Köszöntés:
Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha
Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. 1Ján 4:1.
Bibliaolvasás:
Galata 1: 1 – 10.
Alapige: „Nem térhetek vissza veled, és nem mehetek be hozzád.
Ezen a helyen nem eszem és nem iszom semmit sem. Mert ezt a parancsot kaptam az
Úr igéje által: Ne egyél és ne igyál ott semmit, és ne azon az úton térj
vissza, amelyen odamégy! 1Kir 13: 16 – 17.
Igehirdető: Faust Gyula
Isten ószövetségi népe történetében közvetlenül Salamon halála után
erőre kapott egy igen gonosz és sötét korszak. Még Salamon idegen feleségei
által az egész országot ellepték a különféle bálványisteneknek állított oltárok
és áldozóhalmok. E bűn büntetése az ország kettészakadása volt. Tíz törzs
felett Jeroboám uralkodott, két törzs felette pedig Salamon Fia, Roboám, aki
Jeruzsálemben lakott.
Isten megparancsolta, hogy egy évben háromszor minden izraelita tegye
tiszteletét a templomban, amely Jeruzsálemben volt. (2Móz 23:14-17; 34:23; 3Móz
23: 5-14) Tudva mindezt Jeroboám így gondolkozott magában: „Még mindig
visszakerülhet Dávid házához a királyság! Ha feljár ez a nép, hogy Jeruzsálemben,
az Úr házában mutassa be áldozatait, akkor ennek a népnek a szíve urukhoz, Roboámhoz,
Júda királyához hajlik, engem pedig megölnek, és visszatérnek a Dávid fiához. Ezért elhatározta,
hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már
Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból! Az egyiket
Bételbe helyezte el, a másikat pedig Dánba vitette. És vétekbe vitték ezek a
népet, mivel ezekhez járt: Bételben az egyikhez, Dánban pedig a másikhoz. Azután
templomokat is készíttetett az áldozóhalmokon, és papokat rendelt a nép
köréből, akik nem Lévi fiai közül valók voltak. Elrendelt egy ünnepet is a
nyolcadik hónap tizenötödik napján, mely Júdában, az első hónapban tartott
ünnepnek megfelelője volt, és áldozott Jeroboám az oltáron. Ugyanígy járt el
Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket ő készíttetett.
Bételben is papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket létesített. A Bételben
csináltatott oltáron is áldozott a nyolcadik hónap tizenötödik napján; abban a
hónapban, amelyben önkényesen rendelt el egy ünnepet Izráel fiai számára.
Áldozott az oltáron és tömjénezett.
E hamis kultusz leleplezésére az Úr parancsára Isten embere, egy
Júdából való próféta Bételbe érkezett, pontosan akkor, amikor Jeroboám ott állt
az oltárnál és tömjénezett. A júdeai próféta az Úr parancsára az oltárnál minden
összegyűltnek prófétálva ezt hirdette:
„Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd
Dávid családjából, akinek Jósiás
lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad
tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad! Ez a csoda lesz a bizonyíték arra, hogy
az Úr szólott: Íme, ez az oltár majd meghasad, és szétszóródik a hamu, ami
rajta van.”
Amikor a király meghallotta Isten emberének a beszédét, amelyet a
bételi oltár felől jövendölt, kinyújtotta a kezét Jeroboám az oltár mellől, és
ezt mondta: Fogjátok el! De megbénult a keze, amelyet kinyújtott felé, és nem
tudta visszahúzni. Az oltár azonnal meghasadt, a hamu pedig szétszóródott az oltárról. Ez
volt az a csoda, amelyet Isten embere tett az Úr parancsára. Ekkor megszólalt a
király, és ezt mondta Isten emberének: Engeszteld ki (a te) Istenedet, az Urat,
és imádkozz értem, hogy visszahúzhassam a kezem! Isten embere pedig
kiengesztelte az Urat, úgyhogy a király vissza tudta húzni a kezét, és az olyan
lett, mint azelőtt. Azután a király így szólt Isten emberéhez: Gyere
haza velem, egyél valamit, én pedig adok neked valamit ajándékba! De Isten
embere ezt mondta a királynak: Ha a palotád felét nekem adnád, akkor sem megyek
el veled; én ezen a helyen nem eszem és nem iszom semmit. Mert ezt
parancsolta nekem igéje által az Úr:
„Ne egyél és ne igyál semmit, és ne azon az úton térj vissza, amelyen
mentél!”
