Olvasandó: Zsoltárok 59:15-18
Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban. Ennivaló után kóborolnak, és ha nem laknak jól, vonítanak. Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!
Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban. Ennivaló után kóborolnak, és ha nem laknak jól, vonítanak. Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!
Igehirdető: Nagy Lajos
Negyedik alkalommal hajolunk az 59. zsoltár versei fölé. Ezzel a mai meditációnkkal az őszi zsoltár sorozat végéhez érkeztünk. Ma elköszönünk a zsoltáros Dávid királynak e zsoltárától és lélekben igyekszünk felkészülni arra, hogy lassan elérkezik az esztendőnek az a szakasza, amelyben majd lezárul az ünneptelen félév s kezdetét veszi az a Lélektől lelkes ádventi periódus, aminek a végén ott a Karácsony és az esztendő váltás.
Mai néhány versből álló szakaszunk tartalmaz olyan coda-szerű elemeket, amelyekkel már találkoztunk a zsoltár megelőző verseiben. Ezeket nem elemezzük már. Csak bennük azokat az eltérő gondolat-foszlányokat, amelyek még inkább megerősítik a már korábban elhangzottakat.
A Zsoltáros veszélyeztetett helyzetének plasztikus kifejezésére használt parabolikus megvilágítás, a kutyák képének a 15. versben hallott felemlítése betü szerint megegyezik a 7. versben olvasottakkal: „Esténként visszatérnek, morognak, mint a kutyák, csatangolnak a városban…” Ez az ismétlés azt húzza alá, hogy nyomatékosan komoly ez a veszélyhelyzet, amit Dávid ki akar fejezni.
Új elem viszont a képes beszédben a következő vers, mely a gonosz ellenséget megtestesítő ebek félelemkeltő magatartása összefüggésében így hangzott: „…Ennivaló után kóborolnak, és ha nem laknak jól, vonítanak…” Ó, milyen figyelemreméltó ez az árnyaltság! Amellyel egy grandiózus szociális-, illetve szociológiai kérdést feszeget ez a nagyon kifejező párhuzam a zsákmányt kereső állat és a mindennapi kenyérért küzdő örök ember között. Csakhogy nem ennyire ártatlan ez a kép. Az ennivaló utáni kóborlás még csak-csak majdnem jámbor is lehetne. Hiszen a teremtés hajnalán világosan és egyértelműen értésére adja Isten az embernek: „Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél…” (I.Mózes 3:19) Ebbe az isteni parancsba aztán a civilizáció fejlődése és az ember szocializálódásának folyamata során belevegyült az is, hogy az ember a verejtékezés mellett lassan-lassan elkezdett – úgymond – ügyesedni is. Mégpedig a nagyobb falat kenyérért, esetlegesen az embertárs gáncsolásával, a másik ember érvényesülésének alkalmasint az akadályozásával.
Még ennél is sokkalta súlyosabb azonban az összetett mondat második tagmondata: „…És ha nem laknak jól, vonítanak…” Ez már veszélyeztető helyzet azokra nézve, akik a vonítást kénytelenek hallgatni. A téma az utcán hever alapon nézzük csak a kézenfekvő párhuzamot. Az elmúlt hónapokban zajló népvándorlást látva felmerült jogosan, hogy ki is nevezhető menekültnek? Az, aki a háború ellen menekül vagy érdekes módon az is, aki egészen egyszerűen és egyértelműen gazdasági-megélhetési migránsnak minősül? A válasz roppant egyszerű. És miközben ezt egyáltalán latolgatnánk, jöttek a híradások arról, hogy a betolakodó tömegek immár egyre másra harsányan követelni kezdték – úgymond – a jogaikat.
Ezeknek az úgynevezett jogoknak az egyre tömegesebb hangoztatása itt-ott már üvöltésbe, a jótékonyan rendelkezésre bocsátott élelem meggyalázásába, eldobásába és a rendőrök beton tömbökkel való meghajigálásába torkollott. Vajon nem hasonlít-e ez a tömeges üvöltés és randalírozás az ennivaló után kóborló s alkalmanként nem jóllakott kutyák vonítására? A válasz egyértelmű. Íme: így is lehet aktualizálni az Igét a hic et nunc helyzetére.
Innentől fogva azonban a zsoltár eddigi negativisztikus harmóniái konszolidált hitvallásos hangnemre váltanak. Dávid emelkedett stílusban Istent magasztalja: „…Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet…” „…Én pedig…” tehát! Azaz: én nem vállalhatok közösséget az üvöltéssel, a vonítással, a kóborlással és a randalírozással. „…Én pedig…” – ez nem az én hangsúlyozása. Hanem sokkalta inkább az: én igenis az üvöltőkhöz képest eltérő magatartást kell, hogy tanusítsak!
