Bibliaolvasás:
Máté 6: 25 - 34; 7: 7 – 11.
Alapige 1Mózes 15
Igehirdető: Faust Gyula
Szeretett testvéreim! Történetünkben Ábrahám a távoli jövőbe mutató holnap miatt
aggodalmaskodott. Ábrahám szemszögéből tehát a holnap nem az ő testi
egzisztenciáját jelentette, hanem az Isten neki adott ígéretének a
megvalósulását. Amikor Móréh tölgyesénél sátorozott megjelent az Úr Ábrahámnak
és ezt mondta: „A te magodnak adom ezt a földet!”[1]Amikor elvált Lót
Ábrahámtól az Úr ismét szólt hozzá és ezt mondta: „Emeld fel szemeidet és
tekints arról a helyről, ahol vagy északra, délre, keletre és nyugatra. Mind az
egész földet, amelyet, neked adom és a te magodnak örökre. Olyanná teszem a te
magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámolhatja a földnek porát,
akkor a te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, járd be ez országot
hosszában és széltében, - azaz vedd birtokba – mert neked adom azt.”[2]
Valamikor, amikor Ábrahám hetvenöt[3]és nyolcvanhat[4]éves kora között volt, ismét
szólt az Úr hozzá. Egy különös látomásban érvelt Istennek Ábrahám a maga emberi
állapotában. Az Úr azt mondta Ábrahámnak, hogy nagy a te jutalmad, ezen felül a
pajzsod is vagyok, ne félj! Ábrahám akadékoskodva vitát nyitott és azt mondta,
hogy mit ér nekem a nagy jutalom, ha örökös nélkül múlok el és minden örökségem
a damaszkuszi Eliézeré lesz.[5] Ebből a heves párbeszédből
megtudjuk, hogy Ábrahám az elkéső ígéret miatt aggódott, attól félt, hogy
kiöregszik és magtalanul fog meghalni. Amitől pedig még inkább félt az, hogy az
Isten személyesen neki tett ígérete semmisül meg, mert ez azt jelentené, hogy
akkor nem Isten jelent meg neki, nem Ő beszélt vele, nem Ő ígérte meg az ígéret
magját. Mindez együtt pedig azt jelenti, hogy Ábrahám egész élete, minden javával
együtt is merő hiábavalóság és céltalan bolyongás.
Életem délén túl átérzem Ábrahám rettenetét, igazi aggodalmát. Többször is
rám tör a félelem, hogy ez idáig hiába foglaltam a helyet az Úr szőlősében.[6] Nem az Úr szólt és nem Ő
vezetett, ezért céltalan bolyongás, és értelem nélkül való kezem minden
munkája. Azt kaptam, amit ítéletként még az Édenben mondott az Úr Ádámnak.
Verítékezve fáradjál, de jó gyümölcs helyett tövist és bogáncsot adjon neked a
föld. Ábrahám, irigylésre méltóan tehetős gazdag ember volt. Hatalmas nyájai
voltak, szolgák nemzedékei vették körül, még egy kis magánhadserege is volt,
ezen felül aranyban és ezüstben mért kincsei is. Mégis félt. Igaz ember volt,
mint Jób,[7] mégis félt.[8]
Ebben a látomásban Ábrahám magára nézett és azonnal kétségbeesés kezdte
kínozni. A napnál világosabban látta, hogy nem képes kipréselni magából az
ígértet, amit már kétszer is megígért volt neki az Úr. Ez a látomásbeli vita
azzal végződött, hogy az Úr megígérte Ábrahámnak, hogy az ő ágyéka magja lesz
az ígéret magja, és minden ígéret örökségének örököse is! Isten kivitte őt a
ragyogó csillagoktól hemzsegő szabad ég alá. Nézz föl és számold meg őket! Így
lesz a te magod is! Ábrahámban Istennek ez a pedagógiája hitet gerjesztett,
mert az igében ezt olvassuk: És Ábrahám hitt az Úrban; és azt beszámította neki
igazságul. (1Mózes 15: 6.)