Ezért más úton távozott; nem azon az úton tért vissza, amelyen Bételbe
érkezett.
Az élő és igaz Isten csodájának szem és fültanúi közt ott volt egy
Bételben lakó öreg próféta két fia, akik haza menve mindent elmondtak apjuknak, amit Isten embere mondott
és tett aznap Bételben, és amit a király tett és mondott, hogy tudni illik, a te Istened gyógyítson meg engem. Az öreg
próféta azonnal megkérdezte, hogy melyik úton távozott az Isten embere, majd
megkérte a fiait, hogy nyergeljék fel a szamarát. Utána ment tehát és
megtalálta őt, amint egy cserefa alatt ült. Megkérdezte tőle, hogy te vagy-e az
Isten embere, aki Júdából érkezett? Ő pedig azt válaszolta, hogy igen, ő az.
Akkor meghívta, hogy térjen vissza vele és egyék valamit. Az Isten embere neki
is azt felelte, hogy nem mehet vissza, nem térhet be hozzá, nem ehet, és nem
ihat semmit azon a helyen, mert az Úr igéje által azt a parancsot kapta. De az a bételi
öregember így válaszolt neki:
„Én is olyan próféta
vagyok, mint te, és egy angyal szólt így hozzám az Úr parancsára: Hozd vissza
őt magaddal a házadhoz, hogy egyen és igyon!”
Így hazudott neki. Így szedte
rá az Isten emberét és az visszament vele enni és inni. Amikor még az asztalnál
ültek így kiáltott Isten emberének, aki Júdából érkezett: Így szól az Úr:
Mivel ellene
szegültél az Úr szavának, és nem tartottad meg azt a parancsot, amelyet
Istened, az Úr adott neked, hanem visszatértél, és ettél meg ittál
azon a helyen, amelyről megparancsolta neked, hogy ott ne egyél és ne igyál,
ezért holttested nem kerül őseid sírjába!
Miután evett és ivott,
fölnyergelték neki annak a prófétának a szamarát, aki visszahozta őt, és elment. De az
úton egy oroszlán talált rá, és megölte. Holtteste ott hevert az úton, mellette
állt a szamár, de az oroszlán is a holtteste mellett állt. Akik arra jártak,
meglátták az úton heverő holttestet meg az oroszlánt, amint a holttest mellett
áll. Bementek a városba, ahol az öreg próféta lakott, és elbeszélték ezt.
Amikor meghallotta, hogy mi történt azonnal tudta, hogy a Júdából jött
prófétáról van szó és egy másik szamárral érte ment. Megtalálta az úton
heverő holttestet meg a szamarat és az oroszlánt, amint ott álltak a holttest
mellett. Az oroszlán nem ette meg a holttestet, és a szamarat sem tépte szét. A próféta fölemelte
Isten emberének a holttestét, rátette a szamárra, és visszavitte. Bement a
városba az öreg próféta, hogy elsirassa és eltemesse. Holttestét a saját
sírjába helyezte, és így siratták el: Jaj, testvérem!
Miután eltemette, ezt mondta
fiainak: Ha meghalok, engem is ebbe a sírba temessetek, ahová az Isten emberét
temettük. Az ő csontjai mellé helyezzétek az én csontjaimat is! Mert az ige,
amelyet ő hirdetett bételi oltárról és Samária áldozóhalmai és templomairól az
Úr parancsára bizonyosan be fog teljesedni.
De Jeroboám noha sok tanú
előtt nyilvánosan elismerte, hogy az új aranyborjas kultuszhoz Istennek nincs
semmi köze, sőt száradt kezére nézve azt is beismerte, hogy az egy igaz Isten
nem az ő Istene, ezek után sem tért meg gonosz útjáról. Továbbra is a nép
köréből rendelt papokat az áldozóhalmokra, és beiktatott bárkit, aki pap akart
lenni az áldozóhalmokon. Ez volt Jeroboám házának a vétke; emiatt irtották
ki a föld színéről, és emiatt semmisítették meg.
