Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés: Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt
ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. Máté 7: 12.
Alapige: 2Kir 6: 14-17
Bibliaolvasás:
2Kir 6: 8-23
Szeret testvéreim.
Isten Igéje élet és igazság. Akkor is élet, ha történetesen egy-egy bibliai
történet számunkra az érthetetlenségig furcsa és különös. Úgy gondolom, hogy Elizeus
próféta és szolgája, Géházi most hallott története pontosan ilyen
gondolkodásunkat provokáló különlegesség.
Mit akar üzenni
Isten a Királyok második könyvéből felolvasott több szálon is futó történettel,
a Géházi megváltozott szemléletmódján keresztül? Testvéreim! Mindenekelőtt
helyezzük el a biztos tényeket. Körülbelül 2800 évvel ezelőtt Szíria igényt és
jogot formált magának arra, hogy elfoglalja Izraelt. Hódításának az volt a
stratégiája, hogy rajtaütések által rendszeresen fosztogatja és gyöngíti az
országot. Ebben az időben Jóás volt a nagyobbik országrész királya és Isten
szerette őt. Bármilyen betörési stratégiát ötlöttek is ki a szírek, Isten
megmutatta Elizeus prófétának, ő pedig figyelmeztette a királyt.
- „Ide és ide
mozgósítsd a sereged, mert itt és itt akarnak betörni a szírek!”
A meglepetésnek
készült szír támadás minden esetben megerősített túlerővel találta magát szembe
és el kellet állniuk a szándékuktól. Több ilyen szír kudarc után arra kezdtek
gyanakodni, hogy Izraelnek kémkedő áruló van köztük. A szövegből sokkal inkább
ennek ellenkezője derül ki, hogy a szírek közt van egy olyan valaki, aki
naprakész mindabból, aki a próféta és a király közt történik, sőt még Elizeus
tartózkodási helyét is tudja. Mekkora szégyen ez az Isten népére nézve, hogy
mindig van közte egy „Júdás”. Ez az ember tehát a legnagyobb természetességgel
közli a királlyal, hogy milyen képességei vannak Elizeusnak: még azt is meg
tudja mondani Izrael királyának, hogy úgy mond te, mit beszélsz, teszel vagy
gondolsz a hálószobádban. A szírek oldalán akkor megszületett a döntés, hogy az
ilyen képességekkel rendelkező látnokot el kell fognunk. Egy kommandós csapatot
állítottak fel és éjjel körülvették Elizeus házát. Hajnalban, amikor éppen
támadtak a próféta szolgája kinézett az ablakon és látja a szír gyűrűt egyre
jobban és jobban szorulni. Ez a látvány lényét átjáró halálfélelemmel és
rettegéssel tölti el Géházit. A remegő szolga a prófétához fordul: „Jaj édes
uram! Mit cselekedjünk?” Géházi valamilyen emberi menekülési utat keres, de a próféta
vigasztaló válasza egyenesen bolondságként csengett a fülében.
- „Ne félj, mert velünk többen vannak, mint ő
velük!”
El tudom képzelni,
hogy erre Géházi megint kinéz az ablakon és még több szír kommandóst lát, és
még közelebb, mint előtte. Majd a gazdájára néz és megfordul a fejében, hogy a
félelemtől ő is félre beszél. De ekkor a Szentlélek megmutat egy másik
cselekvési szálat is, a mennyeit. Álljunk meg még egy kicsit az eseményeknek
ennél a mozzanatánál, amikor Géházi azt hallja, hogy velünk többen vannak. Ma
nekünk mondja ezt az Úr, nekem és neked. Vajon elhiszem-e ezt? Elhiszem-e az
Úrnak, hogy ő velem van?[1] Tudom-e eléggé, hogy
minden nap velem van a világ végezetéig, és ha Ő van velem, akkor Ő egyedül is
több az összes angyalnál, ördögnél, katonánál és ellenségnél? Milyen
rettegéssel félt ez a Géházi. Olyan megborzadás ez, mint amikor „valami szellem suhan el előtted, és
testednek szőre felborzolódik. Mint amikor egy ábrázatát föl nem ismertető alak
áll meg a szemeid előtt, és mély csend fog körül, majd ilyen szót hallat veled:
Vajon a halandó igaz-e Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-e az ember? Íme az
ő szolgáiban sem bízhat és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a
sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben
szétnyomhatók a molynál? Reggeltől estig gyötrődnek, s anélkül, hogy
észrevennék, elvesznek örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, nem
halnak-e meg, és pedig bölcsesség nélkül? ”[2]Nos! Amikor ilyen és ehhez
hasonló félelem rettent, el tudom-e hinni, hogy az Úr van velem, és az én
oldalamon én velem és én érettem többen harcolnak, mint ellenem?
