Olvasandó: Titusz 3:12-15
Amikor majd elküldöm hozzád Artemászt vagy Tikhikoszt, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet. Zénászt, a törvénytudót és Apollóst gondosan ellátva engedd útnak, hogy semmiben se legyen hiányuk. De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek. Köszöntenek téged valamennyien, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. A kegyelem legyen mindnyájatokkal.
Ma Isten kegyelméből – nyolc heti vizsgálódás után – elköszönünk a Tituszi levéltől. Ha költőien akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk: számtalan szebbnél szebb gondolat csordult ki számunkra ebből a karakteres bibliai könyvből. Miért mondható „karakteres”-nek a Tituszi levél? Azért, mert – igaz, ugyan: meglehetősen sok hasonlóságot mutat tematikusan az úgynevezett Pásztori levelek stílusához és tartalmához, mégis – van valami új abban, ahogyan Pál apostol tálalja mindezt Titusznak - amint ő maga fogalmaz: „…a közös hitben való igaz fiamnak…” (Titusz 1:4)
Ahogy már múlt hétfőn is beharangoztam: ezt a ma hallott néhány verset már csak rövid zárszónak és elköszönésnek, illetve áldásnak szánja az Apostol. „Amikor majd elküldöm hozzád Artemászt vagy Tikhikoszt, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet…” Artemász és Tikhikosz valóságos bibliai alakok, akik személye beazonosítható.
Artemász Pál közeli munkatársa, aki Vele volt élete utolsó szakaszában. A görög eredetű Artemász név azt jelenti: jól van, egészséges, teljes – nagyon pozitív ennek a névnek az üzenete! A név a hosszabb Artemidórosz rövidített formája s így már azt – is – jelenti: Artemisz ajándéka. Tikhikosz ugyanígy megbízható apostoli munkatárs, Ő viszont ázsiai, feltehetően efézusi. Neve azt jelenti: szerencsés, szerencse fia. Megint egy jó név tehát. Pál azt a küldetést szánta e derék férfiaknak, hogy váltsák le Tituszt a krétai szolgálatban s Titusz pedig menjen majd Vele „telelni” Nikopoliszba.
„…Zénászt, a törvénytudót és Apollóst gondosan ellátva engedd útnak, hogy semmiben se legyen hiányuk. De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.” Zénász a római jog és egyúttal a mózesi törvények ismerője is. A neve azt jelenti: alázatos, szerény, más megközelítésben: Zeus ajándéka. Apollós művelt alexandriai zsidó férfi, neve pusztítót jelent, illetve azt, hogy Apollóhoz tartozó. Nekik is fontos feladatot szán Pál a krétai misszióban. A legfontosabb, hogy a gyümölcsöző hit példaképeinek bizonyuljanak a krétaiak szemében.
„…Köszöntenek téged valamennyien, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. A kegyelem legyen mindnyájatokkal.” Ezek a záró üdvözlések, ezek a kölcsönös érzelmekről tanuskodó egyszerű szavak melegséget sugároznak. A megannyi komoly intelmet tartalmazó levél végén így búcsúzik az Apostol Titusztól és későbbi, azaz mai olvasóitól.
Nem lehet elhallgatnunk: a héten volt A kommunizmus áldozatainak emléknapja. A világszerte százmillió áldozatot követelő rettenet árnyéka még ma is ránk vetül. Azt is látni kell, hogy a kínai és az észak-koreai kommunizmus ma is él.
Érzékelhető a világban a tömeges ígény, hogy az embertelen s ugyanakkor istentelen diktatúráknak elébb-utóbb teljesen meg kell szűnnie. Mert – és itt kapcsolódhatunk a ma befejezett Tituszi levél központi üzenetéhez, amely egyáltalán nem a steril és amorf hitre, hanem teljességgel a humánum-centrikus, emberiesség-orientációjú praktikus hitre igyekszik nevelni – igazak a zsoltár szavai: „Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! (Zsoltárok 37:37) Akkor is így van ez, ha ezt ma még nem mindenki látja.
Tegnap nem csak Nagyböjt második vasárnapja volt, hanem a protestáns közösségekben Bibliavasárnap. Ilyenkor különösképpen is a Szentírás és üzenete kerül a középpontba a liturgiában. A Római Egyház évekkel ezelőtt a Biblia éve rendezvényeivel egy egész éven át intenzíven foglalkozott a Szentírással. Halljuk most bezárásul Luther Márton: „Dal a Bibliáról” című versét:
Hol nincs a polcon Biblia,
Üres, kietlen ott a ház;
Könnyen bejut Sátán oda,
S az Úr Jézus ott nem tanyáz.
Azért hát ember, bárki légy,
Egy-két filléred kerül:
Egy Bibliát sietve végy
Az ördög ellen fegyverül.
Nyisd azt föl minden reggelen.
Csüggj hittel mindenik szaván.
Merülj belé figyelmesen,
Olvasd, kutasd nap-éjszakán.
E könyv erőt ad és vigaszt,
S ne bánd, ha int, ha néha bánt,
Pajzs gyanánt használjad azt
Örömben, búban egyaránt.
Szeresd e könyvet, s úgy tekintsd
Mint földi élted támaszát,
Amely ha sírodig kisért,
Számodra nyit új, jobb hazát.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
