Olvasandó: II.Mózes 2:11-15ab
Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment testvéreihez, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit, az ő egyik testvérét veri. Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? De ő így válaszolt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt és ezt gondolta: Bizony kitudódott a dolog! A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől…
Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment testvéreihez, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit, az ő egyik testvérét veri. Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? De ő így válaszolt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt és ezt gondolta: Bizony kitudódott a dolog! A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől…
Ma egy hete az Anyák Napjáról való megemlékezés apropóján Mózes születéséről, illetve súlypontosan anyjának, Jókébednek a háttérben az eseményeket jótékonyan és bölcsen irányító édesanyai kulcsszerepéről volt szó. Nem kétséges, hogy az egyiptomi fáraónak gyilkos haragja elől csodával határosan megmenekülő Mózes Isten kiválasztott embere már a születése pillanatában.
Folytassuk hát élete kibontakozásának nyomon követését. A gyermek Mózes édesanyja tején s a fáraó őt örökbe fogadó leányának gondoskodása révén hamar felcseperedik. Az ifjú Mózesről a követező kép már különleges szerepének előre vetítődéséről tudósít.
Az alapigeként hallott történetből egyértelműen kiderül, hogy a Fiatalembernek a népe íránti felelősségérzete és vele párhuzamosan az igazságérzete hamar felébred. Az uralkodó politikai trendnek megfelelő szigorú zsarnokoskodás, a héber atyjafiainak kiszolgáltatott helyzete, a kényszermunkával együtt járó kegyetlenkedés, nem utolsó sorban pedig egy konkrét ütlegelési jelenet – némely szómagyarázat szerint az egyiptomi egész egyszerűen agyonverni készült a héber férfit, ami - Mózes számára elfogadhatatlan. Nem mérlegel, de nem is hirtelen haragjában cselekszik, hanem megfontoltan. Nem azért érzi magát lépés kényszerben, hogy az igazságtévő szerepében tetszelegjen, hanem hogy érvényt szerezzen annak a jognak, ami az elnyomottakat kellene, hogy megvédje, de amelytől megfosztották. Akkor még bőven a szemet szemért, fogat fogért, életet az életért alapjog volt az irányadó. Egyszerűen – s a maga módján – igazságot szolgáltat hát: az egyiptomi verekedőt egyszerűen agyonüti. A holttestet a sivatag homokjába rejti.
Az esetnek úgy tűnt, nem volt szemtanuja, majd kiderült, hogy mégis csak volt. „Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.” (Lukács 8:17) Másnap meg ugyanis épp civakodó véreit utasítja helyre, amikor a verekedést kezdeményező egyszerűen a szemébe mondja: „…Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt és ezt gondolta: Bizony kitudódott a dolog!...”
Tény, hogy Mózest egyértelműen az igazságérzete kergeti gyilkosságba, az önbíráskodás viszont akkor is bűn. Érdekes, hogy míg Mózes ilyen komolyan szolidaritást vállal atyjafiaiért, azok között egymás iránt viszont már nincsen szolidaritás, hanem civódás – az eredeti héber szöveg szerint - ütlegelés van. Így aztán a jogért való síkraszállása nem terem jó gyümölcsöt, hanem bizalmatlanságot ébreszt a véreiben.
Egy vonatkozásban azonban mégiscsak igaznak minősül a
személyére irányuló szemrehányás: meghatalmazás és főleg pedig isteni felhatalmazás nélkül – mondhatnánk, a maga szakállára - cselekszik.
Az már aztán csak a csodálatos isteni tervezés csúcsa, hogy későbben pont Mózes lesz az a kiválasztott, aki átveheti Isten kezéből a két kőtáblára vésett Tízparancsolatot, amelynek sarkalatos tétele, a „Ne ölj!” (II.Mózes 20:13) parancsa. Ennek már akkor előre vetítődő s azóta mind mostanáig fennálló üzenete van.
Az elmúlt hetek szomorú tragédiája a kaposvári trafikos lány brutális kegyetlenséggel történt meggyilkolása. Minden irányból a részvétről és a kétségbeesett felháborodásról lehetett hallani. Aztán egyszerre csak, egy képváltásban azt vettük észre, hogy nagy hirtelenséggel a szomorú tragédiánál is nagyobb lett a hírértéke a Miniszterelnök Pécsett elhangzott kijelentésének, miszerint épp a sajnálatos esemény miatt napirenden kellene tartani a halálbüntetés kérdését. Nosza, el is indult azonnal a hír-hadjárat; pillanatok alatt hangos lett a belpolitika, sőt a fél Európa is a szenzáció számba menő kormányfői megnyilatkozástól. Ki-ki a maga vérmérséklete szerint és/vagy politikai pártállásának megfelelően kommentálta, alkalmasint csűrte-csavarta a tényszerűen elhangzottakat. Voltak ezekben bőven simlis csúsztatások is.
Természetesen minden józan megfontolás azt súgja, hogy a halálbüntetés ügyéről csak kérdőjelekkel lehet még csak gondolkodni is. Életet adni és életet elvenni egyedül Isten kompetencia körébe tartozik. Ám kétségtelen tény az is, hogy egy-egy sokkoló gyilkosság soha nem csak az indulatokat korbácsolja fel, hanem alkalmasint pozitív értelemben is fel-felmerül a társadalom, a társadalmak jobbá tétele és jobbá létele igényének kérdése.
Kétségtelen, hogy a gondolat kavalkád konszenzusának s a kérdés – úgymond - napirenden tartásának talán abba az irányba kellene mutatnia, amely a büntető jogban, helyesebben a jogalkalmazásban a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását gyakrabban preferálja. Merthogy ebben az esetben – egy az évek múltán előkerülő új bizonyíték vagy más egyéb új körülmény felmerülése esetén – van rehabilitálási lehetőség, de egy kivégzés esetén már nincsen.
Gimnazista koromban nagyon kedves magyar tanárom, az áldott emlékezetű dr. Kopányi Mária néni volt. Rendkívüli nagy műveltsége, kiváló pedagógiai érzéke miatt népszerű volt a diákság körében. Gyakorta kerestük fel a lakásán, ahol nővérével élt együtt. Ha a Nővére nyitott ajtót, mindegy volt, hogy már jól ismert bennünket még név szerint is, mindenkinek sokadszorra is bemutatkozott s láthatóan furcsán, komoran fogadta a látogatókat. Megtudtuk: fiatal bíróként halálra ítélt egy bűnözőt. Sok évvel későbben perújrafelvételre került sor s kiderült: nem az volt a bűnös, akin végrehajtották a halálos ítéletet, hanem más valaki. A bírónő pedig – hívő keresztyén ember is lévén – szabályosan beleőrült a lelkiismeret-furdalásba. Súlyos állapota elkísérte a sírig.
A történet természetesen nem egyedi. Annál inkább azt húzza alá és húzzák alá a hasonló esetek is mind, hogy a halálbüntetésről folyó konzultatív társadalmi párbeszéd mindenképpen szükséges, azzal a tudattal azonban, hogy a benne folyó információ csere csupán csak konzultatív jellegű lehet. A halálbüntetés tiltását pedig nem korlátozza. Ez legyen ma a Mózes-történet alapján íródott második meditációnk aktuális tanulsága.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
