Igehirdető: Faust Gyula
Alapige:„Mert úgy
szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el
ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3: 16).
Bibliaolvasás: 2 Kor 5.
A sivatagot átszelő karaván és az óceán közepén útját járó tengerészeknek
az ég valamennyi csillaga közül a sarkcsillag a leghasznosabb. Számukra felettébb
nagy öröm, amikor beleragyog a sötét éjszakába. Isten Krisztusban
megnyilvánított szeretete ilyen sarkcsillag, de csak az úton lévő ember
számára, aki biztos célba akar megérkezni, mert ez az igevers több embert
vezetett már az üdvösségre, mint bármely más bibliai vers.
Ha vándor vagy,
örvendeni fogsz ennek a felbecsülhetetlen örömhírnek. Bárhol légy is életed
nagy vándorútján, Istennek ez az igéje mindig biztos támpontokat ad! Ha viszont
egy fényes városlakó vagy, mint amilyen Los Angeles, az angyalok városa, ahol
valószínű, hogy a Szodomabeliekhez hasonló bűn miatt az Isten angyalainak
meglehetősen sok és nehéz munkájuk van, vagy például, ha egy olyan városlakó
vagy, mint amilyen Las Vegas, a szerencsejátékok és kaszinók nagy világvárosa,
akkor abban az áltatásban töltöd szűkre mért idődet, hogy megérkeztél, mindent
elértél, amire a lelked vágyott. A város csillogó-villogó fényei teljesen
elkápráztatnak, sőt megvakítanak. Teljesen eltakarják a fölötted lévő végtelen
eget, úgy annyira, hogy az égitestek közül legfeljebb csak a kerekre dagadt
Holdat látod nagy ritkán. Az ilyen embernek nincs ege, mert a városnak nincs
ege, ahogy világossága sincs. Csak mesterséges fényei vannak, csak mindenféle
bálvánnyal benépesített ege van, ami csupán a horizontális mulandó anyagi
dimenziókban határozza meg egzisztenciáját; minden csillogása és ragyogása tehát
földi, mesterséges, utánzott, hamis és közeli, a vertikális dimenzió hiányában
nincs semmilyen perspektívája, a mulandóságon túlmutató távlata.
Kezdetben Ábrahám
is egy ilyen városban lakott. Már-már úgy érezte, hogy megfolytja, mert
lelkében, vágyaiban, igazi és örök szükségleteiben Ábrahám réges-rég kinőtte Úr[1]városát, ki kellet mennie[2]
tehát belőle! Túl szűk volt benne a hely, olyan volt, mint az egy számmal
kisebb cipő, minden értelemben kinőtte és túlnőtte! Egy nap megszólította az Úr
és azt mondta neki, hogy mindek gyötrődik önmagában, aztán azt mondta, hogy eredj ki[3]
abból a városból. Később megmutatta neki a mennyei várost, a nem kézzel
készített örökkévalót. Látást adott neki az Úr. Látta Ábrahám Krisztust és az ő
napját![4] Ha kaptál valaha látást
istentől, akárhogy igyekszel megelégedni alacsonyabb színvonallal, Isten nem
engedi meg soha, hogy az alacsonyabb szinten maradj.[5]
Vele ellentétben az
ég nélküli városlakó egy ég nélküli ember, akire az jellemző, hogy mindig jóllakott,
aki tehát soha nem éhes, nem szomjas és semmit nem képes megkívánni, mert a test-gyomornak
való ennivalóin túl semmit nem lát, nem ismer és nem érzékel. Ez az ige tehát
csak az elveszett, éhes és szomjas vándornak jelent életmentő vizet és kenyeret,
aki azért lesz vándor, mert már ő is fojtónak tapasztalja az ég nélküli várost.
Mit hallottatok?
Aki hisz az Isten
nekünk adott ajándékában, nem fog elveszni, azaz elkárhozni, sőt örök élete van
annak.