Könnyű elhinni,
hogy az Úr van velem, ha minden jól megy. Gazdag vagyok, bőségben élek,
megnyílnak az utak előttem. Tisztelnek szeretnek, megbecsülnek. De mi van
akkor, ha mindezeknek az ellenkezője vesz körül? Vajon nem kellene-e felülvizsgálnunk
az Úr jelenlétéről és közelségéről való képzeteinket? Miért társítjuk a
Krisztus jelenlétéhez a lepkeszárnyon ide-oda libbenő derűt, és miért vitatjuk
el a Krisztus jelenlététől a lelki szegénységet, az éhezést, a szomjazást, a
sírást, az üldöztetést és a meggyötrések hosszú és széles skáláját? Hát nem
Jézus mondta, hogy boldogok, akik sírnak? Boldogok, akik éhezik és szomjazzák
az igazságot. Boldogok vagytok, ha háborúságot szenvednek az igazságért: mert tétek
a mennyeknek országa.[3] Ezeken felül pedig még ezt
is Ő mondta: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és
minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és
örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták
a prófétákat is, akik előttetek voltak.”[4]
Elizeust is így
háborgatták! De ő a legnagyobb békében közbenjáró imával akkor és ott fölemelte
Géházi szolgáját az Istenhez és arra kérte, hogy az Úr nyissa meg a látását. Igen!
Ha valóban azt akarjuk, hogy egy ember megváltozzon, másként lásson,
másféleképpen gondolkozzon és érezzen, azaz, hogy értelme megújulása által
átváltozzon, akkor járjunk érte közbe mennyei Atyánknál! Emeljük föl ót imában
az Istenhez!
Az Úr meghallgatta Elizeust és azonnal betekintést adott Géházinak is a
láthatatlan világ földi világgal konvergens történéseibe. Látja Géházi Izrael
és Isten tüzes lovait és szekereit, mint egy hatalmas ostromgyűrűt közvetlenül
a próféta háza körül.
Ezt követően a próféta
felszakadó fohásza után a történet egy harmadik szálon fut tovább. Azt látjuk,
hogy Elizeus ugyanazzal a buzgalommal könyörög az ellenségért, esetünkben
azokért a szír zsoldosokért. Míg Géházi esetében azt kérte, hogy Isten nyissa
meg a látását, a katonák esetében a próféta azt kérte, hogy Isten takarja el a
látásukat. Elizeusnak ezt a tettét első hallásra felháborítónak tartjuk. Miért
bánik ezzel a megkülönböztetéssel a szírekkel? Hát nem jobb lett volna, hogy
nekik is megmutassa a tűzben lángoló mennyei sereget?
Valójában a helyzet még ennél is bonyolultabb, hiszen az előző versből
az derült ki, hogy a szírek, mint valami idegen helyen tapogatózó vakok,
alaposan eltévedtek. Nem a jó úton jártak, nem a jó városba érkeztek és nem a
keresett embert találták meg. Ekkorát csak a vak ember képes tévedni. És ha már
eredendően vakok voltak a próféta elfogásra küldött emberek, akkor Elizeus miért
kért Istentől rájuk egy másik vakságot? Igen! A paradoxonok paradoxonjával van
itt dolgunk.
