Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.03.24-én.
Olvasandó: Márk 10:17,18 Igehirdető: Nagy Lajos
Ez a rövid evangéliumi epizód mindhárom szinoptikus evangéliumban – tehát a Márk szerinti evangélium imént hallott tolmácsolásán kívül a Máté szerinti evangéliumban és a Lukács szerint evangéliumban is - olvasható. János evangéliumának anyagában nem szerepel. Igaz, Máté elbeszéléséből hiányzik a „..Jó Mester…” kitétel, míg Márknál és Lukácsnál egybehangzóan, lényegében egyező az evangéliumi szöveg. Középpontjában a jóság fogalmának mibenléte, helyesebben kiben létele áll.
A hirtelen Jézus útjába került névtelen idegen „..Jó Mester…”-nek szólítja Jézust. Az eredeti görög szövegben itt a Διδάσκαλε ἀγαθέ (Didaskalé agaté) jelzős szerkezetes szókapcsolat áll. A didaskalos tanítót, rabbit, mestert jelent, az agatós pedig azt jelenti: jó, jóságos, derék, alkalmas, kitűnő, szerencsés, üdvös, hasznos, jóttevő, tökéletes – primér jelentésében Istenre vonatkoztatottan.
Evidencia, hogy történetünk hirtelenjében felbukkanó szereplője nem alaptalanul s nem ok nélkül aposztrafálja Jézust „..Jó Mester…”-ként. Jézus azonban ezt menten elhárítja: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.” A Megváltó egyedül Istenre hagyatkozó, szerény és alázatos magatartást tanusít tehát.
Ez a magatartás, ez a lelkület soha nem saját személyét állítja előtérbe, ugyanakkor mégis a lehető legvilágosabban tudósít arról, hogy Őbenne igenis Isten valóságosan jelen van közöttünk. Az epizódban szereplő névtelen megszólaló tehát valójában jó helyen tapogat a megfogalmazásával, hogy „Jó Mester…” Amit azonban Jézus nem hajlandó magára venni, mégpedig azért nem, mert az Ő értékrendjében egyedül Isten a jóság megtestesítője. Ezzel tulajdonképpen egyúttal még egyszersmind az ószövetségi teológiai felfogásra is utal. A Zsoltárokban ugyanis ez áll: „Ezt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és útálatos hamisságot cselekedtek, nincs aki jót cselekedjék… Mindnyájan elhajlottak, és valamennyien megromlottak, nincsen aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Zsoltárok 53:2,4)
A mai nap leteltével magunk mögött tudhatjuk az esztendő egynegyedét. Nem valami nagy világrengető hír ez, de azért mégsem érdektelen. Nagyböjt negyedik hetébe léptünk, ez pedig nagyon szerényen és igazán sérteni nem akarva senkinek az érzékenységét, valahol mégis csak azt súgja: nézzük meg magunkat s szerezzünk csak érvényt a Nagyböjt nem titkolt célkitűzésének. Ez pedig a jobbá tétel, a jobbá létel!
Ha csak egy mód van rá, legyünk már jobbakká! Aztán hátha ami Nagyböjtben átmenetileg sikerül, egyszerre csak itt-ott természetes életstílussá válik.
Ez az áhított – egyáltalán nem önző, hanem közösségi érdekű – böjti ígény azzal is alátámasztható, hogy voltaképpen minden társadalom és minden világnézet, kimondva-kimondatlanul, néhol esetleg deklaráltan is, az alapvető emberi jóságot a társadalmi igény rendszer által támasztott elvárások között az első helyre teszi. A bármilyen fajta szocializálódás egyik alappillére a jóság. Relatíve és praktikusan egyaránt.
A különféle jótékonysági- és karitatív szervezetek, valamint az ilyen célzatú, kampányszerű akciók gyakorta előszeretettel használják az egyáltalán nem szlogen szintű, hanem nagyon is pozitív tartalmi ígényt megfogalmazó figyelem felkeltést: Jónak lenni jó! A jóság ugyanis egyúttal az a bizonyos sokat emlegetett modern szókapcsolat, a szociális érzékenység legalapvetőbb pillére, sőt alfája és omegája. Mindez pedig arra alapozódik, hogy a tapasztalat az: „…Senki sem jó az egy Istenen kívül.” Viszont éppen ezért kell törekedni a jóság elérésére. Jézus a Hegyi Beszédben még a tökéletesség elérésére nézve is azt mondja: „…Legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté 5:48) Jézus tudja, hogy ez maradéktalanul úgysem fog menni és mégis törekedni kell rá. Ugyanígy van a jósággal is. A népi szólásmondás szerint: Jó az Isten, jót ád… Mert aki alapvetően jó, attól, abból kitelik a jóság.
Az édesanya könnyes szemmel mondja: jó gyerekeim vannak. Öröm, ha azt halljuk: jó főnököm van. Kiváltképp áldásos, ha valaki mondja: jó társam, jó menyem, jó vejem vagy – pláne - jó anyósom van – és így tovább. Ezek az igenis létező jóság-impressziók persze relatívak. Minden esetre mutatnak valamit a mögöttük rejlő törekvésről, igyekezetről.
Napoleon Boulevard dalszövegének refrénje üzeni: „…Az az egy fontos: legyetek jók most, / Már nem kell túl sok a holnaphoz; / Legyetek jók, ha tudtok, / A többi nem számít.” Kár, hogy ennek a refrénnek a napipolitikai kampánycélokra történt felhasználása során az utolsó előtti sorra terelődött a hangsúly: „…Legyetek jók, ha tudtok…” Nos hát: nem ha tudtok, hanem: legyetek – ez itt a hangsúlyos! Mégpedig azért, mert az első ember megteremtése után ez áll a Bibliában: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott – tehát bele értendő az ember is! – igen jó…” (I.Mózes 1:31)
4
A világháló egyre szélesebb térhódításának hőskorában ritkaság számba megy a klasszikus értékek iránti érdeklődés – tisztelet természetesen a kivételeknek. Sokkal „trendibb” a neten való – jó esetben - értelmes vagy épp értelmetlen szörfözés, a szapora klikkelés a különböző Twitter, Facebook és más oldalakra – akár hosszú órákon át is. Pedig Móricz Zsigmond regényének címadó gondolata minden korban, minden rendű és rangú földi halandó számára üzenet értékű lehetne: „Légy jó mindhalálig”.
Végül halljuk, mit mond mindezekről Ady Endre: „Egy kevésnyi jóságért” című verse:
Ha van még Jó bennem, óh, Uram,
Kérlek és nem is szomorúan,
Óh, mentsd meg belőlem.
Hiszen annyi jósággal jövék,
Ám lelkemnek szemérem-övét
Letépte világod.
Valamikor voltam örömöd,
Ne hagyj itt ocsmány, bús végek között,
Nagy gyalázatomban.
Most, hogy Bűn és Idő elszaladt:
Úgy menjek el, mint kiben maradt
Egy kevésnyi Jóság.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