Hát igen! Nyújtsa fel a kezét, aki érzi a lelkében a kárhozat
elveszettségét, akit már megcsapott a pokol tüzének megemésztő előszele! Nos,
ha se eltévedt, sem elveszett, sem éhes, sem pedig szomjas nem vagy, hallod-e,
látod-e, érzékeled-e bárhogyan is az Isten egyetlen szabadítást és üdvösségét?
Mond! Mit ér az egyetlenegy mentőöv, ha te egy úszó luxusszigeten képzeled
magad, nem pedig fuldoklónak a cápáktól hemzsegő tenger közepén? Mert pontosan
erről van szó! Isten egyszülött Fia odaadásával akar meggyőzni téged arról,
hogy a kárhozatban vagy és feléd nyújtott egyetlenegy szabadítása nélkül,
ténylegesen el fogsz kárhozni! Különben miért ígérni azt, hogy amennyiben benne
bízol meg, nem fogsz elkárhozni, hanem át fogsz menni a kárhozatos halálból az
örök életre? Mi áll Istennek ezzel a szeretetével szemtől szembe? Vajon „olyan
értékes-e nekünk Jézus Krisztus, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk azért,
ami nekünk a legdrágább? Vajon mindent megteszünk-e azért, ami neki a
legkedvesebb? Ez volna az igazságos, ha egy meghalt mindenkiért, akkor
mindnyájunk élete és halála is az övé, vagyis mi magunk is. A nekünk legdrágábbat
kell odaadnunk a mi Atyánknak, ahogy Ő tette.
Tudod, nagyon
viccesnek találták a Noé kora emberi azt, hogy Noé harmadmagával 120 éven át,
egy addig soha nem látott, hatalmas bárkát épít, úgy mond a sivatag közepén,
ezernyi mérföldekre a tengerektől. Noé és bárkája egyetlen egység, egy egész
világ, ha tetszik, akkor és ott az üdvözültek teljes világa Noé volt! A hasukat
fogva röhögtek rajta. Könyvtárakat töltöttek meg észszerű érveléseikkel arról,
hogy miért teljesen őrültség óceánjáró hajót építeni ott, ahol esetleg csak egy
kis patak csordogál el. De gyorsan letelt a 120 év kegyelmi idő és eljött a
megígért ítélet, amikor az egekből és a föld alól is 40 napon át egyre csak
tódult és tódult a víz. Az addig ismert legmagasabb hegyeket is teljesen
elborította a vízáradat, amit csak a bárkában lévők éltek túl. Akkor az a bárka
volt az Isten üdvözítő szerelme a benne bízó ember iránt!
Úgy szerette Isten
a világot, hogy egy óceánjáró bárka prototípusának tervét tette egyetlenegy
ember kezébe, hogy mindenkinek szeme láttára olyan hajót építsen, amelyben
emberek és állatok túlélhetik az özönvízként ismert kataklizmát. Annak a
szeretetnek 8 ember adott hitelt, ezért épült csak egyetlen bárka, és csak az
építői menekültek meg, a többiek elvesztek, pedig Isten másolható,
sokszorosítható prototípusnak szánta azt a bárkát.
Noé bárkájának Araráton megrekedt roncsai mind a mai napig láthatók.
Elmehetsz Törökországba és megnézheted a saját szemeddel! Igen ott van a
vízözönnel elpusztult világ által megvetett és gúny tárgyává tett bárka roncsa,
amely a benne bízók számára az élet maga és az üdvösség volt.
Az a roncs az Isten igazságáról és szeretetéről tanúskodik! Ahogy a
bárka maradványai letagadhatatlanná teszik az özönvíz általi ítéletet, úgy a
szent sákramentumok, a Krisztusra mutató szent jegyek is kikerülhetetlenné
teszik az Isten Krisztus általi üdvözítését! Lehet, hogy nem látod Jézust, de a
sákramentumok által látod, érzékeled, sőt ízlelheted is, azt az igazságot,
amelyet Ő érted megcselekedett. Most pedig gondold el, hogyha az a bárka
nevetség tárgya volt millióknak, mennyivel inkább Jézus, az élő Istennek Fia? Hát
még a keresztség vize, vagy az úri szent vacsora? Hallom is! Mekkora őrültség?