A vázolt tragikus történet hátterében rendkívül kegyetlen, emberi vért
követelő és a leggonoszabb erőkkel vívott szellemi háború húzódik. Isten
emberét Isten igéje buzdította fel arra, hogy leleplezze Jeroboám
hazugságbirodalmát, a bálványimádások hamis voltán át a hamis istentiszteletig
és ünnepig, az élet egészét megmérgező tévelygést, szellemi és értelmi
vakságot, a mindent beborító sötétséget. Jeroboám királyságának egész területén
maga a hazugság vetette magát ellenne és emelte magát fölé mindannak, ami
Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ült be,
mint isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát (2Thess 2:4).
Abban az országban semmi sem volt az, aminek látszott. Minden létező
dolognak eltűnt az eredeti neve, amivel valaha azonos volt. Kezdve attól, hogy
noha az aranyború istennek mondatott, nem volt Isten. Az élő Isten imádata nem
volt se istentisztelet, se imádat, hanem pontosan az ellenkezője, blaszfémia.
(1Kir 14: 9) A pászka (2Mózes 12: 1-20; )helyére állított ünnep lényegét
tekintve nem volt ünnep, hisz maga a Szabadító Úr hiányzott belőle.
Önjelöltségi alapon a nép aljából pappá fölemelt emberek, bár áldoztak és
tömjéneztek, még sem voltak az Isten papjai, és egyetlen szolgálatuk sem szólt
az Úrnak. Az áldozóhalmok nem voltak az Úr oltárai, és az ott épült építmények
nem voltak az Úr templomai.
A csalás, ámítás, szemfényvesztés, félrevezetés, megtévesztés a
legkülönb emberek lelkének a velejét is megrontotta már. Láttuk, hogy az, aki
papnak látszott nem volt pap, és az, aki prófétának mondta magát, valójában
hamispróféta volt. A hazugság teljesen megrontotta a leg emberibb érzéseket,
gesztusokat és a legtermészetesebb jóakaratú emberi viselkedést is. A
vendégszeretet nem volt többé sem a befogadás, sem az önzetlenség, sem a
szeretet, sem pedig a közös öröm kifejezése, hanem mindezeknek pontosan az
ellentétje. A bőség asztala csapda, a finom falatok halálos méreg,[1] a kenyér megtörése és a közös evés pedig a biztos halál táncának a
körei voltak.
Jeroboám országában eltűnt az emberek igazi arca, helyét ezernyi
hazugság álarca foglalta el. Szentlélek a zsoltárban erről így szól:
„Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká
lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő
torkuk; nyelvükkel álnokságot szólnak; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt.
Szájuk telve átkozódással és keserűséggel. Lábaik gyorsak a vérontásra.
Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Nincs
isteni félelem az ő szemük előtt. (Róm 3:12-18)
Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy
meglássa, ha van-e értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben
elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem. Nem tudják-e
[ezt] mind a gonosztevők, akik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének,
az Urat [pedig] segítségül nem hívják? Majd rettegnek rettegéssel, mert Isten
az igaz nemzetséggel van!” (Zsolt 14: 2-5)
Amikor valaki azt mondta egy odatéved idegennek, hogy én is olyan ember
vagyok, mint te, pontosan az ellenkezőjét jelentette, azt, tudni illik, hogy
teljesen más vagyok, mint te, csupán hazug álarcom hasonlít még az igaz
emberhez. Amikor valaki arról akart meggyőzni egy odatévedt idegent, hogy
szükségében, vagy örömében együtt érző, akkor az idegen az együttérzésnek
csupán a megtévesztésig hasonló álarcát látta, érzékelte, mögötte viszont a
vérszomjas, gyilkolni kész mészáros éktelenkedett. Amikor valaki azt mondta egy
idegennek, hogy „testvér”, vagy „testvérem”, akkor valójában a szépen csengő
szóból öltött magára megtévesztő álarcot, hogy az idegen felbátorodjék és
testvérnek tekintse őt, hogy ez idő és a testvériség látszata alatt, mint
egykor Káin, úgy ő is orvul a halál fiává tegye azt a másikat.
