Olvasandó: Lukács 22:7-23
Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: Menjetek el, és készítsétek el nekünk a páskavacsorát, hogy megehessük. Ők pedig ezt kérdezték tőle: Mi a kívánságod, hol készítsük el? Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik, és elkészítették a páskavacsorát. Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyetek, és osszátok el magatok között! Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. De íme, annak a keze, aki elárul
engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni.
Igehirdető: Nagy Lajos
Még a Biblia iránt nem érdeklődő ember is tudja, hogy Júdás az „…aki ezt – vagyis hogy Jézus elárulását - meg fogja tenni”, véghez fogja vinni. De lássuk csak most elébb szépen sorjában a drámai előzményeket.
Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: Menjetek el, és készítsétek el nekünk a páskavacsorát, hogy megehessük. Ők pedig ezt kérdezték tőle: Mi a kívánságod, hol készítsük el? Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik, és elkészítették a páskavacsorát. Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyetek, és osszátok el magatok között! Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. De íme, annak a keze, aki elárul
engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni.
Igehirdető: Nagy Lajos
Még a Biblia iránt nem érdeklődő ember is tudja, hogy Júdás az „…aki ezt – vagyis hogy Jézus elárulását - meg fogja tenni”, véghez fogja vinni. De lássuk csak most elébb szépen sorjában a drámai előzményeket.
A keresztyén világ tegnap ünnepelte a Virágvasárnapot. Ez a Nagyböjt hatodik vasárnapja s egyben utolsó napja. Ma már beléptünk a Nagyhétbe. Az elmúlt öt esztendő Virágvasárnap-jait követő hétfő reggeleken megközelítőleg legalábbis kimerítettük a konkrétan Virágvasárnappal foglalkozó, klasszikus virágvasárnapi Igéket. Elhangzott már a Virágvasárnap közismert alaptörténete, Jézusnak Jeruzsálembe történt dicsőséges, hozsannás bevonulása. Azt is tisztáztuk: a virágszőnyeges, pálmaágas vidám jelenet mögött láthatatlanul ott magasodik már a Golgota s a disszonáns hangzavarban a Lélek által hallható már a csőcselék nem sokkal későbbi „…Feszítsd meg!...” (Márk 15:14) kiáltozása. Felettébb ellentmondásos tehát ez a helyzet, a passiót megelőző órák gyors egymásutánisága.
„Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt…” – így indítja a tudósítást mai Igénk. A páska-ünnep, másként a pászka vagy héberül peszach kivétel nélkül minden zsidó család legnagyobb ünnepe. Az Egyiptomból történt legendás kiszabadulásra való emlékezés napja. A hét napos ünnep előestéjén, Nisan hónap 14-én egy egyéves hibátlan bárányt öltek le, amelyet a csont megtörése nélkül sütöttek meg, és kovásztalan kenyérrel fogyasztottak el maradéktalanul.
A vacsora közben ünnepélyesen ürítették borral telt kelyheiket és a legfiatalabb felkérésére a legidősebb családtag átéléssel, megilletődötten mesélte el a Szentírás alapján az egyiptomi szabadulás történetét. Az ünnepi hét során több áldozatot is bemutattak.
Ebbe a keretbe illeszkedik a passió. Így volt időzítve Jézus elárulása, majd keresztre feszítése és feltámadása.
A történetben ismét itt van előttünk egy több, mint érdekes epizód: a tanítványok érdeklődésére, hogy hol kívánja elkölteni Jézus a páska vacsorát, titokzatos válasz hangzik: „…Amikor beértek a városba, szebejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el!...” A rendkívüli keretű utasítás Jézus tanítványai számára egyszerűen nem kérdés. Ha a Mester azt mondja, hogy lesz korsós ember, akkor lesz korsós ember s ha azt mondja ott lesz a vendégfogadó, akkor ott lesz. A tanítványok szemében minimum egy próféta-zseni Ö, aki eddig még soha sem tévedett az ilyen és ehhez hasonló érdekes körítésbe csomagolt, határozott utasításai tekintetében. Most sem fog.
Aztán minden úgy történik, ahogy a Mester eltervezte. Csakhamar asztalhoz is telepednek. Jézus érzelmesen ecseteli: mennyire vágyott erre a bensőséges asztalközösségre. Pedig a lehető legnagyobb természetességgel szól arról is, hogy ez az utolsó vacsora egyúttal azt is jelenti: hamarosan kezdődik a végjáték. Aztán az est fénypontjaként – bár a szó, hogy „fénypont” aggályosan képzavaros - megtörténik az úrvacsora szereztetése. Elhangoznak Jézus ajkáról azok az Igék, amelyek ma is hangoznak, minden úrvacsorában, minden szentmisében.
Jézus az úrvacsora szereztetési Igéjében új szövetség kötéséről beszél. Ez egyértelmű kijelentés arra nézve, hogy míg az Isten és a választott nép között létrejött egykori „régi” szövetség az Egyiptomból való szabadulást eredményezte, a Krisztus áldozata az új szövetségkötés lehető leghitelesebb demonstrálása Isten idvesség szerző atyai akaratának. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)
Nagyhét elején vagyunk s lélekben töretlenül haladunk a Golgota felé. A Töviskoronás Király képe kinek-kinek üzen. Mérlegelés kérdése, hogy ki mit ért meg belőle. Aki nyitott szívvel fogadja, azt édes érzéssel tölti el a szenvedő Krisztus.
Túrmezei Erzsébet evangélikus költő a diktatúra idején hivatalából erőszakkal eltávolított evangélikus mártír püspök, dr. Ordass Lajos emlékére írt „Töviskorona” című versével hangoljuk lelkünket a Nagypéntekre!
Elmondtad egyszer, megihletetten,
ó, hogyne volna feledhetetlen! –
hogyan sebez a töviskorona.
Befelé szúró, nagy tövisektül
piros vér cseppje érettünk perdül
alá a Krisztus tiszta homlokán.
De kifelé is zord tövis mered,
hogy annak ártson, azt sebezze meg,
ki szent fejét magához öleli.
Így mondtad akkor. Te szenvedsz mostan
elítélten és meggyalázottan…
Ó, az a szúró töviskorona!
Nagyon szeretted. Forrón ölelted.
Nem féltél, hogy a te véred serked.
És most…sebez a töviskorona.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
