Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.06.02-án.
Olvasandó: Lukács 8:40-42,49-56 Igehirdető: Nagy Lajos
Az elmúlt héten volt Áldozócsütörtök, a keresztyén naptár időszámítása szerint Jézus Krisztus mennybemenetelének napja. 40 nappal a feltámadás után megy végbe a titokzatos esemény, melynek során az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv első fejezetének legelején feljegyzett helyszíni tudósítás szerint Jézus szemtanuk szeme láttára „…felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” (Apostolok Cselekedetei 1:9) A mennybemenetel csodája és maga az ünnep nyilván ma is a hit próbája ugyan, de megéri hittel elfogadni!
Az úgynevezett „klasszikus” áldozócsütörtöki Igéket az előző esztendők aktuális meditációiban már kifejtettük. Ezúttal egy nem tipikus mennybemeneteli Ige kapcsán indítsuk el gondolatmenetünket. Remélve, hogy a végén mégis sikerül belátni annak transcendentális vonatkozását.
Az elmúlt két hétfőn két gyógyítási csodáról hallottunk. Ma folytatódik ez a sor. Ezúttal azonban még a gyógyításnál is többről van szó. Jézust tömeg várja az újabb csodatétel színhelyén. Váratlanul érkezik egy láthatóan felzaklatott lelkű ember, bizonyos Jairus, akinek a 12 éves kislánya haldoklik. Az akkori vallási előírások szerint ebben az életkorban adták férjhez a lányokat. Jairus nem akárki. A zsinagóga elöljárója, ami azt jelenti, a zsinagógában folyó istentiszteleti kultusz rendjét biztosító felelős testület tagja. Tekintélyes ember. Aki hisz abban, hogy ha Jézus elmegy hozzájuk, meggyógyítja a gyereklányt.
Az események azonban úgy alakulnak, hogy van egy közbülső epizód – amit nem olvastunk fel – aminek során Jézusnak még késlekednie kell: meggyógyít egy 12 éve vérfolyásos asszonyt (Lukács 8:43-48). Ekkor jön a hír, a hidegzuhany: a kislány meghalt. A fontoskodók még le is intenék Jairust: „…Ne fáraszd tovább a Mestert!” Mire Jézus csak ennyit mond a fájó szívű apának: „…Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” Amikor odaérnek a házhoz, Jézus nem engedi be a bámészkodókat. Csak a szűk „stáb”-ot és a síró szülőket. A Mester nem a szenzációhajhász, kétes indulatú tömegéljezésre vágyik. Hanem arra, hogy jót tegyen. Diszkréten és a nyilvánosság kizárásával.
Van itt még egy érdekes felszólítása is Jézusnak: „Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik! De kinevették, mert tudták, hogy meghalt.” Ez az örök ember földhözragadt reakciója, amikor pedig nyilvánvalóan isteni erőtérben van.
Aztán Jézus „…megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom, ébredj! Ekkor visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt. Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. A leány szülei elcsodálkoztak, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.”
Ennek a mai gyógyítási történetnek ott van kapcsolata a mögöttünk hagyott Mennybemenetel Ünnepével, hogy általa lehetőleg lássuk, belássuk: a Transcendens-komponens értelemmel aligha zárható ki az életünkből. Merthogy – akárhogy is vesszük – voltak régen és igenis vannak ma is csodák. Amelyek egyedül csak Istentől jöhetnek. Amikor Jézus Krisztus mennybemeneteléről szólunk, akkor realitásként beszélünk arról, hogy van, létezik a többdiemenziós gondolkodás. Ennek szerves eleme, hogy elfogadjuk: a látható világ tükrözi a láthatatlant. Amikor földi világról és mennyi világról beszélünk, akkor már egyszerű a következtetés: Jézus Krisztus mennybemenetele nem mítosz, nem rege, nem extatikus fantázia szülemény, nem vízionálás, hanem tény. Mégpedig világmegváltó tény. Abban a tekintetben, hogy Jézus jóelőre világosan megmondja mennybe menetelével összefüggésben: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (János 14:2,3)
Mindez megint csak – ahogy már sokszor – arra int bennünket, hogy elgondolkozzunk: Mi is – vagy – ki is mozgatja erejével a világot? A kérdést könnyű megválaszolni.
Nevezzük Transcendensnek vagy Istennek. De egyértelműen Ő van a dolgok megett. Minden dolgunk megett!
Erre rá lehet jönni elébb – mondjuk „időben” – és rá lehet jönni késve, sőt elkésve is. Kérdés melyik változatot akarjuk?
A világháló – tudjuk - mindenféle reflexiókat tartalmaz az élet nagy kérdéseit illetően is. Minden esetre azt olvastam: Engels, az ateizmus lelkes terjesztője idős korában visszatért Istenhez. Ezeket írja: „Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán minden emberért meghalt.”
Mindegy is, hogy ki tette fel ezt a netre. Egy biztos: elgondolkodtató!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