Jeroboám országában még a könnyek sem voltak igaziak. A sírás nem volt
sírás és a gyász nem volt gyász. A Jeroboám országában volt az embereknek egy
sírni is képes álarcuk, mögötte viszont maga a kárörvendő ropta pokoli táncát.
Volt gyászruhájuk is, de alatta nem volt sem töredelem, sem együttérzés, sem
megbánás, sem egészséges halálfélelem, sem szembesülés az ítélettel és az igaz
Ítélővel. Mindezek helyett viszont volt a gyászruha alatt halállal való
kacérkodás a bolondok módjára. (Ézsaiás 28: 17-19)
Isten tehát egy
ilyen helyre küldte el az Ő prófétáját Júdeából, aki azt a parancsot kapta,
hogy belépve a hazugságok birodalmába, nem vállalhat semmivel és senkivel
semmilyen közösséget. Nem ehet és nem ihat semmit, nem fogadhat el senkitől
semmit. E téren a legkisebb kompromisszum is végzetes lehet a számára.
Szolgálatának kezdete hatalmas siker volt. Nevezzük néven. A világosság
legyőzte a sötétséget, az igazság a hazugságot, az egy igaz és élő Isten a
hamisságok bálványát. A tévelygésre meghívott nép fehéren feketén szembesült az
igazsággal. A hazugság kútfője Jeroboám személyében megszégyenült a kettéhasad
oltár hamuja alatt.
Bizony így igaz, ha Istennek embere mindvégig kitartott volna, ha a
hamisság birodalmában nem állítottak volna neki csapdát és az ne fogta volna
meg őt. Teljes győzelem lett volna, ha nem érte volna Isten emberét oly csúfos
halál, amiről maga a megszégyenített király is tudomást szerzett. Az igaz
próféta bukását a királyi propaganda a hamisságok megerősítésre fordította.
Lássátok, hogy végezte az, aki az új oltárok ellen mert szólni! Erőre kapott a
megfélemlítés és a tévelygés sötétsége.
Vizsgáljuk meg a bételi prófétát! Tele van ellentmondásokkal. Ki
kényszerítette őt arra, hogy egy igaz embert alattomosan tőrbe csaljon? Mi volt
vele a célja? Ha tudta, hogy igazat prófétált, miért nem támogatta, miért nem
akarta, hogy Isten dicsősége még jobban ragyogjon? Ha tudta, hogy mindaz, ami
annál az oltárnál történik hazugság, miért nem állt az igazság oldalára? Végül
miért siratta el azt, akit oly kegyetlenül a halálába lökött?
Szeretném, ha érzékelnénk, hogy mennyire nehéz jó kérdéseket feltenni,
amikor ezt a történetet halljuk. Látnunk kell, hogy a hazugság birodalmában a
legemberibb együtt érző gesztusok is mind romlottak és a csalás, az ámítás, a
megtévesztés eszközeivé lesznek. Még a „jó szándékú segítség” is a halál lépes
pálcája és a pusztulás mézesmadzagja lesz. A júdeai próféta nem ehetett és nem
ihatott. Éhes volt, szomjas volt, kimerült és fáradt. Hozzá ment egy öregember
és étellel, itallal kínálta. Nem tudjuk, hogyan mondta, amit mondott.
Önteltségtől duzzadva, vagy korgó gyomorral és kiszáradt ajkakkal. A saját
erejébe bízva, vagy isteni segítséget várva. Csak Isten a tudója, hogy miért
adta fel Istennek ez a bátor és győztes embere?
Bizony feladta, amikor megállt és leült ott cserefa alatt! Nem csengett
a szívében a 455 ének:
Testvérek, menjünk
bátran, hamar leszáll az éj.
E földi pusztaságban
megállni nagy veszély.
