Olvasandó:
Márk 16:15 - Máté 28:19 - Efezus 2:13
…Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.
Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
Márk 16:15 - Máté 28:19 - Efezus 2:13
…Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.
Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
Igehirdető: Nagy Lajos
Az egyetemes keresztény-keresztyén szentegyházakban tegnapelőtt Szentháromság Vasárnapját ünnepeltük. A Jézus Krisztusban hívő közösségekben világszerte teljes ökumenicitással - a más hitvalláson lévők, de a legfőbb hitcikkelyt, a Szentháromságról szóló hittételt egységesen vallók iránti interkonfesszionális elkötelezettséggel - nyilvánítottuk ki, hogy egyek vagyunk s megbonthatatlan egységben igyekszünk szolgálni! Mindennek az alapja pedig Jézus Krisztusnak a mennybemenetel alkalmával elhangzott missziói parancsa. Ennek részleteként idéztük mai Ige-trilógiánk első elemét: „…Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.”
Értelemszerűen tehát ezt tesszük ma is. Ennek a jézusi parancsnak engedelmeskedve. A széles világ – mondhatnánk „földrajzi meghatározás” – egyértelműen körvonalazza hitünk és szolgálatunk „lokális” helyhezkötöttségét, illetve helyhez nem kötöttségét. Azaz, egészen pontosan határtalanságát, határokon felülvalóságát.
Az evangélium terjedésének, illetve korok felett álló terjesztésének, terjeszthetőségének tehát nincsenek határai. Sem valós, sem vélt, sem mesterségesen létesített határai. Pontosan azért, mert az evangélium hirdetése a totális és teljes világbéke, illetve az iránta való vágyakozás egyik kifejezője, meghirdetője. Krisztus békítő erejével egyszersmindenkorra „…lerontotta a közbevetett választófalat” (Efezus 2:14) ember és ember, közösség és másik közösség, ország és másik ország, egyház és másik egyház között. „És eljővén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.” (Efezus 2:17) Mindennek kulcsa pedig a békesség fogalma, illetve annak vonzatai. Mindenesetre szent ez az ügy, az evangélium hirdetése és a békesség ügyének proklamálása.
A gyermekdal így énekel a békét s egyúttal magát a Szentlelket is megtestesítő fehér galamb szimbolikájáról:
…Béke szent ügyében járok,
Nékem nincsenek határok.
Gyorsan szállok, mint a szél…
Hát így szállt, mint a szél az evangélium az első Pünkösdöt követően az egész világra kiterjedőn s remélten száll ma is.
A második Ige – ezúttal nem Márk, hanem Máté evangéliumának végéről – hasonlókat, de mégsem teljesen ugyanazokat mondja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” Itt már tehát az evangélium hirdetés feladatán túlmenően a tanítvánnyá tétel is szerepel, mint jézusi kívánalom és parancs. Aminek aztán a folyományaként s logikus következményeként történt s történik mindmáig a keresztyén keresztség szentségének, sákramentumának kiszolgáltatása.
A megkeresztelés, a Krisztus „társaságába” való hivatalos felvétel lelki aktusa azóta is, mind a mai napig, minden esetben „…az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” – azaz: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevére -történő hivatkozással megy végbe. Ez a szent cselekmény egyszer s mindenkorra a Szentháromság misztériumáról való fontos hittételünk kinyilatkoztatása, demonstrálása. Így és ekként is fontos ünnep tehát a Szentháromság Vasárnapja.
Mai alkalmi Ige-trilógiánk harmadik Igéje Szent Pál apostol Efezusiakhoz írt leveléből vett idézet: „Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.” Ennek aktualitása egyszersmind az eddigieknél már messzebre is vezérli gondolataink menetét.
Idén a Szentháromság Vasárnapjánál a magyar református kalendáriumban ez olvasható: a Magyar Református Egység Napja. Mi áll ennek hátterében?
Hét esztendővel ezelőtt, 2009. május 22-én kétséget kizárón történelmi jelentőségű esemény színhelye volt Debrecen. Hosszadalmas előkészítő munka eredményeként – a Kárpát Medencei Magyar Református Egyházak Alkotmányozó Zsinata a Trianon által egykor szétszakított magyar ajkú református egyháztesteket újra egyesítette, egybe kapcsolta.
A debreceni Nagytemplom előtti téren több tízezres tömeg éljenzése közepette kihirdetésre került az Egységes Magyar Református Egyház megalakúlásáról szóló kiáltvány.
Az Alkotmányozó Zsinatba az Erdélyi, a Délvidéki, a Kárpátaljai, a Felvidéki zsinatok és az anyaországi Zsinat delegálták a mandátumot kapott képviselőket. Isten kegyelméből magam is köztük voltam azoknak, akik egyhangú határozattal döntöttek e történelmi jelentőségű egyház-egyesítés ügyében.
Ez az elsősorban „lelki” aktus alapvetően arról szól, hogy a lelki-szellemi újra-egyesűlés demonstrálásával sajgó sebek fájdalmát igyekezzék enyhíteni. Trianon tizenötmillió magyar keserve. Az, hogy az országhatárokat átívelőn most már egy erős lelki kötelék kapcsolja össze a különböző országokban nem kis számban jelen lévő magyar ajkú reformátusokat, súlyának jelentősége tekintetében aligha méretezhető túl.
