Olvasandó: Zsoltárok 60:1-4
A karmesternek: „A Liliomok” kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele abból az időből, amikor a naharajimi és cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert. Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket! Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.
A karmesternek: „A Liliomok” kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele abból az időből, amikor a naharajimi és cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert. Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket! Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.
Igehirdető: Nagy Lajos
Mai meditációnkat a tegnapi nemzeti ünnepünkre való visszapillantásnak szenteljük. Természetesen az Ige fényében. Talán nem szerénytelenség megemlítenünk: öt évvel ezelőtt, 2011. október 24-én, az 1956-os magyar forradalom kitörésére emlékezve, az 55. évfordulóra tekintettel az 55. zsoltárból vettük az alapigét. Majd rá egy évre, az 56. évfordulón az 56., zsoltárból, illetve utána évente az évforduló számának megfelelő számú zsoltárból kerestük az aktuális üzenetet. A hagyományt, hála Istennek, sikerült mindeddig megőrízni. A korábbi meditációk elolvashatók a megjelent hat kötetben.
Így érkeztünk el az ötvenhatos magyar forradalom 60. évfordulójához. Ezért hangzott ma következetesen a 60. zsoltár néhány bevezető verse. Aztán majd még a további verseket is igyekszünk feldolgozni az elkövetkező hetekben. Lássuk mindjárt a zsoltár prológusát: „A karmesternek: >A Liliomok< kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele abból az időből, amikor a naharajimi és cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert…”
Az első mondat egy a zsoltároknál szokásos bevezető zenei útbaigazítás, illetve utasítás. Arra nézve, hogy a 60. zsoltárt egy valószínűsíthetően akkor közismert melódia dallamára, azaz – régiesebben – „nótájára” énekeltesse a karmester. ”… >A Liliomok< kezdetű ének dallama…” ilyen lehetett az éneklők számára. Csupán csak érdekesség – ha már egyszer említést tettünk arról, hogy ilyenkor, október 23. után mindig egy-egy zsoltár tanulmányozását kezdtük meg – az eddig alapul vett zsoltároknak a maihoz hasonló zenei utasítást tartalmazó bevezető sorai ezek voltak: Az 55.: A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid tanítókölteménye. Az 56.: A karmesternek: „A messzi fák galambja” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor a filiszteusok elfogták Gátban. Az 57.: A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült. Az 58.: A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele. Az 59.: A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul embereket küldött, hogy tartsák szemmel a házát, és öljék meg.
A mai 60. zsoltárunk azonban – a hatvanadik történelmi évforduló alkalmából – feliratában nem csak annyi információt tartalmaz, hogy „A karmesternek: >A Liliomok< kezdetű ének dallamára…” Hanem további „háttér” információkkal is szolgál a zsoltár keletkezését illetően. „…Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele abból az időből, amikor a naharajimi és cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert…” Hát ez bizony elég alapos leírása a háttérnek, amiből kibontakozhat a lélekemelő zsoltár, a maga Lélektől lelkes atmoszférát árasztó üzenetével.
Röviden szedjük ujjhegyre a bevezetőből ezeket a mozaikokat. Hogy elhelyezhessük a Zsoltárt egyfelől a megfelelő aktuális történelmi kontinuumba, illetve következtetni tudjunk a keletkezés szerinti lelkiállapotra.
Intelemmel és tanító bizonyságtétellel állunk tehát szemben – ezt olvastuk a Zsoltár prológusában. Abban a tekintetben kell ezt megfontolni, hogy Dávid királynak megvan a maga szilárd hite és ezt nem rejti véka alá, hanem bizonyságot tesz róla. Ez pedig így máris intelem. Intelem mindenki számára, aki látja, illetve hallja Őt.
A kronológiai behatárolás pedig, hogy mikor is keletkezik e zsoltár, súlyos harcok konkrét emlékeihez kapcsolódik. Mi sem hagyja a legélénkebben ébren az emlékezetet, mint az, ha emberek és népek harcok, háborúk nyomorúságainak vagy épp felemelő győzelemi mámorának szemüvegén vagy épp könnyprizmáin át látja az idő nagy homokóráján lepergő homokszemeket. Dávid király a zsoltár keletkezési idejét megelőzően az arámok elleni háború során fényes győzelmeket arat számos területen. Itt két arám városnév említtetik: Naharajim és Cóbá (I.Krónikák 19:6). Amelyeknél sikeres harcokat folytattak. Jóáb Dávid király hadseregének legmagasabb rangú tisztje, sikeres hadvezér, akinek vezetésével az izráeliták a Jeruzsálemet és Edomot összekötő Sós-völgyben is fényes győzelmet arattak.
Ilyen, viszonylag sok – ám szükséges – histórikus bevezetés után így kezdődik a tartalmi üzenet: „…Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket! Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.”
Ezekből a sorokból az csendül ki, hogy – a viszonylag hosszú prológus után - a Szentíró abszolút reálisan festi meg azt a szituációt, amelyben a zsoltár keletkezett.
