Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés:
Messzünnen [is] megjelent nekem az Úr, mert örökkévaló szeretettel
szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat. Újra felépítelek
téged, és felépülsz, oh Izrael leánya. Jer 31: 3 – 4.
Alapige:
Zsolt 139: 1 – 6.
Bibliaolvasás:
Jelenések 1: 9 – 18.
Mi
tölti be embervoltodat, amikor ezt hallod:
„Hagyd, hogy szavaim elérjenek (…). Hagyd, hogy szavaim
simogassanak (…). Hagyd, hogy szavaim fáklyavivőként eljussanak
hozzád, és ha kész vagy befogadni őket, érezni fogod, ahogy
átölelnek belül.”[i]
„Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod” mondta zsoltáros, amikor tetten érte magában a benne munkálkodó Igét
és kellemetes vendégként még marasztalni akarta. Különös érzéssel tölt el a
tudat, hogy Isten, aki engem Krisztusban szeret minden oldalról körülfogott. Az
ünnepi főfogást zöld levelekkel, színes, zamatos és illatozó gyümölcsökkel
díszítve helyezik az asztalra. A katarzist hozó művészetekben, amilyen a
színjátszás, egy jó regény és a vers is, egymásba fonódó cselekmények és színes
történések gyűrűje juttatja célba az üzenetet. A zeneműben a szívet-lelket
megdobogtató hangcsokrot a vibráló vonók, trillázó furulyák és fuvolák, a pörgő
dobok, az eget megcélzó rézfúvósok, a sűrűn csattogó cintányérok színes
hangkörete fogja körül. A gyémántot egy nyakéken, egy gyűrűn, vagy fülbevalón
fogják körül szín tiszta aranyban, hogy viselője dicsőségét hirdesse. A
prófétaság Lelke ez alkalommal nem erről szól, hiszen az ékszerként ragyogó követ
csak egyetlen arra speciálisan elkészítet részén fogják körül, hogy
rögzíthessék. De így vagyunk a művészetekkel is. A zene, ami a művészetek közt
talán a legjobban képes átjárni a lelkünket, nem képes emberi valónk oly
mélységeibe és rejtelmeibe elhatni, ahova csak az Úr hangja és Szentlélekkel
teljes Igéje. Az Isten erejével és szent jelenlétével töltekezett Ige, mint
kétélű kard, eljut oda, ahova az író, a költő, a zeneszerző és a művek előadói,
a szobrász, a festő, az ékszerkészítő, a mesterszakács és még a prédikátor sem
képes eljutni; a te létezésed középpontjába, forrásába, oda, ahol csak te vagy
és üdvözítő Istened!
Itt
és most, amikor ezt hallod, hogy „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam
tartod,”(Zsolt 139: 5) pontosan erről van szó!
Kérdésem, hogy miként fogott egészen körül az Úr? Ha pedig
körülfogott, miért, vagy hogyan tartja rajtam a kezét? Ezenfelül pedig még
szemmel is tart,[ii]
de nem ám csak tér-idői mozgásomat követi, hanem még a gondolataimat is, a
nyelvemre formálódó szavaimat, beszédemet is. Az Úr követi az egész mozgásban
lévő, vagyis a megszülető és meghaló érzésvilágomat.
Csendesedj hát el, hogy a kérdések a te kérdéseid legyenek!
Hadd tudatosuljon benned a téged követő Úr!
Amennyiben jól kérdeztem, illetve kérdeztük Őt, akkor most
Isten azt válaszolja, hogy nem a kezével fogott bennünket minden oldalról
körül. Éppen ezért hangsúlyozza, hogy „kezét rajtam,” azaz személyesen rajtad
és rajtam tartja, mert ha úgy mond, keze, mint Krisztus Jézust hitelesítő
pecsét nem lenne rajtam, akkor semmi nem lenne, amiből Jézusra és a mennyei
Atyára tudnék következtetni.
Így
volt ezzel János is ott a Pátmosz szigetén. Apropó, a szigetállapot is már egy
körülfogott állapot, aminek csak fokozata a Jézus nevéért való üldöztetés, az
ebből következő különféle szenvedések és az állandó halál-közeli lét. János
tehát, amikor megfordult, hogy lássa is a morajló vízesés hangján hozzá beszélő
hangot, akkor valami Ember fiához hasonlót látott hosszú palástban, mellén
aranyövvel, kinek feje és haja vakító fehér volt, szeme tűzláng, lába
kemencében izzó érc, aki hét gyertyatartóközt állt előtte, úgy is mondhatnám,
hogy hét arany világító gyertyatartó fogta őt körül. Az izzó, világító, ragyogó
és fülsüketítő MEGKÖZELÍTHETETLEN a jobb kezében hét csillagot tartott,
szájából kétélű éles kard jött ki, tekintete pedig olyan volt, mint a teljes erejében
tüzelő napé. Amikor tehát János így látta meg Őt, halottként rogyott össze
lábainál. Az erőktől és dicsőségektől körülfogott Krisztus teljesen ismeretlen
és idegen lett volna a lábaihoz holtként összeomlott Jánosnak, ha nem nyújtotta
volna ki jobbját, hogy rá helyezze. De az Úr ő rajta tartotta a kezét. Ez az
érintés párosult Jánosban azzal az igével, hogy „Ne félj! Én vagyok (…)! A hang
és a Szó pedig párosult az „Én vagyok, az első és az utolsó!”(Jelenések 1: 17) És
az Élő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké. Az Ámen,[iii]akinél
vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.”[iv]tartalmat hordozó
érintéssel, amely át, meg átjárta János teljes emberi valóját. János az Úrnak
ebből a rajta tartott kezéből és igeként hozzá beszélő kézből következtetett
Krisztusra és ismerte fel benne szeretett Jézusát.
