Olvasandó: Lukács 20:20-26
Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.
Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak. Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.
Igehirdető: Nagy Lajos
Lukács sorozatunk tizenkettedik s egyben utolsó előtti meditációjához érkeztünk. Ma egy hete A gonosz szőlőmunkások jézusi példázatáról volt szó. Kifejtésre került: a tragikus drámai gyilkosságba torkolló bűneset láncolatról tudósító történet egy allegória. A szőlősgazda fiának kegyetlen megölése, illetve annak megrázó képe mögött valójában Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus keresztrefeszítésének drámája húzódik meg. Jézus tehát a példázatban voltaképpen magáról szól. Az Őt folyton provokálókat pedig felkavarják Jézus kemény szavai. De nyilvánvalóan ez is a célja a kitűnő jézusi kommunikációs stratégiának. „…Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot” (Lukács 20:19) – ezzel zárul a múlt hétfői Ige.
Mindezek folytatásában ma pedig ezt hallottuk: „Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak…” Lám-lám, milyen régi tehát ez a „beépítéses” módszer és stratégia a „célszemély” minél alaposabb megfigyelésére nézve. Már ez a bevezető valósággal felcsigázza a fantáziánkat: ezzel az újabb trükkel vajon milyen eddig még be nem dobott kérdések fognak elhangozni, amelyekkel ostromolni akarják a Mestert?
”…Megkérdezték – hát - tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!...” Ez a csalafinta kérdésre adott válasz megint a kitűnő jézusi kommunikáció iskolapéldája.
Ez Az adópénz címet viselő példázat egyébként a másik két szinoptikus evangéliumban, Máténál (Máté 22:15-22) és Márknál (Márk 12:13-17) is megtalálható. Tartalmilag, lényegi szempontból majdnem teljesen megegyezik a három leírás. Talán az alig néhány apró eltérés közül egyet megemlíthetnénk. Lukács a bevezető mondatában „kémek”-ről beszél, akiket „ráküldtek” Jézusra, hogy faggatolózzanak. Kémekről szól tehát általánosságban, mindenféle csoport pontosabb megnevezése nélkül. Míg Máté és Márk a kémek hovatartozását is megemlíti: „…a farizeusok és a Heródes-pártiak közül…” (Márk 12:13) valók voltak a Lukács meghatározása szerinti „kémek”.
Itt említsük meg, hogy Az adópénzről szóló történet a Márk szerinti leírásban (Márk 12:13-17) 2015. március 16-án már témánk volt. Ez a meditáció a hatodik meditációs kötet 58-62. oldalán található. Most azonban a tavalyihoz képest egy más irányból közelítsünk a Lukács szerinti tudósításhoz. Ennek a talán közismertnek nevezhető bibliai történetnek új és új vetületei, illetve tanulságai bontakozhatnak ki előttünk, ha hittel és némi fantáziával közelítünk hozzá.
Jézus ebben a válaszában, ezekkel a szavaival, hogy „…adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!...” – az Őt kérdezőknél már a kérdezés pillanatában egy öles lépéssel elébbre jár gondolatban. Nem kér – úgymond – gondolkodási időt, mondván, hogy nehezet kérdeztetek, ezért hadd töprengjek kicsit a válaszon. Nem. Jézus azonnal – szinte – lefotózza, aztán rögzíti magában a provokátorai pszüchéjét és jellemét. Ezeknek annyira mindenük a pénz, hogy minden gondolatuk a pénz körül forog.
Ez a megállapítás már önmagában véve egy komplett látlelet az akkori társadalom egy szeletéről. Ha úgy tetszik: egy sajátos szociográfia.
Az adófizetés kérdése örökzöld téma. Lehet sokfelől megközelíteni, lehet csűrni-csavarni a témát. Egyet nem lehet: nem lehet elmenni mellette szótlanul. Miért is? Azért, mert az örök ember ember-léte, jóléte, - tehát jól-léte - anyagi színvonala, bevétele, profitja és így tovább attól is függ, hogy fogvicsorgatva vagy éppen dalolva mennyit kell kiadnia, a leggyakrabban „felesleges”-nek mondott célra, célokra, mint az adó, a különféle adónemek. Magyarán: bármennyire is titkolni szeretnénk, az adó-kérdés a kardinális kérdések közé tartozik az ember gondolat- és érzésvilágában. Jézus válaszában ezért is nem mond sztereotipiákat, hogy hát igen, mindenkinek kell adót fizetni hallgassatok a lelkiismeretetekre.
Hanem egy komlex választ ad a kötekedő kérdésre, ami túlmutat önmagán: „…Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!...” Azaz: a legkényesebb kérdésnél, a pénzkérdésnél is ott kell lennie az isteni kontrollnak. Őt nem lehet becsapni, mint esetleg az adóhatóságot. Ezért is aztán – de egyébként is – Neki is meg kell adni azt, ami jár. Mi jár Neki? Tisztelet és hódolat, imádság és hálaadás. Ha ezek együtt járnak velünk, akkor a „császári” adó vagy éppen a különféle adónemek már nem is bírnak olyan nagy jelentőséggel az életünkben.
A különleges párbeszéd elhangzása után ezzel zárul a történet: „…Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.” Aztán pedig – tegyük hozzá - nyilván eloldalogtak. Ez a trükk sem jött be.
E mai Igéhez látszólag nem kapcsolódik, de valójában igen is nagyon közel áll a gondolatmenetéhez és a belőle levonható tanulság realizálásához, hogy ismét visszatérjünk a már többször említett bevándorlás kérdéséhez, valamint a világkeresztyénség veszélyeztetett állapotának reális mérlegeléséhez. Tehetjük ezt most már a múlt vasárnapi népszavazás eredményének fényében is.
Már említés történt arról, hogy dr. Márfi Gyula veszprémi érseknek a migrációról és a keresztyénségről a Magyar Hírlapban leközölt interjúja szövegéből a már eddig elhangzottakat követően még újabb részletekkel fogunk szolgálni. A kontinuitás kedvéért idézzük fel, hogy ma egy hete az hangzott el: az Érsek Úr a Hozzá intézett konkrét kérdésre azt válaszolta: Igen, biztosnak tartja, hogy a bevándorlók között igenis vannak olyanok, akiknek küldetése, hogy elfoglalják Európát.
Az újságíró következő felvetése, illetve kérdése ez volt:
Újságíró: Ferenc pápa, a katolikus egyház feje mégis azt mondta a minap, hogy az elküldött migránsban ott lehet Krisztus. Nincs ellentmondás?
Dr. Márfi Gyula érsek: Jézus azt mondta, legyetek szelídek, mint a galambok, de azt is: legyetek okosak, mint a kígyók! Attól még, hogy szeretjük a farkasokat, hiszen ők is Isten teremtményei, nem engedjük be őket a bárányok közé, még ha báránybőrben is érkeznek. A Szentatyának egyébként
azért sem érdemes keményen fogalmaznia, mert akkor a Közel-Keleten élő keresztényeken állhatnak bosszút a muszlimok, az eddiginél is durvábban. Ferenc pápa ráadásul nyilván jobban ismeri azokat a muszlimokat, akikkel Dél-Amerikában találkozott, s akikkel együtt imádkozhatott a katolikus templomokban. De akik most jönnek, nem tesznek ilyet, muszlim és muszlim között is lehet különbség. Meg kell ismerni az iszlámot, hogy érdemben tudjunk nyilatkozni. Fontos az is, hogy míg a zsidó-keresztény hagyomány a bosszútól és a harctól a békés, megbocsájtó magatartás felé vezet –, hiszen Jézus már arra hív minket, szeressük az ellenséget is –, addig a muzulmánoknál ilyen nem létezik. Szakértők szerint a Mekkában keletkezett Korán-fejezetekben, azaz a szúrákban Allah még úgy szerepel, mint irgalmas isten, a medinaiakban azonban inkább bosszúálló, ott már több az antiszemita kijelentés, mint Hitler „Mein Kampf”-jában. Náluk még van olyan, hogy szent gyűlölet. Vagyis a folyamat fordított. Máig élő, érzékletes példa: a házasságtörésért halál jár, nyilvánosan kivégzik, aki ilyet tesz…
Zárásul halljuk Magyar Magdolna:”Hitem szerint” című versét:
Európa keresztény
- Állítják, nézvén a tévét,
Ha a pénz a tét,
A számok a mérték,
A százaléknyi meghatározások a cél,
Ez hogy lehet?
De hol a hit, erkölcs, boldogság, szeretet?
Ezt már valaki felmérte?
Igen, Isten.
Hol az ember, mint a természet része,
Mint fűszál a réten,
Nem ellensége,
Takarékos, nem herdáló teremtménye?
A versenyszellem
Mai korunk eszményített képe.
Kell a dicsőség?
Kell a pénz?
Jézusnak sem voltak ezek jellemzői,
- Ha jól belegondolunk,
A versenyszellem
A szeretet ellentéte,
Amit a Biblia kellően ítél el:
"Ne legyenek köztetek versengések"
"Krisztusban egy test legyetek"
Minden része testünknek is fontos,
Ezek összhangban működve
Alkotják az egészséges embert,
Sem agy, láb, orr, fül, kéz,
Nem versenghetnek egymással a pálmáért,
(hisz ez egyenlő lenne a teremtésmű elleni lázadással).
Ha van egy zseni, ki valamit feltalál,
De nincs ezernyi kéz és láb, aki ezt legyártja s használja,
Mit ér a zsenialitás önmagában?
De ez csak egyetlen silány példa,
Szintén a Bibliát olvasva tudom: Van, ki prófétának,
Van, ki tanítónak,
Van, ki orvosnak,
Van, ki elesettek támogatójának,
Van, ki nagylelkű adakozónak
stb. születik,
De mindenki a kapott képességgel jól kell gazdálkodjon.
Magam részéről hétköznapi életet élek,
Mely élethelyzeteket rám mért az élet,
Abba beletettem lelkem.
A Bibiára felépítve,
Ha valakit nem a tudatosság hajt,
Hánykódik hajóján jobbra-balra,
Végül tengeribetegséget kap.
Mai világunk süllyedőben van,
Míg élek, nem külsőségekben,
A kereszténység követője szeretnék lenni,
Hisz a Biblia felszólít:
"Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből"
Ha majd elmegyek,
A mérleg,
Remélem,
A jó felé
Billen el odafent.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