Hát merítsünk erőt a
menny felé sietni,
Feladta az Úrral való állandó függőségi viszonyt is, amikor nem fogott
gyanút a vén ember unszolásait hallva. Megroppant benne valami, ezért úgy
viselkedett mintha szolgálatának nem volna semmi értelme. Amikor harmadjára már
nem ragaszkodott az Isten által személyesen neki mondott üzenet minden
részletéhez, végleg feladta, ahogy egykor Éva is az Éden kertjében. Éva
kezdetben még kijavította a kígyót. „Nem ehetünk arról a fáról,- mondta, mert
meghalunk, de végül ő sem tartott ki Istennek e beszéde mellett! Egyszer csak
elkezdte jónak és kívánatosnak látni a tilos utat. A júdeai próféta is egyszer
csak el kezdte jónak látni és helyesnek tartani azt, hogy közösséget vállaljon
egy úgy mond „hozzá hasonló prófétával”, aki ráadásul még öreg is, külső
megjelenésében talán még bizalomgerjesztő is. Elkezdett nem kételkedni a
hazugság beszédében.
Mi módon lehetett volna hozzá bármiben is hasonló az a bételi próféta,
ha két egymással szöges ellentétben álló akarat mozgatta egyiket és másikat?
Ahol Szentlélekisten munkálkodik egy szívet, egy lelket és egy akaratot teremt![3] Egyikben a gyávaság akarata dolgozott és az művelte, hogy, noha tudta
az igazságot azzal együtt otthon üljön, féltve az öreg életét, mert nem mert a
király szemébe nézni és azt mondani, hogy hazugság minden, amit mondasz és
teszel! A másik prófétában, aki Júdeából jött az igazság Lelke izzott és az
életét nem kímélve tette azt, amire az Úr szerelme ösztönözte. Mi módon lehet
hozzá hasonló a bételi próféta, ha nem egy úton járt a júdeai testvérével?[4] Sőt, láttuk, hogy más útra hívta és csábította őt, holott csak annyit
kellett volna tennie, hogy igaz lélekkel összefogva vele, hő imában biztassa
társát az útján és hagyja elmenni hazájába. Mi módon lett volna olyan a bételi
próféta, mint a júdeai, ha nem akarta vele együtt az Isten nevének
megdicsőítését, sőt a „tettével” azt érte el, hogy a győzelmes igazságra még a
hazugság sötét leple is ráboruljon.[5] Milyen gyalázatos vég. A bételi oltárnál igaznak bizonyult próféta egy
hazudozó öregember sírjába került! Szívtelenül tőrbe csalta, majd kegyetlenül a
fejére olvasta engedetlenségét. Színből, vagy szívből megsiratta azt, akinek
nagy elszántsággal ő okozta halálát. Saját sírjába temette, hogy majd őt is reá
temessék, az igazra a hamisat, hogy még a halálában is a hazudozó legyen fölül.
Gondoljatok a húsvéti történetre! Emlékezzetek, hogy Krisztus sírját
lepecsételtették és katonákkal őriztették, de ez a pecsét
visszaalakíthatatlanul feltört, mert az Úr feltámadt. Erre mit tettek az Úr
gyűlölői? Hazugságot temettek az igazságra. Sok pénzt fizettek azért, hogy a
sírt őrző katonák híreszteljék el a városban, hogy éjjel, amikor aludtak, a
tanítványok jöttek el és ellopták az Úr testét. De míg arra a júdeai prófétára
lehetett hazug prófétát temetni, addig Jézus Krisztusra nem lehet, mert Ő
feltámadt a halottak közül. Feltámadott és élő volta levet magáról minden
hullaszagú hazugságot. Bármekkora legyen is a sötétség, nem nyelheti el a
világosságot!
