Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.05.05-én.
Olvasandó: Máté 20:20,21 Igehirdető: Nagy Lajos
Tegnap Anyák Napja volt. Ilyenkor akiben csak érző lélek lakik, az gondolatban és lélekben legalábbis mélyen megalázza magát és hálát ad Istennek az édesanyjáért. Azért az anyáért, aki egykor rég – vagy ha fiatal az ember, akkor nem is olyan rég – először is vállalta, felvállalta áldott állapotát, ami ma egyszerűen, de annál inkább tőrdöfésszerűen terhességnek mondatik. Aztán vállalta, felvállalta a gyermeknevelés töredelmét, nélkülözött azért, hogy a gyermekének mindene meglegyen. Majd miután szinte önmagát elégette egy áldozatos életen át, lassan-lassan megcsendesedve, a szeretet, a soha el nem múló, igazi szeretet mintájává lett. Áldott dolog és kimondhatatlan boldogság, ha valakinek még itt van, ebben a zajos-bánatos földi világban az édesanyja.
Az édesanyák arról nevezetesek, hogy gyermekük a szemükben a legszebb, a legtökéletesebb, a legokosabb és van még sok-sok ilyen leg-leg-leg… Az anyák közben persze azt szeretnék, hogy ezt a „minősítést” mindenki elismerje. Hogy édesanyai szívüknek ezen a ponton sikerélménye legyen. Félreértés ne essék, ez nem elfogultság, esetleg csak kicsit az. Ez nem gyengeség, hanem gyengédség. Ez még nem is dicsekedés. Ez az édesanyai szeretet.
A hosszabb evangéliumi történetből kiragadott mai bibliai idézetben egy ilyen édesanya áll elénk. A Zebedeus fiainak anyja. Ő sem különb, mint más édesanya. Neki is az kell vagy kellene, ahhoz ragaszkodik, hogy mivel az Ő Gyermekei a leges-legjobbak a világon, lehetőleg a legnagyobbaknak is láttassa Őket másokkal is.
Lássuk, kik ezek a Zebedeusék? Az apa Jézus korabeli tekintélyes halász ember. A Zebedeus ószövetségi eredetű héber név, zebádiai-t jelent, aminek görögösített formája a Zebedeus. Magyarra leginkább így lehetne lefordítani: Isten megajándékozta - vagy másként: az Úr ajándékoz. Ennek a családnak a tagjai pedig igencsak hűek a nevük jelentéséhez. Vagyis: istenfélő életet élnek. Az apa, Zebedeus talpig becsületes ember. Amolyan minta családapa, aki nemcsak halászni tanította meg a fiait, Jakabot és Jánost, hanem arra is, hogy a legjobb úton akkor járnak, ha Krisztus követségébe szegődnek. Zebedeus felesége Salomé. A héber név, Salomé magyarra lefordítva békést, békességest, teljeset, épet jelent. Itt megint csak azt mondhatnánk, amit a beszédes latin közmondás, nomen est omen – azaz magyarul: a név intő jel, figyelmeztető jel, a név kötelez, a név a végzet.
Épp ő, Salomé a főszereplő, a Zebedeus-fiak édesanyja. Milyen ez az édesanya? Először is majdnem olyan, mint minden jó édesanya. Jó édesanya az, aki kivétel nélkül mindenben a gyermeke javát akarja. A gyermek anyaméhbeli állapotától kezdődően egészen addig, amíg az édesanyára reá nem borul a szemfödél. Egy dologban azonban Salomé, a Zebedeus-fiak anyja minden esetre nagyon különbözik korabeli – vagy akár a mai – anyatársaitól. Ő olyan dolgot tart fontosnak a fiai jövője szempontjából, amit más anyák nemigen szoktak különösebben forszírozni, hanem inkább csak úgy félvállról szoktak venni. Tisztelet a kivételnek.