A tény az, hogy Isten az ő esetükben vaksággal akar vakságot
gyógyítani! Ezt tette Jézus is a vakon született emberrel.[5] Bár szeme születésétől
fogva világtalan volt az Úr mégis, a nyálából és a föld porából sarat készített
és azzal jól bevakolta, betapasztotta a világtalan ember szemét. Majd elküldte
a Siloám tavához, hogy ott mosakodjon meg. Ez az ember megtette, és azonnal
megjött a látása. Elizeus pontosan így cselekedett a világtalanságukban eltévedt
szír katonákkal. Azt kérte Istentől, hogy takarja be, borítsa sötétbe az ő
világtalan világukat, éppen úgy, mint a Mózes idejében Egyiptomot.[6] Miért? Azért, mert a
világtalanok világában nem Krisztus a világosság,[7] ott az Antikrisztus
csillog, mert hatalma van arra, hogy a világosság angyalává változtassa át
magát.[8] Amikor tehát Elizeus azt
kéri Istentől, hogy borítsa sötétségbe az ő világukat, akkor a szabadítást kéri
nekik, amint a történetből később ki is derül.
Miután tehát elmondta
a katonákért a második könyörgését, helyesbítek, miután befejezte a katonákért
mondott kétrészes közbenjárását, egyszerűen csak kilép a házból, min amikor én
csak kenyérért, vagy tejért lépnék ki a boltba, hogy a hétköznapi teendőimet végezzem, ehhez
hasonlóan, csak úgy, szinte véletlenül, belebotlik a vele szembejövő
hadtestparancsnokba, majd ez mondja: Mi járatban ilyen kora reggel, éppen itt? A
továbbiakat már az Írás rögzíti, hiszen így szól, így válaszol: „Nem ez az Út,
nem ez a Város és nem ez az ember, akit kerestek.”[9]
Mi ezt erkölcsös, szabálykövető keresztyénekként halljuk. Elizeus
imádkozik és hazudik? Hogy meri azt mondani, hogy nem ez az Út? Nos, vitassuk
meg! Igaz vagy sem Elizeus ajkán a szó? Nézőpont, és látni fogjuk, hogy egyben
a hit kérdése is a prófétai igazság. Minden megváltozik, ha magyarul halljuk
ezt a mondatot. „Nem ez az Út (…)” mondatot sokkal inkább úgy kellene
értenünk, hogy ti nem jó úton jártok? Mert bizony, hogyha így fogalmazom meg a
próféta beszédét, akkor azonnal kiderül, hogy ő a legnagyobb szeretet igazságát
és a legnagyobb igazságot képviselte szeretettel az ellenségei felé. Barátaim,
nem jó úton jártok. Barátaim, nem tudjátok, hogy mit cselekedtek! Amikor ezt
mondja nekem valaki, hogy barátom, testvérem, nem jó úton jársz, nagyon fáj,
különösen, ha azt szeretettel és szelídséggel mondja. Engedjétek, hogy segítsek,
- mondta a próféta! Elizeus felajánlott segítségében Krisztus maga cselekedett.
Amikor az Úr látta, hogy világtalan állapotunkba mire vetemedünk, eljött, hogy
köztünk való életével és halálával bennünket is fölemeljen. Fölemeltetésével
Krisztus fölemelt bennünket![10] Ő mondta a keresztfán,
melyen keresztül az Isten trónjáig, sőt az Isten szívébe emelet: „Atyám,
bocsáss meg, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!”Most az Isten szívében
vagyunk, onnan belülről szólítjuk Őt Abba Atyánknak.[11]
Nem a jó városba jöttetek! Igaz-e vagy sem?
Tegnap vetítették az egyik kereskedelmi adón a Mennyei Jeruszálem című filmet.
Mennyi vér folyt azért a városért, hogy végül kiderüljön, hogy sem a
keresztesek, sem Allah seregei nem a jó várost keresték, mert a jó város az,
amit Ábrahám keresett, a nem kézzel készült város, az örök alapokkal bíró
város, a szó igazi értelmében vett mennyei város. Mivel tehát a katonák nem
Ábrahám mennyei városát keresték, iga volt a prófétának, amikor azt mondta,
hogy nem a jó várost találtátok meg.
Nem jó, azaz a keresett embert találtátok
meg! Igaz-e vagy nem? Ismét hazudik-e a próféta, vagy sem? Hát nem ő az,
akit kerestek? Szíria királya azt mondta, hogy ő az. A próféta azt válaszolta,
hogy nem ő az ember, akit keresnek. Mintha csak Keresztelő János szavait
hallanánk, aki elküld magától Jézushoz, amikor azt mondja a faggatóinak, hogy nem
én vagyok.[12] „Aki utánam jön, nagyobb
nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy sarúja szíját megoldjam.”[13] Így mutatott János az
ember Fia Bárány Jézusra![14] Elizeus próféta
katonáknak mondott igéje tehát azt jelentette, hogy ti valójában az ember Fia
Krisztus keresitek, az Ő városát és az Ő útját! Engedjétek meg, hogy
elvezesselek Ő hozzá.