Krisztus Szentlélektől fogan a szűz méhében, emberré lesz, hogy helyettes
áldozat legyen a bűneinkért, ha bárki, aki megbízik benne, el ne kárhozzon,
hanem örök élete legyen? Meghalt a keresztfán, harmadnap pedig feltámadt a
halottak közül az írások szerint. Milyen nevetséges mese? Azt valahogy meg
lehet emészteni, hogy a szűz fiat szül, ez a Fiú pedig szenved és meghal. De
mekkora badarság, hogy feltámadt a halottak közül, meg az utolsó ítélet? Tetszik,
vagy nem tetszik ez a „mese” a legvalóságosabb valóság!
Hallottátok, hogy Krisztus sok tanú szem e láttára emeltetett a
mennyekbe az Atya Isten jobbjára. Ezzel a megdicsőüléssel a világ egyetlen ítélő
bírája lett. Ő fog ítélkezni minden egyes ember felett. Egy nap vissza fog
jönni és magához fogja venni a benne bízókat, ezt követően a világot tűz fogja
pontosan úgy elpusztítani, ahogy egykor az özönvíz tette.
Mesének tartod? Tedd fel a kérdést! Mi és mekkora a bűn, ha Istennek bárkával,
azaz egy egész mini világgal kellett kimenekítenie belőle az embert? Ahogy Noé
és a bárka egyetlen szerves egység volt a megtartottaknak éppen úgy Krisztus és
benne bízó népe is egyetlen szerves organizmus, egy egész ökoszisztéma, vagyis
egy teljes élő világ, új teremtés és Éden. Mekkora és mi a bűn, hogy Isten
egyszülött Fiát és benne a mennyországot volt kénytelen elküldeni értem ebbe a
világba, hogy általa kiragadjon igazságos ítélete és haragja olthatatlan
tüzéből? Nos! Látod-e már ezt a bűnt? Látod-e, mert közvetlenül semmit nem
mondtam róla! Istennek kibeszélhetetlen kegyelme és jósága, hogy a bűnt egy
általa elkészített csodálatos tükörben mutatja meg nekünk. Ez a tükör nem más,
mint a megfeszített Krisztus; Őbenne ismerjük fel a bűn borzalmas valóságát, az
önmagát világosság angyalává átváltoztató ördög tökéletesen gonosz és gyilkos
voltát és nem utolsó sorban a kárhozatra megért világot, amelyhez
születésünkkel kezdődően mi is hozzá tartozunk.
Az evangélium igéje
tiszta és mindennél világosabb. Nem a bűnt, nem halált és a kárhozatot kell
látnod, Isten azt mondja, elég neked, ha felismered a belőle kivezető egyetlen
utat. Igaz ez a mennyországra is. Nem az érzékszerveink elől elrejtett
mennyországot kell látnod, hanem Krisztust, az egyetlen oda vezető utat. Isten
jósága és kegyelme, hogy ezt követően mennyit mutat meg neked a bűn, a halál és
a kárhozat valóságából, vagy a dicsőséges örök életből.
Mit mond erről Pál?
Tudjuk (…), hogy ha földi sátorunk összeomlik, van
Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei
házunk”[6].„Mert
mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem
szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az
élet. Isten pedig, aki erre felkészített minket a Lélek zálogát adta nekünk.
Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg testben lakunk, távol lakunk
az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban!”(2Kor 5: 4-8.)
Honnan van tehát
Pálnak és minden üdvözített keresztyén embernek ez a tudás erősségű bizonyossága?
Tán onnan, hogy visszajött a halálból és a mennyei paradicsomból? Nem! Hanem
onnan, hogy látja a megdicsőült Krisztust! Látja azt, amit Isten egyszülöttje
által cselekszik! Látja Krisztust az igében és a sákramentumokban! Nem csak
felismeri Őt, de komolyan is veszi minden egyes ígéretét. Azt ígérte, hogy aki
megbízik Benne, el nem kárhozik, hanem örök élete van!