A hazugság birodalmában tehát az a júdeai próféta elfáradva, éhesen és
szomjasan el kezdte nem hallani, hogy ahhoz a másik emberhez nem az Úr
személyesen szólt, hanem csak egy meghatározhatatlan angyal beszélt. A júdeai
prófétához viszont Isten az ő igéjén keresztül személyesen szólt. Noha
testvérnek nevezte magát semmi köze nem volt ennek az igaz testvérséghez. Nem
volt benne sem szolidaritás az Úr ügye mellett, sem pedig empátia, rokonszenv,
vagy az igaz szeretetnek valami halvány árnyéka. Nem könnyű megmaradni az ige
mellet, amikor ilyen „testvérek vesznek” körül. Szentlélek Isten nem rombolja,
és nem pusztítja a gyülekezetet, nem uszítja egyik testvért a másik ellen,
hanem az igazságban mindeneket megerősítve szeretetben és egyetértésben épít.[6]
Ha azt gondolná valaki, hogy annál a halotti ebédnél a bételi próféta
igaz prófétaként prófétált volna, téved. Az a vén és álnok ember, már akkor
tudta, hogy mi az igazság, amikor a fiai elmesélték, hogy mi történt a bételi
oltárral, de képtelen volt azonosulni vele. Hite nem hozta az engedelmesség
gyümölcsét. Hite nem öltött testet az igaz szeretet cselekedeteiben, valamint a
szabadító Isten dicsőségét öregbítő tettekben. Tudván tudta, hogy a júdeai
próféta senkivel, semmiben nem vállalhat közösséget, még vele sem és ezt
fordította ellene. Az önjelölt beavatkozásával csak azt érte el, hogy a júdeai
próféta tette és puszta jelenléte leleplezze és megerősítse őt a hamisságában.
Csapdájába nem csak a gyanútlan testvére esett el, hanem saját maga is. (Péld
26:27; Préd 10:5. Vö. Jel 13:10) A házában a megtört kenyérnél úgy mondott
igazat, hogy ő mindvégig hamis maradt. Amikor ezt tette, nem Krisztus volt az
Ura és Gazdája, hanem a sötétség fejedelme. Csupán a júdeai próféta nevére és
hírnevére volt szüksége. Pusztán igaz prófétai neve kellett – az Istene nem.
Ürügyet, cégért csinált[7] magának a júdeai prófétából, mer be akarta bizonyítani, hogy tud ő is
igazat prófétálni! Asztali igazmondása ennek ellenére sem tette őt igazzá! Csak
egy tolvaj volt, aki próféciát lopott az igaz próféta életének kioltása árán.
Az pedig, hogy eltemette a kiásott
vermébe[8] esett holtat, az sem volt a Szentlélek által élő ember irgalmas
cselekedete. Egészen más volt az. Jézus szerint pontosan ezt teszik a holtak a
halottaikkal.[9]Isten a halottakkal temetteti az ő megöltjeiket, vagy fordítva, a
megöltjeikkel temetteti el a halottaikat.
Mi azonban fedezzük fel az Ige által személyesen hozzánk szóló Atya
Istent! Becsüljük meg az Igén keresztül személyesen hozzánk beszélő Urat!
Tanuljuk meg ebből, hogy az Úr személyes parancsát nem írhatja felül egyetlen
ember, vagy „angyal” szava sem! Nem mondhatja Istennek egyetlen jó angyala sem
az ellenkezőjét annak, amit Isten egyszer nyilvánosan és személyesen is kijelentett.
Ha mégis az Isten igéje ellentétét állítja egy angyal, akkor azt csakis a
hamisság angyala teheti, aki világosság angyalának téteti magát, pedig a
sötétség maga. Erről mondja Pál:
„De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is
nektek valamit azon kívül, amit nektek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb már
mondtunk, most is ismét mondom: Ha valaki nektek hirdet valamit azon kívül,
amit elfogadtatok, átok legyen.”( Gal 1: 8 – 9.)
A hamisság angyala, az ördög, az Úr Jézust is igyekezett tőrbe csalni,
de Ő mindig felismerte a csapdát és az ellenfelei estek megszégyenülve a
verembe, amit neki ástak. Utoljára Ő ezt is elmondhatta:
Az ördögnek nem volt Jézusnál semmije, mert az ember Fia semmit nem
fogadott el tőle. Egyszer sem evet a főztjéből, és nem ivott a vizéből.
Krisztus egyszer azt mondta:
„Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki
elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.” (Ján 4:34) Az pedig az Atyának
akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne
veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata,
aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete
legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. (Ján 6:39-40)
Márk jegyezte fel, hogy amikor vitték őt a Golgota [nevű] helyre, amely
megmagyarázva annyi, mint: koponya helye, hogy keresztre feszítsék, akkor
mirhás, azaz kábítószeres bort adtak innia; de ő nem fogadta el (Mk 15: 22-23).