Nos mi ez? A próféta következő, talán negyedik hazugsága? Nézzük csak,
hova vezette őket? Talán a nagy király városába, Jeruzsálembe? Nem! Samária
erődfalai közé vezette őket, ahol minden szír katonára jutott egy nyíl, egy
kard, egy dárda és egy lándzsa. Ez volna Krisztus? Ez volna a mennyei
Jeruzsálem? Ezt kérdi Jóás, Izrael királya is: Vágassam le őket? Elizeus most
Izrael ifjú királyának mondja, hogy nem jó az, amit le akarsz vágatni, nem ők
azok, akiket le kell vágnod! Íme, egy ötödik hazugság. Hát nem ők az országba
betörő bérgyilkosok, akik városokat fosztogattak, égettek fel, asszonyokat
raboltak el, becstelenítettek meg? Miről beszél ez a próféta? Csak arról, hogy
ő nem tett le arról a szándékáról, hogy Krisztushoz fogja elvezetni azokat a
parancsszóra cselekvő embereket. Meg is tette. A történet azzal végződött, hogy
Izrael királya megvendégelte az ellenségeit, nagy lakomát csaptak. Együtt ültek
le a Királyok Királya asztalához. Azon a lakomán ott volt Krisztus. Együtt
ettek vele. Szentlélek azt mondja, hogy azok az emberek az életükben soha többé
nem tévesztették el az utat, a várost és az ember Fiát,[15] akit keresniük kell.
Mi történt valójában ott Izraelben? Csak az,
hogy megjelent ott Isten és az Úr személyesen járt a népe között, amit a Zsolt
83 a következőképpen tár elénk:
„Akik ezt mondták:
Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait! Én Istenem! Tedd őket olyanokká,
amilyen a porfelhő, [és] amilyen a polyva a szél előtt; Olyanokká, mint a tűz,
amely meggyújtja az erdőt, és mint a láng, amely elégeti a hegyeket. Így
kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket! Töltsd
el orcájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet! Szégyenüljenek meg
és rémüljenek el örökké, és piruljanak és pusztuljanak, Hogy megtudják, hogy
te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges [Isten] az egész földön.”[16]
Mindezt pedig a
prófétai kinyilatkoztatás által úgy látjuk, hogy az Úr, mint egy harcos,
megveti lábát a poros földben. Látjuk, hogy valahányszor a lába földet ér,
fölszáll a por körülötte. Ezt a fölszálló port látta Géházi és halálfélelem
járta át. A por láttán rettenet és iszonyt költözött a velőjében. Hát indokolt
volt ez a halálfélelem? Valójában nem. Port látott de az Úr szent jelenlétét és
ottlétét érezte az őt átjáró halálfélelmében. Ezután fölemelte őt Elizeus
közbenjáró imája a por látványa és érthetetlen rettegése fölé. Akkor meglátta
Géházi az Urat, pontosabban az Ő dicsőségét. Látta Őt, amint körülveszi az Ő
szent és harcos népe. Az Úr szerelmének lángjában az Úr soha nincs egymaga,
mindig vele van az ő harcos népe.
Ahhoz, hogy ezt egy
kicsit jobban értsük röviden vegyük át, hogy mit tudunk a Bibliából az Isten
megjelenéseiről:
A pásztor Mózes a Hóreb lábánál lángoló és el
nem hamvadó bokor jelenségeként fedezte fel a látótávolságán belül megjelent
Urat. Az Úr a lángok közül szólította őt a nevén. Az ószövetségi kijelentés
megkülönbözteti a látótávolságban és a hallótávolságban beszélő Istent. Sőt a
hallótávolságban is kétféleképpen szóló Istent. Így az Isten jelenléte
dicsőségének még földi viszonylatok közt is legalább három fokozata, szintje,
tornáca van.