Megfeszítéssel, szenvedésekkel, halállal, feltámadással és
dicsőségekkel körülfogott Urunk, aki Mindenható, sokféleképpen fog körül, zár
körül bennünket is. Körülzártságainkban
nem ismerünk rá, a hangjára, a tekintetére, a mosolyára, egyetlen jézusi
vonására sem. Teljesen körülfogott állapotunkban lehetetlen, hogy ne holtként
omoljunk Krisztus Urunk lábaihoz. Senki nem kívánja ezt az összeomlást, Urunk
jelenlétében mégis, pontosan ez történik velünk is, bennünk. Bizony tudatosul
bennünk, hogy „jaj elvesztem!” „Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú
vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát
látják szemeim!”[v]
A
körülzártságot és az összeomlást mindenki személyesen éli meg, ahogy Jézus érintését
is. Annyi mindent meg tudunk nevezni, amiről pontosan tudjuk, hogy teljesen
körülzár. Jónás például tudta, hogy összecsaptak felette a tenger hullámai és
egy hatalmas cet gyomra zárta körül őt a viszonyítási pont nélküli koromsötét
mélyben.
Teljesen körül zár egy betegség, egy gyász, az
egzisztenciális ellehetetlenülés, egy kiszolgáltatott állapot, a haláltudat, a
bűn és az önmarcangoló bűnösségtudat, vagy éppenséggel maga a halál. Minden,
amit kiúttalanságként, vagy az út végeként élünk meg, a teljes körülzártsággal
azonos. Nem ismerjük fel benne Krisztust, semmiből nem következtetünk rá. A Krisztust hitelesítő
pecsétje[vi]nélküli
körülzártság a legrettenetesebb ítélet, de ha az Úr bármely körülzártságomban
rajtam tartja a kezét, még ha maga a pokol is az a körülzártság, az is nevelő kegyelem,
dicsőséges oltalom és áldott élet.
Mi tehát az Úr hitelesítő pecsétje? A hit-bizalmat
felgerjesztő Szentlélekkel teljes Ige, a Szó és a Hang, mely egy és
elválaszthatatlan Krisztus érintésével! Jézus számára Atyja érintése abban
testesült meg, hogy harmadnap feltámasztotta Őt. A smirnabeli gyülekezet
számára pedig az Úr érintése ebben az igében történt meg:
„Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Íme a Sátán
egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz
napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és neked adom az életnek
koronáját. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Aki
győz, annak nem árt a második halál.” Jel 2: 10 – 11.
Most és itt mennyei Atyánk jobbja nyúl felénk, ahogy a
smirnabeli gyülekezethez is. Ige-keze megérint és szól: „Ne félj! Én vagyok
(…)! Jézus vagyok, akivel az életedben először találkoztál. Megváltód és
Üdvözítőd vagyok. Én vagyok Jézus, akit körülfogott a bűn és a világ minden
gyűlölete; az emberek minden betegsége. Az Olajfák hegyén körülzárta a
halálfélelem és a Golgotán a kereszthalál, majd a sír. A körülzárt Krisztus
mondja: „Ne félj a föléd tornyosuló hullámoktól és lángoktól sem. A víz nem
sodor el, a tűz pedig nem emészt el! Megváltva teremtő alkotód és megtartód
vagyok, aki a neved hívtalak; Enyém vagy,[vii]mert öröktől fogva
kiválasztottalak.[viii]
Szeretlek.”[ix]Ámen.
Áldás: Íme, áldásul volt nekem a nagy keserűség, és
Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé
vetetted minden bűneimet! Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál
magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak
az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr
szabadított meg engemet; azért énekeljük énekeimet éltünk minden napjaiban az
Úrnak házában! Ézs 38: 17 – 20.
* Hiszen
szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. Álomban,
éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén
szendereg, akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. Jób 33: 14 – 16.
[i] Mark
O'brien: Szerelmes vers egy nem konkrét személyhez, http://www.filmekafogyatekossagrol.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/szerelmes-vers-egy-nem-konkret-szemelyhez.html
[ii] Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését. Nincs
az a sötétség és az a sűrű homály, ahol elrejtőzhetnének a gonosztevők. Jób 34:
21 – 22.
[iii]
Vö.: „A laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az
Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: (…)” Jel
3: 14. Itt az Ámen, a Krisztus neve!
[iv]
Jelenések 1: 18.
[v]
Ézsaiás 6: 5.
[vi] Hiszen
szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. Álomban,
éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén
szendereg, akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. Jób 33: 14 – 16.
[vii] És most, oh Jákob, így szól az
Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak,
neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha
folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg
nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izraelnek Szentje, a te
megtartód (…).Ézs 43:1 – 3.
[viii] Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ
teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte
szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus
Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint, Kegyelme dicsőségének
magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, Akiben van a
mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága
szerint. Ef 1: 4 – 7.
[ix]
Az én szolgámért, Jákobért, és elválasztott Izraelemért neveden hívtalak
el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél. Én vagyok az Úr és több nincs,
rajtam kívül nincs Isten! Ézs 45: 4 – 5.
[i] Hiszen
szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. Álomban,
éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén
szendereg, akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. Jób 33: 14 – 16.
