként, mind a mai bonyolult világhelyzetünk miatti aggodalmunk és egyedüli imádságos megoldásaként az 1556-os Jeremiád Váradi Énekeskönyv dicséret énekével:
Keserves szívvel Magyarországban mondhatjuk magunkról
A nagy siralmat, kit Jeremiás régen írt zsidókról:
Emlékezzél meg, hatalmas Isten, nyomorúságinkról;
Tekints mi reánk, állj bosszút immár mi nagy romlásinkról!
Mert örökségünk immár fordula pogány nemzetségre,
Mi lakó helyünk szálla mi rólunk idegen népekre.
Édes atyánktól immár megváltunk, árvaságra juttunk,
Édes anyánkkal mind egyetemben özveggyé maradtunk
Megszomjúhozván, a mi vizünket drága pénzen isszuk;
Nagy fáradsággal bégyüjtött fánkat immár áron vesszük.
Sírván mondhatjuk, felséges Isten: vétkei atyáknak,
Kik mi közülünk régen kimúltak, mireánk szállának…
Keresztyéneknek lakó helyeik úgy elpusztultanak,
Hogy vadak, rókák, hamis tanítók most immár ott laknak.
Te pedig, kegyes, irgalmas Isten, örökké megmaradsz,
Te országodban, birodalmadban örökké megállasz…
Téríts tehozzád, és mi megtérünk, kegyelmes Úr Isten!
Újítsd meg immár mi napjainkat, mint régi időben.
(Református Énekeskönyv, 385. dicséret, 1-6,15,16,18)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