Az Isten megjelenését taglaló Exodus könyve
különbséget tesz ember és állat között, ember és ember között, amikor a Sínai
hegy lába körül különféle határvonalakat jelöl ki.[17] Az állatok, amelyek
átléptek egy kijelölt határt, meg kellet halniuk nyíl, vagy megkövezés által.
Az ember, a hosszan és élesen hallható kürtzengés hallatán átléphette ezt a
határt és elindulhatott a hegyre de, ha ott átlépett egy másik határvonalat
ugyanúgy kellett meghalnia.[18] Ez az a szint, amit az
ószövetségi kijelentés így nevez meg, idézem: „Íme én hozzád (Mózeshez) megyek
a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higgyenek néked
mindörökké.”[19]Isten
nem a néphez, nem annak elöljáróihoz, hanem egyetlen kiválasztotthoz lép a
lehető legbensőségesebb kapcsolatba, de azt oly módon cselekszi, hogy sok szem
és fültanúja legyen. Isten az általa kiválasztott emberbe helyezi az
kikezdhetetlen tekintélyét! Attól a perctől fogva Mózes bármit mond a népnek,
az Isten szava az! Isten a nép kérésére teszi ezt! Ők mondták Mózesnek: „Te
beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne
haljunk.”[20]
A 2Móz 24: 9-18 szerint az Ő szolgálata és a
szent istentisztelet céljából megbízható és hitelre méltó szemtanúkat választ
ki és rendel el! Mózes az Úr hívására, Áron, Nádáb, Abihu és Józsúén kívül
hetven elöljáróval indult el a Sinai hegyre. Ők mindnyájan látták az Úr lába
által érintett földet, mely olyan volt, mint valami zafír padlózat, mely a
kéklő éghez hasonló.[21] A szentíró megjegyzi,
hogy noha látták Isten, az Ő dicsősége nem bántotta őket a hegynek abban a
magasságában, sőt együtt ettek és ittak is.
Ezt követően Isten Mózest közelebb hívta
magához. Arra a találkozásra Mózes csak Józsuét vitte magával, de őt is csak
egy szakaszon, a hetven vénet és a papi testület képviselőit a hegyen
fölállított alsó táborban, a népet pedig a sík mezőn kijelölt táborban hagyta.
Ők nem mehettek följebb, vagyis az Isten jelenléte dicsőségének bensőséges
hallótávolságába. Isten ilyen közelségbe csak Illést engedte és az
Újszövetségben Jézust.[22]
Mindennek a különlegessége az, hogy az ő
szolgálatukon keresztül tett Isten bennünket a gyermekeivé, és az örökkévaló
Krisztus közbenjáró szolgálatán keresztül jött hozzánk Isten a lehető
legközelebb, a mennyei Atya és a Bárány Jézus vérével megszentelt gyermek,
atya-fiúi bensőségességében. A Lélek által ezen a szinten szólítjuk mi Istent
Abba Atyánknak![23]
Az Isten jelenések másik különlegessége az,
hogy a bizonyos szinteken emberi szemszögből más és más formában látható az Úr
dicsősége.
Kezdetben Mózes egy lángoló és el nem hamvadó
bokor formájában szemlélte az Úr jelenlétének dicsőségét. Ezt Pál fátyolon
keresztüli ismerésnek, Károlyi pedig ködön keresztül történő látásként jegyzi.
Isten jelenlétének dicsőségéről van szó, amit a nép a neki kijelölt helyről
lángoló emésztő tűznek látott a hegy csúcsán. Egy következő szinten, ahol a
vezetők voltak, ugyan az a jelenlét fölre alászálló égként volt látható, úgy is
mondhatnánk, hogy ég az égben, mely kéklő zafírként tündökölik. Azon a helyen
pedig, ahol Mózes volt, nos, erről van a legkevesebb tapasztalatunk. Ami pedig
még ezen felül is van,[24] arról végképp nincs sem
tapasztalatunk, sem nyelvünk,[25] azaz semmilyen
képességünk, amivel megfoghatóvá tehetnénk a kívülállók számára.
Azt viszont
tudjuk, hogy Mózes az Isten jelenlétét és közelségét sötétségként, mélységként,
félelemként és rejtettségként élte meg, tapasztalta meg. Mózes az élet és
halál, az üdvösség és kárhozat kettő és közös határán állva volt jelen az Úr
színe előtt. Ezt senki nem spórolhatja meg, akit az Úr közel von magához!
