Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.01.27-én.

Olvasandó: Máté 11:29,30  Igehirdető: Nagy Lajos

A globalista-individualista kultúrán és annak etikátlan etikáján felnövő társadalmak embere valószínűsíthetően többnyire nem igen tud azonosulni ezzel a bibliai gondolattal. Szelídség, alázatosság – ósdi, avítt fogalmaknak számítanak sokak tudatában, a rokon értelmű, párhuzamos tulajdonság-jegyekkel együtt. Pedig ezeket a szavakat, ezeket a kifejezéseket a Nagy Tanító, Jézus Krisztus mondja, az Őt ámulattal hallgató sokaságnak. Mégpedig közvetlenül azok után mondja ezt, hogy az előző versben elhangzik ajkáról a világtörténelem leggrandiózusabb hívása: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11:28) 

      Vagyis: az Áldott Orvos „rendel” s – képletesen szólva – mindenkit hív és vár a „rendelőjé”-be. Hogy tömegeket lásson el tanácsával, éltető, megmentő Igéjével. Az az érdekes, hogy ez a mai Ige egy olyan komplex betegtájékoztató, amely a terápiás javaslattal együtt már az eredményt is közli: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Ez az utóbbi záró mondat a veretes Károli fordításban így hangzik: „…Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”  

      A Szent István Társulat által kiadott s jelenleg a legmodernebbnek számító katolikus fordítás pedig így fogalmaz: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” 

      Aki ma szelíd és alázatos szívű, az egyszerűen szembe megy a mostani uralkodó világ-trenddel. Szelídnek és alázatosnak lenni ma sokak szemében majdhogynem a balekséggel egyenértékű. Egy olyan önző világban, ahol minden arra játszik rá, hogy lehetőleg minél harsányabban hangsúlyozza az egyéni érdek feltétlen primátusságát, nem könnyű a jézusi etikai rendszer sarokköveinek felemlítése, miközben egyre erősödni látszik az individualizmus és a lelkek introvertálódása.

      Látjuk, halljuk, tapasztaljuk, hogy ma az én házam az én váram teória vélhetően sokkal erőteljesebben befolyásolja az emberi lelkeket, mint Jézus szava. Pedig a jézusi módszer, a jézusi gyógymód kilátásba helyezhető terápiás eredményei, hatékonysági mutatói önmagukért beszélnek. 

      Aki kész magára venni a jézusi igát, vagyis a szelídséget és az alázatos szívűséget, az előbb-utóbb rájön: egy csomó korábbi szorongásától megszabadult. Nem hajtja már annyira az önző, ha kell, ha nem jelentkező, másokat félrelökni s letiporni akaró karriervágy. Nem gyötri már úgy a féltékenység. És így tovább. Szóval: lassan helyreáll a lelki békéje, egyensúlyba kerül az érzelmi homeosztázisa. Azaz: az  édessé, gyönyörűségessé, boldogítóvá válik az igahordozás. Pedig az igahordozás – amúgy – nehéz dolog, de a Jézus által ajánlott iga az más. Talán azért – is – más, mert az iga szó egy magánhangzó kiváltásával és megváltoztatásával így hangzik: Ige. A krisztusi igahordozás egyenlő az Igének a szívünkben való hordozásával, szívünkben forgatásával!

      Jézus a Hegyi Beszédben, a boldogmondások során azt is üzeni: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Máté 5:5) Az alázatosság legeklatánsabb példája pedig megint csak Ő. Ő, Akiről már Ézsaiás próféta megjövendölte s aztán úgy is lett minden: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” (Ézsaiás 53:7)  

      A szelídség és az alázatos-szívűség konvertibilitása és kifizetődő volta hosszú távon mutatkozik meg.  

      A világhírű Antoine de Saint-Exupéry – a „Kis herceg” szerzője - írja egy helyütt a következőket: „Az én civilizációm arra törekedett, hogy minden ember ugyanannak a fejedelemnek a követe legyen…Értem mély értelmét az Alázatosságnak, amit az egyéntől követeltek. Nem alacsonyította le az embert. Felemelte. Megvilágította előtte követi minőségét. Azzal, hogy kötelességévé tette felebarátjában az Istent tisztelnie, kötelességévé tette, hogy önmagában is Istent tisztelje, az Isten felé vezető úton járó Isten-hírnöke legyen. Arra késztette, hogy magáról megfeledkezve felmagasztosuljon, mert ha az egyén a maga fontosságát csodálja, menten fallá változik az út…”( Antoine de Saint-Exupéry: „Éjszakai repülés”) 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész