Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.07.21-én.
Olvasandó: I.Mózes 1:9-13 Igehirdető: Nagy Lajos
Ma egy hete a teremtéstörténetből kiragadott néhány bibliai vers alapján, majd több kontextus mentén haladva s végül további tartalmi idézetet átvéve Marilyn Adamson Isten létének tudományos bizonyítékait tartalmazó művéből, a vizet, mint ősprincípiumot vizsgáltuk meg többféle megközelítésben is. Így jutottunk el a végkonklúzióhoz. Eszerint a víz fogalmának, jelentőségének, valódi „kincs”-jellegének s metaforikus és valóságos értelemben életet adó s életet jelentő karakterének teremtésbeni szerepe akkor értékelődik fel a legteljesebben, amikor az élet vízében már magát a Teremtőt is meglátjuk. A Transcendenst, Aki adta a Földnek s az emberiségnek a vizet s így szól a Biblia utolsó könyvének legvégén: „…Aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jelenések 22:17)
Ezzel aztán egyúttal megtörtént még az ószövetségi teremtés-Igének a kívánatos újszövetségi magaslatra emelése is.
Ilyen előzmények után – a hallott folytatás alapján - ma a teremtés harmadik napjára koncentrálunk. Ez a nap rendkívül összetett produkciót hordoz Isten teremtő munkáját illetően. Az első fázisban – hallottuk - még mindig szó van a vizek fontos szerepéről. Abban az értelemben ugyanis, hogy a földfelszíni vizeket el kellett „rendezni”, sajátos rendszerbe kellett foglalni. Ennek az isteni rendezésnek a látványos következményeként állhattak csak elő a „szárazon maradt” felületek. Vagyis: kialakult a szárazföld.
De még mielőtt az így létrejött s „szárazra került” Föld felszínének úgynevezetten hasznos és hasznosítható funkcióját vizsgálnánk, térjünk vissza egy pillantás erejéig a vizekre, a vízre. Mint ami, amik – láthatóan – tehát a földfelszín kialakulásának fontos előfeltételei. Itt találkozik a teremtéstörténet a tudományos őstenger elmélettel.
Lássuk csak, mit mond még a teremtésben ilyen kitüntetett szerepet kapott vízről Marilyn Adamson értekezése? A Földön található víz kilencvenhét százaléka sós vizű óceánokban van. Hát persze, ahova beterelte őket a teremtéskor Isten! De a Földön működik egy olyan szisztéma, ami eltávolítja a sót a vízből, majd szétosztja ezt a vizet szerte az egész bolygón. A párolgás elválasztja az óceán vizét a sótól, majd felhőket formál, amelyeket a szél a szárazföld fölé fúj, és így eljuttatja a vizet a növényeknek, állatoknak és embereknek. Ez a tisztító- és ellátórendszer tartja fenn az életet a Földön. Egy olyan rendszer, ami a víz újrahasznosításán és visszaforgatásán alapszik.
Magyarán: itt teljes életnagyságában nyomon követhető a teremtésben az a bizonyos isteni logika!
A teremtés harmadik napján előálló növényzetnek, a füveknek, a fáknak, hát persze hogy nedvességre lesz szüksége. Ez a nedvességtartalom a vizek elválasztásának grandiózus tettével megvalósulóan részlegesen meglesz. Hiszen a Föld a tengerekből állott elő s némi nedvesség azért maradni fog a talajban – remélten mindaddig, amíg e világ világ. Hiszen a szikes földben alig remélhető terméshozam. Ellenben – ahogy a szép magyar kifejezés mondja – a jó zsíros földben megsokszorozódik az. A föld „tápértéke” és majd a hozama nagymértékben függ a benne rejlő jótékony, nevelő, növelő nedvességtartalomtól.
No ezért bíbelődik Isten ennyit a teremtésnek nemcsak a második, de még a harmadik napján is a vizekkel. Csak aztán jöhet a növényzet, a fák, a virágok és mindenféle növények.
„És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel: harmadik nap” – zárul a teremtésnek ez a periódusa.
Ez az előrelátó isteni tervezés és a grandiózus megvalósulás, maga a teremtésről szóló ószövetségi Ige ezúttal azzal emelkedik újszövetségi magaslatra, hogy halljuk, hallhatjuk az evangéliumban Jézus példázatát: „…Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett…Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld…és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.” (Máté 13:3-6) Ez az agrár-valóság a teremtés óta egy örök törvény. Ahol nincs víz, nincs nedvesség a talajban – az útfélen, a köves helyen – ott nincs élet. Nincs szárba szökkenés. Ez a Teremtő, a teremtés örök rendje. Ezért van az életet adó víz! Jelképes és valóságos értelemben egyaránt. Metaforikus értelemben Jézus mondja mindenkinek: „…Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik…” (János 5:14)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