Az ígéretek között ez olyan, mint a csillagképek közt a Nagy Medve, a
Göncöl szekér. Ha egyszer jól megnézted magadnak az alakját, valahányszor csak
fürkészed az eget, a tekinteted mindig megakad benne.
Összefoglalásképpen
még egyszer idézem az alapigét. (…) Néhány szó különleges fénnyel ragyog benne.
Az „úgy szeretette”, az adta, az egyszülöttjét, vagyis a legdrágábbat.
Az „úgy” azt fejezi
ki, hogy Isten irántunk való szeretete mérhetetlenül nagy.
Az „adta” Szó, hogy
ajándékról van szó, amelyet mi soha és semmiképpen nem tudunk megfizetni; csak
úgy kapunk.
Az pedig, hogy „Fiát” adta értünk, Isten szeretetének rendkívüli
megnyilvánulása. Addig ugyanis, amíg Fiában nem jött hozzánk a földre, hogy
értünk éljen és meghaljon, addig még nem nyilvánította ki az emberek számára ilyen
vérünkbe jövő közelségben és szemléletes módon az irántunk való szerelmét. Ez a
három szó valóban kiragyog ebből a mondatból.
De ez még nem
minden: szelíden felszólít, hogy higgyük ezt és kegyelmesen az üdvösség útjára
mutat, amely minden bűnös ember számára járhatóvá lett. Ez a lehetőség széles
teret nyit mindenki számára, „aki hisz Őbenne”, bárki, aki megbízik Ő benne! Ez
a bárki, ma te vagy testvérem! Mert ez az „aki” mindenkire vonatkozik, aki csak
hisz, senkit sem zár ki az üdvösségből.
Ezután jön a nagy ígéret,
hogy akik hisznek Krisztusban, nem kárhoznak, és nem vesznek el, hanem örök
életet nyernek. Nem azt mondja, hogy azok üdvözülnek, akik érzik a kárhozatot,
a halált, vagy az örök életet! Nem azt mondja, hogy azok tartatnak meg, akik
elragadtattak a az egek harmadik[7] rétegébe és ott meglátták,
vagy megérezték az Isten kibeszélhetetlen[8] világát. Csak annyit mond,
hogy akik megbíznak Jézus Krisztusban, szerelemes Üdvözítőjükben, élnek! Milyen
nagy ígéret ez mindazoknak, akik Isten Egyszülöttje által meggyőzettek[9] és felfogják, hogy ők Jézus
nélkül elvesznek és nélküle semmiképpen meg nem menekülhetnek, mert egyedül Ő
ígéri azt, hogy mindenki megmenekül, aki Benne hisz. Tehát, ha hiszünk
Krisztusban, örök életünk van![10]Ámen.
[1] És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot,
Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának
feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek.
És eljutának Háránig, és ott letelepedének. 1Móz 11: 31.
[2] Hit
által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre,
amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Zsid 11: 8.
[3]
És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te
rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked!
1Móz 12: 1.
[4] Ábrahám
a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. Ján
8: 56.
[5]
Oswald Chabers: Krisztus mindenekfelett, Evangéliumi/Primo Kiadó Bp. 1992.
o.190.
[6] 2Kor
5: 1.
[7] Ismerek
egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom;
ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
2Kor 12: 2.
[8] Elragadtatott
a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket
nem szabad embernek kibeszélnie. 2Kor 12: 4.
[9] És
az, mikor eljő (a Szentlélek), megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet
tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság
tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet
tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. Ján 16: 8 – 11.
[10] C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza, Evangéliumi
Kiadó 1994. o. 198. (Július 6) Vö. a János 5: 20 – 25 verseivel: „Mert az Atya
szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és ezeknél
nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok. Mert amint az Atya
feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar,
megelevenít. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak
adta; Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem
tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt. Bizony, bizony mondom
néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott,
örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a
halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek.”