Lássuk hát, mi ez a szokatlan dolog, ami Salomé számára oly nagyon fontos. Salomé, odamegy Jézushoz és a fiúk, Jakab és János jelenlétében, mindenféle előzmény nélkül leborul az Úr előtt és azt kéri: „Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.” Ó, hát ez aztán a megható kérés! Ez az édesanya a legnagyobb dolgot kéri Istentől a fiainak. Egyértelmű, hogy már megszületésük előtt imádkozott értük és azóta folyamatosan. Most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy teljesen bebiztosítsa a jövőjüket. Ha már most – úgymond - lerendezi a sorsukat Jézussal, a jövőben le van a gond róla. A tetejében nem valamiféle fapados helyjegyet akar nekik váltani a vágy villamosára, hanem a csúcsmegoldást választja. Az anya kérése arról rántja le a leplet, hogy Jézus környezete hogyan értette, illetve hogyan értette félre a Mester Jeruzsálem felé való közeledését. Az az érzésünk, hogy a Zebedeus-fiak anyja maga is érzi: valami nagyon kényes dolgot kér Jézustól. Másfelől ez a kitűnő édesanya a világért se szalasztaná el az alkalmas időt, amikor – szerinte - küszöbön áll a Mester hatalomátvétele. A különleges és első pillantásra kicsit csacskának tűnő kérés lényege az, hogy Jézus hatalmi szava alapján a Zebedeus-fiúknak, Jakabnak és Jánosnak jusson a dicsőség trónjára ülő Jézus mellett a legnagyobb hatalom.
Amit eddig elmondtunk a Zebedeus-fiak édesanyja által előadott különös kérés aggályosságáról, az természetesen mind így igaz. Azonban ma, Anyák Napja másnapján a fentebb vázolt tényeken is túl kell látnunk. Mégpedig úgy, hogy a lehető legnagyobb alapossággal le kell szögeznünk: a Zebedeus-fiúk édesanyja lehet, hogy furcsa dolgot kért Jézustól, az is lehet, hogy buzgóságában eluralkodott rajta a gyermekeivel kapcsolatos elfogultság.
Azt azonban senki el nem vitathatja, hogy a lehető legjobb édesanyának bizonyul a kérésével. Aki édesanyaként azt kívánja és mindent meg is tesz azért, hogy a gyermeke itteni, földi életében Jézus közelében, azaz hitben, szeretetben és békességben éljen, az a lehető legnagyobb boldogság felé vezeti gyermekét. Aki pedig nem munkálja a gyermekének Jézussal való kapcsolatát, az nyíltan felvállalja, hogy nem akarja megadni gyermekének ezt a bónust. Lássuk be: Jézus közelében a mai gyermekeknek is jó helye van vagy jó helye lenne…. És akkor még egyelőre nem az „odaátról” beszélünk, mint a Zebedeus-fiak anyja. Hanem nagyon is az itt és mostról, a földi életről, ami után következik csak hitünk szerint a mennyei lét, amiben maga az Úr fogja meghatározni azt, hogy az üdvözültek sorában ki foglalhat helyet Őmellette. De mert e látható világ tükrözi a láthatatlant és viszont – ezért hát aki idelenn Jézussal van, annak van esélye odaát is Vele lenni, aki pedig idelenn kerüli Őt, mert mondjuk az édesanyja is kerüli, annak kevés az esélye.
Anyák Napja másnapján a mintaszerű anyaságra tanít bennünket az Ige. Egyben rámutat arra, milyen fontos az anyák szerepe, nemcsak a személyes életünkben, de tágabb értelemben vetten a társadalomban is, hisz az anyák gondolat- és indulatformáló hatása a gyermekre közismert.
Befejezésül hadd álljon itt a hajdankorok hőslelkű, hazaszerető és hitvalló édesanyáiról szóló hálafohász a költői ajkon, Hegyaljai Kiss Géza: „Anyák napja” című versének részletéből.
…Arról tudtuk meg, hogy anyánk szeret minket,
Hogy mindig, mindenben csak rajtunk segített.
Elmegyünk? Hazavár. Ellátással fogad,
Csak éljük mellette az arany-napokat.
Minden gyermek gazdag. Szegény csak az lehet,
Kinek édesanyja nincsen, vagy nagybeteg.
Jó Anyánk érettünk: ki tudja mit szenved?
Áldja meg az Isten s jóval fizessen meg!
És jó anyánk hányszor megy a Golgotára,
Nélkülünk szegényke, és csak egymagába.
Kevés két élet, hogy jóval adjam vissza,
Aminek a levét most az anyám issza.
Szép hát, ha valaki deres már, nem gyermek
S ráborul kezére: - Áldja az Isten meg!
Én is azt szeretném, hogy soká szeressem,
Száz év felé járjon. Akkor is szeressen.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
