Olvasandó: Márk 12:13-17
Elküldtek hozzá (Jézushoz) a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
Igehirdető: Nagy Lajos
Elküldtek hozzá (Jézushoz) a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
Folytatjuk ma egy hete beígért böjti sorozatunkat az evangéliumi tudósítások kronológiája alapján, amely kronológia végpontja a passio. Lépésről lépésre minden, de minden erre mutat már. A levegőben ott lebeg a gyilkos terv: akárhogy is, akármilyen áron is, akármilyen fondorlattal is, de Jézust el kell tenni láb alól. Útban van. Mert annyira hitelesen jeleníti meg az igazságot, az emberséget és természetesen a hitet és a szeretetet, hogy az már nem tolerálható az Isten törvényét csak látszat szerűen megélő emberek és ember csoportok számára. A múlt hétfői példázat a kapzsi, gonosz, még a gyilkosságtól se visszariadó, profitéhes embert megszemélyesítő szőlőmunkásokról szólóan azzal zárult: „…Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.” (Márk 12:12)
Akkor eloldalogtak tehát, mert még nem látták elérkezni az időt a nyílt konfrontálódásra. Különben is, mivel a sokaságban szép számmal akadt olyan is, akinek Jézus meggyógyította a gyerekét vagy valaki más családtagját, meg azért rengetegen követték a Mestert magáért a tanításáért is, így a likvidálásnak még nem érkezett el az ideje. Az eseményeknek még érniök kellett.
A mai evangélium részletben már egy lépéssel tovább lépünk. Itt nem Jézus példázatát hallgatják. Nem a tanítás az apropó. Hanem itt már az élesedő szablyákat tartók keze valósággal viszket a sátáni tervek végrehajtása iránti aljas elszántságban és megszállottságban. Kikről van szó? Azokról, akik – ráadásul – a háttérből próbálják irányítani az eseményeket, nem vállalva fel a nyilvánosságot. Magyarán: bujtogatják az arra megvehetőket. ”Elküldtek hozzá (Jézushoz) a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe…” Ó, de tipikus ez az alattomos stratégia!
A provokátorok a közvetítőik által egy kommunikációs teszt-feladat elé állítják Jézust: „…Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük…” – hangzik az ominózus kérdés. A betanított statiszta-ellenségek bevezető behízelgő szavai leplezetlen arcátlanságról tanuskodnak. Ezek mindenre képesek – persze valószínűleg megfizették őket. Még arra is képesek, hogy álszent módon elébb meglegyezgessék Jézus nem létező hiúságát, aztán a szerintük fondorlatos kérdésre adott felelete alapján tőkét kovácsoljanak ellene.
Mert mit is mondhatott volna Jézus erre a kérdésre olyat, amibe nem kötnek bele? Erre a kérdésre nincs jó válasz. Ha azt feleli: fizessetek, akkor abba kötnek bele, ha meg azt, eszetekbe ne jusson fizetni, akkor meg abba.
De lássuk csak közelebbről ezt az adó-kérdést, amely vörös vonalként húzódik végig az emberiség egész történetén. Emlékszem, gyermekkoromban volt egy hazánk útjain még ritka kisautó, a Steuer Puch. Amennyire utána tudtam nézni, a név onnan eredt, hogy ez után a német (vagy inkább osztrák?) márka után vajmi kevés adót kellett fizetni a gyártó országban a tulajdonosnak. Ez máris vonzóvá, népszerűvé tette a márkát. Ezt követően majd csak jóval későbben találkoztam újra az adó fogalmával. Hazánkban 1988-89-ben, a kádári „gulyás kommunizmus” végjátékának részeként hirtelen elterjedt a köznapi szóhasználatban egy akkor új kifejezés: a személyi jövedelemadó, az szja fogalma. A volt szocialista országokban ugyanis addig nem, de ekkortól már nyugati mintára minden állampolgár adóalannyá vált. A puhadiktatúrákra jellemző adómentesség ideje visszahozhatatlanul lejárt. Ugyanez időtájt volt még egy érdekesség az adókkal kapcsolatban. A rendszerváltás előtti utolsó esztendőben hangulatjavításként ki-ki az úgynevezett valuta kerete terhére az osztrák Mehrwertsteuer – azaz a forgalmi adó – megfizetése nélkül hozhatott be az országba tartós fogyasztási cikkeket; háztartási gépeket és hiradástechnikai eszközöket. No, több se kellett a magyarnak: konvojokban zarándokoltak a határmenti osztrák műszaki áruházakba, majd felmálházottan haza. Ez volt a legális adóelkerülés soha vissza nem térő korszaka.
Ha pedig ugrunk időben egy nagyot, napjainkban azt látjuk, hogy az adó, mint frekventálttá lett fogalom, fókuszba került. A bank-bedőlések s a korrupciós ügyek halmaza között dobogós helyen van az áfa-csalások kriminológiája.
A politikai kommunikációnak is állandó témája; ki, melyik párthoz tartozóként hogyan, mennyi áfát sibolt el az állami büdzséből. Ez az áldatlan helyzet szinte napról napra progrediál és tendenciájának dinamikája súlyos lelki teher mindannyiunkon. Pedig van más út is.
„Isten fizesse meg” címmel egy kötetben közismert és kevésbé ismert mai közszereplők, köztük gazdasági szakemberek beszélnek interjúk formájában a pénz nézőpontjuk szerinti szerepéről. Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára nyilatkozza a következőt: „…Ma a korábbinál nehezebb dolgunk van. Száz éve az üzletkötés egy kézfogással ért véget; ma egymástól távol eső számítógépeken való klikkeléssel mozognak szinte felfoghatatlan összegek. A bizalom helyreállításához előnyös az azonos gondolkodásmód, ami korábban a kereszténység volt – ma ez a közös nyelv hiányzik. A keresztyén magatartás által is megkövetelt megbízhatóság, szótartás, becsületesség nélkül nincs is tartós üzleti kapcsolat, és nincs jól működő gazdaság sem…” – Lehet, hogy ez az egyébként a tévéből is ismert, szimpatikus fiatalember tud valamit?
A bankár óvatos megfogalmazását s egyúttal társadalmi diagnózisát azonban a markáns jézusi szó teljesíti ki igazán: „…Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.” Adjátok meg, tehát, de ne akarjátok megspórolni egyiket se! Hangsúlyos, hogy egyiket se!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
