Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.08.11-én.
Olvasandó: I.Mózes 1:1,2 – János 1:1-3 Igehirdető: Nagy Lajos
Ez már a hatodik darabja a teremtéssel kapcsolatos meditációs sorozatunknak. Sajátosan utoljára hagytuk a Biblia legelső mondatait. A teremtés történet eme prológusában, a Mózes első könyve, a Genezis vagy másként Teremtés könyve által taglalt teremtési fázisokat ezzel vezeti be a szentíró: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.”
Az elmúlt hétfőkön többször is utaltunk rá, hogy a teremtés egyes fázisai, a maguk logikus komplexitásában, valamint a teremtés csúcsának, az embernek a megteremtése hódolatunk és csodálatunk tárgya. Ma – mintegy összefoglalás képpen – a teremtés egészére nézve lássunk még néhány bibliai igazságot, illetve tudósoktól átvett megfogalmazást.
A Biblia első szava ez: „Kezdetben…” Azaz: semmilyen úton-módon nem áll módunkban megtudni, mikor is teremtette Isten a világot, hanem ez a titokzatos időmeghatározás áll itt, hogy „Kezdetben…” Azt jelenti ez, hogy a szuverén isteni akarat az időknek előtte döntötte el a teremtés kezdetét, amelytől aztán datálhatók a földtörténeti korok s a történelem.
Lehet különféle találgatásokba bocsátkozni s különböző számításokat végezni, amikből több-kevesebb pontossággal megsaccolhatja az ember azt, hogy mikor is volt valójában ez a „Kezdetben…” Azonban teljességgel felesleges mindenféle találgatás. „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét” – olvassuk Mózes ötödik könyve 29. részének 29. versében. Vannak tehát a titkok és vannak a nyilvánvalóvá vált kinyilatkoztatott dolgok a tapasztalati valóság szintjén. A két alapvető kategória egyáltalán nem közelíthető egymáshoz.
Ennek ismeretében mondja a Krisztus utáni negyedik századból fennmaradt nicea-konstantinápolyi hitvallás, a „Credo” a prológusában nyomatékkal: Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében… Hogy ez a summázott teremtés-hit élmény lehetőleg minél többeké lehessen, idézzünk ma is tartalmilag Marilyn Adamson vonatkozó értekezéséből.
Ő így érvel: A tudomány mai állása szerint a világegyetem egyetlen hatalmas energia- és fényrobbanással – az Ősrobbanással – kezdődött. Ez volt a közös kiindulópontja mindennek, ami csak létezik: ez volt a világegyetemnek, a térnek és magának az időnek is a kezdete.
Robert Jastrow (amerikai) asztrofizikus, aki agnosztikusnak tartotta magát, kijelentette: „Mindennek a magja, ami a világegyetemben valaha történt, abban az egyetlen pillanatban lett elvetve. Az összes csillag, bolygó és élőlény a világegyetemben olyan események eredményeképp jött létre, amelyeket a kozmikus robbanás pillanata indított be…a világegyetem csak úgy berobbant a létezésbe, és nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi okozta ezt.”
Steven Weinberg Nobel-díjas (szintén amerikai) tudós – akit a világ száz legbefolyásosabb értelmiségieinek sorában tartanak számon - azt mondta, a robbanás pillanatában „a világegyetem körülbelül százezer millió Celsius fokos volt…és fénnyel volt tele.” A világegyetem nem mindig létezett, volt egy kezdete. Egyszer csak létrejött. Ezt vajon mi okozta? A tudósoknak nincs magyarázatuk a fény és az anyag hirtelen robbanására.
Innen aztán már tényleg csak egyetlen lépés, hogy a tudósok megállapításaival teljes konszonanciában kimondjuk a Biblia első két mondatának megfogalmazásában: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” Majd folytassuk a negyedik evangélium prológusával: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.”
Igen, mert ez a bizonyos „Kezdetben…” – mint valamiféle bizonytalan idő-meghatározás – jelöli a végtelen világegyetemben a Teremtő Isten teremtő szavának megjelenését. Az eredeti héber szövegben ugyanis a dábár héber kifejezés magyarra lefordítva egyidejűleg Isten szavát is és Isten tettét is jelenti. Így kezdődött a történelem hajnalán a szó és a tett teljes körű ekvivalenciája.
Éppen ezért a teremtés történet egyik nagy horderejű aspektusa is egyben az isteni etalon: a szavaknak és a tetteknek szerves egysége és következetes, következmény- szerű ok-okozati összefüggése. Amenyiben ez az isteni következetesség megmutatkoznék az emberiség életvitelében, az az ideális állapot volna méltó a teremtés rendjéhez és magához a Teremtőhöz.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