Ezt követően újabb párbeszédet nyitott Isten Ábrahámmal. Ismét elmondta,
hogy nem hiába hozta ki őt Mezopotámiából, és nem cél nélkül vezette őt az
ígéret földjére, hanem azért, hogy őt tegye egyetlen örökösévé!
Ábrahám, akinek hitét Isten igazságul számította be neki, szaván fogta az
Urat és azonnal rákérdett a harmadszorra adott ígéretére: Miről tudom meg, hogy
birtokba fogom venni, miről tudom meg, hogy én vagyok az egyetlen örökös?
Szentlélek azt mondja, hogy itt a hit kért Istentől valami kézzelfoghatóbb
bizonyítékot. A hit kérését és zörgetést Isten soha nem hagyja felelet nélkül.
Ábrahámnak is válaszolt. Miről van itt szó? A hit nyugalmat kereső
aggodalmáról! A csillagok olyan messze vannak tőlem, ez a föld az Eufrátesztől
Egyiptom határáig számomra teljesen beláthatatlan, legalább olyan távol van
tőlem, mint az égboltozat összes csillagja. Nem tudok velük kapcsolatot
teremteni, rajtam kívül vannak, nem érzem a részemnek, mert nem úgy tartóznak
hozzám, mint a testem valamely tagja. Egyetlen arasszal sem növelhetem meg
termetem, ahogy egyetlen hajam szálát sem tehetem fehérré, sem feketévé, hogyan
lehetek egymagam örököse egy egész világnak? Tedd megfoghatóvá a számomra a
nekem adott ígéretedet! Ez a hit kérésének a lényege, a tartalma.
Azt várnánk, hogy a hit bizonyosságot és nyugalmat kereső félelmére és
aggodalmára Isten valamilyen mennyei szárnyalással fog válaszolni. Nos, nem! Ha
valami, amit ezen a világon a sajátunknak élünk meg, akkor az a félelem, a
rettenet, a borzalom, az iszonyat, mely olyan, mint valami koromsötét
tehetetlen zuhanás. A bűn miatti kiszolgáltatottságunk ez a sötétben való
tehetetlen zuhanás!
Igencsak különös a mi mennyei Atyánk pedagógiája. Mondjátok? Hogyan
válaszolt Isten a tanítványok három esztendőn át tartó bizonyosság és nyugalmat
(sálom) kereső hitére? Angyalok keblén történő mennyei szárnyalással, vagy
nagypéntek rettenetével? Igen! Az iszonyat szárnyán járó pusztító rettenettel
válaszolt. Egyszülött szerelmes Fiát bűnné tette érettünk, hogy Általa és Benne
ki-ki személyesen szembesüljön a saját bűn miatti tehetetlen sodródásával. Micsoda
félelem örvény ragadta el a Krisztus keresztje köré gyűjtött világot?
A szemléletesség kedvéért képzeljük
magunkat az Ábrahám helyében. Szinte egy egész napja azzal telt el, hogy az Úr
elé vitt egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét és kost, egy
gerlét és egy galambfiat. Ezek mindenikjét levágta, majd a galamb és a gerle
kivételével ketté is vágta az állatokat és elhelyezte mindenik felet a másik
fél átellenében két sorban. Ezt követően a naplementéig őrködött, hogy a húsra
lecsapó keselyűket távol tartsa. Alkonyatkor Ábrahám mély álomba esett és
azonnal sötétség, rémület és rettegés fogta el. Az Úr még semmit nem szólt, de
Ábrahámot az ízeknek és velőknek megoszlásáig a sötétség és félelem járta át. E
rémületnek sem okát, sem célját, sem forrását, sem irányát nem tudta Ábrahám.
Ezt követően megszólalt az Úr és arról beszélt Ábrahámnak, hogy az unokáival
kezdve, négy nemzedéken keresztül, négyszáz éven át rabszolgák lesznek az
utódai egy olyan országban, amely nem az övék. Ábrahám azon az estén ízelítőt
kapott abból a rettegésből és félelemből, amelyet a vérükben és húsukban az ő kései
utódai élnek át az őket ért terror miatt. Izsák születéséig még tizennégy évnek
kell eltelnie, de Ábrahám már átéli azt a rémületet, ami a kiterített téridő genetikai
vonalán, Izsákon keresztül része az ő testének, lelkének és egész emberi
valójának.