Magának Ábrahámnak is át kellett hatolni ezen, kétszer is![26] Nem volt kivétel ez alól
maga Géházi sem, akit Elizeus imája emelte föl az Úr közelségébe.
Visszatérve a történetünkhöz, Géházi tehát élet és halál, üdvösség és
kárhozat, megtartatás és elveszés határán állva szembesült az ott jelenlévő
Isten dicsőségével. A próféta közbenjáró imájával fölemelt Géházi a látható és
láthatatlan világ találkozási pontján kettős ostromgyűrűben volt. A látható
ostromgyűrű a szír kommandós seregként közeledő ellenség volt. Géházi vele
szembesülve élte át az elveszéssel összekapcsolt halálfélelmét. Valójában a
szemnek elrejtett láthatatlan valóságban ezt a sereget az Isten jelenlétének
dicsősége kergette maga előtt.[27] Olyan volt, mint nyár
hevében a lábunkra fölszálló por. Géházi látótávolságból látta, amit egykor
Izrael is láthatott ott a Sinai pusztán. Megnyitott látással Izrael lángoló
szekerei és lovagjaiként[28]
látta az Úr jelenlétének világosságát és dicsőségét. Ez nem zárta ki azt, hogy
ennek a lángoló szekérgyűrűnek a földi dimenziókban tapasztalható konvergens eleme
és megfelelője, történetesen a szír portyázók, a mindenkori ellenség legyenek.
Ebből a látásból
nagyon fontos információkat szemezgethetünk ki magunknak. Egyetlen egymással
konvergáló jelenségről van tehát szó, Isten szent megjelenéséről és
jelenlétéről, annak látható és láthatatlan dimenziójáról, amelyet az igén
keresztül különböző nézőpontokból szemlélünk. Talán csodálkozunk? Inkább
higgyünk! Meg van írva: „Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld
lábaimnak zsámolya (…).”[29] Tudva tudjuk az Igéből,
hogy az Úr ülő,[30]
álló,[31] vagy járó jelenlétét tűz
és felhőoszlop[32]
kíséri, áthatolhatatlan homály és sűrű köd veszi körül.[33] Ahol csak megveti a
lábát, fölszáll a por. Kavarog, mint a szélben a polyva.[34] Alapigénk szerint tehát
van egy nézőpontunk a láthatatlan világból és van egy tapasztalatunk a látható
világból is. A láthatatlan világ valósága szempontjából a Biblia (Exodus) Isten
jelenései itt, ebben a történetben azzal egészülnek ki, hogy a világosság,
dicsőség, lángolva megemésztő tűz és Izrael lángoló szekerei és lovagjai
egyetlen elem más és más szemszögből. Az Urat körülfogó tűz és dicsőség
valójában az ő szent és üdvözített népe, mint a szerelme tüzében lángoló
harcosok.
Dániel és három
társa mielőtt Nebukadneccar tüzes kemencéjébe dobattak volna,[35] előtte abba a kemencébe
maga az Úr szállt alá. Az úr körül lángoló tűz pedig kioltotta Babilon ostobán
haragvó királyának tüzét, Dániel és két társa pedig magával az Úrral sétált a
szentek közösségének dicsőségében. Elizeus is köztük volt, később maga Géházi
is csatlakozott ehhez a sereghez.
Bárhol jelenjen is meg az Úr, vele van az Ő szent népe. De az Úr
köztünk való jelenlétét mi sokszor úgy éljük át, mint Géházi, hogy tudni illik halálfélelmet
érzünk, szorongató ellenséget látunk, azt, hogy igazságtalan emberek törnek az
életünkre. Nem! Ők csak por az Úr lábán! Isten nevezheti őket pornak, hisz Ő
teremtette őket a porból, de Krisztus katonájaként én egyet tehetek, amire
parancsot is kaptam az Úrtól, hogy tudni illik vezessem el őket Krisztushoz, az
Ő városába, és az Útra, aki, szintén Krisztus! Szívleljük meg Krisztus Urunk
hegyi beszédben elmondott szavait! Szeressétek ellenségeiteket! Imádkozzatok
azokért, akik üldöznek! István vértanú pontosan így cselekedett, és az ő
közbenjárására, mindvégig kitartó engedelmességére az öldökléstől lihegő Saul
megtért, akit mi Pál apostolként ismerünk. Az a lincselő tömeg ott Istvánnal
szemben, csak fölszálló por volt Krisztus dicsőséges jelenlétében. Ott állt
Krisztus, hogy magához fogadja István nevű szolgáját, barátját és társát.