Nagyon fontos azonban, hogy mindezt imádságos keretben beszéli el. Megindítóan szólítja meg az Urat: „…Ó, Isten!...” A viszonylag hosszú bevezetés után, melyben a különféle hadászati sikereket beszéli el, az olvasónak az az érzése, hogy mivel a felsorolás után imádságos hangvétel következik, az előzőkben felsoroltakért is Istent áldja. Majd felvillantja azokat a körülményeket, amelyek noha negativisztikusaknak tűnhetnek, felettük már sejthetően ott ragyog a kegyelem reménysugara. Lehet, hogy a látszólagos elvettetésük és szétszórattatásuk Isten haragjáról súg nekik, de pontosan ez a kép utal arra, hogy a helyreállítás érdekében lehet könyörögni. Ez egy hatalmas lehetőség, amit ki kell s ki is fognak aknázni.
Az utolsóelőtti mondat sokat sejtető „…megrendítetted, megrepesztetted…” szavai szimbólikus és/vagy fizikai földrengésre utalnak. Amelyekre nézve azonban abszolút konszolidációt ígérőn ott áll a legutolsó imádságos mondat: „…Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.” Ha a Föld megindul is, Isten az Úr, Aki be tudja s be is fogja gyógyítani azok sebeit, akik sebeket kaptak általa. Ez a gondolat aztán átvezet bennünket az Újszövetségbe. Mert később kiderül: Jézus Krisztus megváltó „…sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53:5) Az apostoli levél pedig így fogalmaz: „Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsidó 12:6)
Összefoglalva: minden eseményt és történést – csakúgy az Ó-, mint az Újszövetség fényében - úgy kell látnunk, mint ami csak megacélozni tudja az embernek a kegyelmes Istennel való kapcsolatát. Ezt látta már Dávid is, aki – mint a zsoltár további versei nyomán majd látni fogjuk – nem akar másról tudni csak a megmentő kegyelemről. Ebben a konszenzusban fogalmazódnak meg zsoltárai. Ezt láttuk már a megelőző évek hasonló időszakában a mait megelőző, elébbi zsoltárokban is.
A befejezéshez közeledve, a megelőző hétfőkön kialakult gyakorlat szerint – a „sorozat a sorozatban” gondolatának jegyében - egy morzsányit idézzünk megint a Dr. Márfi Gyula veszprémi érsekkel a Magyar Hírlapban a nyáron megjelent interjúból. Az interjú szövegéből kiragadott kérdés és a rá adott felelet látszólag nem kapcsolódik mai témánkhoz. Ha azonban jobban belegondolunk – s főként elhelyezzük a mai gondfelhőink leple alá bújó kontextusba – akkor látjuk: nincs új a nap alatt. Amikor Dávid zsoltára gondokról tudósít, előremutatón a mi gondjainkra is gyógyír mindaz, ami Istenhez vezet bennünket – így vagy úgy.
Újságíró: Mi lesz így Európával?
Dr. Márfi Gyula érsek: Ha ez folytatódik, az iszlám előbb-utóbb biztosan átveszi majd a hatalmat. És akkor mi „istentelenek”, azaz másodrendű, ám adózó állampolgárokká leszünk. Hogy mire számíthatunk, arról kérdezzük meg a kisebbségi sorban ott élő keresztényeket, és ne a politikusokat vagy a turistákat, akiket a muszlim hatalmak szívélyesen fogadnak…
Szóval a sajátos mai belpolitikai- és egyúttal europolitikai helyzetünk enyhén szólva is bizonytalan perspektívákkal szolgál. A diktatúra idején megfogalmazódott szlogen-szerű, irónikus szófűzéssel már majdnem azt is mondhatnánk: A helyzet fokozódik…
Legvégül pedig térjünk még vissza néhány mondat erejéig a bevezetőben említett apropóra. Hogy az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulóján, stílszerűen a 60. zsoltár Igéi kerültek ma elénk. Emlékezzünk! Van közöttünk, aki élt már akkor. Az 56-os forradalom sajnos már csírájában halálra volt ítélve. A legendás, később gyalázatosan kivégzett Nagy Imre miniszterelnök világgá kiáltotta a Kossuth Rádióban, hogy Csapataink harcban állnak…
Tudniillik a benyomúló szovjet páncélosokkal szemben álltak harcban. Várták Pesten a beígért, aztán soha meg nem valósult amerikai segítséget. És a forradalom elbukott…
Ma nem a csapataink állnak harcban. Hanem egész Európa voltaképpen harcban áll. Csak ezt még nem mindenki tudja, illetve nem mindenki ismeri be.
A mai zsoltárunk és az aktuális történelmi szituáció reálisan ajkunkra adhatja Fejes István tizenkilencedikszázadi sátoraljaújhelyi püspök dicséret-énekének sorait:
Egyedüli reményem,
Ó Isten, csak te vagy;
Jövel és nézz meg engem,
Magamra ó ne hagyj!
Ne légy tőlem oly távol,
Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj!
Ha a nehéz időkben
Elcsügged a szívem,
Vígasztalást Igédben,
Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom
És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!
(Református Énekeskönyv, 276. dicséret 1,2)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