Mi ez a rémület? Két eleme is van. A bűn
Istentől elszakító valóságossága és a Krisztus szenvedéseiből való részesülés!„Minden
Istentől meggyőzött bűnösnek éreznie kell, hogy cselekedetei megérdemelt
jutalmaként halál és ítélet vár reá, ezen semmivel, bármi tegyen is, a saját
erőlködéséből semmit nem változtathat.”[9] Isten Ábrahámnak adott egyik
válasza tehát a bűn valóságosságának a megtapasztalása volt. A bűn Istentől elválasztó
valóságát Ábrahám még soha nem tapasztalta. Voltak fogalmai a gonoszságról, de
személyébe vágóan a bűnnek rettentő valóságát még nem ismerte. A különös ebben
az ismeretben az, hogy a bűnt az ő késői utódai kínszenvedéseiben érzi és éli
át, mint rettegést, a saját testében, így osztózik a Szabadítóért való
egyetemes kiáltásban, sőt minden Jézusért kiáltó embernek atyja lesz.
Isten Ábrahám üdvbizonyosságára adott másik válasza a kegyelem. Testvéreim!
Soha semmilyen személyes tapasztalatunk nem volna a bennünket Istentől
elszakító bűnösségünkről, ha Isten nem bocsátotta volna el testben az Ő Fiát. Isten
Krisztusban az ember erkölcsi állapotának legmélyebb pontjára szállott alá, hogy
e lealacsonyodás által az embert a boldogság legmagasabb fokára, a Vele való
közösségbe emelje fel.[10] A fölemelt Krisztus
emelte fel és tette láthatóvá a bűnt. A kereszthalálával tette számunkra
megfoghatóvá, megtapasztalhatóvá azt a bűnt, ami elszakított Istentől és
másként, az Isten testet öltő személyes beavatkozása nélkül, rejtve is maradt
volna előttünk és alattomosan elveszített volna. Áldott az Isten és a mi Urunk
Jézus Krisztusnak Atyja, mert megkegyelmezett nekünk. Krisztus beemelt
bennünket a saját halálába, hogy rajta keresztül, mint egyetlen biztos úton
vigyen át minket a halálból az életbe.[11] A mi Urunk ebben a
poklokra való alászálló szolgálatában is az egyetlen Út, aki által Atyánkhoz járulunk,
és aki által a bűnből és halálból üdvösségre jutunk.
Mi egymagunkban nem vagyunk arra képesek, hogy átmenjünk a halál sötét
völgyén. Ábrahámot, bennünket Isten Fia a saját halálán keresztül vitt át a
rettentő halálon, ahogy Ábrahámot is. A Zsidóhoz írt levélben azt olvassuk,
hogy Ábrahám és sokan mások, noha „hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták
meg az ígéretet”, mert „Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy
nélkülünk tökéletességre ne jussanak.”[12]Boruljunk le Istenünk nagy
szabadítása előtt, mert bennünket Ábrahámmal együtt üdvözített és őt pedig
velünk együtt!
Ábrahám félelme és rettegése lényegében
ugyanaz a félelem és iszonyat, amit Jézus Krisztus vért verejtékezve élt át a
Gecsemánéban. A vigasztalásnak Istene és Atyja tehát, szeretett barátját,
Ábrahámot a félelem valóságán keresztül kapcsolta össze az ígéret magjával,
Jézus Krisztussal, aki szűztől született, és aki Ábrahám kései utódai testében,
az ábrahámi[13]
származásukkal[14]
dicsekvők gyilkos kezei[15] közt feszítetett
kínhalálra. Nem tréfából, és nem hiába mondta Jézus, hogy Ábrahám látta az én
napomat és örült![16] Örült, mert nem csak a Megváltó
halálát látta, hanem a dicső feltámadást is.