Mózessel a lángoló bokorból tehát nem csak az Úr beszélt, hanem a Mózes
atyái is, Ábrahám, Izsák és Jákob is! Ott voltak az Úrral a lángban, Mózes
számára pedig lángként látszódtak. Az a tűz és az a láng idegen, félelmetes és
ijesztő lett volna, ha belőle nem az Ábrahám, nem az Izsák és nem a Jákob
hangja szólalt volna meg. Isten az atyák hangján beszélt Mózessel. Az ember
csak ezt a tűzben megpróbált hangot hallja, érti és ismeri. A Krisztus nyája
minden ettől különböző hangtól, mint idegentől, elszalad![36] Lássuk hát meg, hogy az
Úr lángjai nekünk nem idegen tűz lángjai, mert a hit hősei ők, beszélnek belőle
hozzánk, akik legyőzték ezt a világot. Lássuk meg, hogy a köztünk jelenlévő
Krisztus lábára fölszálló por nem az ellenségünk, csak jeleznek, közvetítenek,
hogy az Úr szent jelenlétében állunk. Lehet ilyen por egy betegség, a gyász,
bármely szorult és teher alatti hosszan tartó állapot.
Sűrű köd és fölszálló por, ami Krisztus dicsőségének köztünk való
jelenlétére utalnak. Áldott az Isten, ha nem viselkedünk porként Krisztus
dicsőséges jelenlétében. A por fölszáll, a kőszikla marad. Te szikla vagy
mondta az Úr Péternek,[37] de ezzel az igével most
neked is! Kezdetben Géházi fölszálló porként viselkedett. Elizeus vele
ellentétben higgadt volt, nyugodt, magabiztos, határozott és céltudatos;
megvette lábát Isten igazságában, mint egy szikla.
Ebben a történetben
tehát a mennyei dimenzió kiegészül a földi valóság éppen akkor és éppen ott
történő elemeivel, a földi történés pedig a mennyei valósággal. A mennyei
tűzgyűrű és a szír portyázó csapat ostromgyűrűje a Géházi személyét érintő
valóságnak egy tekintélyes területén egyetlen összetartozó egységet alkotnak. A
mennyei és földi világ különös konvergenciája! Ez a terület, vagy dimenzió, a
Géházi, ízek és velőig elható halálfélelme. Géházi szír kommandósokat látva
retteg ezzel a halálfélelemmel. Valójában, a próféta imában fölemelt szolgáját
akkor és ott, az Úr szentségének testközelsége járta át.
Emlékezzél meg erről a történetről, ha rettegés és halálfélelem törne
rád. Gondold meg, hogy Isten dicsősége jött közel hozzád!
Nem volt ez másként
sem nagycsütörtök, sem pedig nagypéntek napján, ahogy nem lesz ez másként az Úr
visszajövetelének napján sem! Isten dicsősége nagypénteken is földi népe közt volt.
Kibeszélhetetlen rettenet járta át minden tanítvány szívét. Az a nép a tanítványokkal
az élén, amikor Jézust a halál fogta körül, csak sűrű homályt és sivatagi
viharhoz hasonló porfelhőt látott. Kajafás, Annás, Júdás, Pilátus a rómaiak,
mind, mind csak fölszálló por voltak Isten dicsőségének lábnyomában.
Az Úr hamarosan eljön értünk, hisz megígérte, Akkor is vele lesznek a
szentek. Akkor a kürt ismét megszólal, mi pedig átváltozunk és hozzá fogunk
menni. Csak a kürt jelzésére indulhatunk, mint akkor ott Izrael a Sínai
pusztában! Ez a kürt ma számunkra az evangélium éjféli kiáltása, mely a
Vőlegény elé szólít bennünket! Jöjj testvérem a halálfélelmedből a bűnbánat és
megtérés nyitott ajtaján át az Úr dicsőségébe. Ismerd fel, hogy halálfélelmed a
láthatatlan mennyei világ és a látható földi világ egybeesése, konvergenciája!
