Olvasandó: II.Mózes 3:1-15
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én
küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent. De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten azt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!
Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én
küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent. De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten azt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!
Igehirdető: Nagy Lajos
Ez a mai már a negyedik meditációnk a monumentális Mózes-történet bevezető fejezetei alapján. Természetesen egyáltalán nem tévesztjük szem elől, hogy a keresztyén világ tegnap és tegnapelőtt ünnepelte a Szentlélek kitöltetésének ünnepét. A Pünkösdről való felfogásunk talán éppenhogy nagyon is alkalmas arra, hogy megvilágítsa előttünk: mennyire nyomon követhető a Szentlélekáltali vezetettség már Mózes születésének és gyermekségének körülményeiben, majd felnőtté válásában és lassan-lassan most már előttünk is kibontakozó isteni küldetésében. Kevés a szó és elégtelen a minősítés, hogy Mózes mindenképp Isten kiválasztott embere, aki Lélektől-lelkes állapotában és küldetésének betöltésében Istent dicsőíti és magasztalja.
Azonban ne vágjunk elébe az eseményeknek, hanem csak szigorúan az alapigeként hallott szakasz gondolatmenetét kövessük. Mózes miután elvette feleségül a midiáni paplányt, Cipporát (II.Mózes 2:21), tevékenyen részt vesz apósa, Jetró – más néven Reuél – háztáji gazdaságában.
Történetünk idején Mózes éppen juhászkodik. Nyája terelgetése közben hogy, hogy nem, egyszer csak „…eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez…” A Hóreb, mint földrajzi név már a hangzásában valamiféle mély spiritualitást sejtet. Amikor a Biblia a Hórebet vagy a Sinai hegyet említi, akkor ugyanarról a földrajzi névről, ugyanarról a hegyről van szó. A héber Hóreb szó magyarra lefordítva pusztaságot, sivatagot, szárazságot, illetve forróságot jelent. A Sinai pedig csipkézett sziklákat, szirteket, a Szín puszta hegyét. Mint majd látni fogjuk, Mózes életének meghatározó állomásai ehhez a hegyhez kötődnek. Ezek közül az első az alapigénk által leírt titokzatos jelenet az égő, de el nem hamvadó csipkebokornál. Mózes ilyet még nem látott, hogy valami a merő szárazság ellenére ég, még mindig ég és aztán nem hamvad el. Mózes nem mondja, de a sorok között ott van: sejti, hogy itt mindenképp valami isteni dolog történik.
Sejtése beigazolódik. Néven szólítja az Úr: „…Mózes! Mózes!...” Aztán lépésről lépésre mélyebb, egyre mélyebb spiritualitásba torkollik ez a különleges csoda-esemény. Mózes érdeklődésére, hogy kicsoda az, aki szól őhozzá, Isten úgy határozza meg önmagát, mint aki az „atyák” Istene, aki kilép a mennyei világból, hogy megszabadítsa népét. Egyértelművé teszi, hogy Ő vezeti ki majd Izráel népét az egyiptomi fogságból, de fontosnak tartja azt is kijelenteni, hogy ez isteni feladat véghezviteléhez szüksége van Mózes emberi közreműködésére. Micsoda nagyszerű, komplexen isteni-emberi kooprodukciós terv! A kijelentés súlyú esemény során Mózes számára az audícióhoz nem párosul a vízió, Isten látása, illetve látványa. Ennek az elmaradt vizualitásnak a kiváltása, a helyettesítője maga az égő csipkebokor. (Kodolányi János monumentális regénye, „Az égő csipkebokor” mindennek terjedelmes parafrázisa.)
Annak ellenére azonban, hogy Mózes látni nem látja, de hallani egyértelműen hallja az Urat, elővigyázatosságból és tiszteletből eltakarja az arcát. Ez a gondolat még majd többször visszacseng a Biblia lapjain. Későbben Mózesnek kijelenti Isten: „…Elvonultatom előtted egész fenségemet… Arcomat azonban nem láthatod – mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” (II.Mózes 33:19,20)
A „…tejjel és mézzel folyó földre…” való utalás, mint a negyven éves pusztai vándorlás „célállomása” isteni megnevezésének hátterében komoly kultikus és néprajzi megfontolások vannak. A tej és a méz az ókori felfogás szerint egy adott föld gazdagságának mértékét jelöli. A tej egyértelmű. A méz azonban nem akácméz vagy virágméz, hanem szőlőszirup, amit Palesztinából még exportáltak is.
Az isteni szózatra Mózes vonakodik. Szinte vitatkozik az Úrral. Nem szemtelenül, hanem alázatosan. Ez az elhívott Isten-ember indokolt makacskodása: Ki vagyok én ehhez a feladathoz? Én, a porszem ember?! A vita – Isten és választott embere között – azzal zárul, hogy Mózesnek meg kell elégednie egyfelől ezzel az isteni szóval: „…Bizony, én veled leszek…”, másfelől azzal, hogy elhangzik a másik konkrét ígéret is: „…Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent…” Innentől fogva aztán már Mózesnek nincs kétsége.
Már csak egy kérdése van: „…Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten azt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!”
Erről a vagyok, aki vagyok kijelentésről – a kiragadott Ige-versek alapján – egy alkalommal már elhangzott egy meditáció. (Ez a IV. meditációs kötet 33. és azt követő lapjain olvasható.) Akkor bővebben is kifejtésre került: a héber nyelv sajátos igeidő meghatározása többféleképpen ültethető át a magyar nyelvre. Vagyis: a vagyok, aki vagyok minden különösebb gond nélkül így is fordítható: leszek, aki leszek. Isten tehát pontosan az örökkévalói mivoltát írja körül ezzel az önmaga-kijelentéssel, hogy vagyok, aki vagyok – avagy: leszek, aki leszek. A lényeg: Isten volt, van és mindig is lesz! Ez az Ő legfőbb lényege! A Biblia utolsó lapjain, az újszövetségi prófécia, a Jelenések könyve már így fogalmazza meg Isten önmaga-kijelentését: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten: aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jelenések 1:8) A Mózesnek kijelentett isteni szó tehát azt jelenti: szilárd meggyőződéssé kell válnia annak a tudásnak, hogy Isten majd az egyiptomi fogságból való kiszabadítást követően is, az emberiség jövőjének egész vertikumában állandóan jelen lesz. Mindez a Szentháromság második személyének, a Fiú-Istennek a bevonásával emelődik majd később újszövetségi magaslatra. Az apostoli Igében ugyanis azt halljuk: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidó 13:8)
Az elhangzottakra tökéletesen rárímel „Mózesnek, Isten emberének imádsága - a 90. zsoltár, amelyben azt olvassuk: Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” (Zsoltárok 90:1)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