Ez a különös történet azzal végződött,
hogy Isten azon a napon szövetséget kötött Ábrahámmal. Egyes kommentárírók úgy
vélik, hogy a szétvágott állatok szertartása a szövetségkötés szokásos módja
volt. A szövetséges felek átmentek a kettévágott állatok közt és megesküdtek.
Az üzenet csupán ennyi: „Így hasítsanak engem is ketté, ha nem tartom meg a
szövetséget!”[17]Távol
van ez tőlünk? Talán mégsem. Hol találkozunk a fogadalommal megerősített
szövetségünkben hasonlóval? Ott, amikor ezt halljuk az igéből: „Aki méltatlanul
eszi az Úr testét és issza az Úr poharát, ítéletet eszik és iszik, mivel nem
becsüli meg az Úr testét.”[18]Amikor a Krisztus értünk
megtört testéből részesülünk, mintegy az Ő megtöretésén vitetünk keresztül, és
fogadalmat teszünk, ahogy Ábrahám idejében az emberek, de nem ám egyedül, mert velünk
együtt Isten is átmegy Jézus Krisztus megtöretett testén és megesküszik. Magára
esküszik,[19]
hogy Jézus áldozatáért megbocsátott és üdvözített, mi pedig ezt az értünk való áldozatos
szeretetét látva szánjuk oda életünket Urunknak, mint vőlegényének az
eljegyzett menyasszony. Örök és szent szövetség ez!
A történetünkben bemutatott szövetség
különössége az, hogy egyedül Istenről olvassuk azt, hogy az izzó parázzsal teli
füstölő, vagy tüzes kemence és lobogó lángú fáklya képében átment a kettévágott
állatok tetemei közt, Ábrahámról viszont nem. Mackintosh szerint „Izrael egész
története van összefoglalva ebben a két képben, amely a kemence és a fáklya. Az
első azokat a történelmi korszakokat tárja elénk, amelyekben Izrael szenvedéseken,
megpróbáltatásokon ment keresztül; ilyen volt például az egyiptomi szolgaság
(…). Olyan volt Izrael, mint aki (…) kemencén megy keresztül (5 Móz 4: 20; 1Kir
8: 51; És 48: 10.). A tüzes fáklyában pedig Izrael eseményekben gazdag
történetének azokat a fénylő pontjait látjuk, ahol az Úr kegyelmesen jelent
meg, hogy népe segítségére siessen, mint például az Egyiptomból való
szabaduláskor (…).[20] Kálvin
egyházértelmezésében és az idők teljessége felől nézve e látomás, e
szövetségkötés kiterjeszthető[21] az idők kezdetétől az
idők végezetéig gyűjtött egyetemes egyházra,[22] kinek feje Krisztus. A
tüzes kemence a Krisztussal együtt szenvedő egyház képe, a lobogó fáklya pedig
a Krisztussal együtt győzedelmeskedő egyház képe. Az egyetemes egyház e két
jelképben tömörített üdvtörténetéről van tehát szó. Ebből, vagyis a váltság
beteljesedése felől kiindulva ennek szövetségkötésnek második különlegessége
az, hogy Isten, noha megtartotta az Ábrahámnak tett esküjét, az idők
teljességében mégsem kerülte el a kettévágatást, hanem amikor Isten Fia
kiszenvedett a keresztfán, fizikai testében ugyan nem, de valójában ott mégis megszakadt
és kettéhasíttatott. A dárdával átdöfött szívével nemcsak a templom szentélyét
elválasztó kárpit hasadt ketté, hanem az Ő valóságos emberi és isteni lénye is,
és mindezekkel együtt a mennyei Atya szíve is. Pál apostol pedig ennél is
tovább megy, amikor azt mondja, hogy a Krisztus keresztfán megszakadt életével
együtt mi is meghaltunk, azaz kettéhasítattunk. Isten pontosan e mindeneket
meghasító, világosságot sötétségtől elválasztó üdvözítő szerelme által vitte
véghez nekünk tett, és az esküjével megerősített ígéretét; Atyánk megváltva
teremtett ujjá bennünket! Sőt azt is tanítja Pál, hogy az egyház, mint Krisztus
teste, betölti, ami híja van a Krisztus szenvedésének.[23] Így az igaz egyház
ismérve az evangélium és a sákramentumok szolgálata, az egyházfegyelem
gyakorlatán túl a Krisztussal való együttszenvedés is.