Ne félj, mondja az Úr! Veled többen vannak, mint ellened!
Jöjj testvérem, és állj velem együtt a Krisztus közelségének, a menny
és a föld határvonalára, az élet és halál, az üdvösség és kárhozat, a
megtartatás és elveszés határára és halld az Úr hívását! „Könyörülök, akin
könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek!” Könyörülve könyörülök, és
kegyelmezve kegyelmezek!”ez az én szent nevem![38] Ma ezzel a nevemmel
hívtalak! Ámen.
Áldás: „Én pedig azt mondom
néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak,
jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik
háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai
(…).”Máté 5: 44-45.
[1] És
íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! Máté 28: 20.
[2] Jób
4: 15 - 21
[3] Máté
5: 10.
[4] Máté
5: 11 - 12
[5] János
9.
[6] „És
monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség
Egyiptom földén és pedig tapintható sötétség. És kinyujtá Mózes az ő kezét az
ég felé, és lőn sűrű sötétség egész Egyiptom földén három napig. Nem látták
egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig (…).”2Móz 10:21 -23.
[7] Ismét
szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem
követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. Ján 8:
12.
[8] Nem
is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. 2Kor
11: 14.
[9] 2Kir
6: 19.
[10] És
én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ján 12: 32.
[11] Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét
a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga,
hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. Gal 4: 6 – 7.
[12] És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat
küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És megvallá és
nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus. Ján 1: 19 – 20.
[13] Ján
1: 27.
[14] Másnap ismét [ott] állt vala János és kettő az ő tanítványai közül; És
ránézvén Jézusra, amint [ott] jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya! Ján 1:
35-36.
[15]
OLVASD EL MIND! Tudnod kell, hogy kicsoda az ember Fia, akit keresned kell! Máté
10: 23; Máté 11:19; Máté 12:40; Máté 13:37; 41; Máté 16:27; Máté 17:9; Máté
18:11; Máté 19:28. Máté 20:18;
28; Máté 24:44; Máté 25:13; 31; Máté 26:24; 45; Márk 2:28.
[16] Zsolt
83: 13 – 19.
[17] És
vess határt a népnek köröskörül, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre
fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti,
halállal haljon meg. 2Móz 19:12.
[18] Ne
érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le;
akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor
felmehetnek a hegyre. 2Móz 19: 13.
[19] 2Móz
19: 9.
[20] 2Móz
20:19.
[21]
2Mózes 24: 10.
[22] És
hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket
csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük; És a ruhája fényes
lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.
És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal. Márk 9:2
-4.
[23] Minthogy
pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe,
ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Gal 4:6.
[24] 2Kor
12:2.
[25] 2Kor
12:4.
[26] 1Móz
15:9 – 17; 1Móz 22: 1 – 18.
[27] Így kergesd őket a te szélvészeddel, és
forgószeleddel így rettentsd őket! Zsolt 83: 16.
[28] És
imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd
lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és íme a hegy rakva volt
tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül. 2Kir 6: 17; 2Kir 13: 14.
[29] Ézs
66: 1; Máté 5:35.
[30]
ApCel 7: 49.
[31] És
monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől
állani.
Apcs 7: 56.
[32] 2Móz
14:24.
[33] „Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű
homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, És trombita harsogásához, és
a mondásoknak szavához, melyet akik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék
hozzájok szó; Mert nem bírták ki, ami parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér
is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le; És oly rettenetes
volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: (…).”Zsid 12:18 – 21.
[34] Olyanok
lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad
el. Jób 21: 18.; „Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a
szél. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak
gyülekezetében. Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.”
Zsolt 1: 4 – 6.; „Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak
angyala verdesse [őket].” Zsolt 35: 5.
[35]
OLVASD Dániel könyve 3. részét.
[36] Idegent
pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.
Ján 10:5.
[37] És
vezeté őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna
fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (ami megmagyarázva: Kőszikla). Ján 1: 43.
[38] És
monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és
kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek,
akinek kegyelmezek. 2Móz 33: 19; Róm 9:15.
