Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.04.22-én.
Olvasandó: Apostolok Cselekedetei 4:33 Igehirdető: Nagy Lajos
Egy héttel vagyunk Húsvét ünnepe után. Mai meditációnk gondolatmenetének irányát azonban még meghatározza a feltámadás grandiózus kérdés-csomagjának gazdag tartalmú vetülete.
Múlt kedden Pál apostol ajkáról azt hallottuk, hogy Ő bizony – mint mondja - hőn óhajtja: „…hogy megismerjem őt – mármint Jézus Krisztust - és feltámadása erejét… hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” (Filippi 3:10,11) Nagyon fontos tudnunk, hogy Pál még nincs ott a kereszt alatt, nem közvetlenül részesül a feltámadás esemény élményében sem. Ő akkor még más utakat jár. Üldözi a Krisztus-követőket. Ellenben a farizeusi életének egy bizonyos pontján, amikor – a Biblia tudósítása szerint - épp bosszútól lihegve Damaszkuszba tart s fanatikus gyűlölettel akarja begyűjteni és letartóztatni a keresztyéneket, csoda történik. Látomásban megjelenik Neki a Feltámadott, Ő földre esik, amikor az audícióval is párosuló jelenés során azt hallja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Ő visszakérdez: „Ki vagy, Uram?” Mire hangzik a válasz: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” (Apostolok Cselekedetei 9:4,5) És ekkor megtörténik az a bizonyos pálfordulás. Ugyanez a Pál apostol beszél tehát későbben a feltámadás tényének erejéről.
Ezzel a gondolattal kapcsolódik a múlt keddi idézet a mai alapigénkben hallottakhoz. A feltámadás gondolatához kötődő erő-koncepció ugyanis egy letagadhatatlan valóság.
Mai alapigénkben is ez az erő-komponens a hangsúlyos. „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon.” Mitől van bennük ez az erő, amiről itt szó van? A feltámadás hírének és tényének erőt képviselő, erőt megjelenítő, erőt sugárzó és erőt adó birtoklásától. „…Hogy megismerjem őt és feltámadása erejét…” (Filippi 3:10) És: „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról…” Ez az erő tartja fenn, tartja életben mindmáig a keresztyénség eszméjét. Az erő óriási dolog. Ezzel szemben az erőtlenség sajnálatos, esetenként lehet, hogy szánalmas dolog. Az erő hiánya leblokkol, indiszponálttá tesz, jelentős teljesítménycsökkenést eredményez és így tovább. Egyszóval az erőtlenség nem jó és előbb-utóbb teljesen legyűr.
A fejezet, amelyből – kontextusából kiragadottan – idéztük a mai alapigét, egy tudósítás az első zsenge keresztyén gyülekezetek hétköznapjairól. Sok pozitívum jellemzi ezt a bimbózó állapotot. Néhány verssel korábban azt olvassuk: „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt…Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá.” (Apostolok Cselekedetei 4:32,34,35)
Ez az idealisztikus állapotfestés némi malíciával arra sarkall, hogy kicsit kacérkodjunk a gondolattal: az egykori kommunizmus eszméje tulajdonképpen jószerivel erre az őskeresztyén modellre alapozott. Merthogy a legfőbb elve az volt: el kell jönnie annak az ideális állapotnak, amelyben mindenki szükségletei szerint részesül a javakból.
Természetesen ez egy amorf, utópisztikus filozófia volt, amely már régen meg is dőlt. Ma már karikatúra. Miért dőlt meg? Azért, mert nem Istenből, Isten létéből és nem a feltámadás tényéből s erejéből táplálkozott. Egy megint másik apostoli Igében így szól az Úr az örök emberhez: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (II.Korintus 12:9b) Vagyis: az Isten erejének s a feltámadás ténye erejének folyamatos tudatosítása az ember törékenységét és erőtlenségét kompenzálni hívatott és képes is rá. Nem hamis erő-demonstrációkra, még kevésbé nem erő fitoktatásra van tehát szüksége az emberiségnek, hanem egy józan tárgyilagos belátásra. Jelesül arra nézve, hogy az ember önmagában kevés. Ellenben a Deus Forte – az Erős Isten - koncepció érvényesülhet az egyének és a közösségek életében – feltéve, ha hagyjuk érvényesülni! A nemzetek történetének lapjain egyértelműen megállapítható: amikor az ember és a nép radikálisan kiiktatta életperspektívájából a Transcendenst, akkor az mindig visszaütött a nemzetre, az egyénekre és a közösségekre. Így tervezzünk jövőt!
Végezetül hadd álljon itt az Erős Isten, a Deus Forte koncepció s a feltámadás ereje koncepció gondolatainkba történő integrálásának jegyében a zsoltáridézet, ezúttal Szenczi Molnár Albert fordításában:
Az erős Isten, uraknak Ura,
Szól és e földet mind előhívja,
Támadatról és napenyészetről,
Nagy szépséggel a Sion hegyéről
Eljő az Isten ő fényességében,
Semmit el nem hallgat ítéletében.
(Református Énekeskönyv, 50. zsoltár 1.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