Az újra-egyesülés ténye ismételten hangsúlyozottan tehát lelki aktus és nem politikai színezetű demonstráció. Viszont kétségtelen, hogy a történelem lapjairól most már soha sem kitörölhető megtörtént esemény. S megtörtént dolgokat meg nem történtté tenni nem lehet.
Ennek annál is inkább komoly jelentősége van, mert – ha valaki már elfelejtette volna, vagy még nem tudta volna figyelemmel kísérni az egykori eseményeket – 2004. december 5-én már volt egy esély – az politikai esély volt! – a nemzet quázi részbeni lelki-szellemi „újra-egyesítésé”-re. Akkor a határontúli magyarság kettős állampolgárságának kérdéséről kellett döntenie az anyaországi népszavazásnak. Valaki harmincmillió „román” Magyarországra való bevándorlásának hazug rémképével riogatta honfitársainkat s így a népszavazás gyászos eredményt hozott: az anyaország szavazati joggal rendelkező lakossága – a súlyos, aljas befolyásolás miatt – sajnálatosan leszavazta a kettős állampolgárság intézményének bevezetését s ezzel mintegy ellökte magától határon túli testvéreinket, magyar véreinket.
Óriási hiba, jóvátehetetlen tévedés volt ez. Viszont éppen az e skandallum okozta újabb sebeket igyekezett valamelyest bekötözni a Debrecenben 2009-ben végbement esemény: a Kárpát Medencei Magyar Református Egyházak szellemi, lelki újraegyesítése, alkotmányozó zsinati határozattal, színpompás, fesztiválos tömegrendezvénnyel.
2009. május 22. óta az újra egyesült, határok feletti Magyar Református Egyházban a május 22-éhez legközelebb eső vasárnap – vagy mint az idén, épp május 22. – a Magyar Református Egység Vasárnapja. A kiemelt ünnep határokat átívelő megünneplése egy imádkozó nagy lelki közösségbe kapcsolja össze a Kárpát-medencei magyar reformátusokat.
E nevezetes alkalomból abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke „jószolgálati látogatás”-ra hívott meg: végezzek szolgálatokat az asszimilációval küzdő, rohamosan fogyó maroknyi horvátországi magyar reformátusság körében. Templomi szolgálatokat végeztem és előadásokat tartottam Kopácson, Laskón és Várdarócon. Csak meghatottsággal lehet szólni arról a hatalmas szeretetről, amellyel körülvettek minden konferenciai-, illetve istentiszteleti helyszínen. Életem egyik legszebb emléke lesz ez a három napos horvátországi látogatás.
A jószolgálati út során alkalmam volt átadni a horvátországi magyar testvéreknek annak az Igének üzenetét is, amely mai Ige-trilógiánk harmadik eleme: „Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.” Amikor ma, a Szentháromság Vasárnapja alkalmából is felidézzük ennek aktuális mondanivalóját, hangsúlyossá kell tennünk, hogy az Apostol szavai fizikai és lelki értelemben egyaránt érvényesek. Ha a földi tereken való elszakíttatásainkra, eltávolodásainkra gondolunk, akkor erőszakos határrendezések, békekötéseknek csúfolt alantas világpolitikai manőverek és gyalázatos puccsok jutnak eszünkbe. Amikor önérdekű percemberkék és nagyhatalmak a lelkek várható erodálódásával mit sem törődve hoztak nagyhorderejű döntéseket és tettek koldussá népeket, nemzeteket.
Így kell érteni tehát az apostoli szót, hogy egyedül a Krisztus vére képes egymáshoz közel vezetni az eltávolodott lelkeket. A Krisztus mindannyiunkért kiontatott vére. Pál szívére akarta helyezni az efézusiaknak – ma pedig közvetetten, de annál nagyobb nyomatékkal nekünk is a szívünkre helyezi - hogy nincsen más út a megbékélésre, a valódi vagy csak jelképes falak lebontására, csak a Jézus Krisztus útja. Ő mondja: „…Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (János 14:6)
Annál is inkább, mert az a tapasztalatunk, hogy a mi időnk, a huszonegyedik század az elidegenedések, az eltaszítások, az eltávolodások, a távolra űzések klasszikus hőskora. Van ennek bőven közösségi vetülete is, ám talán még súlyosabb a lelkek ez irányú tömeges sérülése, erodálódása. Ezt hozta az individualista társadalmi formáció.
Már Tóth Árpád: „Lélektől lélekig” című lírai hangvételű versének végkicsengése is ezt elővételezi. Csak egyetlen strófáját idézzük:
…Ó, csillag, mit sírsz!
Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Szíriusz van tőlem távolabb
Vagy egy társam, jaj, ki mondja meg?...
Ez a találó vers-idézet és amiről aktuálisan üzenni akar, a lelkek sajnálatos izoláltságáról szól. Nyilvánvaló szociológiai látlelet ez. A tradicionális Isten-hit, illetve az értünk megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit kimutathatóan képes arra, hogy irreverzibilis társadalmi trendeket megfordítson, interperszonális kapcsolatokat helyre hozzon, illetve az izolált állapotból kiemeljen. Csak kívánni lehet minden érintettnek, hogy éljen ezzel a lehetőséggel!
Ezt az idei Szentháromságvasárnapját követő hétkezdő meditációnkat zárjuk egy ószövetségi idézettel, Ézsaiás próféta szavaival: „Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” (Ézsaiás 57:19
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