Csak az ecetes szivacsot fogadta el, mert így teljesítette be az igét, a felőle
való jövendölést.[11] Az ördög, mint kiéheztetett oroszlán úgy oltotta ki az életét, hogy
Jézus mindhalálig hűséges maradt Istenhez és mindent hajszálpontosan úgy
cselekedett, ahogy személyesen Atyjától látta és hallotta. Nem is tarthatta
fogva őt a halál, harmadnap feltámadt a halottak közül.
De ahogy azt láttuk és hallottuk is, a sötétség fejedelme elejtheti a
legbátrabb és legkülönb prófétát is! Vérre menő háború folyik a lelkekért és az
igazságért. Isten azt akarja, hogy az igazság győzzön és érvényesüljön. Nem
akarja egyetlen ember halálát sem, sőt inkább azt akarja, hogy minden ember
üdvözüljön. Ezért kérve kér, hogy ne legyen közösségünk a bálványokkal! „Mert
mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Mi közössége a világosságnak a
sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi egyezése Isten
templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az
Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nekik Istenük, és
ők én népem lesznek. Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt
mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,
és leszek nektek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a
mindenható Úr!”(2Kor 6: 14-18) Továbbá ezt is mondja: „Ne hazudjatok egymás
ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. És
felöltöztétek amaz új [embert], melynek újulása van Annak ábrázatja szerint
való ismeretre, aki teremtette azt (…)!”[12] Ámen.
Ima:
Uram, te szóltál és megvizsgáltál. Leleplezted álnokságomat és
hamisságomat. Taníts szívemben forgatnom, szeretnem, megbecsülnöm és
ragaszkodnom ahhoz a személyes igéhez, amit te mondasz nekem. Tisztíts meg
engem, hogy lássalak. Adj halló fület, értő lelket, hogy ellene tudjak állni a
hazugságoknak és az elejtésemre készített csapdáktól ments meg engem. Adj
megsemmisítő győzelmet ellenségeid felett. Törd szét a hamis oltárokat és hazug
tanításokat, különösen akkor, amikor én állítom fel azokat! Vigyél ki minket a
hamisság átkozott birodalmából! Add, hogy ne fogadjak el semmit e világból,
amit nem te adsz nekem! Rombold le bennem és bennünk a sötétség minden
munkáját, ragyogtasd világosságodat és dicsőségedet! Formáld ki bennem
Krisztust! Készíts Hozzá hasonlóvá engem az Ő visszajövetele órájára! Ámen.
Áldás:
Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a
győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a
világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ez az, aki víz és vér
által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel.
És a Lélek az, amely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság. 1Ján 5:4-6.
[1] Sőt ételemben mérget adnak vala, (…). Zsolt 69:22.
[2] Énekeskönyv Magyar Reformátusok Használatára: Magyarországi Református
Egyház Kiadása Budapest 1990. o. 530.
[3] A hívők sokaságának pedig szíve -lelke egy vala; és senki semmi
marháját nem mondá magáénak, hanem nekik mindenük köz vala. Apcs 4:32. Vö.
ApCsel 2: 46; 5: 12.
[4] Mert a prófétalelkek engednek a prófétáknak; 1Kor 14:32.
[5] „Az igaz próféta bukását a királyi propaganda a hamisságok
megerősítésre fordította. Lássátok, hogy
végezte az, aki az új oltárok ellen mert szólni! Erőre kapott a
megfélemlítés és a tévelygés sötétsége.”
[6] Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van
zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre
legyenek. 1Kor 14:26.
[7] Vö. Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003, június 14.
[8] Zsolt 35:7; Zsolt 57:7; Zsolt 119:85; Péld 26:27; Préd 10:5.
[9] Jézus pedig monda neki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak
temessék el az ő halottaikat. Máté 8:22; Luk 9:60.
[10] Jn 14: 30.
[11] Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak
vala engem. Zsolt 69:22; Mt 27: 48; Mk 15: 36; Jn 19: 29.
[12] Kol 3: 9 – 10.
