Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.05.26-án.
Olvasandó: Máté 17:14-21 Igehirdető: Nagy Lajos
Amikor a hitről – vagy éppen annak az ellenkezőjéről, a hitetlenségről - beszélünk, akkor soha sem valamiféle elvont és elvonatkoztatott dologról, dolgokról van szó, amelyeket bizonyos esetlegesen úgynevezett elvarázsolt lelkek vízionálnak. Ellenkezőleg. A hit-kérdés által érintett reáliák az életünk legfrekventáltabb területeihez kapcsolódnak. Ezek legelsőbbike az egészség és betegség kérdés-csomagja.
Elöljáróban mindjárt érdemes leszögeznünk: a mai evangéliumi elbeszélés lényege az, hogy Jézus egy súlyos beteg fiatalember csodálatos meggyógyítása kapcsán egyfajta komplex látás szükségességére szeretne rámutatni.
Adva van egy talán korrektnek nevezhető diagnózist is tartalmazó kérés, amit egy Jézus előtt térdre borult apa határozottan kimond: „Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is.” Természetesen nem szeretnék a szerepzavar hibájába esni és nem kompetensként felettébb bölcselkedni az eset orvosi részét illetően. Minden esetre azért
utánanéztem: a latin lunatismus, másként noctambulismus, somnambulismus holdkórosságot, más megközelítésben alvajárást jelent. A lunátikus, vagyis a holdkórós alvás közben olyan cselekedeteket produkál, amikről az feltételezhető, hogy az illető ébren van. További adalék, hogy az angol lunatic kifejezés azt jelenti: őrült, tébolyult. Megint más, áttételes értelmezés, illetve már majdhogynem exegézis, miszerint parabolikus értelemben így is megközelíthető a kérdés: ezek a bizonyos félőrült, félkábult állapotok a civilizációs szokások és a viselkedés kultúrával összefüggő emberi mechanizmusok találkozásai a belső zsigeri működés organikus rendszerével.
Másfelől a Biblia sajátos gondolatmenete szerint – szintézisben az ókori gondolkodásmóddal – a holdkórosság mibenlétét egészen közeli kapcsolatba hozza, sőt majd’ teljesen azonosítja az epileptikus tünetcsoporttal. A lunatismus szótöve a Luna szó magyarul Holdat jelent. Azaz a Holdra, mint égitestre vonatkoztatandó ez. Az ókori Kelet orvostudománya az epilepsziás rohamokat pedig egyértelműen a holdváltozásokkal hozta kapcsolatba. Az evangéliumi tudósítás máshelyütt azt írja Jézusról: „El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vitték a sokféle betegségtől és kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat, és meggyógyította őket.” (Máté 4:24)
Így kerül a holdkóros fiú Jézus elé. Az anamnézis ezúttal elmarad. Nem ezen van a hangsúly. Hanem a gyógyuláson!
Ezért sokkalta lényegesebb a történetben az, hogy a kétségbe esett apa valószínűleg már ment fűhöz-fához segítségért. Kérte Jézus tanítványait is: gyógyítsák meg a fiút, de nem járt sikerrel. Erre fakad ki Jézus cselekvő szándékkal így: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!” Aztán Jézus kiáltására meggyógyul a fiatalember. Ennyi.
A tanítványok pedig majdnem szemrehányóan kérdezik, presztizsveszteségük mondatja velük: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Tudniillik a bajt, a betegséget. Mire hangzik a kemény válasz: „Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” A hit hiánya a betegség uralmának minél szélesebb térhódításával jár együtt. A mustármag miniatűr képének felvillantása ítélet. Mert a hit maga a betegség, a diabolikus, a rossz, a gonosz, trónfosztása. Ki lehet próbálni. Aztán be lehet bizonyítani az eredményt. Mégpedig meglehetősen könnyedén.
Az imádság és a böjtölés, mint a korabeli hiteles hit komponensei arról árulkodnak, hogy nem valamiféle amorf hitre van szükség. Hanem tettrekész, dinamikus, progresszív és – ha úgy tetszik – jó értelemben vetten látványos, azaz tanuságtévő hitre. Az majd csodákat tesz. Ez a bizonyos hegyeket mozgató hit teszi értelmessé az életet. A hiánya pedig generálisan beszűkültté, hiánybetegségben szenvedővé, tétovává, neurotikussá, lelki sérültté az emberiséget.
Legkedvesebb teológiai tanárom, az áldott emlékezetű Dr. Sarkadi Nagy Pál professzor úr szokta mondani exkurzusként: Ne kivánjatok „kellemes” ünnepeket. Kellemes a lábvíz, de nem az ünnep!Kívánjatok inkább áldott Karácsonyt, Húsvétot!
Ma nincs ünnep. Csak egy hétköznap, egy munkanap. De a hétköznap is ünneppé lehet – minden nap azzá lehet – a hit-komponens hatékony közreműködése által. Ezért én ma – ennek az Ige által ünnepnappá lett hétköznapnak a reggelén - áldott hitet, nem mustármagnyi hitet, hanem hatalmas hitet kívánok az Áldott Orvos ereje mai közvetítőinek, a Mai Gyógyítóknak! Áldott gyógyítást is kívánok!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
