Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.09.15-én.
Olvasandó: Lukács 2:34,35 Igehirdető: Nagy Lajos
A négy, népiesen szólva „berregő” hónap, szeptember, október, november és december közül az elsőnek immár pont a közepén járunk. Szeptember tizenötödike a naptárban Enikő és Melitta napja. A katolikus naptár pedig a Fájdalmas Anya ünnepeként jelöli ezt a napot.
Igaz, másodikként Enikő névünnepét is említi. A Fájdalmas Anya ünnepében természetesen Jézus Édesanyját, Máriát tiszteli a katolikus hitet vallók közössége. Ennek az ünnepnek a hagyomány általi hangsúlyozása valószínűsíthetően a két megelőző katolikus Mária-ünnep, Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony napjának egyfajta „lecsengetéséül” szolgál. Ezekről az egy héttel ezelőtti, illetve az augusztus 18-i meditációnkban interkonfesszionális, vagyis ökumenikus megfontolások mentén említést tettünk.
Lássuk most hasonló, összehasonlító megközelítésben tüzetesebben a mai Fájdalmas Anya ünnepét is a felolvasott Ige alapján. De elébb halljuk meg, miként fogalmaz a legújabb katolikus Biblia-fordítás: „Simeon…így szólt – Jézus – anyjához, Máriához: >Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.<”
A szöveg értelmezése tekintetében aligha jelentős fordítási eltéréseket, a magyarban használatos széles körű szinonímákat inkább csak abban a vonatkozásban tekintsük üzenet értékűnek, hogy még világosabban lássuk, miről is van szó.
Jézus születésekor adva van egy élemedett korú, tiszteletre méltó öregember, Simeon, aki egy himnikus hangvételű szózatban – amit egyenesen Simeon énekeként, Simeon himnuszaként tartunk számon – meglepő dolgokat mond. Ennek persze megvan a spirituális alapja. Az alapigét megelőzően ugyanis azt olvassuk Róla: „Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei…akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izraelnek.” (Lukács 2:26-32) Majd ennek a szózatnak a második fele alapigénk központi üzenete: „…Íme, ő – mármint a Megváltó - sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izraelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyílvánvalóvá legyen sok szív gondolata.”
A katolikus Mária-dogma, a Mariológia itt, ebben az esetben is, mint általában a gyermek Jézust odavivő Mária jelentőségét húzza alá hangsúlyozottan. Ezért van az ünnep is: a Fájdalmas Anya ünnepe, másként a Fájdalmas Szűzanya ünnepe. Innen ered a képzőművészeti alkotásokban gyakorta látható szenvedő, másutt meg a könnyező Mária is. Horribile dictu, van olyan ábrázolás is, ez a Pieta, amely Máriát az ölében a keresztről levett Krisztus holttestével örökíti meg.
A protestáns teológia pedig – megint csak némi distanciával és következetesen biblikusan – máshova helyezi az üzenet hangsúlyát. Amikor ugyanis itt a „jel”-ként megjelenő Jézus küldetésének mély értelmezéséről van szó, akkor az agg Simeon, prófétai látással rendelkezvén mintegy fel akarja világosítani Máriát arról, hogy a megszületett isteni Gyermek, a Messiás földi útja és küldetésének betöltése nem lesz sétagalopp. Az édesanyának nagyon fog fájni, amikor azt látja majd, hogy Jézust – az evangélium így fogalmaz – „…az övéi nem fogadták be…” (János 1:11) Majd maga az Úr nyilatkozik így – ez is nyilván fülébe jutott Máriának – „…A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Máté 8:20)
Egy képváltással későbben pedig máris ott van Mária a kereszt alatt s hallja Fiától a szívettépő testamentumot, amint Az János apostolra gondolva azt mondja Anyjának: „…Asszony, imhol a te fiad!” (János 19:26) Vagyis, hogy János, az én szeretett tanítványom majd gondoskodik Rólad, Anyám!
Ezek a történeti hűségű események tehát teljes mértékben igazolják az agg Simeon komplex prófétai jövendölését. Ami aztán teljes életnagyságában kifejeződik, kiábrázolódik és jól nyomon követhető majd a Krisztust követők életében és történelmében is. Úgy és akként, ahogy azt maga Jézus, még élete teljében megjövendöli: „..E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot..” (János 16:33)
XVI. Benedek pápa augusztusi Dél-koreai lelkipásztori látogatása kapcsán – a koreai vértanu keresztyénekről szólva – kijelentette: A keresztyén vallás a világ legüldözöttebb vallása.
Tudjuk a napi politikából is, hogy ez teljes mértékben igaz. De vajon miért is van ez így? Azért, hogy e világ-paradoxonnak látszó tünet-együttesben meglássuk az isteni szent dialektikát.
Meg azért, hogy Pál apostolnak e tárgyban tett kijelentése is intsen és tanítson bennünket, késői utódait: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” (Kolossé 1:24)
Ez ennek a ma idézett simeoni prófétai Igének a mában megszólaltatható exhortatív üzenete.
Mit mond minderről a XIX. században alkotó anglikán lelkész-énekköltő, Lyte Henrik dicséret-énekének részlete?
Lelkem, teljes üdv a részed,
Hagyd a bút s a gondot el;
Légy vidám, ha meg-megérzed:
Tenni kell még s tűrni kell.
Gondold el: ki Lelke éltet,
Milyen Atya mosolya;
Megváltód meghalt teérted:
Mit bánkódnál, menny fia?
Kegyelemből dicsőségbe
Szállj, hited majd szárnyat ad…
(Református Énekeskönyv, 426. dicséret 3,4)
A minap láthattuk a tévé híradóban, hogy a 100 éve alapított Debreceni Egyetem – tehát nem ám csak a teológia, hanem az egész universitas, minden egyes karával – a debreceni református Nagytemplomban, istentisztelet keretében tartotta tanévnyitó ünnepélyét. A sok ezer egyetemista megtöltötte a hatalmas Nagytemplomot. Jó volt látni őket. Bölcskei Gusztáv püspök szívhez szóló igehirdetése után a Miniszterelnök Úr a bibliai példázat alapján azt mondta,
„…Az egyetemeknek meg kell sokszorozniuk >a családoktól kapott talentumok< értékét, méghozzá használható tudással és értékes diplomával…” Szilvássy Zoltán rektor - csakúgy, mint ahogy az száz évvel ezelőtt történt - e szavakkal nyitotta meg a tanévet: „Isten nevében és a haza üdvére”. Kósa Lajos Debrecen város polgármestere pedig köszöntőjében egyebek között azt hangsúlyozta: Magyarországnak vissza kell térnie a keresztyén gyökerekhez…
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