Szeretett testvérem! Bizonyosságot akarsz?
Akkor hagynod kell, hogy átjárjon a Krisztus félelme és rettenete. Bizonyosságot
akarsz? Hagynod, sőt kérned kell, hogy Krisztus halálkiáltása leleplezze benned
is az Istentől elválasztó bűnt. Senki, aki üdvbizonyosságot akar, nem
spórolhatja meg a Vigasztaló Szentlélek azon hármas munkáját, mely által Isten a
fiaivá teremt. Jézus mondja: „De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy
én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig
elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn,
igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És
igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.”[24]
Bizonyosságot akarsz? Azt kérdezed
Istentől, hogy honnan tudhatom meg, hogy a mennyország örököse vagyok? Onnan,
hogy a hit összekapcsol a megfeszített Krisztussal. Nem spórolhatod meg tehát a
halálában részesülő izzó fájdalmat,[25] csak ezután részesülhetsz
feltámadásának erejéből is, hogy Krisztus jó illata[26] légy e világon.
Legyen kedves Atyánk előtt
üdvbizonyosságért való sóhajtozásunk, kiáltásunk, hozzá emelt imádságunk és
adja meg kegyelméből, hogy meglássuk Krisztust és minden körülmény közt az Ő üdvözített
tanúbizonyságai legyünk! Ámen.
[6] És monda a vincellérnek: Ímé három
esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért
foglalja a földet is hiába? Luk 13: 7.
[7] Vala Úz földén egy ember, akinek Jób vala
a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. Jób 1:
1.
[11] Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az
én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és
nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. Ján 5: 24.
[13] Felelének és
mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei
volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan
embert, aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam.
Ábrahám ezt nem cselekedte. Ján 8: 39- 40.
[14] És ne gondoljátok, hogy így szólhattok
magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is
támaszthat fiakat Ábrahámnak. Máté 3: 9.
[15] Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és
rendeléséből adatott [halálra], megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára
feszítve megölétek: (…). Apcs 2: 23.
[17] Lábjegyzet in Biblia Egyszerű fordítás,
Biblialiga Nemzetközi, World Bible Translation Center 2012-2013, o. 12.
[18] Mert aki méltatlanul eszik és iszik,
ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. 1Kor
11: 29.
[19] Mert az Isten, mikor ígéretet tett
Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. Zsid 6: 13.
[21] „Ezt az alapelvet, - mondja Mackintosh –
nemcsak Isten népére, mint egészre alkalmazhatjuk, nagyszerűen illik az egyes
emberre is!” 99. oldal.
[22] Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelete. „Mit
hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról? Hiszem, hogy Isten Fia a
világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és
igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre elválasztott gyülekezetet
gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja. Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek
és is élő tagja vagyok, és mindörökké az is maradok.” Vö. Patay Lajos:
Kálvin János valláspedagógiája, Theológiai tanulmányok 45. szám. (Különlenyomat
a Theológiai Szemle XI. évf. 1-4. számából. Kiadja: az Országos Református
Lelkészegyesület) Debrecen 1935. o. 93-94.
[23] „Most örülök a ti érettetek való
szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus
szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, ami az egyház; (…).”Kol 1: 24.
[25] „(…) Vissza ne
riadjunk Mesterünk poharától és keresztségétől (Mk 10: 39). Ne beszéljünk nagy
hangon azokról az áldásokról, amelyeket keresztje által nyertünk, ha ugyanakkor
visszautasítjuk azt a megvetettséget, amely szintén vele jár a kereszttel. Meg
kell nyugodnunk abban, hogy Krisztus királysága felé vezető útra nem süt a
világ kegyének napsugara, nincs a virágzó jólét rózsáival behintve.”Machintosh,
98. o.
[26] Ef 5: 2. és 2Kor 2: 15. „Mert Krisztus jó
illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;(…).”