Mert én inkább „…hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet…” – Istenem. Az Ő hatalmát elismerni s arról szólni és énekelni, ez az Isten-tudattal élő ember feladata. Egy másik zsoltárban ezt olvassuk: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ujjongás és győzelem hangja zeng az igazak sátraiban: az Úr jobbja hatalmasan munkálkodik!” (Zsoltárok 118:15,16) Ugye mennyivel más hangulata van ezeknek a már-már mennyei harmóniákat idéző, himnikus Isten-dicséreteknek, mint a zsákmányért loholó ebek vonításához hasonlító üvöltő szavaknak! „…Magasztalom minden reggel hűségedet…” Igen, mert – a próféta is így fogalmaz -: „Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:23)„…Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!”
E záró mondatokban foglalt gondolatsor tartalmilag már a két héttel ezelőtti meditációnk alapigéjében is felbukkant és kifejtésre került. Így most már nincsen más hátra, minthogy befejezésül az egész zsoltár mondanivalójának mérlegét megvonjuk. Mi sem egyszerűbb ennél, mivel a négy részre tagolt zsoltár üzenetének egyértelműen ez a végkicsengése: Isten létezését, valóságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az a kétségtelen tény, hogy nem érdemes nélküle tervezni, mert Őt kihagyni a számításainkból maga a sikertelenség determináltsága, míg Vele együtt esetleg még a lehetetlen is lehetségessé válik. Összességében elejétől a végéig erről énekelt ez az 59. zsoltár, az 59. történelmi évfordulót követő hetekben.
Ezeknek a hétfő reggeli csendes perceknek nem titkoltan többek között az is a célja, hogy szeretettel ajánlják mindenkinek: bátran merítsen abból a ki nem apadó erőforrásból, ami a hit megléte esetén osztályrésze lehet az embernek.
A Kossuth Rádió Igéző a Hajnaltájban című műsorában 2015. október 27-én kora reggel volt hallható Kovács István alias Koko olimpiai bajnok ökölvívó tanuságtétele. Elmondta: amikor készült s edzett a különböző mérkőzésekre, megtett mindent a győzelem érdekében, bízott is a teljesítményében mindig. Amikor azonban eljött az idő, hogy indulnia kellett a szorítóba, akkor kivétel nélkül mégis mindig Istenhez fohászkodott, mert tisztában volt azzal, hogy csak Vele fogja tudni megnyerni a mérkőzést.
És még valami! Bocsánat, hogy további néhány perc erejéig még ígénybe kell vennünk a Gyógyítók idejét. Merthogy egyáltalán nem lenne ildomos, sőt bűn lenne szó nélkül elmennünk a tömeges emberáldozatot követelő múlt hétvégi párizsi terror-cselekmények fájdalmas üzenete mellett.
Egyes internetes híradások szerint az áldozatok száma meghaladja a százötvenet (ez a szám természetesen állandóan növekszik e sorok papírra vetése után, az átmenetileg életben maradt sebesültek ellátását követően). Francois Hollande a francia Kormány válságtanácskozását követően kijelentette: az Iszlám Állam fegyveresei követték el a háborús bűncselekményt. A támadásokat külföldről szervezték meg, de voltak Franciaországban is segítőik – nyilatkozta Hollande a via Reuters-nek. Itthon, Budapesten pedig vasárnap reggel 9-kor katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót, a Himnusz és a Szózat hangjainál, gyásznapot hirdetve ezzel a franciaországi terror támadások áldozatai előtti tisztelgésül. Ott állt a téren a migráns invázió miatt megtört Orbán Viktor Miniszterelnök. Aki fél évvel ezelőtt pontosan megmondta: mi várható az európai megszállást célzó bevándorlási, népvándorlási hullámtól. Charles Lichfield, az Eurasia Grop nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének európai kutatási programvezetője szombati kommentárjában kiemelte: a párizsi terrortámadás csak a „bevezetője” volt a…várható további merényleteknek…
Hát erről van itt szó! Kérdés: fel vagyunk-e készülve a hitünk csatarendbe állításával arra, hogy folytatás következik és ki tudjuk-e végre mondani amúgy klasszikus európai keresztyén módon, hogy Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Ha igen, akkor lesz megoldás. Ha meg nem, akkor nem lesz megoldás!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
